Szittyakürt, 1976 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
8. oldal «ITTVAKÖfcT 1976. május hó vagy hasznavehetetlen területekig. Ezen osztályzatok alapján a pénzügyi hatóságok megállapították a föld kataszteri tiszta jövedelmét ún. adóaranykoronában, amely rendelkezés a két világháború között is érvényben volt; ezen adatok a községi kataszteri birtokívben az osztályozás mellett az adó-aranykorona összegét is feltüntette. (A kataszteri birtokív nem tévesztendő öszsze a csak a tulajdonjogot igazoló telekkönyvvel.) A földbirtokok ezen osztályozása a legnagyobb igazságtalansággal történt a 48-as törvények alapján felszabadult jobbágy, a parasztság kárára. Szerte az országban ezen osztályozás túlnyomórészt a nagybirtokok osztályozását valódi értéken alul le-, a parasztbirtokoknál a valódi értéken felül felértékelte. E sorok írója számtalan esetnek tanúja volt, hogy az egymás mellett fekvő, ugyanazon minőségű, ugyanazon termelési ágban hasznosított termőföld után a nagybirtokot 1-2 aranykorona kataszteri tiszta jövedelem után, a kis parasztbirtokok 8-10-12 aranykorona után fizették az adót. A parasztság tisztában volt ezen igazságtalansággal, de sérelmére sehol orvoslást nem kapott. A népnyelv a földosztályozó bizottságot “földkostolóknak” nevezte azon egyszerű oknál fogva, hogy ezek nem egyszer a szájukba vették a rögöt, ezzel a “szakszerű elemzéssel” döntötték el a föld használhatóságának mértékét. Ezen a magyar nép ellen elkövetett cselekményeknek köszönhető részben Erdély elvesztése. A századforduló táján Darányi Ignác földművelési miniszter egy törvényjavaslatot dolgozott ki, hogy Erdélyben egy magyar érdekű földhitel bankot alapítsanak, hogy a széteső nagybirtokok magyar kezekbe kerüljön kisbirtokok formájában. Ezen terv indítéka az volt, hogy a földbirtokok felvásárlását ekkor már oláh bankok vígan űzték, s Erdély földjére oláhokat telepítettek. Darányi ezen javaslatát az országgyűlés mindkét háza elfogadta. A terv ott bukott meg, amikor a vásárlási árat a javaslat az adókorona tisztajövedelem alapján akarta megállapítani, amelyet a földbirtokos-nagybirtokos rendszer urai a legnagyobb felháborodással utasították el, mert így lényegesen kevesebb vételárat kaptak volna kiparcellázott birtokaikért. Ezen magyarérdekű törvényjavaslatot elutasítva inkább adták birtokaikat oláh bankoknak, akik oláh telepítési céljaikra parcellázták ki ezeket oláhoknak. A rövidlátó, idegen önös érdekeket szolgáló földbirtokpolitika ezzel is elősegítette Erdély elvesztését, szolgálva nemzetünk egyik legnagyobb katasztrófáját kettős Trianont. A magyar parasztságnak a jobbágyfelszabadítás utáni adóterheiről nem volt “időszerű” írni. A magyar “szabaddá vált” paraszt adóterhei a következők voltak: Állami földadó, vagyonadó, jövedelmi adó, vármegyei pótadó, községi pótadó, fogyasztási adó, egyházi adó, vármegyei közmunkaválság, ebadó, útadó; ezen kívül a legtöbb helyen iskolaépítés, ennek karbantartása, község háza, községi jegyző, tanító, papiak, templom építés-karbantartás, községi alkalmazottak természetbeni fizetése (sok helyen a pap, tanító természetbeni javadalmazása). Ezen kívül természetbeni megterhelések, a községi közútak, egyéb közmunkák, vízszabályozás, községi hidak, árkok karbantartása, amelyek községi közmunka (napszám, fogat) teljesítésével voltak csak leróhatok. De ennyi embertelen megterhelés ellenére — hiába voltak érvényben a 48-as jobbágyfelszabadító törvények —, a magyar paraszt társadalmilag nem szabadult fel, mert az idegen érdekekkel átitatott vezetőréteg, a felső- és középosztály előtt továbbra is maradt a lenézett, megvetett “buta paraszt”. Hogy ez így maradt, arról gondoskodott a fajidegen-kézben levő “közvéleménygyártó” sajtó, amelyek fajunk törzsét a magyar földhöz, fajhoz, nyelvhez, a nemzettestben csak az általa gondosan őrzött ős-magyar erkölcséhez oly áldozatos szeretettel ragaszkodó magyar parasztságnak a megérdemelt tisztelettel megtagadva igyekezett a magyar társadalom legalacsonyabb szintjére leszorítani s ott tartani. A magyar paraszt tudva, érezve ezt, ősi keleti türelemmel tűrte mindezeket és befelé fordulva az önmaga lelkiségében zárt tömböt alkotva, tudta azt, hogy övé az igazság, mert az ő befeléfordulása a nemzetmentés, amelyet teljesített ezer éven át és teljesít ma is. Az ő határtalan áldozatvállalásának eredménye, hogy ma létezik magyar nyelv, magyar nemzet. A magyar paraszti lélekben hiányzik a forradalmi lelkidet, nem hisz jelszavas mozgalmakban, ősi ereje abban nyilvánul meg, hogy minden szenvedést, elnyomatást vállalva, nyelvében, felfogásában, a nemzethez való önzetlen hűségében maradt és marad a romlatlan magyar erő letéteményese, a magyar erkölcsiség megmentője, napjainkig való hordozója, az örök sumir-turán-magyar parasztnak, a dicső ősöktől örörkölt hazai föld önzőjének, védőjének. (Folytatjuk) Koppányivadék NYÍLT LEVÉL... AZ AMERIKAI MAGYARSÁG VEZETŐIHEZ, ÚGYSZINTÉN AZ AMERIKÁBAN ÉLŐ KÉPZŐMŰVÉSZEK VALAMINT MŰPÁRTOLÓ BARÁTAINKHOZ! Egy véletlen folytán tudomásomra jutott, hogy Washingtonban a Bicentennial év alkalmából emlékművet akarnak állítani Colonel Commandant Michael Kováts de Fabricy, a charlestoni (South Carolina) csatában 1779. május 11-én elesett hősének, az amerikai könnyűlovasság megalapítójának. Erre a szobortervezetre már gyűjtést indítottak. Kérdésünk — az amerikában élő minden egyes magyar művész kérdése. Ki — kit bízott meg? Milyen alapon? — Nyűt pályázat nélkül, titokban. Megdöbbenéssel vettem tudomásul e hírt — művész kollégáimmal együtt —, mint a Hungarian Painters and Sculptors in America, Inc. elnöke. Különös, hogy sem egyesületünket, sem művészeinket erről nem értesítették ki, sőt egyes személyek nagyon is elhallgatták ezt a magyar szempontból igen fontos reprezentatív munkát — művészi alkotást. Érdekesnek tartom, hogy most mindenki ebből a Bicentennial évből akar profitálni — új egyesületek, társaságok alakultak, és alakulnak nap mint nap — úgylátszik mindenki nagy magyar lett egyszerre, hisz új pénzforrás van kilátásban. Talán már feledésbe merült New York Riverside Drive-on felállított Kossuth emlékmű története. A pénz elfogyott, és a rossz bronzöntést cementtel pótolták — majd újra gyűjtöttek, hogy a szétszakadt szobrot újraönthessék. Ki, mennyit és hogyan keresett ezen a munkán a jóindulatú magyaroktól összeszedett pénzből. Éppen ezért, hogy ilyen tévedések ne lehessenek, mint az amerikában élő művészeknek a kérése: egy nyílt jeligésen beadott pályázat írásával hívják fel a magyar művészek figyelmét a magyarság szempontjából igen fontos művészi alkotásra, kérve, hogy olyan kifejezőt alkossanak ennek a magyar hősnek az emlékére, ami magyarázat nélkül is érthető legyen, hogy mit akar kifejezni. Szeretnénk, hogy az amerikában élő nemzetiségek is megértsék és tisztelettel gondoljanak arra, hogy ez a magyar hős mindenkiért — őérettük is áldozta életét és vérét második hazájának nagy harcában. Erre a pályázat-kiírásra, valamint minden magyar ügyre hívatott — hivatalos szervezetünk is van az Amerikai Hungarian Federation! Ezúton kérjük fel e szervezet elnökét az egész világon jól ismert dr. Béky Zoltán püspök urat kinek harcos kiállását a magyar ügyek mellett mindenki ismeri. Kérjük őt, hogy hasson oda, hogy az amerikai magyar életnek e fontos ügyében a kellő döntés meglegyen. Adjon segédkezet, hogy művészeink ne csak akkor legyenek jók: “adj egy képet, adj egy szobrot, énekelj, vagy szavalj” ingyen, mert ez magyar ügy, hanem alkotó művészeink ilyen alkalmakkor, ami ritkán adódik, megmutathassák igazi értéküket. A művészi siker talán többet ér úgy, ha indiferense bíráló bizottságok, úgy magyar, mint amerikai vonalon egy titkos pályázat alapján hozzák meg a felállítandó szoborműre, avagy művészi alkotásra a döntést. Mihály de Kátay sculptor President of the Hungarian Painters and Sculptors in America Magyar tanítok konferenciája New Branswickon Minden külföldi magyar pedagógus úttörő munkát végez. A magyar nyelvet és kultúrát nem csak azért nehéz átadni a nem magyar nyelvű országban élő gyermekeknek, mert az ő mindennapos iskolájuk és életük más nyelvet tanít. Azért is nehéz a külföldi tanító feladata, mert szakterületének még nagyon kevés kialakult módszerem használható segédeszköze van. Ezért van az, hogy minden hivatását szerető oktató megpróbálja tanulnivágyó figyelemmel kísérni és segítő munkatársként támogatni kollégái működését. Ilyen tanítók gyűltek össze április 10-én New Brunswickon (N.J.), a Magyar Öregdiák Szövetség Hétvégi Magyar Iskolájának iskolalátogatással egybekötött tanítói konferenciáján. A résztvevők érdeklődéssel látogatták a Rutgers egyetemen tizenhatodik éve működő iskola hat osztályát, a szakember szemével tanulmányozva a betűtanítás, a történelmi beszélgetés, az irodalomelemzés, az énekkarvezetés műveleteit. Ebéd után kezdődött a konferencia. A vendéglátó iskola vezetője, Csergő Miklósné, és az iskola tanítói rövid tájékoztatókkal ismertették szervezői és oktatói munkájukat. Utánuk a teanecki, a passaici, a New Brunswick-i szombati és a trentoni iskolák pedagógusai mondták el tanításuk során szerzett gya-Rövid hírek Budapesten mintegy 55.000 ember lakik munkásotthonokban. — Ezeknek hatvan-hetven százaléka segédmunkás — hatvan százaléka nem végezte el az általános iskolát, hatvan-hetven százaléka harminc éven aluli. 3.5 százalékuk analfabéta. Nem sok. Csakhogy ez az elenyésző hányad 1925 ember. 33 ezer korlati tapasztalataikat kollegáiknak. A washingtoni iskola egyik tanára dr. Basa Molnár Enikő nemcsak iskolájuk oktatási munkájukról, hanem az új Amerikai Magyar Tanár Egyesületekről is beszélt, amely jelentős szakmai segítséget jelenthet az amerikai és kanadai magyar pedagógusok számára. Dr. Nagy Károly, a New Brunswick-i iskola egyik tanára beszámolt a chicagói iskolák pedagógus találkozójáról, amelyre a New Brunswick-i iskolát is meghívták, és a chicagói magyar oktatók kiváló munkájáról, valamint néhány értékes új módszertani ötletéről. Ismertette az Anyanyelvi Konferencia új, negyedik tankönyvének terveit is, amely az első háromhoz hasonlóan szintén a külföldi tanítók közreműködésével, tapasztalataik és igényeik figyelembevételével készül. A magukkal hozott tanulói füzeteket, tankönyveket, taneszközöket is bemutatták egymásnak a tanítók. Jobbnál jobb pedagógiai ötletek, tanítói tapasztalatok, sikerekből és kudarcokból leszűrt tanulságok cseréltek gazdát a kötetlen beszélgetések során. A konferencia végeztével azzal az elhatározással váltak el egymástól a résztvevők, hogy ilyan tapasztalatcsere találkozót többször is rendeznek, esetleg vándor-találkozóként minden évben más és más iskola rendezésében. Csergő Miklósné ember pedig nem végezte el a nyolc általánost. * * * * Ausztria lakossága egyre csökken és visszaesett a születési átlag arányszáma is, írja a bécsi Die Presse. A lap az innsbrucki környezetvédelmi napok megállapításaira hivatkozva a lélekszámcsökkenést — különösen a városokban — a föld, a víz és a levegő fokozódó szennyeződésének tulajdonítja.
