Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)

1976-03-01 / 3. szám

6. oldal «IttVAKÖkt 1976. március hó löjévé vált. (Erre vonult át a rövidebb útvonal Belső-Ázsia felé). Zénó császár ezért 489-ben fel is oszlatta. A hittudományok középpontja ekkor Nisibis lett, most már a perzsa uralom céljai­nak megfelelően. Nemsokára ezután "Babai, Se­­leucia-Ktesiphon érseke elszakadt az antiochiai patriarkátustól és a birodalmi görög egyháztól és önálló (autokefál) perzsa nemzeti egyházat alapított; a maga és utódai részére pedig felvet­te a "Katolikos” címet, ami körülbelül megfelelt az eddigi patriarchal méltóságnak” (II. 154). A nesztoriánizmus gyors elterjedésének egyik oka a perzsa államérdek és politikai befolyás kiter­jeszkedésének a célja volt. Az indiai Malabár partvidék és Ceilon nesztoriánusai "valamint a mezopotámiaiak jórésze, az u. n. káld-kereszté­­nyek, ma már azonban Rómával egyesülten él­nek. Fejük a Moszulban székelő babiloni pat­riarcha” (II. 154). Miben állt a nesztoriánusok tévedése? A szír származású Nestorius, 428 óta konstantinápolyi püspök, és hivei szerint személy és természet elválaszthatalan egységet alkot. Kerülték azon­ban azt az állítást (mert nem is lehetett állíta­ni), hogy Krisztus két személy. Vonakodtak azonban Szűz Máriát Istenanyának nevezni. Nem fogadták el a tulajdonságok kicserélhetőségének elvét. Továbbmenően azt is állították, hogy Krisztus csak feltámadása után jutott az isteni tulajdonságok birtokába. Mindezzel szemben az alexandriai Szent Ciril nyomatékozta legvilágo­sabban, hogy Krisztusban fizikai egység van: Krisztusban az isteni és az emberi természet bir­tokosa egy személy, az örök Ige. Ezt a katolikus tanítást az efezusi zsinat hirdette ki 431-ben (v. ö.: Schütz: Dogmatika I. 578-79). Az örmények nagy apostola Világosító Szent Gergely volt, az Arsakidák neves családjának sarja. 300 körül megtérítette III. Tiridates ki­rályt, majd az egész nép még a század folyamán keresztény lett. "A hódító perzsák erőszakosko­dásának az egész nép hitvallói lelkülettel állt el­len. Az 5. század végén azonban az örménység is a monofizita szakadásnak hullott az ölébe. Erre az időszakra esik a Kaukázus felé húzódó ma­gyaroknak, szabiroknak (szavardoknak) a ke­reszténységgel való megismerkedése, mint arról már előbb bőven volt szó. Georgiában (Grúzia, vagyis a régi Magyarország, 1. Tardy 1972), "Ör­ményország északi szomszédságában 325 körül terjedt el a kerészténység. Innen tört magának utat még tovább: Kolchisba és az abkázok föld­jére” (II. 84). Itt azonban már a Kaukázus észa­ki oldalán vagyunk, ahol nemsokára Kazáriában gyűlik össze a magyarság délről, északról és ke­letről. Akik azután a honfoglalásra indulóktól leszakadtak ezen a tájon, a Kuma-menti Mad­­zsar városa körül alkották meg azt a harmadik Magyarországot, melynek Jeret emír kérésére az avignoni udvarból küldött püspököt a pápa (1329). Minderről bővebben 1. Bendeffy munkáit és Tardy 1972 cikkét. A monofiziták szerint (szerzője Eutyches, kon­­statinápolyi kolostorfőnök) Krisztusban egy is­teni természet van, mely magába felszívta az em­beri természetet. Könnyű utat ígért az emberi­ségnek mintegy mechanikus módon való átiste­­nülésre. A tömegeknél nagy visszhangra talált. Nagy Szent Leo mutatta ki a tévedést és állás­pontját a kalcedoni egyetem zsinat (451) ma­gáévá tette. Szíriának egykor virágzó katolikus hitélete is nagyrészt ennek a tévedésnek esett áldozatul (szír jakobinusok). A VI. század-végi Rómából már egy új és sok­kal szélesebbkörü világ tárult a pápák elé, mi­után a nyugaton a népvándorlás megújuló hul­lámai lassan megszelídültek. Az antik Róma sok­szor megostromolt és bevett falai között gaz­dátlan, összeomlóban levő, valaha fényes palo­ták tömegében az egymásután emelkedő keresz­tény templomok az egész emberiséget testvéri közösségben összefogni akaró gondolatot képvi­seltek. Ez a gondolat meg kellett, hogy mérkőz­zön a világtörténelem színpadán minden más vé­lekedéssel szemben. Eközben magáénak ismert el mindent, ami időtálló, igaz, szép és jó volt és szétfoszlatott mindent, ami nem állta meg ezt a mértéket. Bizánci császárok és ravennai helyet­teseik önkénye, az új népekből seregesen jelent­kező hívek sajátos gondolatvilága, belső emberi gyengeségek és bűnök, a népvándorlás öldöklé­sei s az ezeket követő nyomor viharai közben Krisztus képviselte a szilárdságot, az emberi élet eszményi célját, mely felé törekedni mindig ér­­demessebbnek látszott. Országok, népek, világrészek kezdték tisztázni önmagukkal és egymással, mi a helyes magatar­tás az embernek Krisztus által adott céljával kapcsolatban. Mindaz, ami az ősi keleti vallá­sokban érték volt, azt meg lehetett találni a ke­resztény tanításban anélkül, hogy hozzá tapadt volna valami emberi tévedés. Róma viszont egyre gazdagodott a keleti képzeletvilág, iroda­lom, költészet, szertartás, művészet, stb. szelle­mi kincseivel. Nagy Szent Gergely pápa (590-604) "gondjai elértek Perzsiáig, ahol a kereszténység még mindig tartani tudta magát olyannyira, hogy politikai erő lett, melyet éppen ebből a szempontból számon tartottak a Perzsa Biroda­lom ekkori fénykorának s a Szasszanida-háznak uralkodói. II. Kozroesz király a Mauritius csá­szárral szemben való háború idejében éppen ezért teljes szabadságot adott a keresztények­nek. Gergely tudott a perzsa helyzetről, bátorí­totta és buzdította Domitianus püspököt, Armé­­nia metropolitáját, hogy törődjék minél többet a perzsiai keresztényekkel” (III. 72). Viszont ő A felnövekvő nemzedékekért VI. PÁL PÁPA DR. LÉKAI LÁSZLÓT NEVEZTE KI ÉSZT (Folytatás a 4-ik oldalról) hiányzik a tornaterem és nem sok­kal különb a helyzet a szakmunkás­­képző, de még a középiskolákban sem. Hiányzik vagy 700 testnevelő tanár; hozzá nem értéssel folyik sok­sok ezer kisdiák testnevelése. A tor­nateremhiányon némi ötlettel segí­teni lehet (az ózdi járás művelődési otthonaiban az iskolák helyet kap­tak a testedzésre), a szaktanárok pótlására is lehet találni megfelelő embereket, de ennél sokkal fonto­sabb a közfelgogás megváltoztatása. Szülők, sőt pedagógusok sem ér­tik, hogy a felnövekvő nemzedék jövője függ az egészséges testedzés­től. Gerincferdüléssel, izületi bajok­kal, labilis idegrendszerrel, gyenge szervezettel nem lehet hasznosítani a tanulókat. Hiába lesz tele az agy fontos tudományokkal, ha a fizikum nem viseli el a megterheléseket. A fiatalság — és az idősebb kor­osztályok— kellő edzettségi állapo­ta az egész társadalom érdeke. Az iskolai erők egymagukban nem tud­nak megbirkózni feladataikkal — segítenünk kell tehát mindazoknak, akiknek erre módjuk van. A taná­csoknak, a KISZ-nek, az Uttörőszö­­vetségnek, a pártszervezeteknek és a Hazafias Népfrontnak, amely pél­dául budapesti bizottsága révén egy időben a sport felé is fordult. És persze a sportklubboknak . . . Van vagy tiz egyesületük, ahonnan az extra-klasszis versenyzők zöme kerül ki, aztán van még legfeljebb hároszszáz klub, amelyben viszony­lag magas szintű sportolás folyik. A többi, csaknem négyezer egyesü­letnek viszont az lenne a fő fela­data, hogy a tömegek, az ifjúság szolgálatába álljon. Nem látványos megmozdulásokra, alkalmi verseny­­lehetőségekre van szükség, hanem rendszeres sportolásra. Ennek tár­gyi feltételeit a sportklub, az isko­la, a tanács tudja megteremteni, az ösztönzést pedig a családban, a la­kóhelyen, az iskolákban, a munka­helyen, a különféle társadalmi szer­vezetekben kell megadni. MAGYAR NEMZET. 1976. jan. 16. Éppen befejeztem Fábián Károly “VI. Pál pápa a Vatikán keleti politikájáról” c. nagy feltűnést keltett cikkének két közléséhez — állítólag a Pápa és Lázár György miniszterelnök megegyezett a “prímási méltóság” megszűntetésé­ben, továbbá a magyar püspöki kar kérte a Vatikánt, hogy a külföldi emigráció részére a hazai püspökök közül nevez­zen ki főpásztort — fűzött észrevételeim megírását, mikor a Kálmán László Rádióprogram feb. 15-i adásában bejelen­tette, hogy a vett hírek szerint VI. Pál pápa 1976. feb. 6-án kelt bullájával dr. Lékai László esztergomi apostoli kor­mányzót nevezte ki Esztergom érsekének és Magyarország Prímásának. A Szent István alapította esztergomi érsekség fejei 1267 óta viselik Magyarország Prímása tisztséget a vele járó jogokkal és kötelezettségekkel. Azóta a mindenkori esztergomi érsek egyben Magyarország Prímása, s mint ilyen az ország első zászlósura. A prímási tisztség, bár elválaszthatatlanul össze van kötve az esztergomi érseki tisztséggel, az az ősi magyar alkotmányban gyökeredzik, s így nemcsak egyházi, hanem közjogi méltóság is. Tudott dolog, hogy 1946-ban Nagy Ferenc miniszterelnöksége idején megszűntették a királyságot és helyette a köztársasági államformát léptették életbe, amit 1947-ben a proletár diktatúra váltotta fel. így, ha jogilag nem is, de gyakorlatilag megszűntették az ősi magyar alkotmányt. (Valójában csak szünetel.) Ennek ellenére az otthoni kommu­nista rendszer 1948 karácsonyán Mindszenty bíborost, mint Prímást tartóztatta le, fogta perbe és ítélte el 1949. feb. 6-án. Tehát se a köztársaság, se a kommunista rendszer nem vonta kétségbe az ősi magyar alkotmányban gyökerező prímási tisztség létjogosultságát. Mint ismeretes, a Pápa az otthoni rendszer nyomására Mindszenty bíborost 1974. feb. 6-án, elítéltetésének 25. évfordulóján, az világ megdöbbenésére érseki és prímási tisztségétől megfosztotta. Ez a kánon jog értelmében azt jelentette, hogy az esztergomi érseki szék 1948 karácsonyakor “sede plena”, 1974. februárban pedig “sede vacanta” állapotba került, amiből kifolyólag maga a Pápa lett a főegyházmegye főpásztora, aki a gyakorlati teendők elvégzésére apostoli kormányzót nevez ki. Ez a kinevezés rövidesen meg is történt, úgyhogy dr. Lékai Lászlót, az addigi veszprémi apostoli kormányzót, 1974. márc. 20-án a Vatikán és az otthoni rendszer között létrejött első egyezmény 10. évfor­dulóján, Esztergomban 500 pap és ötezernyi hivősereg jelenlétében be is iktatták esztergomi apostoli kormányzói tiszt­ségébe. (“Volt-e joga a Pápának megfosztani Mindszenty bíborost prímási tisztségétől?” c. cikkemben /megjelent a Kanadai Magyar Újság, 1974. márc. 29-i számában/ kifejtettem, hogy ehhez nem volt joga.) Fábián Károly idézett közlése, miszerint a múlt év novemberben Lázár György miniszterelnök megegyezett a Va­tikánnal a “prímási méltóság” megszűntetésében, valamint az előbb elmondottak után egy pillanatig sem lehet csodál­kozni rajta, hogy dr. Lékai László prímási és érseki kinevezése az egész világon minden logikusan gondolkozó emberre bombaként hatott. Bombaként hatott már azért is, mert ez a kinevezés, függetlenül a személytől, tele van feloldhatatlan ellentmon­dással. Hogyan lehetséges az, hogy az otthoni rendszer elfogadta a prímási kinevezést, mikor a Prímás az ősi magyar alkotmány szerint, amit az otthoni rendszer nemlétezőnek tekint, az ország első zászlósura, akinek ebből kifolyólag nemcsak kötelességei, hanem jogai is vannak? Másrészt, hogyan lehetséges az, hogy a Prímás, akinek az ősi magyar alkotmányba gyökerező jogai kötelességei vannak, esküt tegyen egy olyan rendszerre, amelyik nemcsak nem ismeri el az ősi magyar alkotmányt, hanem hozzá még hivatalból atheista is? Pedig az 1964-es egyezmény értelmében le kell tennie az esküt, mintahogy veszprémi, majd esztergomi apostoli kormányzóvá történt kinevezése után le is tette. Hogyan lehet ebben a fejetetejére állított, fából vaskarikát csináló helyzetből egyik félnek is és a másik félnek is kiútat találni? Mikor hozzá még mindkét fél minden cselekvésében két egymásnak ellentmondó (!?) külső hatalmi és erkölcsi erő függvénye. Ezt csak a jövő fogja megmutatni, aminek a méhe igen sok keserves csalódást, kiábrándulást, a magyar katolikus egyházra és az egész magyarságra tragikus következményekkel járó megpróbáltatást hord magában. De ne feszegessük most a jövő kapuját, hanem inkább vessünk néhány pillantást arra a személyre, akit a sors olyan előd után, mint Mindszenty bíboros volt, erre a két malomkő közt őrlődő, örvénylő mélységek partjára taszított, rop­pant felelőséggel és emberfeletti erőt kívánó kötelességekkel terhes posztra állított. A 66 éves dr. Lékai László majdnem egész életét Zalában töltötte. Papi karierje Mindszenty, akkori veszprémi püspök, titkáraként indult el. Vele volt Sopronkőhidán is. 1964-ben (?) nevezték ki Veszprémben apostoli kormányzó­nak, ahonnan 1974. februárban Esztergom apostoli kormányzójává nevezték ki. Meg sem kísérlem kutatni, hogyan futhatott be Lékai prímás Mindszenty bíboros árnyékában és az otthoni rendszerben ilyen szédületes egyházi karriert, mert ahhoz sok minden olyat kellene tudni, amire egyelőre nincs lehető­ség. Ehelyett inkább megpróbálom bemutatni őt, mint embert, papot és egyházfőt a saját szavaival. Esztergomi apostoli kormányzóvá történt kinevezése után Hegyi Béla a Magyar Hírek riportere meginterjúvolta és azt a lap teljes egészében (?) közölte. Ebből idézem az alábbiakat: Arra a kérdésre, hogy veszprémi főpapi működését milyen eredménnyel zárta, miután felsorolta hol és hány templomot és plébániát építettek, renováltak, milyen szertartási újításokat vezettek be, stb. ezeket mondta: “A Magyar Tenger, a Balaton egyházmegyénk szívében fekszik. Turisták serege lepi el partjait. Számukra a leg­több helyen a vasárnapi istentiszteleten kívül szombaton este is misét tartunk. A többnyelvű miserendet közzé is tettük és külföldre is megküldjük. Templomaink, községeink történetét már sok helyen a magyaron kívül németül és egyik

Next

/
Oldalképek
Tartalom