Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
8. oldal «IttVAKdfct 1971. szeptember hó Hazai munkatársunk tollából: A világ legrégibb családja Egy még ma is Magyarországon és a Kárpátmedencében élő család nevét Kores perzsa király időszámításunk előtti 535. évben királyi leiratában szerepelteti. Ennek körülményei a következők: Az ural-altáji ősnyelvet beszélő népcsaládhoz tartozó sumér nép még időszámításunk előtti 3000—4000 években északtól délre, a Perzsa öbölbe torkoló Tigris és Eufrátesz folyók közé Mezopotámiába vándorolt. Saját vallomásuk szerint ide már minden tudást magukkal hoztak és itt fejlesztették ki a világ első művelődési központját. Ők használták először az aranyat, a rezet és ezüstöt, melyeket eleinte a folyók hordalékából, majd később a Tigrisen túli hegyekből bányászott érctellérekből állítanak elő. Ők találják fel a vályog tégla, majd égetett tégla égetését, ebből az emeletes ház építését, a boltozat alkalmazását, a kétkerekű kocsit és a négykerekű szekeret, a harckocsit, a vízemelés módjait, az öntözéses gazdálkodást és az írást. Szorgalmas munkájával a nép gazdagodott, ezért falakkal körülvett városokban lakott. Valószínűleg ők, vagy Hátsó-India népe találta fel a bronz készítését, mert abban a korai időben még csak ott találtak ón és antimon tartalmú ércet, mellyel a jól önthető és megmunkálható bronz ötvözet készült. Nagy művelődési hatással voltak a szomszéd népekre: a babyloniaiakra, az asszírokra és perzsákra; termelvényeiket, művelődésüket és írásukat a föníciai kereskedő nép a Földközi tenger és az óceán mentén egész Britanniáig szállította és terjesztette. Ezt a művelődést és tudományt vették át és fejlesztették tovább i.e. 2900-ban az egyiptomiak és indiaiak és az égéi népek, 2300- ban a kínaiak, 2000-ben a hattaiak, 1700-ban a trójaiak és a pelazgok, 1300-ban a horezmiek, 1000 körül a hellének és az etruszkok, majd 400 körül a rómaiak. E művelt és gazdag sumir népre i.e. 1830. év körül a szomszéd sémi fajú akkád-babyloni nép, majd 1300 táján az asszírok, azután i.e. 538-ban a perzsák telepedtek rá. E küzdelmek során sokan elmenekültek keletre Indiába, nyugatra Kis-Ázsiába, Trójába, Macedóniába, Pelopanézoszra és a hellén szigetekre, de sokan ott is maradnak, együtt élnek a hódítókkal, átveszik közösen egymás nyelvét, szavait, kifejezés módját. Később beolvadnak az idegen környezetbe és az önálló sumir nyelv — mint nép-nyelv — eltűnik és csak a művelődés, a tudomány és vallás nyelveként marad fenn. Ebben hasonló sorsra jut, mint a latin nyelv. • Nabukadnezár asszír király hódításai és áttelepítései. Nabukadnezár (Nébó isten óvja) asszír király a szomszédos országokat meghódítja és az elfoglalt országok népeit: a szíriaiakat, perzsákat, az urukiakat, az akkádokat, az elámiakat, az izraelieket, valamint a többi népeket hazájukból kitelepítette és távollévő országokba száműzte. Izraelt i.e. 586-ban foglalta el és népét Babylonba telepítette át. • • Kores perzsa király az áttelepített lakosokat visszatelepíti. Később az asszír király népével, valamint a vezetőkkel és a papsággal szembekerült. Ezt az alkalmat Kores (Kyros) perzsa király kihasználta és a hatalmas asszír birodalmat egy év alatt elfoglalta. Az áttelepített lakosokat korábbi lakóhelyükre visszatelepítette és minden nép szentélyét visszaállította. így i.e. 535-ben rendeletet adott ki, mely következőképpen szólt: “A jeruzsálemi istenháza ügyében. Építessék egy ház áldozatok bemutatása helyéül... Magassága 60 könyök, szélessége 60 könyök. Három réteg faragott kőből és egy réteg fából épüljön. A költségeket a királyi kincstár fedezi. Az istenházának azokat az arany és ezüst edényeit, melyeket Tabukadnezár elvitt a jeruzsálemi szentélyből és Babylonba szállított, vigyék vissza, szállítsák a jeruzsálemi szentélybe, a maga helyére és helyezzék el az ottani istenházában”. (Harmatta János: Ókori keleti történeti chrestomathia. 1965. év. Ezra emlékiratai 308—311. oldal.) A királyi kincstár 30 aranytálat, 1000 ezüst tálat, 29 serpenyőt, 30 arany kelyhet, 410 ezüst kettős ezüst csészét, 1000 egyéb edényt, összesen 5400 arany és ezüst tárgyat adott át Juda vezérének, aki ezeket magával vitte a Babylonból Jeruzsálembe vonuló száműzöttekkel együtt. A perzsa király még a népet is felhívta arra, hogy a visszavándorlókat ajándékozzák meg ezüsttel, arannyal, állattal és élelemmel, vagyis teljes kárpótlást kaptak. • Szamária város lakói tiltakoznak a városfalak építése ellen. Mivel a város a templom helyett a védőfalait kezdte építeni, a Jeruzsálemtől északra 53 kilométerre fekvő szamária városnak lakói, bírái és küldöttei felkérték Rehum helytartót (satrapát) és Simsay Írnokot (kancellárt) egy beadvány készítésére, melyet arameus nyelven írtak és így szólt: (a két olvasása magyar kiejtéssel: Simsai és Artahsasta királynak! Szolgáid, a Folyóntúl lakói, stb. Tudja meg a király, hogy a zsidók, akik tőled hozzánk költöztek, megérkeztek Jeruzsálembe, ebbe a lázadó és gonosz városba; most építkeznek, falait javítják és fundamentumát megerősítik. De tudja meg a király: ha ez a város felépül és falai kijavíttatnak, földadót, járadékot és fejadót nem fognak adni, és végül is a király károsodik. Ezért, mivel mi a palota sóját esszük (azaz a királyi udvar alkalmazottai vagyunk) és a király meggvalázását képtelenek vagyunk (tétlenül) szemlélni, azért írtunk és tudattuk ezt a királlyal. Kutassanak csak atyáid krónikáiban! Meg fogod találni a krónikákban és megtudod, hogy ez a város lázadó, megkárosítja a királyokat és tartományokat, felkelések törtek ki benne ősidők óta; ezért is pusztították el a várost. Tudatjuk tehát a királlyal, hogy ha ez a város felépül és falai elkészülnek, attól fogva vége a Folyóntúl (Eufráteszen túl) feletti uralmadnak”. Rendeletet küldött erre a király: "Rehumhoz, a főemberhez és Simsay írnokhoz és Samaryaban tartózkodó társaikhoz, valamint a Folyóntúl többi népéhez! Üdvözlet stb---A beadványt, amelyet hozzánk benyújtottatok, szószerint felolvasták nekünk. Utasítást adtam tehát, utána néztek és úgy találták, hogy ez a város valóban ősidők óta lázong a királyok ellen és felkelések, lázadások törtek benne ki. Mert egykor hatalmas királyok voltak Jeruzsálem fölött, akik az egész Folyóntúl uralkodtak, és földadót, járadékot, fejadót fizettek nekik. Adjatok tehát utasítást arra, hogy ezek az emberek hagyják abba munkájukat, s a város mindaddig ne épüljön fel, míg tőlem erre utasítás nem érkezik. Vigyázzatok azonban, hogy ezt helyesen intézzétek, nehogy a baj a király megkárosítására még fokozódjék”! Mikor 14 év múlva a király meghalt és Dareios király lépett a trónra, i.e. 521-ben, "Tatnay" satrapa közvetítésével az izraeliek az építkezés újólagos engedélyezését kérték. Ezt a király a következő emberséges rendelettel engedélyezte: "Tehát te, Tatnay, a Folyóntúl satrapája, Sedarboznay és társaitok, a Folyóntúli hivatalnokai, távozzatok onnan! Adjátok át ezen istenházának munkálatait Juda helytartójának és a zsidók véneinek, ők építsék fel ezt az istenházát a maga helyén. Utasítást adtam arra is, hogy mit tegyetek a zsidók véneinek érdekében, hogy felépíthessék ezt az istenházát: a királyi kincstárból, a Folyóntúl adójából gondosan térítsék meg ezeknek az embereknek költségeit, és pedig haladéktalanul. S amire szükségük van: tulkok, kosok és juhok az ég istenének áldozatul, búza, só, bor és olaj a jeruzsálemi pópák kívánsága szerint naponta adassék nekik, hiánytalanul, hogy az ég istenének illatszert áldozzanak a király és fiai életéért”. • Mi módon került a Simsay család Magyarországra. A fenti eredeti iratokban szereplő Simsay írnok (kancellár 535-ben) és Tatmay satrapa (helytartó, 521-ben) nevei félreérthetetlenül magukon viselik az ősi ural-altáji nyelvcsaládhoz tartozó sumir származást és csodálkozással állapíthatjuk meg, hogy ezen nevekkel 2505 év után Magyarországon ismét találkozunk. Kérdés, hogy ez a folytonosság miként vált lehetségessé? Az ősidőkben feltehetőleg az Ural- Altáj vidékén fekvő őshazából északnyugat felé vándoroltak el az úgynevezett finn-ugor törzsek, dél felé a Perzsa öbölhöz pedig a sumir törzsek. Ezek később kb. 1300 évig akkád-babyloni, asszír, majd perzsa uralom alá kerültek. A visszamaradt nép, valamint a művelt írástudók, valamint az iparosok eleinte megmaradhattak lakóhelyükön, majd a legműveltebb írástudók — ha behódoltak a királynak — nagy megbecsülésben voltak, amit bizonyít az is, hogy a fentebb említett kormányzati bizalmi beosztásban is működhettek. De kerültek Perzsia területére más ural-altáji népcsalád törzsei is. 359- ben i.u. a perzsa király békét köt a hjonokkal, az uarhunokkal, vagyis fehér-hunokkal, akik az irániakkal keveredtek és fehér bőrűek voltak és ezek egy törzsét Moszul környékén, vagyis a szír, kurd és örmény nép lakóterületén találkozásánál letelepíti. Az összes őskutatók, így Hóman Bálint is megállapítja a "Magyar Történet” I. 66. írásában: "Idevezetnek a honfoglaláskori magyar fegyverek és egyéb tárgyak ornamentikáján világosan felismerhető szasszanida—perzsa motívumok, valamint az előkelő magyar sírokban talált mongoloid—török koponyákon feltűnő jellegzetes iráni vonások”. Ezzel igazolódik, hogy a 2505 évvel ezelőtt a szasszanida—perzsa királyi kancellária irataiban feljegyzett Simsay-család mi módon került magyar területre és az azonos névhasználat egyúttal igazolja megszakítás nélküli folytonosságát, ezért joggal mondhatjuk a világ legrégebbi családjának. Budapest, 1970. augusztusában Vittay Elemér A TÓTOK DÉL-SZLAV EREDETÉRŐL (Folytatás a 7. oldalról.) ezer évesnél is idősebb történelmi Magyarország testéből, erőszakosan kiszakított és jelenleg, most általuk birtokolt területeire. ☆ ☆ ☆ FORRÁS MÜVEK: Anonymus: “Gesta Hungarorum”. Kézai Simon: “Gesta” krónikája. Bíborban született Konstantinusz császár: A birodalom kormányzása, (Moravek Gyula, 1950.) Hóman Bálint : A Szent László kori “Gesta Hungarorum”, 1925. Győri János: “Gesta” (magyarázat), 1946. Bartha Antal: A IX. és X. század magyar társadalma, 1968. Dr. Erdélyi László: Árpádkor, 1922. Dr. Erdélyi László: Magyar Történelem (I. kötet 33. old., 1938. Hóman—Szegfű: Magyar történelem (I. és III. kötet) Hodinka Antal: Orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, 1916. Racki: Documenta Historiae Croatica (417 old.) Iványi Béla: Pro Hungarica Superiore. Dr. Moravek Endre: Magyarország nemzetiségei, 1934. Dr. Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században, 1938. Dr. Szabó István: A magyarság életrajza, 1541. Krieg Miklós: Burgenland a német történeti irodalomban, 1944. Dr. Kőrössy József: A Felvidék eltótosodása, 1898. Dr. Karácsonyi János: Történelmi jogunk, 1921. Magyar Tájékoztató Zsebkönyv, 1941. Hadak Útján f. iratból: Magyarország életjoga (folytatásos tanulmány, 1966). Dr. László Gyula: A Honfoglaló magyar nép élete, 1944. Dr. László Gyula: Hunor és Magyar nép nyomában, 1968. Rudnay Egyed: Attila trilógia, 1964. Dr. Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása, 1930. Gunda Béla: Néprajzi gyűjtő úton, 1956. Dr. Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története, 1968. Dr. Padányi Viktor: Dentumagyaria, 1963. Magyar Régészet története. (Dienes), 1968. Dr. Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet, 1948. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról, 1958. Tanulmányok a Magyar Állam eredetéről, 1959. Magyarország történeti demográfiája, 1963.
