Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1977-04-01 / 4. szám

Szocializmust - magyar módra! «ITTVAKÖfcT A HUNGÁRIA S Z A B A D S A G H A R C O S MOZGALOM LAPJA XVI. évfolyam, 4. szám 1977 ÁPRILIS HÓ Ára: 85 cent FELHÍVÁS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉHEZ AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG VÉDELMÉBEN Az 1956-os Nemzeti Forradalom és Magyar Szabadságharc képvise­letében a Hungária Szabadsághar­cos Mozgalom legfelsőbb irányító­szerve a Magyar Szabadságharco­sok Forradalmi Tanácsa az elszakí­tott erdélyi magyarság védelmében levélben fordult az Egyesült Álla­mok Elnökéhez az alábbi kérelmek támogatására: 1. Az Egyesült Államok Elnöke hívja fel Románia kormányát, hogy haggyon fel az Erdély megszállt te­rületén élő magyar nép elnyomásá­val és követelje a román kormánytól az emberi jogok tiszteletben tartá­sát. 2. Az Egyesült Államok Elnöke függessze fel Romániával szemben a gazdasági kedvezményt mindaddig, amíg a román kormány Erdély ma­gyarsága ellen irányuló minden megkülönböztetést be nem szüntet. 3. A Magyar Népköztársaság (32 esztendő óta: ideiglenesen) szovjet megszállás alatt van, ezért mi, amerikai magyarok vagyunk kény­telenek felkérni az Egyesült Álla­mok Elnökét, hogy vegye igénybe az 1961-es “Foreign Assistance Act” által kapott hatalmat és kezdemé­nyezzen egy mentő segélyakciót “Emergency Economic Aid” formá­jában az erdélyi magyar oktatási, kulturális, nyelvi és tudományos intézmények fennmaradásának biz­tosítására. * * * Az elmúlt évtizedek alatt az amerikai magyarság dollár billiókat fizetett adóban, mely lehetővé tette a külföldi segélyeket a világ minden pontján. Ez alkalommal a mi né­pünknek, az erdélyi magyarságnak van szüksége segítségre, nemzeti kultúrájának és nyelvének megtar­tására, amely függetlenségi harcá­nak alapja — hangzik többek kö­zött a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsának az Egyesült Államok Elnökéhez intézett levele. 1945. ÁPRILIS 4. AZ ORSZÁGVESZTÉS ÉS A SZOVJET MEGSZÁLLÁS NEMZETI GYÁSZNAPJA! A Napbaöltözött forradalmár Ötven évvel ezelőtt, 1927. április 2-án halt meg a szószéken kapott agyvérzés következtében Prohászka Ottokár, Székesfehérvár szentéletű püspöke, Pázmány Péter után leg­nagyobb egyháznagyunk, a század­­forduló lánglelkű szociális apostola, hitszónoka, egyházi írója, a modern magyar szónoki és prózai nyelv meg­teremtője, a “napbaöltözött forra­dalmár”. Ha valaki, ő valóban forradalmár volt: a szociális gondolat keresztény formában való megvalósításának korát messze megelőző forradalmá­ra. Ez a szentéletű, lánglelkű ma­gyar főpap egész életének munkás­ságát arra szentelte, hogy az ember­telen körülmények között élő, ki­szolgáltatott tömegek felemeléséért elindított, de a marxok, engelsek, leninek kezén durva erőszakká, istentelenné torzult szociális eszmét kereszténnyé tegye és az Evangé­lium fönséges szellemében valósítsa meg Magyarországon “magyar módra”. Nem rajta múlott, hogy a szocia­lizmus nem Krisztus keresztje, ha­nem a földreszabadult Antikrisztus sarló-kalapácsa jegyében árasztotta el a fél világot, és benne hazánkat is. Prohászka idegen származása el­lenére, minden tettében, lelkének minden rezdülésében, utolsó lehel­­letéig olyan nagy, igaz, jövőbelátó magyar volt, amilyen csak minden száz évben születik egy. Ezért lett ő minden vallási és eszmei különbség ellenére az összmagyarság világító fáklyája és marad az is, ha az újabb nemzedék is megismeri és magáévá teszi az ő “diadalmas világnézetét”. E lap hasábjain már méltóbban nem is emlékezhetnénk meg a nagy magyar vátesz halálának 50. évfor­dulójáról, mint a “Magyar Sión” című munkájából vett, pontosan 55 évvel ezelőtt írt alábbi idézettel: “Nemcsak emberek, hanem nem­zetek is éljenek s kapcsolódjanak testvérként egymással s először is azok érvényesítség egymással szem­ben a krisztusi testvériséget, melyek tényleg vér és faj szerint is testvérek volnának. Nem moccan-e meg vala­mi karácsonyi érzés a magyar nép szívében, mikor krisztusi testvéri­ségről akar élményt s a turáni eszme villan meg a lelkében? Ezek a turáni népek vér szerint testvéreink volná­nak; de mit tettünk értük, hogy lé­lek szerint is testvéreink legyenek? Van-e misszió-házunk Túrán részé­re? Küldtünk-e már hittérítőket hozzájuk, kik nekik a jó hírt az Istenfiúságról s a nagy testvériségről megvigyék? Jézus, ki testvérül jött, s testvért adni jött, a magyart sem akaija ár­vaságban hagyni. S nem lesz árva a magyar, ha fajtestvéreihez fordul hitével, a szent kereszténységgel. Nekik a magyar különben is nagy értékek, kulturális hajlamok, művé­szi erők: f^ji kincsek letéteményese, s várva várt jóbarát. Még a gazdag és erős japán is érdeklődve tekint fe­lénk . . . Nekik kedvesebb lesz min­den angol, német, francia könyvnél a magyar írók, a történelmi becsű régi magyar memoire irodalom for­dítása, mert könnyebben fordítha­tó, s mert f^ji alapkarakterüket semmiféle más irodalomban meg nem találják úgy, mint a magyar­ban. Ezzel is közelebb jutunk szí­vükhöz. Nem különös, hogy a magyar, aki annyit panaszkodik, hogy árva, s hogy nincs senkije a földön, még nem fordult testvéri szívvel, s krisz­tusi hittel a sok faj test vér felé s még nem próbálta meg őket igazán test­véreivé tenni? Ez is nagy vízió, mely a magyar katolicizmusnak Ázsia felé fordítja tekintetét. Ez is óriási feladat, év­századokra való . . .”. Keleten kél a Nap és ebbe a Napba öltözve tündököl előttünk 50 év után is Krisztus újkori magyar forradalmárjának, Prohászkának, megdicsőült szelleme és mutat irányt nekünk, ezer sebből vérző, a lét és nemlét határán tántorgó, ötfelé szabdalt magyaroknak. ERIS PROHÁSZKA OTTOKÁR: A FELTÁMADÁS DICSŐSÉGE De Krisztus feltámadt. Sötét, fergeteges, borzalmas, kegyet­len éj után felkelt ragyogó nap­ja. Kiszenvedett teste megdi­csőült, mennyei szépség ömlik el rajta, szemeiből boldogság su­gárzik. Testét baj, sérülés nem érheti, kard, fegyver nem sért­heti. A tövis, ha érhetné szent fejét, rózsává kivirágoznék, se­bei mint drágakövek tündökle­­nek.. Krisztus szava kiállhatatlan volt arcoknak, kiknek a jó élet Isten és törvény nélkül tetszett. A nagyok, hatalmasok pedig fél­tették tőle földi érdekeiket. Krisztus ép ezért vajmi elha­gyottan állt, a világot ellenségé­nek mondja. S világ alatt ért minden hatalmat, mely Istennel ellenkezik, a királyok, és föurak hatalmát, mely nem akar hódol­ni Istennek, a hadsereg fegyve­rét, a gazdagok pénzét, a zsidók konokságát, árulkodását, irigy­ségét, gyűlöletét. Mindez Krisz­tus ellen sorakcrcott. S élükön ott áll Krisztus ellenségeinek fe­je, maga az ördög, s az egész pokol, az a tengernyi gonosz­ság, mely megsemmisítene min­dent. Üldözőbe fogta Krisztust ez a rettenetes hadsereg. Jöjje­tek, gyalázrcuk, rágalmazzuk, kí­nozzuk, marjuk ki a világból! S úgy is tettek! De Krisztus fel­támadt, s mint a polyva a vi­harban. szétporzik minden ellen­sége. Azt gondolták: megtörték. De Krisztus legyőzte a halált is. Legyőzte a törvényszéket, mely halálra ítélte. A lándzsát, mely szívébe fúródott, a kato­nákat, kik sírját őrizték, a lepe­csételt kősziklát, mely sírját zárta, az ördögöt, ki őt zsákmá­nyának tekintette, a poklot, melyből 3 pátriarchák lelkeit ki­ragadta. Mindent, mindent! Az ő sírja dicsőséges lésrcen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom