Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

4. oldal $*imAKÖ*T 1972. január hó a mai adott körülmények között az egyetlen jár­ható utat elfogadnunk, a nemzeti függetlenség el­érésére. Az elmúlt 27 év bebizonyította, hogy emigrá­ciónk azon törekvése, hogy Magyarországon egy polgári demokratikus rendszert állítsunk vissza, meghallgatásra és szövetségesekre nem talált, te­hát ez egy halott ló, amivel kár az időt és energiát vesztegetni, nem beszélve arról, hogy ezt a társa­dalmi formát még az otthon élő magyar nép sem kívánja vissza, amikor függetlenül és szabad aka­ratából kinyilatkoztatta, hogy földet, gyárat vissza nem adunk! Szocializmust akart — de magyar módra! Emigrációnk létalapját viszont az képezi, hogy a szovjet elnyomás alatt élő magyar nép szó­szólói szeretnénk lenni és ebben az esetben nem a saját elképzeléseinket kell a világ fülébe kiál­tanunk, hanem a magyar nép valóságos óhaját. Azt az abszolút primitív álláspontot, hogy oda­haza "minden kommunista”, minden csak a kom­munisták érdekeit szolgálja "erős revízió alá kell vennünk, mert az elmúlt 27 év alatt felakasztottak Otthon olyan magyarvérű kommunistákat is, akik­nek a nemzeti függetlenség kérdése fontosabb volt a "proletárinternacionalizmus” leplébe bur­kolt szovjet elnyomás tudomásulvételénél annak ellenére, hogy igen zsíros pozíciókban ültek. Ezek a kommunisták a maguk módján mindent, még az életüket is feláldozták a nemzet függetlenségéért, ami letagadhatatlan tény. 27 év emigráns politiká­jával semmit sem értünk el, mert az izmusok rab­jaivá lettünk és ezen keresztül magyar a magyar­nak farkasa lett. Ezt az állapotot fel kell számol­juk, mert utódaink és a történelem megátkozza még porainkat is. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy szövet­ségesünk, barátunk ezen a világon nincs! Egyedül csakis a saját erőnkre, a saját szövetségünkre tá­maszkodhatunk, hogy nemzetünk sorsán javít­sunk. Meg kell találjuk azt a népünkhöz vissza­vezető utat, ahol az Otthon és az Emigráció tel­jesen eggyéforrva dolgozhat a nemzet felszabadí­tásán, függetlenül attól, hogy milyen belső társa­dalmi berendezkedés vagy társadalmi rend ural­kodik ma Magyarországon. Ha ez az emigráció valóban be akarja tölteni történelmi, "nemzet­mentő” hivatását, akkor bármmily fájón és kese­rűen is hangzik egyeseknek, az egyetlen szövetsé­gesünk az otthonmaradt és a nemzet függetlensé­géért harcoló magyarvérű baloldal. Ez a reális valóság, mert a mai adott körülmények között más választásunk nincs, mert vagy közhellyé vált frázisok puffogtatásával az ajkunkon temetnek el itt idegenben bennünket, anélkül, hogy bármit is tudtunk volna produkálni a korlátlan szabadság adta lehetőségek között, vagy valóban politikusok­ká válunk és kihasználunk minden rendelkezésre álló lehetőséget. A magyar nép ma otthon még mindig vért izzadva, milliméterről milliméterre igyekszik kö­zelebb kerülni nemzeti önállóságához, mely törek­véseket mi emigránsok nemhogy elősegítenénk, ha­nem sok esetben még hátráltatunk is kizárólagos osztályszempontok miatt, mert “azokkal nem áll­hatunk szóba, azok kommunisták". Van-e nekünk félnivalónk? Vagy talán attól tartunk, hogy a bol­­dizsárivánok vagy a szántómiklósok infiltrálni tud­nak bennünket? Ha ennek a lehetősége fennáll, akkor igen gyenge lábakon állhatunk politikailag, erkölcsileg egyaránt. Ha mi nem vesszük tudomá­sul a létezésüket, ostoba módra behúnyjuk a sze­münket és azt gondoljuk, hogy nincsenek, ez még nem fogja megakadályozni őket abban, hogy ké­nyükre kedvükre közlekedjenek a nagyvilág nem­zetközi fórumain és a mi nevünkben is szóljanak, mert nekünk, mint emigrációnak, egyetlen ilyen fórumon, sehol, semmilyen képviseletünk nincs. 27 esztendő meddő emigrációs politikai maga­tartása után elérkezett az idő, hogy alapjaiban át­formáljuk osztályharcos, kizárólag osztályérdeke­ket képviselő álláspontunkat, ráébredjünk arra a tényre, hogy ezzel kizárólag a szovjet malmára hajtottuk a vizet és egy lépéssel sem vittük mi (emigráció) közelebb a magyar nemzeti felszaba­dulás ügyét. A reális valóságok felmérésével és a ma adta lehetőségek maximális kihasználásával, egyéni ér­dekeink, az elveszett múlt utópisztikus visszasí­­rásának elvetésével, valóban betölthetjük emigrá­ciós hivatásunkat, nemzetünk felszabadítása ér­dekében, minden jelenlegi anyagi, egyéni jólétünk veszélyeztetése vagy feláldozása nélkül, ha kizá­rólag a nemzeti felszabadítási harcnak szenteljük minden energiánkat az osztályharc elvetésével, mert mit veszthetünk? De országot és hazát nyer­hetünk. Kaldeától Ister-Gamig 1971. szeptember havában jelent meg egy tanulmány-sorozat első kö­tete a magyar származáskutatás déli irányú eredményeiről. írója Badiny Jós Ferenc a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetem, Sumerológiai Tanszékének (sumir nyelv és irodalom) nyil­vános, rendes tanára. A szerző rövid 254 oldalon a sumir őstörténet kezdetétől hatalmas anya­got tárgyal. Logikus, világos bizonyí­tó adatainak fölsorolása után az ős­történetemmel nem foglalkozó olva­só is, elolvasás után, tiszta, világos képet alkothat a magyar őstörténet­ről is, jelesen ama korairól, ame­lyek a sumir történelem változó kor­szakainak a függvénye. Az I. kötetben XVII. fejezetben fe­leletet kapunk három fontos kérdés­re. 1.) Kik is voltak azok a sumir ok? 2. ) Honnan jöttek és hogyan éltek? 3. ) Hová lettek és kik az utódaik? A szerző a történelmi eseményeket az említett 3 irányú kutatás szerint cso­portosítja. Kiemeli, hogy csak a tör­ténelmi valóságot rögzíti és nem mint eddig — különösen az ókori történetírás terén, amikor a tudomá­nyos kiértékelést a hatalom érdeke és nem a régészet, embertan és nyel­vészet eredménye irányítja. A szerző célja kimutatni, hogy milyen és mennyi sumir—babiloni örökség van a mai magyarság birtokában. Az eddigi ókori történetírás, mel­lőzve a régészeti adatokat, nem tö­rekszik arra, hogy az eltűnt és isme­retlennek mondott sok nép élete és a sumir kultuszdiaszpóra között vala­milyen kapcsolati lehetőség kimu­tatható legyen. Pedig a sumir kultur­­diaszpóra újra azon a területen ve­zet át, ahol ezek az ismeretlen ere­detű, eltűnt népek éltek, uralkodtak. Gordon Childe szerint a neolit kor­ban a Visztulától a Balkán déli csücs­kéig egy azonos nép települt. Kra­mer szerint a mai tudomány azt a népet nevezi sumirnak, amely a víz­özön előtti (kb.Kr.e. 4000) az AL-Uba­­id-nak nevezett népre rátelepedik. Ez az ősnép az anyaistennőt Nagy Föld Erősének nevezi. Az említett tér egy azonos népi települései archeológiai­­lag föltárattak. (Kr. e. 5500—5000 év körüliek.) Pl. Erősdön Erdélyben az Olt folyó mellett. Ez is, mind az Al-Ubaid-i nép is, keletről jött. írása feltételezhetően rovásírás volt. A szerző bebizonyítja, hogy a sumir kultúrának és nyelvnek, a rátelepe­dett keletről jött nép együttes nyel­vét és kultúráját nevezzük. Az A Ubaid-i nép nyelve tehát a valódi, eredeti sumir nyelv. A szakirodalom nem részletezi az Al-Ubaid-i nép kul­túrájához tartozó, Eridu-ban kiásott 14 egymásra épített templomok ma­radványait. Ugyancsak ez a helyzet az Uruk-ban kiásott 11 egymásra épí­tett városrészlegeknél. Itt 12 méter vastagságban kizárólag Al-Ubaid-i nép települése volt és e fölött volt 9 méter vastagságú Uruk-i kultúr tele­pülés már a vízözön utáni időből. Tehát az Al-Ubaid-i korszak igen hosszú lehetett. Az Uruk-i kultúra (az I. Ur dinasz­tiától visszafelé) népe, feltehetően a subar nép, északról jött. A subar föld valószínűleg igen nagy kiterjedésű volt. Magába foglalta a Van tó kör­nyékét. A Kaukázus alatt az Araxes folyó völgyét, a Kaspi tenger, Arai tó közötti területet a mai Kara siva­tag, Khorezmet. E területen a víz­özön után is, változás nélküli, egy­nyelvű, azonos szokású egy nagy nép tagjai éltek. A Mezopotámiai nagy térségben valaha létezett egynyelvű­­ség bizonyított! A szerző bebizonyítja a sumir—pe­­lazg—szkita egynyelvűséget, a su­­bir—subar—szabir nyelv és a sumir nyelv azonosságát. Végül megállapít­ja, hogy az özönvíz előtt létező nyelv a magyarban maradt fenn, tehát a magyar nyelv lesz az emberiség ős­történelmének a megoldója. A sumir népnek érintkezésbe kellett lennie nemcsak a török-tatár népekkel, az altáji ággal, hanem a finn-ugor törzs­­zsel is. E kapcsolat csak az ősi együttlakásra, ősidőbeli nyelvrokon­ságra utal. A nagy ural-altáji nyelv­család együttlakása csak a Balchas- Aral-Kaspi tó közötti kirgiz puszta­ságon, Turkesztánban, a Syr Darja és Amu Darja folyamterületet körül­vevő területen képzelhető el. Kr. e. 2500-ig a sumir élettérben a sémiek jelentős szerepet nem játszottak. A szerző a sumir—subar sajátos­ságokat keresi mind a vallási szem­lélet, tradíció, mind a sumirlelkiség azonossága terén. Ahol a kutatás sze­rint ez megállapítható, ez sumir örök­ség. Az asszírok legyőzői a mat ma­­da-a-i sumir eredetű nép. Ebből lett az árja történetírásban a méd elne­vezés. E nép egy része később a Kau­kázustól északra telepedett le és új hazájukat, a régire emlékeztetve, ki­rályi földnek nevezték, (sar-mata) E név mögött a babiloni sumir nép él. A szerző részletesen kifejti a ma­gus papság hatalmát, akik a sumir kultúr és tradicionális tudást viszik tovább. Ennek tulajdonképpeni ere­dete Babilonban van. A mágusok uralnak mindent, mert a tudás a va­lóságos hatalom és ez náluk van. Pl. Perzsiában senki se tehet király, hogy előbb a mágus oktatást, a magus ne­velést meg nem kapná. A pártus népből váltak ki az ava­rok, akik azonos nyelvet beszéltek, a honfoglaló magyarsággal. így a ma­gyar nyelv segítségével megtalálha­tó az avarok előbbi hazájának a nyel­ve, a Pártus Honnak a nyelve. A pár­tusok rovásírásos feliratai a hun—ma­gyar—szkita írásmód szerint olvasan­dó. A pártusok az ékírást nem ismer­ték. A szakirodalom sem a pártus nép származását, sem a nyelvét nem derítette ki és egyszerűen hellenizált­­nak mondotta. A szabir törzs a honfoglaló ma­gyaroknak uralkodó ága. Akkor a pártus—szabir nyelvnek is egyeznie kell. A szabirok azonosak a subarok­­kal, akik sumirul beszéltek, tehát a magyar nyelvnek is azonosnak kell lennie a sumirral is. A XII. fejezetben a szerző kimutat­ja a finn-ugor származási elmélet lehetetlenségét. A finn-ugorságból sem nyelvileg, sem fajilag nem le­het a magyarságot származtatni, mert a finn-ugorok faji keletkezése későbbi, mint feltételezett anyanyel­vűk kialakulási lehetősége. A 3. föltett kérdésre: „Hová lettek a sumirok és kik az utódaik” a szer­ző az alábbi feleletet adja, ,.Sumir utódoknak tekintendők a kaukázusi népek, akiknek a nyelvében nagyon sok sumir elem van. A török népek­nél ugyanez a helyzet. De, hogy a magyar nyelvben, népben és lelkiség­ben a sumir nép és nyelv valóságos formája és alakja maradt fenn, azt kétségtelennek tartom.” Véleményünk szerint ez a munka nagy érdeklődést és feltűnést fog kel­teni, amely néhai dr. Varga Zsig­­mond nyomdokait folytatja. Akit érdekel az igazi őstörténet, ezt a könyvet okvetlenül el kell ol­vasnia. Az olvasó, a szaktudós kuta­tásai alapján, pontos, biztos, a va­lóságnak megfelelő ismeretek birto­kosa lesz. Ez biztosítja magyarság­­tudatának alapjait és erősíti nemzeti öntudatát. vitéz Vittay Béla Felhívjuk kedves olvasóink figyel­mét arra, hogy Badiny Jós Ferenc professzornak, a Buenos Aires-i Je zsuita Egyetem Orientalista Tanszék vezetőjének, a Nemzetközi Orientalis­ta Kongresszus állandó tagjának clevelandi előadása 1972. február 4- én este 7 órai kezdettel a Cleveland Public Library ben (1900 Fulton Rd.) kerül megtartásra, a Magyar Szabad­­egyetem rendezésében. Az előadásra mindenkit szeretettel vár a rendezőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom