Szittyakürt, 1974 (13. évfolyam, 1-5. szám)
1974-01-01 / 1. szám
Szocializmust — magyar ♦♦ «ITTVAKOfcT A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1974 JANUÁR HÓ XIII. ÉVF., 1. SZÁM ÁRA: 50 cent. SZÁMVETÉS A NAGY ÚTRÓL Az idő homokóráján újra lepergett egy esztendő. Ilyenkor úgy szokás, hogy amikor átlépjük az új esztendő küszöbét, körülpillantunk a világban és házunk táján. Néhány hónappal ezelőtt talán másként lehetett volna fogalmazni, most azonban — nem ok nélkül — újból le kell írni: a Hungária Szabadságharcos Mozgalom oszthatatlan. Ebben a hagyományos ünnepi légkörben önkénytelenül felmerül a gondolat: vajon megvan az erkölcsi alapunk az új esztendő ünneplésére? Megtettünk mindent annak érdekében, hogy az 1956-os Magyar Szocialista Forradalom és Szabadságharc hagyományaihoz hűen, a lehető legkövetkezetesebben szolgáljuk a pánszláv imperializmus rabbilincsében sorvadó turáni fajtánkat. És szinte magától értetődik, hogy ez az ünnepi légkör arra ösztönöz bennünket — a magyar szocialista újság napszámosait, hogy elmélyült felelősséggel értékeljük munkánkat és feltárjuk azokat a lehetőségeket, amelyek a Hungária Szabadságharcos Mozgalom Központi Vezetőségének irányításával az általunk szerkesztett Szittyakürt színvonalának további emeléséhez vezetnek. Lapunk megjelent számainak tartalmi szerkezete jelenti számunkra azt a tényezőt, amely ilyen vagy olyan következtetések levonását engedélyezi. A Szittyakürtben a realitásokra mindig hajlandók vagyunk, de soha nem a megalázkodásra. Krisztusi hittel hiszünk abban, hogy a magyarság nemzeti feladatait és a világ népei között az emberiség iránt teljesítendő kötelezettségeit, tehát népi hivatását, igen magas erők kezdettől fogva és örök időkre jelölték ki számunkra. A turáni szellemiség, a magyar erő, akarat és munka, amely számbeli erőnkön felül érvényesül, nemcsak a magyar életet építi magasabb szintre, hanem segíti magasabbra építeni az emberiség kultúr színvonalát. A Szittyakürt a vele szemben támasztott reális követelményekből és lehetőségekből kiindulva — az előforduló kisebb fogyatékosságai ellenére — az elmúlt esztendőben betöltötte küldetését — turáni fajtánk védelmét. Az ősök sírhalmához viszszajáró emlékezés, bár láthatatlan kötelék, de éppoly erős kapocs, mint az együtt átélt jó vagy rossz idők emléke, bárhova vitte is fajtánkat egyéni sorsa, és akárhová vetette is a kettős trianoni sorstragédia. Kétségtelen, hogy lapunk az elmúlt évben a korábbi évekhez viszonyítva még következetesebb előhírnöke volt azoknak a bel- és külpolitikai eseményeknek, amelyek annyira jellemezték az elmúlt esztendőt. Lapunk figyelemmel kísérte és jónéhány esetben elmélyülten elemezte turáni testvérnépünk, a Kínai Népköztársasághoz való viszonyunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyarság jövőjének kikovácsolásánál a legnagyobb felelősség azt a magyarságot terheli, amely politikai nemzet, országot alkot és örök központja mindannak, ami magyar. Odahaza a nemzeti társadalom azonban nem élhet szabad életet. Szovjetunió az Egyesült Államok hozzájárulásával ellenőrzi országunk végrehajtó, törvényhozó hatalmát és igazságszolgáltatását, ő dönt cselédeivel a gazdasági élet, a külpolitikai és kereskedelmi kapcsolatok, hadkötelezettség, az állampolgárság minden kérdésében. Ezért a magyarság jövőjének kikovácsolásánál a történelmi felelősségnek ez a legnagyobb súlya nemcsak önmagunkkal és az emberiséggel szemben, de minden kettősjá(Folytatás a második oldalon.) A HETVENHETED! SZÜLETÉSNAPON Szétzilálva a család, szétmorzsolva a házastársi kötelék, kigúnyolva a vallás, templomok megbecstelenítve. Az iskolák ösztönéletre nevelnek, rendőrök és bírák meg vannak félemlítve. Dicsőítve a szégyenletes, felmagasztalva a bűn, lesajnálva az erény. Nincs életbiztonság. Félelmetes krízis mutatkozik mindenünnen. Az ember világa kifordult a medréből. Az ember világát megrontotta az Ármány. Élt egyszer — nem is olyan régen — egy magyar katonatiszt, akire ráfogták, hogy “politizál”, és amit hirdet, azzal "felforgatja a társadalmi rendet”. Bíróságra vitték ... Ha nemzeti életünket nem szervezzük meg a Szép, a Jó, az Igaz szolgálatában, akkor az ármánykodás fogja azt megszervezni a gonoszság, a hamisság, az ocsmányság érdekében... Ez volt minden védekezése. Börtönre ítélték. Megrázó ítélet volt. Most már egyenesen döbbenetes, mert a ráemlékezés azt az érzést kelti, hogy próféciát fojtott el. Ma világviszonylatban mutatkozik Szálasi Ferenc igaza: az ember világát megszervezte a gonoszság — a maga javára. Alattomosan, csalárdul, szinte észrevétlenül, a fejlődés csalóka leple alatt. A Magyar Sors nem Szálasin és a Kúria ítéletén bicsaklott meg. Nem is azon, hogy mellette vagy ellene tett-e hitet az ország, vagy csukott szemmel a politikai vezetés. És nem is a második világháborún. De a Szálasi meglátásában és szavaiban rejlő igazságon! Azon, hogy a Szép, az Igaz, a Jó értékei által vezérelt nemzetszervezés nélkül a tetszetős életépítésből lényegében életrontás lett. A magyarság csak elvesztette az alkalmat, hogy útat mutathatott volna ennek az igazságnak a megvalósításához. Talán történelmi küldetése lett volna. De ma már egész tisztán látható, hogy ezen a Szálasi-igazságon bicsaklott meg a sorsa valamennyi nemzetnek, minden országnak, mely a keresztény kultúra jegyében lépett a civilizáció útjára. • Az élenjáró közép-európai nemzetek idejében elindítottak egy folyamatot, melynek rendeltetése az volt, hogy nemzeti hagyományaik és a fejlődés korszerű követelményei egyensúlyba jussanak. Nagy fiaik ugyanabból a forrásból merítettek, mint amelyikből Szálasi gyöngyözte ki a figyelmeztető szavait, és vérpadon végződő életfeladatát. Közép- Európa kezdett önmagára találni. De amint rálépett sorsa korszerű formálásának az útjára, az Ármány nyomban észrevette a maga vesztét. Stratégiáját fegyveres erőszakra fordította át a második világháború kicsikarásával. Nemzeti hagyományaival, krisztusi hitével egyik népnek sem volt baja. Mindig sikeresen küzdött a kozmopolitizmussal és az antikrisztusokkal. Az anyagi élet, a gazdasági berendezkedés azonban alapvető reformokat követelt minden országban. Ezzel birkózott a civilizált világ — igen nehezen, roppant erőfeszítéssel. Az "antikrisztusok” hát gazdasági ezüsttálcán kínálgatták a lehetőségeket mindeniknek. Hangsúlyozottan: lehetőségeket — nem pedig megoldást. Csábos lehetőségeket, nehogy a nemzetek kiizzadják magukból a közösségi életegyensúly korszerű gazdasági megoldását is. Prófétává fújták fel Marxot. Különösen a “tőke” fogalma korül elkövetett százezermérföldes és mégis nagyon hézagos, nagyon-nagyon zavaros fejtegetéseit úgy reklamírozták, mintha az gazdasági biblia volna. Szálasi igen egyszerűen intézte el. Lényegének pontosan a közepére mutatott. A tőkének nem az jelenti az értékét, hogy ki annak a tulajdonosa, hanem — elsősorban — az a mód, ahogyan hasznossá válik a termelésben. Aztán a marxista reklámhadjárattal párhuzamosan magántőkés fenoméneket mutogattak be. íme itt az ellentétes lehetőség! Micsoda produktivitás! Micsoda jólét, bőség, micsoda munkabérek, csodás életszínvonal! Tehát: kötetlenséget a magántőkének! Ezzel lendül toronymagasba a gazdasági élet, s lendítőereje a korlátlan profit! Valójában még kamaszruhában járt a mai mammut-kapitalizmus, amikor Szálasi már erre is válaszolt, és itt is pontosan a lényeg közepére mutatott: A tőkének az sem jelzi az értékét, hogy hány százalékos profitot hoz a gazdájának. Ha profit a tőkebefektetés célja, akkor a termelés elveszti a hasznosságát. Ez mehet ideig-óráig, de romlásba vezet. Az anyagi életből hiányozni fog mindaz, aminek termelése nem profitál eléggé; az anyagi élet tele lesz szükségtelen meg veszélyes dolgokkal (például önműködő fegyverekkel); és ami még ennél is vészesebb, a profitgazdálkodás évtizedek alatt elfogyasztja azokat a nyersanyagokat, melyeket a Természet évszázadok alatt érlel meg. A tőkének — másodsorban — az jelzi az értékét, hogy mennyire hálás a társadalom irányában. Mert a fogyasztó társadalom nyújtja a tőkének azt a lehetőséget, hogy hasznothajtóan váljék a termelés tényezőjévé. A tőkének kötelessége ezt meghálálni, mert az ember világában nem függetleníthetők egymástól az erkölcsi, a szellemi és az anyagi faktorok. Ha önmagától nem teszi, akkor a nemzetvezetésnek kényszerítenie kell a tőkét arra, hogy ne profitért versenyezzen, hanem a társadalmak javáért. Szálasi Ferenc ezévi születésnapján ( január 6-án) különös fordulatot mutat a világ. Az államosított tőke világa lihegve igyekszik a profitgazdálkodás felé, mert a rendszere nem bírja a versenyt, társadalmait roppant gazdasági feszültség üli meg. A profithabzsoló magántőke világát pedig infláció és energiahiány gyötri. (Tényleg hiányozna már a kellő energia? Vagy még csak a megszerzését akadályozza az, hogy tévútra súlykolták a nemzetközi érdekpolitikát?) A profitot hajszoló termelés hanyatlása a dolgozó társadalmakat azzal fenyegeti, hogy munkanélkülivé válnak az emberek. Az áremelkedések miatt pedig a béréből élő munkás máris csak a felét veheti meg a mindennapi szükségletének. A világhatalom titkos vezérkara, a gazdasági antikrisztusok forgószínpadot rendeznek? Arra spekulálnak, hogy a nyugati embert államtőkés gazdasági rendbe taszítsák — a keletivel meg próbálgattassák a profitgazdálkodás csalétekét? Váltogatva kínálják a lehetőségeket, hogy megoldásig senki se jusson? Hogyan legyen nemzetközi rend, ha nem engedik, hogy a nemzetek szedjék rendbe magukat? Az ember világát megrontotta az Ármány. Az ember világa kifordult a medréből... Szálasi világosan megmondta, hogy ez következik. És elég érthetően célzott arra, hogy mi kell legyen a nemzetszervezés szellemi .erkölcsi, anyagi alapja, és az életközösségekben, a társközösségekben, a sorsközösségekben a gazdaságszervezés korszerű útja. Ha ennek a nagy felismerésnek a tartalmát meg tudja őrizni a magyar szellemiség, ha eköré tudjuk összpontosítani maradék nemzeti erőinket, akkor még világítótornyunk maradhat az — nemzeti életformánk újjászervezéséhez. És világkatasztrófákat is túlélhetünk mi magyarok. (Sz. L.)
