Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)
1974-03-01 / 3. szám
1974. március hó ttlttVAKÖftt 3. oldal AZ EG KÜLDÖTTE: ROMANELLI EZREDES---------------------- LELKE 97 ÉVES KORÁBAN VISSZASZÁLLT AZ ÉGBE----------------------Itália hű fia, Hungária nagy barátja. Született 1876 március 15-én, elhunyt 1973 végén. Élete, munkája és a magyar nép iránti nagy szeretete azt bizonyítja, hogy nem véletlenül, hanem sorsszerű rendeltetésből született a magyar szabadság ünnepnapján Március Idusán. Igaz szabadságért, igazságos békéért küzdött, mint katona és diplomata, egy változó korokat magába foglaló hosszú életen át. E sorok írója, 1952 nyarán dr. Ternay Kálmán a trieszti egyetem professzora társaságában találkozott először Romanelli ezredessel, az Ő szép hazájában Itáliában. Volt alkalmam még meglátogatni őt a Crauglio-i ősi kúrián is, ahol mint mindig a magyar sorsproblémáról beszélt a szent öreg bölcsességével. Ezután még két évtizedes személyes és levelezési időszak tette felejthetetlen emlékké a legendás olasz diplomatával, s katonával való baráti kapcsolatot. Népünk nyelve nem rokon vele, de isteni hős lelke lelkűnkkel lelkesült, egyesült velünk örökre. Az idősebb korosztályba tartozó magyarok ismerik Romanelli ezredes nevét, ismerik az Ég küldöttének magyarságmentő bátor kiállását. A fiatalabbak számára pedig legyen emlékeztető, hogy régen 1919 nyarán, amikor a pánszláv-szovjet veszedelem végig viharzott a nagy háborúban — 1914—18 — elvérzett Magyarországon, akkor lett Romanelli Guido az Ég küldötte, a meggyötört magyarság reménycsillaga! Ebben az időben a győztes antanthatalmak ellenőrző katonai bizottságokat küldtek a legyőzött országokba. Hazánkban működő Antant Bizottságban, az Olosz Katonai Misszió vezetője Romanelli Guido ezredes Olaszország meghatalmazott minisztere. Ö a diplomácia szabályait mindenkor betartva, a másarcú emberekkel szemben is megfelelő udvarias magatartást* tanúsított mindaddig, amíg azok az emberiesség határán belül mozogtak, de az embertelenséggel szemben nem ismert kíméletet. Igaz lélekből, tisztább, magasabb szellemiségből származó egyénisége előtt gyáván, vagy kétszínű ravasz módon, de meghajoltak. Barátai, a magyarok milliói hálásak és büszkék lesznek rá, mint az Ég küldöttjére, igaz jó barátra. Kisebb tanulmányok, versek már eddig is foglalkoztak nagy barátunk személyével és életmentő tetteivel, de átfogó, illetve tételes magyar összefoglaló könyv népünk e tragikus és hősi koráról, melyben népünk hőse Romanelli ezredes, még megírásra vár. Megírásra vár? Nem egészen. A nagy dokumentációs munkát hála Istennek elvégezte a legilletékesebb, maga Romanelli Guido! "Nell Ungheria Di Béla Kun E Durante L,occupazione Militare Roména.” (Magyarország Kun Béla és a román katonai megszállás alatt.) fényképekkel illusztrált 566 oldalas’ dokumentációs könyv. Ezt kell lefordítani értelmes, korszerű formában magyarra és előttünk áll a kor hiteles története. E könyvet Romanelli 1964-ben adta ki. Egy nékem dedikált példányt én is büszkén őrzök, amíg élek. Annak idején a montreáli "Északi Fény Sajtótudósító”, s ennek nyomán az emigrációs magyar sajtó ismertette röviden e könyv rendkívül fontos, érdekes és értékes mozzanatait. A tragikus történetek mellett az élet által produkált humoros esetek is előfordulnak, így szerepel a könyvben az olasz származású Gallerani Bonaventura szerzetes barát, a pesti Szervita Rend tagja, aki ügyes és bátor akciókkal megszerezte a legbizalmasabb értesüléseket, s azokat eljuttatta Romanelli ezredeshez. Még a moszkvai rejtjeles táviratokat is megszerezte, csak nem sikerült megfejteni azok tartalmát a rejtjelkulcs hiányában. Romanelli feljegyzi, hogy az ügyes sekkel elindították az 1919-es szabadbarát még azokhoz a táviratokhoz is hozzájutott, melyeket néki — Romanellinek — küldtek felettesei, de amelyeket, a postahivatal ellenőrzésével megbízott bolseviki hivatal visszatartott, pontosabban ellopott. A könyv egyik legdrámaibb része a Ludovika Katonai Akadémia ellenforradalmáról szól. A magyar történelem lapjaira ekkor írta aranybetűkkel a nevét Romanelli, az Ő tetteivel, mint Petőfi, úgy Romanelli is Magyarország függetlenségéért, a magyar nép szabadságáért küzdött, sok esetben felettesei gáncsoskodásai, rosszindulatai közben. Ma már köztudomású, hogy Moszkva cselédei Kun Béla, Szamuely, Pogány, Haubrich, Landler, Rákosi és elvtársaik a több ezer éves ősi magyar nép elleni gyűlöletükben nem ismertek határt. Szamuely kivégző osztagainak vérengzései rémületben tartották az egész országot. A pokoli terror ellen végül egy maroknyi bátor csoport, a Ludovika Akadémia tagjai, vezetőikkel együtt kibontották a nemzeti zászlót és néhány kis dunai hadihajóról leadott ágyúlövéságharcot, ami sajnos az 1956-os szabadságharchoz hasonlóan elbukott. Úgy látszik a magyar szabadságharcok végzetes sorsa időről időre megismétlődik és mint a múltban, úgy a jelenben, a technika új embertelen korszakában sem lehet győzni az igazság rendíthetetlen hitével?!? A bolsevisták fogságába került fiatal harcosokat, a hős ludovikásokat parancsnokaikkal együtt halálra ítélte a kunbélai gyűlölet jogtalanságra alapozott vésztörvényszéke. Közhírré tették, hogy az akkori Oktogon téren tömeges kivégzésben kapják meg büntetésüket a lázadók. A hír hallatára Romanelli azonnal elküldte szárnysegédét a vörös diktátorhoz és erélyes jegyzékben tiltakozott a halálos ítéletek ellen. Követelte, hogy a felkelőkkel kapcsolatban alkalmazzák a genfi egyezményben hadifoglyokra vonatkozó rendelkezéseket, kihangsúlyozta, hogy a felkelők eszmékért, elvekért fogtak fegyvert ... Romanelli, hogy az események elé vágjon személyesen is felkereste Kun Bélát, akivel heves vitája támadt, végül a jog és igazság nevében, az erő hangján figyelmeztette Moszkva bábját, hogy egyenként és együttesen teszi őket felelősé, ha a halálos ítéletet meg nem változtatják. Kun Béla dühösen tiltakozott az ország belügyeibe való beavatkozás miatt és a felkelőket banditáknak nevezte. Romanelli nem tágított, kijelentette, nem áll módjában az ügyben kinyilvánított véleményét megváltoztatni és mint az Olasz Katonai Misszió vezetője hivatalosan írásban fogja még aznap értesíteni a végleges álláspontról. Ez meg is történt. Ebben a hivatalos jegyzékben Romanelli félreérthetetlenül kifejti az Olasz Katonai Miszszió álláspontját, többek között kiemeli, hogy a fennálló kormányzatot nem a nép szabad akarata választotta meg ... Továbbá figyelmezteti, hogy a fegyverszüneti egyezmény értelmében a "Tanácsköztársaság” nem rendelkezik semmilyen jogalappal a tömeges kivégzések végrehajtásához ... és ebben az esetben a fizikai erőszak felett győzött az ember szelleme, a szellem embere Romanelli ezredes! A tömeges kivégzés elmaradt, a fiatal ludovikás szabadságharcosok életben maradtak, de a felelős parancsnokok közül többen nem kerülhették el a mártíromságot. Néhány öreg katona még ma is áldja Romanelli nevét, akinek köszönheti a biztos halálból való megmenekülést. P. id. Goór György alezredes pár évvel ezelőtt, amikor a Magyar Nemzeti Vándorzászló Ausztráliában Sidneyben járt megemlékezett a Vándorzászló fővédnökéről Romanelli ezredesről, aki 1919-ben a ludovikások közt az ő életét is megmentette a pánszláv szovjet zsarnokság halálos bosszújától. Id. Goór György alezredes a spanyol polgárháborúra is emlékezett olyan értelemben, hogy Alcazár hősies védelmét a spanyol katonai akadémia növendékienek hősi harcát az egész világ még ma is csodálattal emlegeti, de a magyar ludovikás szabadságharc (az 1956-os is) éppen úgy, mint Romanelli ezredes neve lassan a feledés homályába kerül. “Ő Romanelli volt minden idők legderekabb idegen katonája, aki valaha Magyarország földjére lépett!" Az alapjaiban megrendült mai koegzisztenciás világban, ahol a diplomaták "béke” Nobel díjat kapnak fél-békét kreáló közösérdekű kölcsönös csalásért... és ahol a katonáknak nem szabad győzni — bizony, Romanelli ezredesekre lenne szükség! Romanelli ezredes a mentő akciót folytatta fáradhatatlanul mindaddig, amíg fizikai ereje és a magas korral járó szemének látási viszonyai engedték és még azon túl is. Harcos, küzdő szelleme nem hagyta nyugodni, amikor már önmaga nem látott írni, akkor titkárnőjének diktálta a vigasztaló leveleit hontalan barátainak és a tiltakozó jegyzékeket a kormányok fórumaihoz, ugyanígy a sajtónak szánt cikkeit is. A magyar nép sorsát mindig megkülönböztetett figyelemmel kísérte. Egyik levelemre írt válaszában a magyar nép iránti csodálatos szeretetéről tett tanúságot, amikor gondolatait papírra vetette: "Én nem azt kérem az Istentől, hogy még sokáig éljek, hanem azt, hogy engedje megérnem Magyarország igazi szabadságának napját.” Egocentrikus beteg világunkban ki törődött, ki törődik így Magyarország sorsával? Úristen! Ha 1956-ban a szépen feldíszített, lelkinagyságot nélkülöző tábornokok helyén Romanelli ezredes lehetett volna ... milyen más lenne ma az emberiség sorsa. Amikor a Magyar Nemzeti Vándorzászló fővédnökéül kértük fel, röviden, nyílt katonaszellemben válaszol: “... Vettem levelét, amelyben Ön a Magyar Menekültek Bizottsága nevében arra kér, hogy vállaljam a Magyar Nemzet Vándorzászló Bizottsága tiszteletbeli elnökségét. Betekintést nyerve a szóban forgó kezdeményezés nemes és hazafias (Folytatás a 4. oldalon) ROMANELLI GUIDO Embertelenségben az emberiség hőse, Olaszország meghatalmazott minisztere, Magyarország régi igaz barátja, Magyar Vándorzászló Bizottság örökös tiszteletbeli elnöke
