Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-08-01 / 8. szám

8. oldal ______________________________«ittVAKm____________________________ ___________1972. augusztus hó

Palló Imre:

helyes magyarságvédelem

Az utóbbi években egyes északamerikai magyar újságok — mintha parancsolták volna —, egyre-másra közöltek a magyar történelemből hosszú cikksorozatokat. A főszerkesztők elfeledték, hogy ezeknek sajátossága: hogy hosszúságuk arányában fogy az érdeklődés. Mindegy, ők mindenáron tanítani akarták olvasóikat, holott néhány szerzőre inkább ráfért volna a tanulás. Azok a cikkek, amelyek történelmünk egyes fejezeteinek átértékeléséről adtak képet, célratörő, jó munkát végeztek. A ma szemlélete ezt így követelte, amiért dicséretet érdemelnek. Viszont mindazok, amelyek elavult, sőt hamis szemléletű történelemről cikkeznek, károsat, félrevezetőt tanítottak. Az ilyen múltra nem lehet tiszta távlatú jövőt építeni!

A nemzeti emigráció öntudatos tagjait minden időben bizonyos lelkesedéssel foglalkoztatta minden olyan kérdés, amely történelmével összefüggött. Az 1849-es hontalanok Horváth Mihály történetíró köré csoportosulva Londonban, mások pedig, mint kufsteini rabok, tudományos búvárkodásukkal forradalmasították történelmünk egyes fejezeteit.

Az 1945-ös menekültek a turanizmus gondolatával olyan mélységeket tártak fel, amelyek ugyancsak megbolygattak bevehetetlennek hitt tudományos területeket. S akik álomban sem tudtak egymásról, ki-ki felriadt szellemi kuckójában, s "vállalt magyar bajnoki sorsot egy őrülten szép hit miatt”. (Ady) így történt aztán, hogy dr. Bobula Ida kezdeményezésével a hivatásos nyelvészek és történészek köré felsorakozva büszke homlokú és áldozatos kutatókkal, könyvtármolyokkal újra megtaláltuk őseinket. Ady szerint, aki "bíbor palástban jött Keletről a rímek ősi hajnalán." —, s akit "Ős Napkelet álmodott az igaz Isten megpróbált remekének, Nap fiának, magyarnak!"

Mindezen új meglátások, de régi igazságok egyes cikkező szerzőket nem érdekeltek. Tudásuk megállt a 30—40 évvel ezelőtt megjelent művek hamis szemléleténél. Erről még a finn-ugoros, Bogyay Tamás, céhbeli történészünk is azt írta évekkel ezelőtt, hogy “sok hivatásos historikus bölcsessége is megáll Hóman és Szekfü tiszteletreméltó, de több, mint húsz év alatt épp őstörténeti részeiben leginkább elavult müvénél". (L: Katolikus Szemle, Róma 1959. 2.)

Az igazság érvényessége vádat emel mindazon cikkírók ellen, akik dr. Bobula szavaival élve — vaskalaposak és lusták revidiálni; vagy akik nem látják, hogy itt a tények kényszere akar új történelmet írni; akik minden átértékelés nélkül akarnak a közömbösök felrázásával híveket nevelni.

Az újságírás e fajta mérge tönkreteszi az olvasótábor egészséges gondolkodását. Nemcsak a technikai vívmányok bontják meg a társadalom rendjét, hanem a hamis szemléletű történettanítás is. Gondoljunk csak arra, micsoda lelki hasadást eredményez otthon az a Molnár Erik féle szemlélet, amelynek "az a jó hazafi, aki szereti a szovjetuniót".

Ha már egyes újságok feltétlenül meg akarják tanítani olvasóikat 30—40 éves szemléletű történelemmel, írják meg azt, amiről az elavult művek nem írnak. Írjanak a mágusok ivadékairól, a népi nemzet évszázados lealacsonyítottságáról. Nem

a tanultakat kell tanítani, hanem azokat, akiknek nem volt lehetőségük hozzá, hogy tanulhassanak. Arról írjanak, hogy a paraszt miért nem számított bele a nemzetbe, miért "nem volt tagja a magyar Szent Koronának"? Öreg amerikás magyarjainkat ez jobban érdekelné, mint egyes királyok csetepatéja, esetleg nyugatot utánzó politikája, írják meg, hogy elsősorban magyarok vagyunk, s csak azután grófok vagy proletárok, mert egyetlen történelmi osztály van: a magyar nép. A helyes szemlélethez tudtul kell adni, hogy nincs többé sem papi, sem családi érdek, mert az egész faj feltámadásáról beszélhet csak a történelem. Csak így vesszük észre, hogy történetünkben fátumszerű, hogy a baloldali vezetők révén azonosult a hazaárulás a lefelé licitálás és az országbomlasztás fogalmával. A szabadságot, a nincsteleneket sokkal többet árulták el a "proletárvezérek”, a Peyer Károlyok, ma és a Nagy Ferenc-féle "kisgazdák”, mint a Zápolyák és Verbőczyek.

Ha tanítani akarunk, először is tudnunk kell, kit? Mind a logikai nevelés, mind az erkölcsi és esztétikai más és más követelményt állít a korok közt. Azt hiszem, ma elég függetlenek vagyunk ahhoz, hogy azt írjuk, ami olvasóinkat érdekli, s úgy írjuk, hogy az ne sértse az igazság érvényességét. Vagy még mindig léteznek gátlások?

Micsoda más papok voltak a negyvennyolcas szabadságharc magyar lelkészei! Felolvasták Kossuth nyilatkozatát a trónfosztásról, s lelkesen beszéltek róla. Tizenhat magyar papot akasztottak fel, köztük két ferences barátot. A nyilatkozatot elutasító Scitovszky esztergomi prímás lett, Haynau pedig bíbor kalapot kapott.

Az idő kereke azóta nagyot fordult. A pápák elfáradtak, az Egyház kiöregedett, vezető szerepéről lemondott, s most Róma helyett Moszkva irányít. Kievben, a nagyszemináriumban nevelik a bolsi papi levitákat, akik oklevéllel és útlevéllel érkeznek új állomáshelyükre, tovább rombolni az Egyház omladozó épületét. A krisztusi eszmékhez, egyházukhoz hü papoknak most kellene megcáfolniuk, amit Liszt Ferenc írt naplójában szinte száz évvel ezelőtt: "Az Egyház szolgáit legtöbbször a bajkeverők, intrikusok, a hátsó ajtó politikusai közt találhatjuk”.

A Hóman-féle történetszemlélet a királyok, a főnemesség, az idegen polgárság története mellett főleg egy háztört énelem. A magyarság eredete, világtörténeti szerepének évezredei, vándorlásai, honfoglalásai, műveltsége, a korabeli Európa kulturális és gazdasági felmagasztosítása, senki szláv hűbéresek fejedelmesítése az előbbiek mellett csak mint tündérmesék foglalnak helyet könyvének lapjain. Ilyen szemlélettel nem lehet öntudatot nevelni.

A nemzeti öntudatot, a szociális gondolatot, magyarságvédelmet íróink és költőink mellett egyetlen főpapunk, Prohászka Ottokár ordította bele a fájdalmas magyar életbe. Tőle olvashatjuk a következő öntudatra ébresztő sorokat:

“Az antiszemitizmus, s a szocializmus két életrevaló —, a nyugati társadalom kínját és vergődését kifejezésre hozó irány!"

“Ne állítsa senki az egyházat és az egyházi, keresztény erkölcstant bakternak, zsandárnak a jogtalan, zsidó

pénzszerzésen meggazdagodott Wertheim-kasszák mellé."

"Nem léteznék zsidókérdés, ha a művelt kereszténység nem tagadta volna meg elveit, s önmagát. Stb. (L: A zsidó recepció...)

Mit mondott Herczeg Ferenc? "... az ausztriai királyok többnyire olyan pásztorok voltak, akik juhaik gyapjával idegeneket ruháztak és zsírjukkal idegeneket hizlaltak."

Egy másik helyen: “A labanc nagyurak aranyláncokra, uradalmakra, palotákra váltották fel a magyar nép becsületét.” (Pro Libertate.)

Az utóbbiról Gárdonyi Géza így nyilatkozott: "Ingyen még senki sem szerette a Habsburgokat." (Ceruzajegyzetek.)

És Mikszáth? “A Szent Korona gyöngyei kitöredeznek apródonként, s besepri őket az idők szele alulra a szemét közé, ahol már csak a jó emberekre vannak utalva.” (A jó ember.)

Móricz viszont így tanított “Légy jó mindhalálig" c. müvében: “A magyarság azért jött keletről ide, hogy ezer éven át folyton ő akadályozza meg, hogy Európát baj ne érje a keletiektől." “Abban fogyott el a vérünk, hogy a keleti atyafiakkal verekedtünk, s védelmeztük a nyugati idegeneket, akik ezer éven át folyton idegenek maradtak hozzánk és gyűlöltek."

Makkai Sándor is megírja a Táltoskirály-ban: “Nem az a fő, hogy országunk nyugativá váljék, hanem az, hogy magyarrá tegyen mindent, ami nyugati."

És micsoda visszhangja volt Móra történetszemléletének: “A magyar parasztról évszázadokon keresztül csak törvények beszéltek."

“Szűr vágja a fát, ködmön hordja rakásra, palást melegszik mellette. Mindig ez vót a törvény e világon, ez is lösz." (Véreim, parasztjaim.)

Ezért kiáltott fel még a múlt században Tessedik Sámuel: Mi a paraszt Magyarországon és micsoda lehetne?"

Még száz és száz idézettel hirdethetném, hogy mit tehettünk volna és mit nem tettünk, mert az ország kiváltságos urambátyámok, óramű szívű polgártársak és osztályharcos elvtársak vezetését nyögte.

A tett elől való kitérés, a gyalázatos mindent megértés, a lesz, ahogy lesz tétlenség története után jöjjön az új hit, tettrekész öntudat, a magyar nép új ezredéve, mert ő az egyetlen és örök történelmi osztály!

Beszéljenek, mondjanak el mindent az emigráció magyar újságjai! Csak így juthatunk el történetünk őszinte szemléletéhez, s így lesz az tanítómester.

Mindez azonban még nem is igazi magyarságvédelem! Mindezt egy idegen is tudomásul veheti, aki ezzel még nem lett magyar. Otthon a történelemmel feltétlenül fokozható a nemzeti öntudat. Itt, idegenben, elsősorban az anyanyelv műveltség tud megvédeni a környezetben történő feloldódás veszélyétől! Nyelvünk művelése a legeredményesebb eszköze a magyarságvédelemnek. Ennek kulcsa a magyar édesanyák kezében van, mert amíg magyarul beszélnek, élni fog a magyarság!

Ma is érvényes Reményik figyelmeztetése: “Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely!... úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, mintha imádkozna." Igen, ma a nyelv a menedékünk, az édesanyánk nyelve, aki magyarul tanított imádkozni és kenyeret kérni bennünket. Az anya és a szülői otthon minden magyarságvédelem alapja. A napi nehéz robot mellett, az elvesztett haza emlékével a szülők ültethetik el lékünkben a magyar hitet, szeretetet és történelmünk, irodalmunk igéivel, a népi élet mosolyt, bizalmat fakasztó meséivel a magyar öntudat palántáit.

Ugyancsak az otthon indíthatja el szinte észrevétlenül a gyermekekben a magyar vérkeringést a magyar muzsikával s az ősi tánclépésekkel. Ha a lánykák nem is beszélnek magyarul, vágyuk öröklött örömére, ereikben győztesen mozdulhat meg alvó magyarságuk. Csak emlékeztetni kell őket és az idegen nevű leánykák úgy járják a magyar bokázót, csárdást, palotást, mint az otthon nevelkedett társaik.

E helyes magyarságvédelemmel indíthatjuk el a harmadik magyar honalapítást. A tatárok Nyugat ellen indított hadjáratát az álnok Frigyes császár és a magyarokat nem szerető pápa feltartóztatták és gyalázatos módon a magyarságot dobták oda prédának. Ez a testvérharc anyagilag pusztította el az országot, s temetőt csinált a harcosoknak. De a nép, a nyelv és ősi hagyományok őre, a föld örök szerelmesei részesei lettek az anyagi és szellemi új Magyarországnak.

A mai rémuralom nemcsak a magyar javakat pusztítja, rabolja, nemcsak a magyar életet öldösi törvényekkel és erőszakkal, hanem az orosz nyelv kényszerével, a kültelki jargonnal és a zsidó tintabetyárok tudatos nyelvrombolásával, faji gyűlöletével az évezredes népi lelkiséget, ázsiai gyökerű kultúrát iparkodik megsemmisíteni.

Ha majd megvalósul a mártír Bárdossy miniszterelnök utolsó kívánsága és Isten megszabadítja elhagyott otthonunkat a banditáktól; az ottani támasztalan és küzdő új nemzedék az itteni hazátlan nemzedékkel találja meg egymás kezét, s kezdje meg a fájdalmas pusztuláson a harmadik honalapítást! Hozza első törvényét a magyarságvédelem tárgyában, amellyel megóvni kívánja a magyar nyelv, magyar származástudat és történelem, magyar hagyományok, a népi nemzet és kultúra évezredes értékeit.

Addig viszont tegyen meg minden lehetőt a magyar újságírógárda, hogy az olvasók szívében a szeretet lángja égjen, a magyar öntudat büszkén nyilatkozzék, és ajkukon a magyar szó el ne haljon!

"Mi bizonyítaná inkább a magyar győzhetetlen erejét, mint éppen az, hogy annyi mást be tudott venni és mégis magyar maradt!" (Makkai: Táltoskirály.)

A Szittyakürt megfújja a harsonát a védelmi harchoz és hirdeti, minél jobb hazafiak vagyunk, annál több esélyünk van az igazi magyar szocializmus megvalósítására.

A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja

XIV. évfolyam 8. szám — 1972. augusztus hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011