Szittyakürt, 1977 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1-2. szám
Szocializmust - magyar módra! ♦♦ ÍZITTVAKOfeT XVI. évfolyam, 1—2. szám 1977 JANUÁR—FEBRUÁR HÓ Ára: 85 cent MOLNÁR LAJOS: KULTÜRFORRADALOM VAGY NEMZETHALÁL Köszöntjük Olvasóinkat Szerkesztőségünk, kiadóhivatalunk és nyomdánk — ha összevont számmal is —, de legyőzve a technikai nehézségeket és így a «ITTVAKÖkt 16. évfolyamának első számában ismét ünnepelhessük Magyar Testvéreinket, és alázatosan hajtjuk meg fejünket áldozatos olvasótáborunk előtt. Az első és meghatott szavunk a köszöneté előfizetőink, olvasóink és Iapteijeztőink iránt, akik megértették, hogy a Hungária Szabadságharcos Mozgalom hivatalos lapja a magyar szellemi honvédelem frontján nemcsak újság, hanem magyar hit is, nemcsak betű, hanem a magyar fajvédelem igéje is, nemcsak egyszerűen havi tájékoztatás, de magyar szocialista jövőépítés is. A kérlelhetetlen ószövetségi gyűlölettől izzó ellenségeink pergőtüzében voltunk és maradunk — a magyar szellemi honvédelem frontján —, az örök magyar érdekek harcosai. Irredenták vagyunk, ha történelmi Magyarország határairól van szó, a magyar birodalomi gondolatot szolgáljuk a trianoni és a párizsi békediktátumokkal, a szovjet katonai-megszállással és a judeo-kommunista országhódítással szemben. Az ősi szumir-magyar lélek fegyvereivel el akarjuk égetni a hamis tanokat és helyébe a Magyar Nemzeti Öntudat Hitvallását, az igazságos, történelmileg, régészetileg és néprajzilag bizonyított Hagyománykincsünket akarjuk tenni, mert a Hagyománykincset tartalmazó ékiratos agyagtáblák 5000 éves Írott emlékeinek nyelve azonos a magyar nyelvvel. (Lásd: Badiny: The Sumerian Wonder c. könyv adatait.) Valljuk, hogy 1956. november 4- én, a szovjet páncélosok túlereje és a nyugati világ árulása csak a barikádokon győzött Október Magyar Népe felett, de lelkében nem tudta megtörni! Hiába sikkasztották el a szovjet kérésére és az Egyesült Államok hozzájárulásával az ENSz-ben a magyar nép függetlenségének és szabadságának ügyét. Hiába zarándokolt el Vatikán és az Egyesült Államok Helsinkiben, hogy ott szentesítsék a zsarnokságot és az országcsonkítást. A Tudás Népének öntudatából, a turáni magyarságból a Jézus Krisztusban vetett hithűségét, történelmi határaihoz való ragaszkodását és fajtájához való szeretetét a judeo-kommunisták nemzetirtó bosszújával, de még a Vatikánból áramló tömjénfüsttel sem lehet kiölni! Ebben a szellemben legyen a magyarok Istenének áldása előfizetőink, olvasóink és lapteijesztőink nemzetmentő munkálkodásán az Újesztendőben is. . Húsz esztendő telt el az 1956-os Magyar Szabadságharc óta. Nem nagy idő ez történelmi távlatokban, de egy ember életének harminc százalékát teszi ki. A következő két évtized maga alá temeti egy korszak ellenségeit és ellenfeleit, bekövetkezik az őrségváltás és új egyének fogják vádolni elődeiket mindenért amit hibájukból vagy azon kívül képtelenek lesznek megoldani. A fiatal hazai történetírók majd nagyító alá veszik az 56-os eseményeket még akkor is, ha ideológiai vagy államformái változás nem következik be az országon belül. Egy ilyen kiértékelés természetesen történelmi szempontokat fog analizálni nem napi politikát, gazdasági vagy egyéb más materialista és ideológiai szólamokat. Azok, akik már távolabb lesznek időben az 56-os eseményektől ezt megtehetik mindenféle politikai megtorlás nélkül. A “Fighter”-ben, a Szittyakürt angolnyelvű számában (1976. március) felvetettem azt a tételt, hogy “semmilyen ideológia sem áll egy nép kollektív érdeke felett”. Ezt a tételt igazolják az 1956-os események, amikor ideológiai különbségek ellenére is egységes volt a nép akaratában. Ugyanezt igazolja ma a nagyhatalmak politikája, amikor az erő és érdek az a két tényező, mely minden megnyilvánulásuk gerincét képezi. Erre épült a múlt, erre épül a jelen és ez az ami a nemzeti fennmaradást biztosítja. Lehet, hogy a modem korban egy elkövetkező atomháború nemzeteket fog elsöpörni a történelem színpadáról, de reméljük ez nem fog bekövetkezni. A nép-pusztításnak van azonban egy másik formája is, ami nem kevésbé könyörtelen, melyre számtalan példát szolgáltat a történelem, ez az etnográfiai megsemmisítés, amit általában bekebelezésnek, vagy beolvasztásnak neveznek. Ebben az esetben a népet megfosztják nyelvétől, kultúrájától és területileg és vérségileg egy más nemzet testébe oltják. Mint történelmi tényekből ismeretes a trianoni békediktátum óta a magyar nép nagy része egy ilyen beolvasztási nemzetgyilkosságnak van alávetve. Mindazok a szólamok amit a marxista politikusok hangsúlyoztak önrendelkezésről, nemzetközi szolidaritásról, úgy rémlik, hogy csupán reánk magyarokra vonatkozik. Történelmünk is azt mutatja, hogy mi először voltunk habsburgisták, vagy hortysták, vagy demokraták, katolikusok, vagy protestánsok, vagy akár Nyugat-barátok és csak utoljára magyarok. Sehol sem olyan szembetűnő ez a tény, mint itt az emigrációban. Ha összehasonlítást teszünk különböző nemzeteknél az emigráció és az anyaország közötti kapcsolatról, azonnal megdöbbentő tényekkel kerülünk szembe. A kisszámú román emigráció egy igen érzékeny példája ennek. A marxista román kormány és a vele politikai ellentétben álló román emigráció szemrebbenés nélkül soviniszta nemzeti politikát folytat közös együttműködésben. Ők politikai vetélytársak, nem ellenségek. Amikor az elszakított magyar területekről szó esik, a román kormány ugyapazt a dallamot fújja, amit emigrációs honfitársaik, és hol nyíltan, ha kell a háttérből adatokkal, dokumentumokkal, kiadványokkal segítik az emigrációs politikai aktivitást a közös nemzeti célok érdekében. Bukarest igen óvatos, hogy még a látszatát se keltse annak, hogy ők bármilyen ideológiai befolyást szándékoznak gyakorolni az emigrált honfitársaikra. Amikor a Szovjet romániai beavatkozásáról szó esik — elmondja a román emigráció, amit Bukarest nem mondhat el, mert elvégre még a marxistákra is vonatkoznak bizonyos etikai megkötöttségek, amit nemzetközi szinten kénytelenek betartani. Ezt az együttműködést más szóval reálpolitikának szokták nevezni, mely tökéletesen megfelel a trianoni tákolmány életbentartására. Természetesen ez nem egyedülálló, ugyanezt teszik a csehek, szerbek, ukránok s a többi nemzetiségek. MI A HELYZET MAGYAR VONATKOZÁSBAN? Merőben különböző! A hazai kormány éppúgy, mint az emigráció bizalmatlan a másik féllel szemben és mindkettő politikai, vagy ideológiai álláspontját a közös nemzeti érdek elé helyezi. Mindkettő trójai-falovat lát a másik közeledésében, s hibás lépés elkerülése végett egyik sem kockáztat. A hazai kormány tisztában van azzal, hogy az emigráció mennyire tagolt. Azzal is tisztában vannak, hogy számos emigrációs csoport a befogadó államnak valamilyen formában el van kötelezve. Aki pedig itt az emigrációban a napi politika fölé emelkedik és kezébe veszi a hazai sajtótermékeket, azonnal észreveszi azokat a megkötöttségeket amivel a hazai magyarvérű baloldaliaknak kell megküzdeni az idegen befolyásokkal szemben. Az égető kérdés, hogy ez a merev állapot hová fog vezetni nemzeti szempontból? Hogyan tudja a hazai “szocialista” kormányzat átmenteni az elszakított területen élő magyarságot a jövő évezredbe? Milyen gazdasági és katonai erővel fog Magyarország rendelkezni egy szovjet befolyástól mentes pillanatban? Hogyan juthat közös nevezőre az emigráció és a hazai kormányzat az elszakított területi kérdésekben? Mindezekre a problémákra a megoldás lehetősége adva van, de ehhez egy kultúrforradalmat kell kezdeni, mely gyakorlatilag nem más, mint szocializmus magyar módra. Ezt a kultúrforradalmat elvileg alátámasztja a marxi —lenini önrendelkezési jog, és az Egyesült Nemzetek alapszabálya Nagy felelőség hárul a hazai magyar-vérű baloldalra A párttagsági bélyeg kifizetése nem elegendő hazafias népfront feladatainak teljesítéséhez. Más hazafias cselekedetekre is szükség van. Itt az elsők közé tartozik az elszakított területen élő magyar testvéreink kulturális, gazdasági és emberi jogainak való védelmezése. A Köznevelés 1975. november 14-i számában “A nemzetiségi magyarság tanítói” cím alatt azzal dicsekedett, hogy már tíz éve működnek pedagógus-képző tanfolyamok szlovákiai, jugoszláviai és szovjetunióbeli magyar tanárok részére — Magyarországon. Tudatos célunk — mondja dr. Csáki Imre —, hogy ezek a pedagógusok a hídépítő szerepét töltsék be nemzeteink között és az, hogy a tanfolyam hallgatóiban megszilárduljon az anyanemzethez az anyanemzet kultúrájához való tartozás érzése is.” Igen nemes gondolat és hasznos cselekmény, amire a cikk hivatkozik. Ez azonban sohasem fogja ellensúlyozni azt a román nemzetiségi politikát, mely úton-útfélen megakadályozza a székely nép fennmaradását, nyelvében, kultúrájában, fajtájában. Az anyanemzethez való tartozás túl nagy áldozatokat követel. Ha ezt valóban el akarjuk érni, akkor át is kell menni a hídon, oda, ahol várják a segítséget. “Nyelvében él a Nemzet” — mondotta Széchenyi. — Ma a magyar szóért jobbágy-sorsba taszítják az elszakított területen élő magyart. Segítsetek! — jönnek a kiáltások ide az emigrációba. Tegyetek valamit, mert kiirtanak bennünket! A segélykiáltások mellett aztán időnként előkerülnek a románok által terjesztett történelmi hamisításokkal zsúfolt röplapok, térképek, melyek Románia határát a Tisza-mentére helyezik. Ez a román nemzetiségi politika. Ez a marxi —lenini önrendelkezési jog román kiadásban. Hol van a Szovjetunió baráti segítsége, amire a hazai pártpolitika i
