Szittyakürt, 1973 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
1973. JANUÁR HÓ. XII. ÉVF. 1. SZÁM Ára: 50 cent Szocializmust - de magyar módra! «ITtVAKdfct P A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA =Egy álcázott gyarmatbirodalom= EURÓPÁT Kína fogja MEGMENTENI! Willy Brandt külügyminisztere, Walter Scheel, néhány héttel a német választások előtt Fekingbe látogatott. Első pillantásra ez az utazás nem tűnik különösnek a Brandtegyüttes egyik tagjától, ki mindig szívesen hajtott térdet Kelet felé. Az azonban meglepő, hogy egy másik nyugat-német politikus is ellátogatott Pekingbe a vörös mandarinokhoz: Gerhard Schröder a CDU-CSU vezetője. S e második látogatás fényénél úgy látszik, hogy Nyugat-Németország tulajdonképpen egészen mást tervez Pekinggel, mint a hagyományos "keleti politika" továbbfejlesztését. Lehet, hogy éppen ennek ellenkezőjéről van szó. Ennek felismerése azért fontos, mert e kezdeményezés Európa sorsára is kihathat. Hogy megértsük miről van szó, vizsgáljuk meg, ki támogatja a Peking felé tájékozódást a nyugat-német sajtóban. S azt találjuk majd, hogy annak támogatói a leghevesebb antikommunisták és az egységes Európa legszilárdabb hívei. Ugyenez érvényes árpolitikái körökre nézve is; akik a következő elmefuttatást végzik: “Európa leigázása a yaltai egyezményből következik, mellyel az ame-. rikaiak és az oroszok jelosztották maguk között a világot. Ez Nyugatnak gazdasági, Keletnek pedig politikai leigázását jelenti, mindaddig amíg a szovjet Nyugatot politikailag is meghódítja. Ha e helyzetnek véget kívánunk vetni, szövetségesre van szükségünk Ezt a szövetséget a nyugat-németek Kínában vélik .felfedezni. Kína hatalma ugyanis nyugtalaníthatja a másik két szuper-hatalmat. A National-Zeitungban ezt a címet olvashatjuk: “Európát Kína fogja megmenteni" De kitől? Mindenek előtt a szovjet imperializmustól, melynek árnyéka az európai biztonsági konferencia következtében máris kezd ránk nehezedni. Kínának szintén, sőt még inkább szövetségesekre van szüksége a két yaltai osztozkodóval szemben. E szövetségesét Kína ugyancsak Nyugat-Európában találhatja meg. De egy lépéssel még tovább mehetünk: fel lehet tételezni egy szövetséget Nyugat-Európa és egy "Sárga Blokk” között, Kína és Japán, a két yaltai győztessel szemben. Ma még nem lehet pontosan látni, hogy hogyan alakul majd a helyzet. A nyugat-német sajtó azonban megemlítette, hogy Csu En Laj fia 1945- ben Kelet-Poroszországban német egyenruhában esett el, hogy Európát a Szovjet inváziótól megvédje... (Cs.) Conquest angol író a sztálini tisztogatásokról (The Great Terror) és a sztálini nemzetiségi politikáról (The Nation Killers) írt műveivel bebizonyította, hogy kiválóan ismeri a szovjet viszonyokat. Az alábbi adalékot a “Welt” közli hasábjain. Az elmúlt év december 30-án ünnepelte 50 éves alapítását a Szocialista Szovjet Köztársaságok Uniója. 1922-ben történt megalakulásakor a Szovjetunió négy, megelőzőleg “független” köztársaság (Oroszország, Ukrajna, Transzkaukázia és Fehér-oroszország) szövetsége volt. A huszas években és azután azonban — elsősorban az orosz szövetségen belül és annak határterületein túl — újabb területek is elnyerték a szövetségi köztársaságok státusát, míg a Transzkaukázusi szövetségi köztársaságot három alkotó elemére bontották (Georgia, Azerbedzsán és Örményország). A Szovjetunió ma 15 szövetségi köztársaságból áll, mely elvben mind független, a többi köztársasággal egyenjogú, sőt ahhoz is joga van, hogy a szovjet alkotmányban lefektetett feltételek mellett az unióból kiváljon. Fölösleges megjegyezni, hogy ez utóbbi jog csak a papíron van meg. Természetes, hogy a szovjet hatalmat főleg a Kaukázusban, de úgyszintén Ukrajnában és Középázsiában az orosz haderő jelenléte hozta létre s annak fennmaradása kizárólag a haderő további jelenlététől függ. Az akkor legutolsónak odacsatolt terület, Georgia például két éven át már azelőtt is szilárd szociáldemokrata állam volt. Az 1919-ben ott megtartott választásokon a menseviki párt 130 parlamenti ülésből 105-öt nyert el, e szabad választások alkalmával a mensevikiek 640.000 szavazatot kaptak, míg a bolsevikiek csak 24.000 szavazatot. A nemzetgyűlésen így a bolsevikiek egyetlen ülést sem tudtak szerezni. A népszavazás eredményét így a 10. Vörös Hadsereg által végrehajtott inváziónak kellett “helyesbítenie.” A többi kaukázusi államot s Ukrajnáthasonló módon döntötték meg. Valójában a nemorosz köztársaságok már akkor sem jelentettek mást, mint álarcot a moszkovita annexiós törekvések leplezésére. Leninnek sokáig az volt a felfogása, hogy a nacionalizmus csak átmeneti jelenséget képez, melyet a polgári korszak hozott be, de amely nem létezett a kapitalizmus előtt, s a szocialista korszakban fokozatosan el fog tűnni. Az 1917 és 1920 között lezajlott események azonban megmutatták, hogy Lenin a nemzeti érzés erejét túlságosan lebecsülte. Sztaün, ki akkortájban a nemzetiségi kérdésekben Lenin szócsöve volt, a forradalom után megmagyarázta, miért változtatták meg később ezt a taktikát s miért nyilatkoztatták ki hivatalosan a Szövetség gondolatát. 1) Sok nemzetiség teljes elszakadást követelt, s ennek megakadályozására a Szövetség képezte az egység első fokát; 2) a Szövetségi forma nem állt olyan ellentétben a gazdasági egység kitűzött céljaival, amint ezt korábban feltételezték; 3) a nemzetiségi probléma sokkal hatalmasabbnak bizonyult, mint ahogy azt a bolsevikiek korábban feltételezték. A kulcskérdés azonban a második pontnál volt, vagyis hogy a szövetséget erősen központosított alakban lehet megvalósítani. Lenin és Sztálin a nemzeti érzést azzal kívánták csillapítani és megnyugtatni, hogy az egyes nemzetiségeket elvileg magas “Köztársasági státusra” emelték s egyidejűleg a nemzeti nyelvek használatát hangsúlyozták. Az egyes népi kultúrák legyenek “alakjukban nemzetiek, tartalmukban szociális^ ták”. Ezt egyes cinikusok úgy értelmezték, hogy minden embernek jogában áll a párt utasításait saját anyanyelvén olvasnia és szajkóznia. Később két másik adminisztratív engedményt is tettek, melyek mai alakjukban 1936-ban létesültek: felállították a Legfelsőbb Szovjet két házát, melynek egyik háza az Unió Tanácsa, a másik háza pedig a Nemzetiségek Tanácsa lett, egyenlő jogokkal felruházva. A Nemzetiségek Tanácsát kifejezetten a kisebbségek javára töltik be s elméletileg ezeknek módjában áll esetleges orosz nagyhatalmi nyomásnak ellenállni. Bár világossá vált, hogy a Szovjetunió nemorosz területeit az imperialista cárok hódításának kell tekinteni, melyet utóbb az orosz-kommunista haderő másodszor is leigázott, mégis arra a következtetésre jutottak egyesek, hogy a nemzetiségi érzést lassacskán el lehet majd fojtani, részben az új rendszer előnyei, részben a gazdasági és társadalmi fejlődés miatt. Ezenkívül azonban más ellentmondás is felmerült. Kalinin elnök így határozta meg egyszer a kommunista politika céljait: A szovjet politika célja mindig az volt, hogy a kirgiz steppék lakóit, a kis üzbég gyapottermelőt és a türkmén kertészt megtanítsa arra, hogy a lenini ideálokat a magukénak tekintsék. Szociológiailag megfogalmazva ez annyit jelent, hogy a nemzeti kultúrákat proletarizálni kell s ezáltal a nemzeti sajátságokat és a nemzetiségek közti ellentéteket ki kell küszöbölni.f-Sajnos a proletarizálás egyik lényeges eleme viszont az, hogy oroszok osztják az új tanokat, kényszerítik az emberekre az új gondolkodásmódot. Egyidejűleg az oroszoknak “orosz mivolta” éppoly fontos tényezőként jelentkezik, vagy talán még fontosabbnak, mint a proletár státus elnyerése. S ez a jelenség érdekes módon nemcsak a gyakorlatban teljesen kikapcsolt kis népcsoportoknál volt megfigyelhető, hanem orosz oldalon is, s a harmincas évektől kezdve egyre gyakrabban hangzottak el nyíltan olyan kijelentések, hogy az orosz nemzet értékesebb és nagyobb a többinél. Az oroszosítási törekvések a nemzetiségek nyelvét is befolyásolták. A törökfajú kisebbségek eredetileg latinbetűs írást kaptak, melyek később cirillbetűs írásra cseréltek át. Az ősök imperialista-cárellenes hősi ellenállását bizonyos idő múlva nem volt szabad többé ünnepelni, hiszen az oroszokhoz való csatlakozás végeredményben pozitívumot jelentett. Ezzel párhuzamosan mind a mai napig a hatalom tényleges eszközei mint a párt másodtitkársága, hol a személyi ellenőrzés folyik, továbbá a helyi titkos rendőrség vezetősége csaknem
