Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
1972. március hó. »ITTVAKÖfcT 3. oldal. Bimbózás a márciusi sírhantokon öreg barát írja, hogy komolyra fordul otthon a humor. Eddig csak élcelődés hangján szólhatott a politikai ellenzék. A rezsim ezt megfontoltan engedte hosszúláncra (nem egészen szabadjára), mert még sanyarúan is jobb nevetgélni naponta ötször a saját intézményeik torzképén, mint reggeltől estig figyelni, hogy nem közeleg-e robbanáshoz a feszültség az országban. És minden vicc egy-egy cirkusz-pirula is a népnek ... szűkös kenyere mellé. Az utóbbi időben kezd komolyra fordulni az ellenzéki humor témája is. A sajtóba még nem tornázhatja magát, de élő hangon körbenjárja az országot. Talán az indította el, hogy az egyik pártbasa a 25. évfordulón rettentően döngette a mellét, hogy hát "mi kommunisták építjük a szocializmust"! Ezt dönnyögte rá a jómagyar: "azért is nem épült föl az mindmáig”. ♦ A REZSIM VESÉJÉBE SZÚRKÁLNAK Öreg gépész fiatalt oktat: — A te helyedben nem hagynám itt ezt a munkahelyet, akármennyivel is fizetnek többet amott. Én is nyomorgok a béremből, de tudom, hogy a másik feléből, amit huszonöt esztendeje nem fizetnek ki egyikünknek sem a kétszázötven munkás közül —, abból fejlesztették ötszörösére ezt a gyárat, hát nem veszett el. Miénk a gvár! A fiatal: — Jól bepalizták magát is apukám! Álmodja csak, hogy gvár tulajdonos, ébren úgyse lesz az soha. Az öreg: — Hát lehet, hogy becsapnak ... De a háború előtt, amikor a nemzetiszocialisták tervezték az ország rendjét, úgy vót, hogv a munkás is megkapja a haszon ráeső részét, ahogy’ fejlődik a gyár, annál többet. Aztán — tudod — a nagyapámnak is ígért az uraságja fődet, és az apám meg is kapta, mégpedig öt holdat egytagban. Lassacskán mennek a dolgok előre... — Ezektől ugyan az unokája sem fog kapni semmit! — zárta le a beszélgetést a fiatal. De ahogyan az már lenni szokott, amikor másutt újabb vitában került szóba a dolog, ő állította azt, amit előbb tagadott... És a gondolat terjed, mint a pletyka. Ki tudja, ebből született-e, nem-e, de itt is, ott is, amikor egymásközt beszélgetnek munkások, gyakran hallani ezt a furcsa kifejezést: "követelni kellene, hogy szocializálják az államkapitalizmust”! ♦ FÁBÓL VASKARIKA? Nem. Nagyonis érthető. Nekünk idekinn emlékeznünk kell arra, hogy a magyar élet politikai, társadalmi és gazdasági formálódásához az 1920- as évek eleje óta a nemzetiszocializmus iránytűje mutatta az utat. Szocializmus idegződött bele egymásutáni nemzedékekbe. Ha e'tekintünk a nemzetiszocializmus és a marxi szocializmus minőségi eltérésétől, s a szocializmusnak a hangzását, meg a szó tömeghatását nézzük, akkor úgy is lehet mondani, hogy 1945-ben sem szakadt meg a fogalom beidegződésének a folyamata otthon. Máig ez épp félévszázadot tesz ki, tehát érthető, hogy akár tarka-barka közéleti elképzelések is általánosan szocialista jelleggel jelentkeznek a hazai közfelfogásban. A " szocializmus ”-t ugyan sokféleképp szokás értelmezni, de hát minden más izmust is, kinek mi az ízlése vagy érdeke. A "demokratizmus" is csak arra jó, hogy szólamai, pártrendszerei, szabad szószátyárkodása, no meg szörnyű buta szavazati szisztéma szerint való választásai mögött bujkálhasson a hatalmi klikk. Újabban meg már nem egy klikk bújkál, hanem több szorongatja egymás torkát, éspedig nyíltszínen. Ebben a szerencsétlenségben még az a szerencse, hogy a bankárklikk lehengerel minden cécót, különben ma már minden demokrácia szétpukkanna egycsapásra. Egészen biztos, hogy 1945-től jelentős tömeget szédített meg otthon is egy rakás szólam (mint például: felszabadulás, tiéd az ország, paraszté a föld, munkásé a gyár), mely alatt az új uralkodó osztály végrehajtotta az — államosítást. Persze, hogy egyszer a nagytömeg is észreveszi a csalást, legelsőbben ki-ki egyenkint azt, hogy be van csapva: amit kapott, az nem szocializmus. ♦ "NYÖGIK, DE — SZOCIALISTÁK” Öregbarátunk ezt is írja: "Nyögjük ezt a szocializmust mindnyájan (még a basáinak az életét se nagyon könnyíti az aránytalan jobblét), de azért itthon mindenki szocialista. Nem a rezsim híve, hanem a szocializmusé. Annyira, hogy államnak, nemzetnek a határain belül nem is tud másféle, mint szocialista alaprajzú életrenszert elképzelni”. Milyen messze jár ettől a mi szélesterepű, "világlátó” képzeletünk. De — nem a mi javunkra! Bennünket itt politikai hermafroditák tanítanak olyan bölcsességre, hogv a boszorkányok is táncraperdülhetnek tőle ♦ ITT HENCEGNEK, DE NEM SZOCIALISTÁK Ez a bölcsesség csak tüneteket érzékel. Csak azokra reagál — egyenkint néha brilliánsan, összességükben úgy, mint az idióta. Ez a bölcsesség nem ismeri az ember talajának a titkát, mely egyént a természetfölöttiig is felérő személyiség ösvényére, népet pedig a társközösségi önkormányzat útjára képes vezérelni. Az egyéni és a nemzeti létküzdelem tüneteiből nem készít szintézist ez a bölcsesség, hanem ide-oda kapkod csak közöttük. Megfosztja magát attól, hogy tudása, tehetsége köré világnézet fénye fonjon koszorút. Hermafroditává tesz férfiakat, akik ezután már se nemzeni, sem pedig fogantatni és szülni nem képesek. Van köztük, akinek kiváló a reflexe. Sorozatos bűntényre kemény büntetésért kiált, a társközösségi és nemzetközi élet tömeges rontásai ellen pedig erőskéz-politikát sürget. Sorra vagdossa fel a szabadelvű demokrácia gennyes daganatait, de reflexe megáll a részletek tövében, és nem látja meg, hogy a szocializmus a társadalmi rend megteremtésére irányuló törekvés akkor is, ha itt még vak, ott nyers, emitt tehetetlen, amott még tétova. Az ő háta lúdbőrös lesz, ha hallja. Pedig ő is mondja, hogy ezt a szót: szocializmus —, különböző értelemben szokás használni. A marxi szocializmustól, kommunizmustól kezdve a szociális gondoskodású államig, mindent beleértenek. Eszerint a szocializmus jelenthet egyszerű állami gondoskodást a szegényekről, jelentheti a munkanélküliek ellátását, a munkáltatás megszervezését, a megdolgozott munkabér biztosítását, de — mondja ő, a bölcs is — jelenthet sztálinizmust is, mely tízmilliókat állított falhoz, vagy lassabban nyűtte el őket a büntetőtáborokban. Enyhe formájából is hirtelen mészárló diktatúra dagadhat, és ez nem is a szocializmus értelmezésétől függ, hanem a "vezérei” tői. De azért mégiscsak pestis ez a sokértelmű társadalmi életforma, mely kiirthat mindenkit, aki nem tetszik neki. Ki mondaná, hogy nincs igaza az ilyen bikavadító bölcsességnek? De hát aki észre tudja venni, hogy a szocializmus brutalitása a vezéreitől függ, az miért hallgatja el, hogy a ve zérei "kegyessé” is tehetik azt?! Mint ahogyan minden más társadalombölcseleti rendszert is a vezérei tehetnek humánussá, vagy brutálissá a gyakorlatban. ♦ REND — ÖSSZHANG — KÜZDELEM Még a “vérengző szocializmus” is: kísérlet a társadalmi rend megteremtésére, akármilyen szörnyű, mert nem a szocializmus csinálja a vérengzést, hanem a politikai és gazdasági hatalmat megmarkolt gazfickók. Danton, Robespierre, Marat — nem voltak szocialisták, és holtbiztosán az a nemtudomhányadik Henrik angol király sem a XVII. században, akinek nem jutott ideje az uralkodásra, mert ezerszámra írt alá halálos ítéleteket mindennap, éveken át. Az afrikai, az ázsiai vérengzőknek manapság még fogalmuk sincs a szocializmusról. Erre kenni az emberölés vagy tömegmészárlás bűntettét, épp oly ostobaság, mint ördögöt okolni az emberi bűnökért. És "széles skálán” értelmezni is ostoba dolog a szocializmust, még a tünetek ellenére is ,mert van annak tökéletesen egyértelmű, félre nem magyarázható meghatározása. "Ahol társközösségben és sorsközösségben élők között az ‘Én’ és a 'Mi' érdekei összhangba kerülnek, ott van szocializmus". (Szálasi Ferenc: Pax Hungarica.) Otthon bizonyára így érti a szocializmust az ellenzék, amikor a félremagyarázott és félresikerült államkapitalizmust kívánja — szocializálni. Toronymagasban van az ilyen "szűklátókör” a mi "világlátásunk” fölött... De hát a hazánkban nem is hermafrodita bölcsek tanítottak politikai gondolkozásra. Akik elhintették a még meg nem erőszakolt gondolatot, azok ott nyugosznak a Márciusi Vértanúk temetőjében. Ott, ahol most már bimbóznak az 1946-os sírhantok. ... Magyar emigránsok sírján nem nyílhatnak magyar virágok ... ♦ AZ IDŐ FELELETET HOZ Mégvalamit az öregbarát leveléből: — Az Ég tudja, honnan kerülnek elő tucatjával a Szálasi-kormány törvénytervezetei, melyek a háború végső zajában még benyújtásig sem jutottak, de most gyűrött másolatokban adják azokat kézről-kézre az emberek. Talán ezeknek a nyomában kering mindenfelé a kérdés: "... de hát akkor miért akasztották fel Szálasit és társait?” ... ... Amikor az új nemzedék is megtalálja rá az igaz feleletet, a vértanúk temetőjével együtt virágzik ki az ország... ... Magyarország. Idekinn kihalóban vannak az emlékezést hordozó hívek —, odahaza feltámadnak, újraszületnek az újabb nemzedékekben. (Sz. L.) A nyugat-németországi Bielefelden 78 éves korában elhunyt KARL PFEFFER-WILDEBRUCH nyugalmazott német birodalmi rendőrtábornok. Pfeffer-Wildebruch, régi hivatásos rendőrtiszt, a II. világháborúban a Budapest védelmében harcolt német haderő vezénylő tábornoka volt. Budapest elestekor együtt került orosz hadifogságba vitéz Hindy Iván vezérezredessel, a magyar véderő vezénylő tábornokával és dr. Sédey Gyula rendőrtábornokkal, a m. kir. rendőrség utolsó budapesti főkapitányával. Pfeffer-Wildebruch a hadifogságból Nyugat-Németországba került ha^ za, ő így életben maradt és nyugdíját is megkapta. A m. kir. rendőrség emigrációbeli szervével érintkezésben állott. Megbecsüléssel beszélt dr. Sédey Gyula rendőrtábornokról, akit kiváló bajtársnak tartott és elismeréssel emlékezett a Budapest védelmében bevetett magyar rendőralakulatokról. A m. kir. rendőrség emigrációbeli szervezete megőrzi emlékül Pfeffer- Wildebruch német rendőrbajtárs erre vonatkozó írásbeli megnyilatkozásait, és kegyeletét leróva gyászjelentésben búcsúztatta Pfeffer-Wildebruch rendőrtábornokot, az örök életbe távozott német fegyvertársat.
