Szittyakürt, 1972 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1972-10-01 / 10. szám

4. oldal »ITTVAKtttT 1972. október hó Ludwig Pfleger: “Sopron Burgerland elveszett szive” — Magának a németségnek ernyedtsége és ostobasága folytán, úgyszintén az intrikák, manipulációk, az erőszak és a népgyilkosság révén a német élettér ebben az évszázadban egyre fogyott. Az I. vi­lágháború utáni békediktátumok hozták az egyetlen területgyarapo­dást egy német államnak, azáltal, hogy Burgenlandot a fiatal Oszt­rák Köztársasághoz csatolták. Ez a gyarapodás azonban nélkülözte a maga természetes köz­pontját. Bár Versailles és Trianon Burgenlandot a maga székhelyé­vel: Sopronnal ítélte oda, a magyar sovinizmusnak azonban sikerült csalárd népszavazással nemcsak Sopront, de Kőszeg, Pozsony és Mosonmagyaróvár városokat is a maguk környékével együtt az új Magyarországhoz, illetve a CSR-hez csatolnia. Az, hogy az erőszakos magyarosítás 1920 után is napjainkig folyik, azt megtudjuk ebből a legújabb Eckart-iratból. Kiváló példa ez, hogy miként veszett el ismét a német föld. Éppen ezért kell ezt a könyvet olvasni — még ma. Eddig és egyenlőre ennyit Ludwig Pfleger: Ödenburg, das verlorene Herz des Burgenland című most megjelent könyvéből. (Eckartschriften-Heft-Nr. 39, 102 S., brosch., 4,30 DM.) • • • A "Nation Europa” című újság (1972 szeptemberi szám) nem­­zetgyalázó és történelemhamisító könyvismertetése kapcsán a Ma­gyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsa eljárt és megtette a megfelelő tiltakozó lépéseket. Diplomáciai okmányunkban rámutat­tunk arra is, hogy mindezek a magyarságot sértő és történelem­hamisító felfogások nem elszigetelt és új jelenségek a németség kö­rében. Annak idején Ewald Banse százezer-számra olvasott "Rassen und Volk im Weltkrieg” című munkájában például kertelés nélkül megmondja, hogy a "harmadik birodalmat az Északi-tengertől a Rábáig, a Memel vidéktől az Etschig és a Rhőne-ig csak a vér és vas segítségével” tudják megteremteni. A könyv szerzője szerint a magyarok egyébként sem valók Európába. Benno Graf a "harmadik birodalom" szakértője pedig 1933. április 14-én a következőket jelentette ki: "Magyarország van miránk utalva és nem mi Magyarországra. A magyar politikát vég­eredményben mi németek, a Hitler-uralomi németjei döntjük el. A 8 milliós gyűlölködő kis, nyomorult, balkáni Magyarországnak nincs joga ahhoz, hogy állampolgári hűséget követeljen a németek­től. Ezt az országot, melyet a mi kultúránk formált a maga képére, nem hagyhatjuk számunkra elveszni. A magyarságot ezt a vad, lo­vas népet leszoktattuk a nomádságról, műveltséget és civilizációt adtunk neki, a német kultúrtalajnak német népi talajjá is kell válnia.” Az új pángermánizmus ébredésének nyomait már a Deutsche Arbeit c. folyóirat 1936 novemberi számában is megtaláljuk. A folyóirat szerint Magyarország revíziós igénye Burgenlandra telje­sen tarthatatlan. Ellenkezőleg Némletországnak van revíziós követe­lése Magyarországgal szemben, mert a "népszavazás csalásával el­vette Burgenland fővárosát, Sopront”. Springschmidt német geopo­litikus író pedig 1937-ben megjelent könyvében a következőket írta: "A magyarok betörtek Sopronba és ezzel megfosztották Burgen­landot természetes fővárosától”. Lange Frigyes "Volksdeutsche Kartenskizzen” c. művében többek között egy olyan térképet is találunk, mely a tolna—bara­nyai németséget ábrázolja. Ügyes technikával háromféle sraffozás­ban érzékelteti az abszolút és relatív német többségű és a német kisebbségi területeket, ezzel a térkép-olvasásban kevésbé jártas né­met olvasó előtt azt a hitet kelti, hogy ezen a területeken magyar nem is él. A térképnek egyébként azt a magyarázatot adja: "Majd­nem zárt német területet találunk Baranyában a Duna és a Dráva közötti szögletben, ahol a német telepesek úgyszólván a semmiből, a pusztából virágzó paradicsomot teremtettek.” Lange könyvében arról is ír, hogy Sopron, Moson, Moson­magyaróvár, Hegyeshalom színtiszta német községek. A magyar nyelvhatár az író szerint Nagycenknél kezdődik és a Fertő-tó leg­délibb csücskét érintve, a Fertő-csatorna mentén húzódik a Dunáig. Lange megjegyzi, hogy ‘‘Burgenland 1918-ban az önrendelkezési jog alapján Ausztriával kívánt egyesülni és vele együtt a birodalomhoz visszatérni”. • • • Ludwig Pfleger mostani könyvecskéje a pángermánizmus új arca, a régi arculatát Paul de Legarden képviselte. Aki ezeket írta le a magyarságról: “A dunai birodalom minden néptörzse, bele­értve különösen a magyarokat, Európának végtére csak terhére van. Minél előbb pusztulnak el, annál jobb reájuk és reánk nézve”. A magyar szabadságharcosok élnek és tiltakoznak! (M. T.) Hát valóban menekülnek a sumirok elől? A Szegeden megjelenő "tiszatáj” című irodalmi és kulturális folyó­irat 1972/8. számában a 96. oldalon a "Hírek” rovatban a következőket közli olvasóival: "Hajdú Péter” ‘A sumir mitosz és valóság’ írására igen sok levelet, vitacikket kaptunk a világ minden tájáról. A reflexiókat köszönjük. Egyben közöljük olvasóinkkal és a válasz cikkek szerzőivel, hogy a su­­mér kérdésről nem kívánunk vitát nyitni.” A Clevelandban (Ohio, USA.) meg­jelenő "Szittyakürt” havi folyóirat 1972. júliusi számában "Tacitus Hungaricus” írói álnéven "Menekül­nek a sumirok elől” címmel egy igen érdekes cikket olvastunk. Bár nem mindenben értünk egyet e cikkel, de mindenesetre gondolko­dásra késztet minket, akik több, mint félévszázaddal ezelőtt a buda­pesti egyetemen Szinnyei József ta­nítványaként a finn-ugor nyelvészeti vonalon indultunk el és ennek elle­nére, mint haladó szelleműek nem félünk attól, hogy manapság egyút­tal a sumir nyelvvel is foglalkoz­zunk, minek következtében ki va­gyunk rekesztve a "hivatalos” tudó­sok és kutatók számára biztosított munkakedvezményekből. A sajtó megkerülésével ugyanis tudomásunkra jutott, hogy Hajdú Péter sumir vonatkozású egyoldalú és a tudományos tényeknek nem mindig megfelelő "megállapításai” monopolisztikus védelmet élveznek, s ezért a felelősséget suttogó propa­ganda útján az államhatalomra és a hivatalos ideológiára igyekeznek át­hárítani. Már pedig a Magyar Tudo­mányos Akadémia főtitkárának tud­nia kell a Hajdú Péter elleni plágium­ügyről és abban a Magyar Tudomá­nyos Akadémia erkölcsi felelősségé­ről, amely miatt a Magyar Tudomá­nyos Akadémia pártatlan bírói sze­repre hivatottságát a világ összes magyarjainak tudományos kérdései­ben kétségbe kell vonnunk. Ennek indoklását e sorom olvasói és az érdekeltek megtalálhatják a "Szittyakürt” 1971 novemberi szá­mában "Kulturális együttműködés a bel- és külföldi magyarság között” című cikkemben. Tudomásom sze­rint e lap a budapesti Széchenyi Könyvtárban minden "hivatalos" tu­dós és kutató számára hozzáférhető. Szerény véleményem szerint talán már itt az ideje annak, hogy a Ma­gyar Tudományos Akadémia végre tudomásul vegye és megengedje, hogy a kül- és belföldön élő nem­hivatalos egyetemi tanárok, s egyéb nemhivatalos tudósok és kutatók között akadhatnak olyanok is, akik a magyar nyelvészethez és történet­­íráshoz értenek annyit, mint a tudo­mányos fejlődésben elmaradt egyes magyarországi "hivatalos" tudósok. Az sem ártana, ha a Magyar Tudo­mányos Akadémia tudomásul venné, hogy az orosz nyelvészek és történé­szek között is vannak komoly törté­nészek és nyelvészek, akik nem olyan fejlődésképtelenek, mint a Magyar Tudományos Akadémia ve­zetői és kreációik. Budapest, 1972. Nagyboldogasszony napján Sujtár Elemér KIVONULÁS Az a tény, hogy az oroszok tömegé­vel kényszerülnek Egyiptomot elhagy­ni, kétségtelenül bizonyítja, hogy az oroszok helyzete gyengült Afrikában. Annak ellenére, hogy bizonyos tenge­részeti támaszpontok továbbra is a szovjet hatalmi politika rendelkezésé­re állanak. Ez a tengerészeti támaszpont azon­ban édeskevés, mert az oroszok ép­pen úgy nem urai a Földközi-tenger­nek, mint ahogyan az amerikai tá­maszpont Kubában sem jelenti az amerikaiak hatalmát a Karibi-tenge­ren. Az oroszoknak azonban a saját or­száguk védelme szempontjából a je­lenlegi helyzet egyáltalán nem kielé­gítő. Annak ellenére, hogy Dél-Jemen és Szomália — mindkettő szovjet ér­dekpolitikában és szovjet segítséggel — mint adukártyák a szovjet kezében vannak. Az utóbbi időben lezajlott utazások és tárgyalások a szovjet s az ún. Ju­goszlávia között, azonban arra en­gednek következtetni, hogy az orosz poliüka mindenképpen megpróbál Ju­goszláviában támaszpontokat szerezni, amire a látszat szerint minden remé­nye megvan. De vajon kivel fog Egyiptom pak­­tálni az oroszok helyett? Vagy az ara­bok idegen ‘védelmezők, katonai ta­nácsadók, stb.” nélkül próbálnak egy új uniót alapítani? Ez utóbbi nagyon valószínűnek lát­szik, mivel egy újabb tárgyalássoro­zat indult meg Lybiával. Mindeneset­re figyelembe kell venni azt, hogy az ilyen próbálkozások korántsem jelente­nek eredményes politikai kibontako­zást. Gondoljunk csak a majd egy év­tizeddel ezelőtti eseményekre a Szí­riái szövetséggel kapcsolatban. A líbiai szövetséggel kapcsolatban meg kell gondolni, hogy az egyik ol­dalon Egyiptom a partner, rengeteg emberrel, területi nehézségekkel, s egy nagy halom adóssággal. A másik oldalon a nagyterületű, de annál gyé­rebb lakossággal rendelkező Líbia a maga gazdag olajmezőivel. Ghadafi katonás és kommunista­ellenes egyrészt, másrészt azonban ki­számíthatatlan politikai sakkhúzásait illetően. A további kérdés: vajon ki fogja a fegyverszállításokat átvenni? A szovjet egészen biztosan nem szál­lít a továbbiakban fegyvert. Esetleg az angolok? Az angolok egészen biz­tosan csak egy jelentéktelen részét fogják az orosz szállítmányoknak az egyiptomiak rendelkezésére bocsájta­­ni, mivel nekik nem érdekük, hogy az egyiptomiak az Izdáel elleni hábo­rút megnyerjék. Ugyanez áll a többi nyugati államra is, mivel ezen álla­mokban Izráel befolyása igen nagy. Tehát nem kizárt dolog, hogy a jelen­legi helyzet ellenére, esetleg az orosz segítség ismét aktuálissá válik. Egyiptom álláspontja Izráellel szem­ben állandó maradt. Hogy miből akar­ja fedezni Egyiptom tervei keresztül­vitelét, az ma még nem világos. A mai helyzet egy bizonyos háború nél­küli megoldást tesz lehetővé, de ez a megoldás a kényszerhelyzet miatt len­ne csak keresztülvihető, ami koránt­sem jelentene tartós békét. O. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom