Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-07-01 / 7. szám
10. oldal_________________ ______________________________mrtVAkökr ___________ _______________1972, július hó Dü"V” Ml A MAGYAR LEÁNY KÖTELESSÉGE AZ EMIGRÁCIÓBAN? □ Elmondotta Szilágyi Katalin löv. ti. a lövész ifjúsági konferencián 1972. május 28-án. • Amint ezen a kérdésen gondolkoztam, első gondolatom az volt, hogy miért is vagyunk mi ifjak magyarok? Miért választottuk a magyar életformát élni, amikor könnyebb lenne amerikainak lenni? ... Miért? Azért, mert mi azok közé a magyar fiatalok közé tartozunk, akiket a gondos szülői nevelés, megőrzött a magyar nyelv ismeretében. Szüléinkkel, otthonunkban magyar anyanyelvűnkön tudunk beszélni. Nincs és nem is lehet nagyobb sorscsapás a szülőkre és a gyermekekre, mint ha az angolul nem tudó, vagy csak roszszul beszélő szülőknek a kérdéseire a gyermek angolul válaszol. Azok a szülők, akik már felnőttkorban jöttek ki, magyarul éreznek és gondolkoznak, lelkűkben magukkal hozták a magyar haza szépségét. Az otthoni felfogásukhoz, érzésvilágukhoz szinte az életük árán is ragaszkodnak. A legnagyobb boldogságot az jelenti a számukra, ha gyermekeik megértik, tisztelik és szeretik az ő érzésvilágukat, mert értelmét látják küzdésüknek. De ez csak akkor lehetséges, ha tudunk szüléinkkel magyarul jól beszélni, és ha mi is magyarnak érezzük és valljuk magunkat... De hogyan juthatunk el eddig mi, akik már nem Magyarországon születtünk és nem ott jártunk iskolába? Csak úgy, ha igyekszünk megismerni szüléink hazáját, annak irodalmát, történetét és földrajzi viszonyait. Hogyan is írt az egyik legnagyobb magyar költőnk, Petőfi Sándor, A Magyar Nemzet című költeményében a hazáról? “Járjatok be minden földet, Melyet Isten megteremtett, S nem akadtok bizonyára A magyar nemzet párjára. Vajon mit kell véle tenni: Szánni kell-e vagy megvetni? Ha a föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta!” Sajnos ez az ország most az ellenség uralma alá került. A magyar nép most rabságban szenved, a legfőbb vágyunk az, hogy nyerje vissza a magyar nemzet a szabadságát. Mi is büszke öntudattal valljuk mindenkor magunkat magyarnak és gyertek leányok mutassunk példát a kishitű magyaroknak. Ezt a magyar szellemet a hazaszeretetet szüléink és ifjúsági egyesületekben való feljebbvalóinknak köszönhetjük, akik a sok jó táborozás, s más élmények által megtanították a történelmet, irodalmat, s főleg a magyar haza iránti szeretetet. Ne szégyeljük magyar származásunkat, sőt önérzetesen valljuk meg mindenkor magyarságunkat. Minden magyar ifjú tartsa legfőbb kötelességének, hogy hangoztassa és ismertesse azokat a szörnyű igazságtalanságokat, amiket a világ hatalmasságai mindkét világháború után a magyar nemzettel szemben elkövettek. Ne higgyünk azoknak, akik ezt hiábavaló küzdelemnek tartják. A sors által üldözött árva magyar nép ezt várja tőlünk az emigrációban élő magyar fiatalságtól. Emigrációban élő leányoknak tegyük kötelességévé azt, hogy tovább adják a náluknál fiatalabbaknak a magyar nyelv tudását, a magyar szellemet, hogy később, mint feleségek ebben a szellemben neveljék jövendő magyar gyermekeiket. Ezt a rövid beszédet készítettem el, előre, de amint hallgattam az előadásokat a két nap folyamán, még egy pár pontot szeretnék megemlíteni: 1. Mi leány lövészek tartsuk kötelességünknek, hogy építsük a közös egységes szellemet és nem azt, amit körülöttünk látunk, hogy rombolják egymás gondolatait és megmozdulásait. A körülmény, hogy a hazánkat megcsonkító békediktátumokat 1920- ban és 1947-ben Párizsban, illetőleg környékén mondták ki, a közvéleményben könnyen keltette a hiedelmet, hogy minden tragédiánk főbűnöse a francia nép. A felfogás felületes és terhes az általánosítások hibájával, ami újabb hibák szülője lehet. — Ha egy nemzet társadalmában akadnak lángelmék, ebből még nem következik, hogy az egész nép lángelméjű és viszont: ha akadnak bűnözők, korántsem állítható, hogy mindenki gazember. így vagyunk a franciákkal, akiket sokan egyetemesen a magyarsággal ellenszenves, hogy ne írjam: “ellenséges” népnek vélnek. Sokan? — ez sem "mindenki", s ugyanígy, ha sok francia különböző hatásra ferde szemmel néz a magyarra, ez éppen nem jelenti azt, hogy mindegyik. — A különböző hatások között nagy a szerepe az I. világháborút megelőző, majd az ezt követő esztendőkben a cseh—román és szerb részről a magyarság sározását célzó, s költséget nem kímélő, sokrétű rágalomhadjáratnak. Tartozunk azonban az igazságnak, s ezért magunknak, hogy véget vessünk az egyoldalú beállításból származó téves szemléletnek, amelynek kárát csak mi váltanánk —, ellenségeink kaján örömére, hogy íme sikerült az ékverés a két, több ok miatt egymásrautalt nemzet közé. (Az egymásrautaltságról Id. tőlem a Virrasztó II. 2. sz., 1971. szept.) A magyarság elszigetelését természetesen és szükségszerű partnereitől minden becsületes eszközzel meg kell akadályoznunk. Becsületest írtam, mert semmi okunk és szükségünk sincs ellenségeink aljas és mégis átlátszó hízelgéseire. Tévedés persze azt gondolnunk, hogy majd "a tények beszélnek”; nekünk kell azokat megszólaltatnunk. Az alábbi, teljességgel — sajnos — nem dicsekedhető elemzésből kiderül, hogy a franciák között igen hamar akadtak világoselméjű, s meszszeblátó személyiségek, akik rádöbbentek Trianon újabb veszélyeket hordozó lehetetlenségére. Felismerésüket nem rejtették véka alá, hanem a hivatalos, a kisentente-ra támaszkodni akaró politikával szemben józanabb közvélemény kialakításán fáradoztak. — Külön érdemük, hogy nem "bértollnokként” működtek, mint annyian azidőtájt a kisentente zsoldjában! (Döbbenetes kép tárul elénk, lapozgatva a L. Savadjian-tói célzatosan szerkesztett Bibliographie balkanique köteteit. Mivel könyvészete megbízói érdekeit szolgálta, szívesen mellőzi azok említését, amelyek azokkal ellentétesek. így felsorolja a legjelentéktelenebb firkászokat is, míg — jellemző! — éppen Ch. Daniélou agyonhallgatása. Köny vésze te műhelytitkai miatt is 2. Becsüljük meg és építsük azt, amink van. Ne fecséreljük erőnket utolérhe(etlen célokra, mert könynyen lehetséges, hogy így nem lesz semmink. 3. Foglalkozzunk az ifjakkal és rajtuk keresztül építsük a magyar jövőt. Ne fecséreljük el az időt visszafot díthatatlan múlt események örökös tárgyalásával. megérdemelne behatóbb vizsgálatot.) A magyar kormányzatnak a 20- as évek elején külpolitikai elszigeteltségér kívül a Csonkaország anyagi nehézségei sem engedték meg a külföldi sajtó, stb., annyira szükséges tájékoztatását. Bénított helyzetünket azután alaposan kihasználta Benes & Co. ♦ Az I. világháborút záró békediktátumok bírálatai között időrendben, de értékességében is az első helyet méltán foglalja el Jacques Bainville francia akadémikus "Les conséquences politiques de la paix” c. műve már 1920-ban (Paris, éd. Fayard, 252 1.). Kiváló elemzésében többek között rámutat arra, hogy a) a ó nemzetiségből összetákolt Csehszlovákia még kevesebb biztonságot jelent Európának, mint a nemzetiségek önrendelkezési jogára hivatkozással szétrombolt Osztrák—Magyar Monarchia (34, 131 és 185. 1.); b) az 1920-bar alkotott 32 állam (az 1914-i 26-tal szemben!) egyikének sincs természete; határa! (130 sk. 1.); c) igaz W. Morton Fullerton amerikai író ezen megállapítása: a szövetségesek fél Európát balkanizálták! (142. 1.). Bainv lie előre látta, hogy Budapest kényszerű útja Berlin lesz már a szláv veszedelem miatt is. (215. 1. Utóbbi kérdésnek teljes fejezetet szentel a 145—172. 1-on.) — Jóllehet előadásé t akadémikus higgadtság jellemzi magyar vonatkozásban éppen nem tagadja meg rokonszenvét. Ez a tudós tárgyilagos megítéléséből forrásozva így jut kifejezésre: “Mielőtt a magyarokat zsákmány-nemzetnek bélyegezték, Magyarország sokáig c ldozat-nemzet volt”. (158. 1. az én aláhúzásom.) Az akkortájt javasolt közép-európai federációban előtérbe helyezi a magyarságot, mint olyan elemet, amely "élénk nemzeti érzékké! és elszánt akarattal rendelkezik", s "mégsem szándékozik beolvasztani az új népeket”! A magyarok érceméül kiemeli, hogy elsőül szegültek szembe a bolsevizmussal. (213. sk. 1.) írnom sem kell, hogy Bainville művét íiavadjian nem említi... Hasonlóképpen nem Charles Tisseyre, a francia képviselőház tagja, "Une erreur diplomatique — La Hongrie mutilée” (Paris 1922, Mercure, X 114 1., 2 térk.). (Egy diplomáciai tévedés — A megcsonkított Magyarország c. művét, amelyhez előszót de Monzie szenátor írt.) — Hosszan értekezhetnénk mind de 4. A legfőbb erényünk legyen a példamutatás a kislány lövészeknek, hogy minden magyar akción részt vegyenek, így nem maradunk soha cserben. 5. Tartsuk kötelességünknek a magyar társadalmi élet fejlesztését, ezt példákkal is neveljük bele a fiatalabbakba. Ezen keresztül lesz csak lehetséges, hogy a fiatalok magyar élettársat találnak maguknak. Az emigrációban én ezt tartom a legnagyobb feladatnak. vairól, mind Tisseyre kiváló tanulmányáról, amit helyszíni tapasztalatai színeznek. A könyv címe kifejezi a lényegét. Mindketten többször is élesen kikelnek a kialakuló kormánypolitikával és a napisajtóban már nyomozható kisentente machinációval szemben. Hivatkoznak — a sajnos, nagyon gyéren — rendelkezésükre álló tárgyilagosabb magyarvonatkozású francia művekre. Említik a Tharaud-testvérekét; Tisseyre többször merít Charles-Louis Chassin: La Hongrie, son génié et sa mission (Paris-Genéve-Londres 1856) c. igen fontos művéből. (Chassinről és művéről ld. bővebben tőlem: Centenaire d’un livre important c. tanulmányom. Montreál, 1956, Lumiére du Nord.) — De Monzie világosan elítéli Benes gonosz befolyását a Quai d’Orsay-n, különösen célozva ennek mindenhatójára, Philippe Berthelot-ra. (Berthelot király- és katolikus-ellenességéről ld. comte Saint-Aulaire, A.-F. Ch.: Confession d’un vieux diplomate. Paris 1953, Flammarion c. emlékezéseiből pl. a 499 sk., 529 sk. és 606. l.-ját. — Laroche, Jules: Au Quai d’Orsay avec Briand et Poincaré, 1913—26, Paris 1957 Hachette c. könyvében figyelemreméltó elszólások találhatók a trianoni békediktátum "előkészítése”, Benes szerepe, stb. vonatkozásában.) Kétségtelenül elgondolkoztatok, de Monzie e szavai: "A történelem lélekbúvárai sohasem tudják majd megállapítani, hogy e korszakban Franciaország politikája miért acsarkodóit egyedül Magyarország ellen azon kockázattal, hogy éppen azoknak dobja oda martalékul, akiktől állítjuk, hogy mindig féljük a jövőbeni veszélyeket.” (T.i. a németeknek. — az én megjegyzésem.) "Igen, miért megnyirbálni egy ország határait, amelytől a trianoni szerződés közel 4 millió authentikus (vagyis magyar) bennszülöttet elrabol?” (VII. 1. — A megnyirbálás Nyugat- Magyarországra vonatkozik.) Ugyanitt "ördögiséggel” vádolja a szakértőket, akik a cseheknek adják azon földet, amely alatt magyar bányák vannak. De Monzie végül reményeket fűz a meglehetősen rosszemlékű Millerand-levélhez, amely "messzenéz ... (és) feltárja az igazságtalanságokat, mint a legrosszabb kockázatokat ... Európa biztonságára és Franciaország fennmaradására nézve!” (IX. 1.) (Folytatás lapunk augusztusi számá-Monzie hol borús, hol bátorító szaban következik.) A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIV. évfolyam, 7. szám — 1972. július hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256 Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011 Köszönöm a szíves meghallgatást! CSERY C. M. dr.: A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM A FRANCIA KÖZVÉLEMÉNY ELŐTT
