Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)

1974-02-01 / 2. szám

1974. február hó Stn TVAKOfcf 7. oldal A KERESZT ES KARD MOZGALOM HANGJA TLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! ELFELEJTETT HŐSÖK írta: VASVÁRI ZOLTÁN AZ 1943 JANUÁR HAVI DONI ÁTTÖRÉS EMLÉKÉRE Az emlékezés fáklyáját szeretném meggyújtani ezzel a rövid cikkel is azokért a névtelen és neves hősö­kért, akik a legnagyobbat, az életü­ket áldozták fel “DON” melletti har­cokban, a magyar haza védelmében. Azóta 31 év múlt el, amikor a vörös áradat amerikai bombázók és tö­ménytelen hadianyag segítségével át­törték a magyar védővonalat. Mi, akik életben maradtunk az Is­ten kiszámíthatatlan kegyelme foly­tán, akkor is és ma is tudjuk, hogy egy nagy világösszeesküvés áldozatai voltunk. Ebben a cikkben most nem arról akarok értekezni, hogy mi volt helyes és mi volt helytelen. Ma csak azt akarom kidomborítani, ha egy nemzet nem becsüli meg az áldozat­vállalókat és nem állítja a következő generációk elé őket példaképül, an­nak a népnek sohasem lesz jövője. A hazai kommunista rendszer is eddig mélyen hallgatott a második világháború hős katonáiról, mert azok nemzeti Magyarország katonái voltak. A hazánkat megszálló szovjet hatalom nem tűrte el, hogy a rend­szer ellenségeit példaképnek hasz­nálják fel. Ezért kellett őket elhall­gatni. Az emigrációban felnövekvő ifjúság sem tudott róluk sokat, leg­feljebb családi körben hallott vala­mit, mert a nemzetközi összeeskü­vés itt is hosszú időn keresztül gon­doskodott arról, hogy nem volt ta­nácsos beszélni róluk a megbélyeg­zett fasisztákról. Örök törvény, hogy az idő múlása minden volt bajnak a legjobb orvossága. A világpolitikai változások a nemzetek érdekeit is változtatják, ez magával hozza azt a tényt, hogy majd megint szükség lesz áldozat vállalókra. így látott napvilágot otthon egy könyv, amely­nek címe “Requiem egy Hadsere­gért". Sajnos sok mindent orosz ér­dek szerint mutat be írója Nemes­­kürty István. Pártatlanul viszont azt is meg kell mondanom, hogy van benne sok igazság is. Az oroszt vi­szont úgy állítja be, hogy az csak az elnyomott népek igazságáért harcolt a barbár német és szövetségesei el­len. Az orosz katonát magát, mint a megtestesült jóságot mutatja be. Nem tudom milyen választ tudna adni az illusztris író annak a ma­gyar fiatalnak, aki most oda állna eléje és megkérdezné, ezek az orosz szentek, akkor miért becstelenítet­­ték meg az anyámat, nővéremet, sőt a nagyanyámat is, mikor a rokkant apám a védelmükre kelt, akkor meg­verték, majd végig kellett néznie a gyalázatot és utánna agyonlőtték. Gondolom ha őszinte választ akarna adni, mivel ő is magyarnak vallja magát, akkor szemlesütve csak any­­nyit mondana: parancs szerint ír­tam. Magyarok közül is, akikét ki­emel, azoktól pedig azzal veszi el a babérkoszorút, hogy félrevezetettek voltak és nem tudták, hogy milyen célért harcoltak. Ha félrevezetettek lettünk volna, akkor a hiányos felszerelés ellenére és a kormányunk hintapolitikája miatt a 208 km-es arcvonalat nem tudtuk volna tartani egy napig sem. Hazánk szeretete és családjaink fél­tése, a magyar katona becsülete, valamint a kommunizmus gyűlölete adta az erőt ahhoz, hogy helyt tud­tunk állni a túlerővel szemben is. Az igazunk és magyar becsületün­kért sokszor még a szövetségesünk­kel is szembe szálltunk. Soha nem voltunk zsoldosok, mindig a hazánk érdeke és népünk védelme szerint cselekedtünk. Az ellenséggel soha nem cimboráltunk még akkor sem, amikor az államfőnk fegyverletételre szólított fel bennünket. Abban a kri­tikus időben, 1944. október 15-én, mondjuk Kádár jött volna Szálasi helyett, akkor őt támogattuk volna az orosz kommunista hadsereg ellen hazánk szabadsága érdekében. Aki ma mást állít a magyar királyi hon­védségről az nem mond igazat. Min­den időben akadnak gyávák és áru­lók, mint akkor is volt "úgynevezett mosókonyhai ellenállók”, akiknek a létszáma olyan kevés volt, hogy még az álló vizet sem zavarták. Ellenben a kommunista orosz hadsereg győ­zelme után lettek ők is nagy hősök, amikor a túlerő kiverte az igazi hő­sök kezéből a fegyvert a rövidlátó Nyugat segítségével. Magyar ifjak otthon és itt kint az idegenben, ezektől az elfelejtett ma­gyar hősöktől vegyetek példát és erőt, akik ma jeltelen sírokban ál­modnak egy szebb magyar jövőről. Magyarok, ifjak, fiúk és leányok vegyétek fel a hősök kezéből kivert fegyvereket és készüljetek fel az új magyar jövőre. Szívetekben állítsá­tok fel az elfelejtett hősök szobrát, ez legyen szellemi és fizikai riadó­tok, amely képessé tesz benneteket összefogott erővel küzdeni a magyar nép szabadságáért. Ha ezt meg tudjátok tenni, akkor a halott hősök békében tudnak pi­henni, még az idegen földben is, mert biztosítva látják a magyar jö­vőt. Adassék tisztelet a névtelen és ne­ves honvéd hősöknek! AZ ALÁBBI LEVELET INTÉZTÜK WASHINGTONBAN SZÉKELŐ VATIKÁNI DELEGÁTUSNAK 1974. FEBRUÁR 6-ÁN, A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM NEVÉBEN: Eminenciás Urunk! ■ Mély megdöbbenéssel vettük és elítéljük a Vatikán intézkedé- . sét, hogy Mindszenty Józsefet, a keresztény Magyarország herceg­­prímását, a kommunista rendszer nyomására kény szer-nyugdíjba küldték. Ezzel megalázták azt a mártír-koszorút, amelyet a keresztény világ a fejére helyezett az istentelenséggel szemben vállalt hősies küzdelméért. ■ Kérjük Eminenciás Urat, hogy ezt szíveskedjék tudomására ad­ni a Pápa Öszentségének. A hithű magyar katolikusok és más keresz­tény vállásúak szívében megingott ezzel a cselekedetével az a biza- I lom, amellyel eddig Rómát, mint a keresztény világ központját körül vették. Hitünk és meggyőződésünk szerint ez a lépés semmit sem fog ' segíteni a magyar katolikus egyház helyzetén Magyarországon. In­kább a kommunista rendszernek használ, mert a bizalom hiányá- * I ban a hitélet mégjobban meggyöngül. \ Annak a reményünknek adunk kifejezést, mint egy keresztény politikai Mozgalom vezetőségi tagjai, hogy a Vatikán valamilyen for­­mában rehabilitálni fogja Mindszenty József hercegprímásunkat. Erre azért lenne szükségünk, hogy visszanyerjük bizalmunkat és I teljes erővel tudjunk továbbra is küzdeni a keresztény világot el- i nyelni akaró istentelenséggel szemben. Kérésünk megismétlése mellett vagyunk tisztelő hívei Eminen­ciás Urunknak. v. Serényi István sk. Vasvári Zoltán sk. Dr. Kollarits Béla I KKM főtitkár KKM vezetője KKM kelet. kér. vez. I__________________________________I OKULÁSUL 28 éve, hogy kopog az írógép, hangzik a rádió így és azóta keres­sük a megoldást s okát a széthúzás­nak. Tanulmányok, beszédek millió­ja pergett el kutatva az utat az egye­sülésre. Megállapítottuk az ok: szétszóró­dás, kényelmes életforma, különbö­ző emigrációs csoportok politikai beállítottsága, kasztrendszer, kö­zömbösség és nem utolsó sorban a többféle felekezeti mozgalmak tet­szése vagy nem tetszése, vagyis oly úton való beolvadás a befogadó or­szág testébe, hogy érzéketlenné vá­lunk eredeti származásunkal szem­ben. Nézve mindezen tényeket be kell ismerni, valóban hozzájárulnak a mai helyzetünkhöz. Végül összegezve az összes dolgo­kat láthatjuk még azt a sok egyéni kezdeményezést is ami mind a fenti tények dacára sürgeti a magyar egy­ség megteremtését. Kérdem, azok, akik érzik szüksé­gességét ennek, miért nem jutnak közös nevezőre? Az egyénnek min­den fáradozása és munkája lehetsé­ges, hogy hiábavaló? A magyar csakugyan megérett arra, hogy ki­vesszen? Mi tényleg nem vagyunk hajlandók egymást megismerni? Mi­ért a sok vádaskodás, támadás egy­más ellen? Külön-külön okosabbak vagyunk mindenkinél? Másik véle­ményét, vagy magunkét újból meg­vizsgálni nem vagyunk hajlandók? Magabiztosság Isten ajándéka, az el­bizakodottság már Isten verése. Te­hát megértés, felismerése a jónak legyen sarkköve bírálatunknak. Minden egyesületünk célja a ma­gyarság életben tartása, a magyar jövő, mégis csoport csoport ellen, nyiltan vagy alattomban akár rága­lommal is igyekszik gáncsolni, gá­tolni a másikat. Magyar lesz a ma­gyar legnagyobb ellensége. De miért? Rosszindulatból? Nem mindig! Vagy csupán azért, mert a támadó más­képp látja az utat? Ezt okozhatják a különböző behatások, aminek mindannyian ki vagyunk téve (tanul­mány, könyvek, társadalmi- érintke­zési kör, stb.). Ennek következtében a megértés elérhetetlen ábránd ma­rad? A teendő itt van. 1.) A betűt ne gyilok, hanem írként használja saj­tónk és írógárdája, ne legyen szó­csöve az indulatok hullámzásának, hanem nevelője, segítője azonos cé­lunk érdekében. Mozgalom: 2.) Minden szerkesztő­­bizottság amelyik valóban akarja a magyar fennmaradást, lépjen érint­kezésbe egy másik újsággal és egyez­zenek meg, hogy nem hoznak le olyan cikket, amelyben támadás, rombolásszerű bírálat, akadékosság, rosszindulat észlelhető. Napvilágot csak jóakaratú, építő, segítő bírálat lásson. Végül is ismerjük fel a bá­ránybőrbe bújtatott farkasokat! Figyeljünk egymás szavára, hogy ne tudják egyesek kiforgatni, másra magyarázni, sőt más értelemmel el­látni, mételyezni, gyanút ültetni atyánkfiái (nem csak nyelvünket be­szélők — vegyem kölcsön e nagyon találó meghatározást) szándékába. Ne engedjük azt, hogy a hazasze­retet, hazánkat ért sérelmek említé­sét soviniszta, fasiszta jelzővel illes­sék. Mert melyik az a nemzet, amelyik szónélkül hagyná, hogy fel­darabolják, majd azzal sem törőd­ne ha a megmaradt országát később ki kormányozza. Volt ilyen eset a múltban, vagy van a jelenben? Nem folynak-e nyílt vagy fojtott harcok emiatt? Jog csak bizonyos országok­nak és személyeknek szól? Ők nem soviniszták, stb.?

Next

/
Oldalképek
Tartalom