Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám
6. oldal «ItmKÖfcT 1972. december hó — minden tisztségüktől és minden vagyonuktól való megfosztást vonja maga után... — írja Horváth Mihály. És ime, itt a példa, hogyan reagál erre a Szentszék? .. . IlI.Calixtus (a spanyol Alonso de Borja) Hunyadit — bár nem kérte — fejedelmi címmel, ennek jelképéül bíborral és mellkereszttel ajándékozta meg. Horváth Mihály szerint Hunyadi a fejedelmi címert és bíbort nem használta — szerény volt —, a mellkeresztet pedig a gyulafehérvári templomnak ajándékozta. A Szentszék, s a bíborosok tanácsa, vagy testületé tehát nem mindig azonos az Egyház és a pápa törekvéseivel. A Szentszék Czilley Ulrikot küldte Hunyadi nyakára. Hunyadi Mátyás mindenben édesapja nyomdokain haladt uralkodása idején. A nemzet érdeke volt előtte a legszentebb; s nem tűr semmit, ami ellenkezne a nemzet érdekeivel. Ismeretes, hogy saját nagybátyját Vitéz János püspököt is a börtönbe záratja, amikor rájön, hogy a háta mögött, a nemzet érdekei elleni kísérletnél szerepe volt. Horváth Mihály azt írja, hogy a magyar nép oly csodálatos erkölcsi és szellemi erő birtokában van, hogy a legerősebb nemzeti csapást is képes kiheverni egyetlenegy generáció alatt, ha saját vérébőlhúsából való, vele élő-érző vezető rétege van. A Hunyadiak-kora bizonyítja ezt. Országosukat a régi magyar alkotmányra alapozzák (Pusztaszer). S a független, szabad magyar szellemiség olyan csodáé teremt, hogy az egész akkori európai népi társadalom bámulattal néz Mátyás király felé, Magyarországra. Pedig a Hunyadiak korában a főpapság és főnemesség hatalmi törekvéseiben igen korlátozva van. Az állami élettől elhatárolt Egyház is megtalálta munkásságának területét.Pogányságról nem tud senki a Hunyadiak korában hazánkban. Feltételezhetjük, hogy a Hunyadiak uralkodása alatti nemzeti emelkedés példája volt az a szikra, amely eljutva Európa nyugati országaiba, ott moz; galmak indultak arra, hogy az egyházi érdek elé helyezzék a nemzeti érdeket, mert így kívánta a fejlődő élet is. Feltételezhetjük, hogy a nyugati felvilágásodás korának bölcsője ott ringott Pusztaszer körül és még mélyebben a magyar ős-történelemben. Dózsa György és társai tanúi voltak ezen történéseknek. Hunyadi Mátyás halálával, amelyet szintén nemzetellenes erők segítettek elő — mint a külföldi irodalomban olvashatjuk — a fekete ár, összecsapott a független, nemzeti Magyarország fölött. A dolgozó nemzet, nemesség és polgárság, Ulászló kormánya alatt, már a Fuggerek és — mint Horváth Mihály írta — a “megkeresztényült” Szerencsés Imre bankár karmaiban nyög, akik elképzelhetetlen zsarnoksággal kezelik a karmaikba került dolgozó rétegeket. Eközben meghalt a pápa. A Szentszéktől a magyar bíboros, Bakócz Tamás ígéretet kapott arra, hogy pápa lesz. A TÜZES TRÓN A pápaválasztásra induló Bakócz Tamás — mint külföldi irodalomban is olvasható — marékszámra szórta az aranyat és Ígéreteket a népeknek, amerre elhaladt azidőre, ha pápa lesz. Természetesen, az aranyat idegenben szórta — az ígéreteket meg hazánkban. X. Leo néven Medici János lett a pápa. Bakócz Tamás kárpótlásul “pápa-követ” címet kapott, mégpedig Kelet-Nyugaton a kereszténység minden tartományába. Nem adták ingyen . . . Előzőén felfedezték Amerikát. V. Habsburg Károly spanyol király, Amerika felé kívánt terjeszkedni. De még Spanyolországban bent voltak a mórok, vagyis az Izlam. Előbb ki kellett szorítani. A törökök mozgásba jöttek, hogy az Osztrák- Római császárságot megsemmisítsék, s ezzel a mórok megsemmisítését Spanyolországban megakadályozzák. Délkelet-Európa kapuja vagyunk, a török átvonulást kért Ulászlótól Ausztria felé. Európa többi államai segítséget ígértek Ulászlónak, ha nem egyezkedik a törökkel. De Ulászló nem bízott a segítségben, hanem mire Bakócz Tamás, mint “pápa-követ” visszatért Rómából, békét kötöttt a törökkel. Ez felborította a pápa és Bakócz tervét, ő azonban nem hátrált meg. Tudta — mint Horváth Mihály írja —, hogy nagy hatást gyakorol tisztségével Ulászlóra. Azért megparancsolta, hogy országtanácsot hívjon össze, hogy ott tudassa a főnemesekkel és nemesekkel, hogy a pápa keresztes hadat kíván szervezni a török ellen. Ulászló nem szívesen — hiszen ez a törökkel kötött tényt hazudtolja meg — mégis összehívta az országtanácsot. Bakócz előadta a pápa kívánságát az országtanácsban, azt is, hogy ezt a háborút a török ellen ő maga intézendi, alkalmas vezérről is ő maga gondoskodik. Horváth Mihály egy régebbi történésztől idéz a továbbiakban ezzel a vállalkozással kapcsolatban, Jászaytól, aki azt írja: “Külön hangsúlyt adott a vállalkozásnak a körülmény, hogy a pápa-követ adja elő, aki ezt a címet az egész keresztény világban egyedül viseli, hogy ez a vállalkozás csak részleges — mert más országokból is jönnek a keresztes hadba; ..mert az egyetemes hadbamenés előtt a pápa veszi át a hadak vezetését, — és, hogy az érsek alkövetet, vagyis helytartót, — ez ismét helyetteseket nevez ki, kik által a pápa parancsa végrehajtassák, mert ez Isten szent nevében az egész kereszténység közügye. Azért — Isten szent nevében helyesek és kedvesnek hirdettetnek mindazon rendelkezések, eszközök és büntetések azokkal szemben, akik ezt a tervet gátolni igyekeznek. Minden gátló szándékot, már eleve “pártütő” címmel bélyegezzenek mind az érsek, majd a helyettesek, sőt a biztosok is ... . Ez volt az ok, amiért az úri szolgálatoktól éppen a tavaszi munka kezdetén elvont jobbágyság — a vezérek és biztosok által neki tüzelve, jogosnak érzé magát a bűnbocsánat kedves jutalmával kínálkozó szent vállalkozásnak ellenszegülni akarókat, — mint “pártütőket” oly borzasztó eszközökkel verni” — írja Horváth Mihály. Bakócz — mint az országtanácsban is kijelentette, a hadak vezéréről is gondoskodott. Mint “pápatitkár” — vagyis a pápa nevében — Dózsa Györgyöt kérte fel, akinek neve akkor, mint hadvezérnek, fogalom volt. Dózsa elfogadta a megtiszteltetést. Gondolhatott volna-e visszautasításra, vagy ellenszegülni — s “pártütővé lenni maga is” — mikor erre a pápa-titkár saját maga kérte, akinek őszinteségében nem kételkedhetett. Dózsa nevére — és mert ebben az időben a gyenge uralkodó alatt, az elnyomott dolgozó rétegek élelemhez is alig jutottak, a zsarnokság pedig rettentően nyilvánult meg feléjük a főnemesség és a “megkeresztényültek” részéről, akiket reájuk szabadítottak a Szerencsés Imrék és a Fuggerek — tömegesen állt a nép Dózsa György zászlója alá. A nemesek és főnemesek látták, hogy könnyen baj lehet Bakóczot igyekeztek rávenni, hogy beszéljen a pápával, nézze az ország rettenetes állapotát és a pápát vegye rá, hogy a keresztes hadbavonulás esetére — a bűnbocsánat kedves ígérete helyett, valami mást ígérjen . . . Dózsa serege egyre nőtt. Bakócz és a főrendek tanácskoztak — mi legyen. Dózsa mögött a tömeg elhagyott családot, tűzhelyet — itt most sem élelmet, sem szállást nem kapott. Az idő telt... Elindult a csóva — hogy honnan senki sem tudta. Dózsa és serege megindult azok ellen, akiket a pápa nevében Bakócz előre “pártütőknek” bélyegzett. És elkezdődött “az Isten szent nevében helyeseknek és kedveseknek hirdetett minden eszközök” alkalmazása a “pártütőkkel” szemben. Mikor Bakócz a főrendek és a pápa észbekapott . . . lángokban volt az ország. Mégis elég lett volna egy pápai vagy pápa-titkári nyilatkozat, hogy megállítsa a történéseket — de nem hangzott el. Ellenben a főnemesség, a megmenekült nemesség-polgárság a Dózsa-féle “lázadókra” vetette magát és irtózatos kegyetlenséggel pusztítani kezdte őket. Legborzalmasabban a Szapolyai-táborában bántak velük, Dózsa is idekerült testvérével együtt. Dózsa Gyögy tüzes trónra került, tüzes koronával megkoronázták, és tüzes jogart adtak a kezébe. Félig sült húsából enni kényszerítették az odavonszolt magyarokat, majd karóba húzták őket. Dózsa táborában, amelyet elfoglaltak Szapolyaiék, nagyszámú nő és gyermek is volt, és ezeket az ártatlanokat sem kímélték a főnemesek, vagy felkoncolták őket, vagy éh-halálra ítélték. Horváth Mihály írja, hogy a győzőknek a szívében az engesztelődésnek még a nyoma sem volt. Karóbahúzások, kerékbetörések aüg akartak megállani. Majd mikor ezt megelégelték, akkor a “vérítéletek” kezdődtek. Akik eddig menekülni tudtak és a hozzátartozók között, a legbarbárabb törvény — a “bűn részesein kívül” több iziglen visszamenő halál, vagy megcsonkítással való büntetés.
