Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-07-01 / 7. szám
1972. július hó »IttVAKÜftT 7. oldal DR. MIHÁLY FERENC VÁLASZ A HOZZÁSZÓLÁSOKRA — a “Gondolatok egy prédikációhoz" című tanulmányomhoz. — A "Szittyakürt” 1971. évi karácsonyi számában közölt fenti című tanulmányomra igen sok hozzászólást kaptam sajtóban, levélben, élőszóban és telefonon egyaránt. Mindegyikre ilyen szűkre szabott keretek között nem tudok különkülön válaszolni, de csoportosítva mindenki megtalálja a választ kérdéseire és megjegyzéseire. A Krisztus Urunk valódi származása iránt érdeklődő sok jóbarát, ismerős és ismeretlenek gratulációért ezúton jelentem hálás köszönetemet. A "Kanadai Magyarság” hasábjain vitéz dr. Nyíregyházy Pál ismertette és elemezte tanulmányomat. Igaz magyar öntudattal írja: Istenem, Istenem, micsoda gyönyörű álom. Jézus annak a Nimródnak leszármazottja, akitől Hunor és Magyar szittya vitézek származtak. Nincs különb nép a magyarnál”. Köszönöm dr. Nyíregyházy Pál lelkes sorait és remélem, hogy a közölt történelmi adatok és az itt következő kiegészítő adalékok úgy őt, mint többi magyar testvéremet meggyőzi arról, hogy mindez nem álom, hanem történelmi valóság. Dr. Pálfalvy Sándor az USA-ból levélben gratulált kijelentve, hogy évekkel ezelőtt ő maga is behatóan foglalkozott e tárgygyal és ugyanezekre az eredményekre jutott, de nem kapott sajtót a leközlésre. Jézus utolsó szavait a keresztfán "Éli, Éli lám ma sabaktani” azonban ő másként értelmezi, mint én, melyre válaszomat — minden más forrást mellőzve — az általa is közölt Hammurábi Codex idézet alapján adom meg, amint az alább a dr. Gálfy Gézának adott válaszomban következik. Fogadja ezúton is üdvözletemet. Juhász Alfrédnek és Havas Imrének köszönöm lelkes sorait. Az alább következő kiegészítő adatok, remélem, érdeklődésüknek megfelelnek. Dr. Gálfi Géza hozzászólását “Szót kér az Olvasó" címen a "Szittyakürt” 1972 márciusi számában közölte. Az erre alább következő válaszom több más hozzászólónak is szól. Dr. Gálfi Géza félreértette tanulmányomnak Jézus születésére és származására vonatkozó tételeit, mert én nem azt írtam, hogy Krisztus Urunkat József miatt tartják Dávid leszármazottjának, hanem azt, hogy Jézus szülei nem voltak zsidók és már csak ezért sem lehettek sem ők, sem Jézus Dávid leszármazottai. Bibliakritikai kiértékelések szerint az első Evangélium a Márk írása szerinti volt, melyet Papias a második század első felének közepe táján írt egy rövid írástöredékről, melyet Péter apostol tolmácsa Márk írhatott, amit helytállónak kell elfogadnunk, mert nincsenek ellenadatok. Papias tehát a rövid írástöredékre alapozva megírta Márk Evangéliumát, melyet aztán másolások útján terjesztettek. A másolások kitűnő alkalmak voltak a betoldásokra és kiegészítésekre. Innen vannak az ellentmondások. A 10. Rész 46. és 47. versben szó van a vak koldusról, aki Jézust Dávid fiának mondja. Ez egyáltalán nem csoda, mert a zsidó zsinagógákban és a más fajú, de zsidó vallású népek templomaikban minden szombaton hallhatták a Messiás várásáról prédikálni, aki a régi írások szerint a Dávid házából kell hogy származzon. Azonban a Dávid családja kihalt, de a régi írások és a legenda megmaradtak. Az egyszerű nép a csodálatos gyógyulások láttán könnyen ráfoghatta Jézusra, hogy Dávidnak fia. Jézus azonban az ilyen rokonosítás ellen tiltakozott, amint az a 12. Rész 35. versében írva van. A Máté Evangéliumát szintén Papias írta, nem tudni milyen terjedelemben, de mindenesetre a Márk Evangéliumának kiegészítése képpen. Ebben már szerepel Jézus családfája, mintahogy a Lukácséban is, de a kettő között sok az ellentmondás. A Lukácséban feltűnő, hogy a családfa a Világ teremtésével, vagyis Ádámmal kezdődik, és hetvenöt nemzedéken keresztül folytatódik, melyben sok történelmileg igazolt személy neve is szerepel, összekeverve földrajzi és népnevekből képzett hipotetikus személynevekkel. De vajon csak hetvenöt nemzetség élt a Biblia szerinti teremtéstől Krisztusig? Nem. De hogy mennyi, azt még megközelítően sem tudnánk megmondani. Azonkívül Ádám szintén csak egy képzelt személy, kinek nevét a MADA népnév megfordításával képezték az ótestamentumi írók. Ettől a képzelt személytől származtatja Lukács Evangéliumának írója Józsefet és Jézust. Azonban, aki ehhez még ma is ragaszkodik, az akaratlanul is tápot ad az ateizmusnak és vallástalanságnak, mert hiszen képzelt személytől csak képzelt személy származhat. Márpedig Jézus húsból és vérből való Emberfia volt, hogy saját szavaival éljek, mégpedig a Nimród véréből. Nem állja a helyét az az állítás sem, hogy Mária "is” a Dávid családjából származott volna, mert Józsefhez hasonlóan ő is a Mezopotámiából Galileába telepített Kushi-Szkita nép gyermeke volt. MÁRIA A SUMÉR NAGYASSZONY Szentiványi Rezső (Ft. Szelényi Imre) "Bábeltől Pannóniáig" c. tanulmányában kereken tagadja Mária Dávidtól vaió származását és hiábavaló kitalálásnak minősíti Mária Józseffel való unokatestvériesítését, vagy fiúsítással való családfővé tételét, ö Krisztus Urunk anyját "Szumér Nagyasszonyának nevezi, ami egyáltalán nem tévedés, mert Galilea és Samaria népe Sumériából, mégpedig Susánból és Samarrából — Nimród földjéről — lett odatelepítve II. Sargon, majd később Nagy Sándor által. E népnek voltak a gyermekei úgy Mária, mint József, nempedig a távoli Judáé. Zsidók Gelileában Jézus születése idején nem voltak, mert — amint H. S. Chamberlain “Fundation of the Nineteenth Century” c. könyvében írja — a maccabeus Simon Tharsi egy sikeres galileai, assyrok elleni hadjárata után ott összeszedte az összes zsidókat és minden vagyonukkal együtt visszatelepítette őket Júdeába, nem sokkal Jézus születése előtt. Elképzelhető-e, hogy egy olyan hazafi, mint Tharsi, aki a legkisebb zsidó házalót is hazatelepítette, pont a Dávid király leszármazottairól feledkezett volna el, ha ilyenek lettek volna? Bizonyára nem, mert ilyenek még Júdeábán sem voltak. “There is, accordingly, as we see, not the slightest foundation of the supposition that Christ's parents were of Jewish descent”, vagyis magyarul: “A legkisebb alapja sincs annak a feltételezésnek, mintha Krisztus szülei zsidó leszármazottak volnának”, írja Chamberlain. Hasonlóan ír Jézus történetének másik nagy kutatója Ernest Renan is “The life of Jesus" c. könyvében. Renan, a College de France professzora, egy életet szentelt a történelmi Jézus tanulmányozására és két évet töltött a Szent Földön, helyszíni vizsgálatokat végezve. Könyvének II. fejezetében kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy Jézus Názáretben született, ahol apja József és anyja Mária szerény körülmények között éltek. Mint tanulmányomban említettem, Kr.e. 129- ben Juda elfoglalta Samariát (Izraelt), majd 104- ben Galileát is és a lakosságot körülmetélkedésre és zsidó vallási törvények alá kényszerítette. A meghódított terület turáni-szkita fajú lakossága tehát zsidó vallásu lett. De vajon azt jelenti-e ez, hogy ezzel zsidó fajúvá is változott? Vajon kicserélődött-e ezzel vére és faji jellege? Természetesen, nem. Zsidó vallás szerint voltak kénytelenek élni — mely mint "theokratikus” államban, egyben az államrendszert is jelentette —, de megmaradtak sushanita és Samaritan szkitáknak, mintahogy Álmos vezér szkitái, a Kárpátmedence magyarsága sem vált rómaivá azzal, hogy felvette a római kereszténységet, de németté se, amikor a germán eredetű protestántizmust követte. Lettek római katolikusok, lutheránusok, kálvinisták, de megmaradtak magyarnak. Oszoljon hát el a fogalomzavar. Jézus szülei zsidó vallású szkithák voltak, de nem zsidó fajú emberek és aki ezt tagadja, csak két okból teheti. Vagy nem értékelte ki eléggé sem a Biblia, sem a történelem adatait, vagypedig tudományos meggyőződése ellenére a kényelmesebb és biztonságosabbnak vélt alapra helyezkedik, hiszen Reanan is elvesztette katedráját a College de France-n, de nem követte Galilei példáját és tudományos meggyőződése mellett kitartott. Dr. Gálfi Géza nem ismeri el, hogy az evangéliumok mai formájukban a második és harmadik század keresztény irodalmának termékei. Megemlíti, hogy Ireneus — aki a második században élt — a Máté evangéliumáról már, mint meglévőről ír. Továbbá, hogy Papias is — aki 75 és 150 között élt — ugyancsak, mint már megírt könyvről emlékezik meg Máté evangéliumáról, kiemelve, hogy annak eredeti nyelve az arámi volt. A hozzászóló itt akaratlanul is nekem adott igazat, mert Papias tevékenysége a második század első felére esik és úgy Máté, mint Márk evangéliumát ő írta, mint olyat. ISTEN FIA Ernest Renan "The Life of Jesus” c. könyvében — Euzebiusra és más egyháztörténeti adatokra hivatkozva — azt írja, hogy Papias hierapolisi püspök egész életén át kutatott Jézusra vonatkozó adatok után, de szóbeli hagyományokon kívül csak két rövid ("incomplete”) írást talált. Az elsőt, mely nem kronologikus sorrendben példabeszédeket és elbeszéléseket tartalmaz, szerinte Márk írta, de nem említi, hogy milyen nyelven. A második, mondások gyűjteménye Mátétól. Mindkettőt lefordította “úgy ahogy tudta” (and which each one has translated as he could”, Eusebius, Hist. Eccl. iii. 29). Ez utóbbi zsidóul volt írva. De hol vannak ezek a töredékek az evangéliumok későbbi, vagy mai formájától? Justiniánus apologéta még 150-ben nem említ evangéliumokat, csak az apostolok visszaemlékezéseit és kis terjedelmű intelmeket, melyekben a Dávidtól való származás még nem volt benne, bár az ugyanezen időben íródott "Didaché”, mely az akkori álláspontnak megfelelő keresztény tanítást foglalta össze, úgy Dávidot, mint Krisztust Isten fiának nevezi. Ebből azonban legjobb esetben is csak testvérekként értelmezhetők. A Dávid fiává (leszármazottjává) minősítés egy későbbi keletű, elhomályosító, romantikus tendenciájú legendakeltés eredménye, amikor mindent egy mythikus légkörbe burkoltak és a hétköznapok embere részére elérhetetlenné tették Krisztust. Az Istenfia elnevezés általános volt az egyiptomi és a sumér királyoknál, sőt némely római császár még ezzel sem elégedett meg, hanem egyenesen Istenné jelentette ki magát. Pierre Montét “Eternal Egypt” című művében a PHA-RA-OH elnevezést, amellyel az egyiptomi királyokat illették, próbálja megmagyarázni. Több próbálkozás között megemlíti, hogy a királyi gyermekek az akkori hit szerint nem úgy születtek, mint a közönséges gyerekek, hanem azok isteni származásúak voltak. Leonard Cottrell is azt írja a "The Anvil of Civilization" című könyvében, hogy "az Istenfia fogalom nem ritka dolog a régi népeknél”. Több sumér király is a Napisten fiának nevezte magát. A második század végén és a harmadik század elején, Alexandriai Philo nyomán, Alexandriai Kelemen és Origenes egyházatyák erős nyomást fejtettek ki a keresztény tanításnak a zsidó mythológiában való beágyazására. Ekkor keletkeztek az első komoly szakadások a kialakulás állapotában lévő kereszténységben, mert főleg a nemzsidó keresztények teljesen elvetették a kereszténység judaizálását és Krisztust nem Dávid fiának, hanem Istentől küldött prófétának tartották. Ezeket hívták "Gnosztikusok”-nak és Celsus szerint ez volt a legelterjetebb áramlat. A másik keresztény áramlat, a "Markionizmus” is azt tanította, hogy az ószövetségi prófétálások nem vonatkoznak Jézusra. A különböző keresztény áramlatok közötti harc a negyedik század kezdetére már ádáz gyűlöletté fajult és a 325-ben megtartott "Niceai Zsinaton” nyílt szakadásban tört ki, ahol Eusebius és Epifanius nyomására a Krisztusi Szkita lelkű kereszténységet az Ótestamentum szellemében megfogalmazott nyolcvan dogmatétellel, az Ótestamentumi mentalitású dogmaelvek elfogadására kényszerítették, írja Zajti Ferenc "Magyar évezredek" című könyvében. Ezen törekvéseknek legfőbb ellenzője Árius püspök volt, akit híveivel együtt —, mint eretnekeket kiközösítettek. Az Áriánusok igen jelentékeny felekezetté fejlődtek különösen éppen a galileai és sziriai Krisztuskövetők között, meri amikor IV. Béla királyunk felesége Laskarish
