Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-06-01 / 6. szám
1973júniushó «ItfVAKÖfct 11. oldal Válasz ‘A MAGYARSÁG ÉS A HONFOGLALÓK’ című cikkre Lapunkat a "Szittyakürt”-öt olvasva, megdöbbentő cikkre bukantunk a "Vitafórum” c. rovatban. A magyar őstörténettel kapcsolatos írás látott napvilágot b.K.E. aláírással. Előre kell bocsátanunk: mindig szívesen olvastuk és olvassuk, úgy a "Szittyakürt”-ben úgy más lapban az elismert szakemberektől megjelenő szumir tárgyú írásokat. Így prof. Badinyi, Bobula Ida, Fehér M. Jenő, dr. Baráth Tibor írásai mindig is élményt jelentenek számunkra, mert minden — népünk múltjával, jelenjével és jövőjével foglalkozó — ismeretterjesztő munka, nekünk felbecsülhetetlen értéket jelent. Azt is előre kell bocsátanunk, hogy aki 1973-ban a turánizmussal foglalkozik, annak —, hogy dr. Vágó Pál véleményével azonosítsam magam — ismerni kell a Kínai Népköztársaság, a turáni kínai nép utóbbi negyed évszázad alatt elért — eddig példa nélkül álló — fejlődését társadalmi, kulturális és tudományos téren egyaránt. Aki nem ismeri a XX. század legnagyobb élő társadalombölcselőjének, Mao Ce-tungnak a munkásságát, nem olvasta müveit, nem ismeri tetteit: nemcsak a turáni Kína, hanem az összes turáni népek, sőt az egész emberiség életének jobbrafordítása érdekében, annak a turánizmussal való foglalkozását még amatőrnek is csak jóakarattal lehet nevezni. Az MSzFT Propaganda és Sajtó Bizottsága — Mao Ce-tung meggondolását véve alapul: "Virágozzék minden virág, énekeljen minden madár” — eddig helyt adott lapunk hasábjain olyan írásoknak is, melyek szelleme nem egyezik meg a Forradalmi Tanács politikai, világnézeti irányvonalával. Az a tény, hogy a megjelenésre kerülő írásműben a pozitív irányú, építő szándékot láttuk felvillani: elegendőnek mutatkozott, hogy a cikk lapunkban napvilágot láthasson. Itt az ideje azonban annak, hogy felhívjuk olvasóink, barátaink és cikkíróink figyelmét arra, hogy a Magyar Szocialisták Forradalmi Tanácsa nem tartja célszerűnek, hogy olyan írások jelenjenek meg lapunkban, melyek egyrészt népünk őstörténetével foglalkoznak kellő tudományos alátámasztás nélkül —, hogy enyhén fejezzem ki magam: a magyar fülnek egészen szokatlan módon, másrészt: a XX. század magyar irodalmának olyan kimagasló egyéniségeit bírálják igazságtalanul, rossz hiszemüen, mint Ady Endre és Móricz Zsigmond. Nem célom, hogy az említett írásművei részleteiben foglalkozzam, mégis rá kell mutatnom a szerző két súlyos tárgyi tévedésére. Ady nem tiltakozhatott a trianoni békediktátumok ellen, mivel az országcsonkítás előtt 1919-ben meghalt. Móricz Zsigmond — aki mindig a népies írók közé tartozott —, nem Kún Béláék "csahosa”, hanem a kíssemmizett nyomorgó magyar nép szenvedéseinek szószólója volt. Az, hogy milyen politikai pártban, vagy mozgalomban vélte megtalálni a magyar nép sorsának jobbrafordítását, semmit sem változtat munkásságának az értékén. Móricz egész munkásságát a nyomorgó milliók sorsának ecsetelése, s a népnyúzó "úri” réteg ostorozása jellemezte, a Tanácsköztársaság előtt alatt és után. Az írók a lélek mérnökei. Ebben a minőségben igyekezett úgy Móricz, úgy Ady eleget tenni "lélek-mérnöki” hivatásának, amikor szüntelenül ostorozta az uralkodó osztály negatív, burzsoá nacionalizmusát, mely a nemzeti színekkel akarta eltakarni a nyomort. A magyar nép nemzeti érzéseit arra használta fel, hogy a feudál-kapitalista társadalom megdöbbentő állapotairól elterelje a figyelmet. Ezzel a negatív nacionalizmussal állt szembe "Dózsa György unokája”, a "... bús, bocskoros nemes” és Móricz, szembeállítva a Magyar Nemzet érdekeit szolgáló pozitív nacionalizmust. Ennek a pozitív nacionalizmusnak alapfeltétele: a dolgozó nemzet jogos igényeinek maximális kielégítése. Ezt hirdetik és hirdették a magyar lélek mérnökei, Ady, Móricz és a XX. század magyar irodalmának többi kimagasló alakja, akiket mi magunkénak vallunk. Igenis magunkénak valljuk Ady Endrét és Móricz Zsigmondot. József Attilát ,akit a Horthy rendszer feudálkapitalista társadalma kergetett az öngyilkosságba. Móra Ferencet és Sértő Kálmánt, aki ugyanezen rendszer "népjóléti” viszonyai következtében tüdővészben — a kor magyar népbetegségében — fiatalon hunyt el. Veres Pétert és Illyés Gyulát, aki "Árpád” c. költeményében sokkal szebb és maradandóbb emléket állított Árpád Kagánnak, mint azt b. K. E. cikkében. Ezek a "lélek-mérnökök" a mi elpusztíthatatlan értékeink. Miénkek, mert mindegyikük hús a magyar nép húsából, vér a magyar nép véréből. Világnézeti, politikai pártállásra való tekintet nélkül írói, költői adottságaikat feltétel nélkül állították az összmagyarság, a nemzeti érdek szolgálatába. Megértették és gyakorolták Petőfi üzenetét: “Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetéséhez Nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást mint eldalolni saját fájdalmad, s örömed Nincs rád szüksége a világnak Azért a szent fát félretedd.'' Nos ezek az írások saját fájdalmuk, s örömük helyett népük szenvedését, jobb, emberibb élet utáni vágyát öntötték dalba, novellába, regénybe. S munkásságukat értékelve vajmi keveset számít milyen lapba írtak, voltak-e, s milyen politikai párt tagjai. Világnézeti különbség, politikai pártállás nem jelenthet válaszfalat magyar és magyar között. Ez a különbség csupán a nemzeti érdeket szolgáló, építő vita alapját képezheti, mely vitából minden esetben meg kell születni az ideológiai szintézisnek mely a magyar nemzet egyetemes érdekeit van hivatva szolgálni. Nem szervezetek, pártok, személyek, vagy társadalmi rendszerek "elvből” való elutasítása rosszindulatú bírálata, hanem építő, segítőkész s főleg lankadatlan erőfeszítés képes csak a fennálló magyar problémákat megoldani. A magyarságért folytatott munka lényege nem a “régi szép idők" visszaálmodása, nem a feltételezett, vagy meglévő hiányosságok, hibák világgákürtölése, hanem útmutató, építő bírálat. S főleg a kor szelleméhez megfelelő, s lehetőségek figyelembevevő kiút keresése a jelen problémák útvesztőjéből. Ilyen útkeresésnek tekintjük a turánizmust is. Nem a "régi dicsőségünket” visszaálmodó, tündérálmokat kergető, hanem a komoly, a valóságot figyelembe vevő turánizmust. Keleten a turáni Kína lerakta az elkövetkező század turáni birodalmának az alapköveit. A turáni államközösség kibontakozóban van. Mao Ce-tung tanítását követve a Kínai Népköztársaság megvalósította a "Szocializmust kínai módra.” S, ha a kínai szocializmus nem is "export eszme” — lévén Kína földrajzi, gazdasági s egyéb adottságai a mienktől különböznek — Mao Ce-tung s a szellemi irányítását követő Kínai Népköztársaság politikai és ideológiai vonalvezetését mi is követendő példának tartjuk a "Szocializmus magyar módra” való megvalósításában. Ez a példa arra int: ahhelyett, hogy a halottainkat forgassuk ki a sírjaikból, az otthon és külföldön élő szocialista magyarok fogják meg egymás kezét. A politikai véleménykülönbségek, a nézeteltérések megvitatásából szülessen meg az a szintézis, mely ideológiai alapját képezi a szocialista Magyarországnak. Fasching Antal a MSzFT Pol. o. vez. -7NYILT-TÉR: BOTRÁNY AZ AKADÉMIA UTCÁBAN ^ Hosszabb idő óta beszéd tárgya Budapesten és az egész országban annak a kultúrális pártaktíva értekezletnek a lefolyása, amelyen az MSzMP egyik vezető funkcionáriusának a felszólalása hatalmas botrányt váltott ki. Mint mondják: ilyesmi eddig nemcsak magyar viszonyok között nem fordult soha elő, de egyedülálló a nemzetközi kommunizmus életében is. Az említett nagyaktíva ülésen több százan vettek részt, valamennyien az ország jelenlegi kulturális életének vezető, jelentős tagjai. Ott volt maga Aczél György is, aki a kulturális élet legfőbb irányítója. Az értekezleten Nemes Dezső elnökölt. A napirend letárgyalása után szólásra emelkedett Sütő Endre, az MSzMP külügyi osztályának vezető-helyettese és meglepő beszédet mondott, amelyet azzal vezetett be, hogy az elmondandókat ismeri mindenki az országban, de nyiltan nem esik szó róla... A magyar kulturális életben mutatkozó "aggasztó jelenségekről” kíván szólani s ezekre végre ideje felfigyelni és tenni ellenük valamit. A hivatalos magyar külpolitika — mondotta — az arab államok iránt van elkötelezve és ezt a kötelezettséget híven teljesíti is. E külpolitikával szemben áll, sőt azt egyenesen kontrakarirozza az ország kulturális vonalvezetése, amelynek aggasztó jelenségeit mindenki tapasztalhatja. A nagyaktíva résztvevői egyre nagyobb nyugtalansággal hallgatták Sütőt, aki ezután rátért az "aggasztó jelenségek” felsorolására, mint például a zsidó szerzők által írt "Anatevka” előadására és műsoron tartására; Madách Mózesének a Nemzeti Színházban való bemutatására, Darvas Lili gyakori magyarországi vendégszerepeltetésére és így tovább. Kijelentette, hogy mindezek és a többi, ezekhez hasonló jelenségek, érthető módon sértik az arab "testvérországok” magyarországi képviselőinek érzékenységét és nem felelnek meg az ország általános külpolitikai orientációjának. Sütő állandóan "bizonyos személyekről” beszélt, mint akik előidézői a felsorolt jelenségeknek. A nagyaktíván résztvevő írók, újságírók, színészek, tévések, rendezők, színigazgatók és egyéb kultúrmunkások fokozódó izgalommal és elképedéssel hallgatták Sütő zsidó-ellenes kirohanását és gyakran szakították félbe a beszédet — "Ne köntörfalazzon, mondja ki, hogy a zsidókról beszél!” ,s "Zsidózzon csak nyütan!” és más hasonló közbekiáltások. A nagyaktíva értekezleten eddig még nem tapasztalt jelentek játszódtak le. Egyesek követelték, hogy az elnöklő Nemes Dezső vonja meg a szót Sütő Andrástól, amit Nemes meg is kísérelt, de Sütő nem hagyta magát és kijelentette, hogy "Nemesnek nem fog sikerülni őt elnémítani”, és nem akadályozhatja meg, hogy beszédét végigmondja. S hasonló hangnemben folytatta tovább az "aggasztó jelenségek” felsorolását, majd azzal fejezte be, hogy mindezeket meg kell mielőbb szűntetni és ezzel a magyar kulturális élet a mamagyar külpolitika irányának megfelelően kell átállítani. Elsőnek Gyurkó László író kért szót és éles szavakkal ítélte el Sütőt és hangoztatta, hogy abban az országban, amely annyi mártírt adott, nem volna szabad ilyen hangon beszélni. Kérte, hogy az értekezlet térjen napirendre Sütő felszólalása felett. Szinetár felszólalásában azt hangoztatta, hogyha az állítólagos arab érzékenységet tekintenék, akkor nem volna szabad Magyarországon kiadni például Thomas Mann ószövetségi tárgyú műveit. A magyarok nem szabhatják kulturális tevékenységüket az arabok tetszéséhez vagy nemtetszéséhez. Felszólalt Aczél György is, aki ellen az egész támadás valójában irányozva volt és aki ellen a Német Demokratikus Köztársaság részéről többször hangzott el már hasonló támadás —, és igyekezett elbagatellizálni Sütő felszólalását, mondván, hogy mindaz, ami elhangzott, csupán egy ember véleménye, mások viszont másképpen vélekednek a dologról. Nemes Dezső végül azzal zárta az értekezletet, hogy a többség véleményét a Gyúrkó-féle felszólalás fejezi ki és kérte, hogy a jelenlevők azt tekintsék a Párt hivatalos irányvonalának. Értesülésünk szerint a kulturális értekezleten kirobbant botrány még mindig izgalomban tartja az országot, tekintve, hogy a zsidózás a párt egy magas beosztásban levő tagjának szájából hangzott el. Egyes verziók szerint Sütőt másnap felfüggesztették a pártközpontban viselt állásából, sőt a pártból is kizárták. Mások szerint fegyelmit kapott és valószínűleg a külügyminisztériumba helyezik át, nincs kizárva mondják, hogy az arabok befolyásának hatására valamelyik arab államhoz nevezik ki követnek. Nem érdektelen az előbbi eseménnyel összefüggésben megemlíteni azt a másik botrányt, amelyik a Szigligeti Alkotó Házban zajlott le és amelynek főszereplője a fiatal Csurka István író volt. Csurka illuminált állapotban, nagy társaság fülehallatára, reprodukálhatatlan hangon szidta a zsidókat, az oroszokat pedig csupán azért, mert nem lépnek közbe. Érdekes, hogy a következő napokban lett volna Csurka darabjának bemutatója az egyik budapesti színházban, s noha a szidalmazás fültanúi nyomban jelentést tettek Csurka ellen, a premiert nem tiltották le. — A darab azóta is fut — csupán kritikát nem írhattak róla a lapok. A Sütő- és Csurka-féle botrányok alaposan felkavarták az országot és szembeállította a párt jobb és baloldali szárnyát, illetve a zsidókat és a keresztényeket... (Folytatás a 12. oldalon.)
