Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
6. oldal «ItTVAKÖkt 1971. március hó ARANY JANOS FELFOGASA A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG EREDETÉRŐL A budapesti “Élet és Tudomány” 1970 október 30-i számában Küllős Imola “A honfoglaló magyarok nyomában” címmel cikket írt. Ebben olvasható, hogy az idén megrendezett III. Nemzetközi Finnugor Kongreszszuson Erdélyi István, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa beszámolt arról a szenzációs régészeti leletről, amely megerősíti eddigi feltevéseinket a honfoglaló magyarok vándorlásának útvonalára vonatkozólag. Már krónikáink is utalnak arra, hogy a magyarok őshazája a Kubán folyó mentén, pontosabban az Azovitenger keleti partján, és a Kubán között elterülő' vidéken volt, ahol kapcsolatba kerültek az alán néppel. A közismert csodaszarvas monda arról is beszámol, hogy a magyarok (Hunor és Magor) elrabolták Dula alán fejedelem leányait, miközben a Meotisz tó mocsaraiban vadásztak. (Me. otisz — az Azovi-tenger korbeli neve volt.) Nem idézem végig a hivatkozott cikk egész szövegét, hanem csak a következő részét ragadom ki: “Ezeket a krónikabeli híradásokat 1965-ig egyetlen régészeti adattal sem tudtuk igazolni. 1965-ben azonban, orosz régészek a Tamany félszigeten, a Kubán folyó torkolatánál, kiástak egy olyan lovas sírt, mely teljesen hasonló a Kárpát-medencében (Kolozsvárott és Kenézlőn) talált magyar lovas-sírokhoz. A Tamany-félsziget sírjába éppúgy, mint a honfoglaló magyarok sírjaiba, olyan kitömött lóbőrt helyeztek a halott mellé, amelyben csak a lófej és a lábak csontjait hagyták meg. Erdélyi István arra is felhívta a figyelmet, hogy a Tamanyfélszigeti sírból a halott tarkójánál elhelyezett korsót ástak ki. A magyar sírokban csak ritkán találni agyagedényt, de ha mégis van, azt is így helyezik el.” Ez a közlemény egy egész gondolatsort indított el bennem. Visszaemlékeztem egyetemi éveimre, amikoris irodalmi tanáraim — nagynevű emberek — krónikáink szavahihetőségét teljességgel lekicsinyelték, főleg pedig őstörténetünkre vonatkozó “meséiket és nagyzolásaikat”. Inkább csak mint “egykorú” viszonyainkra vonatkozó szöveget tartották őket figyelemreméltóknak. Viszont a MEOTISZ ma már nyelvészeti adatokon túl, ásatási anyaggal is szolgált, a “csacska mesék” igazolásául. Az orosz ásatások eredményeit nekünk magyaroknak érdemes figyelemmel kisémi, márcsak azért is, mert őskorunk egy része a mai Szovjetunió területén játszódott le. Gondolatmenetem ezután ARANY JÁNOShoz vitt. Ő ugyanis a “Buda halála” című époszában, annak 6. énekeként — “Rege a csodaszarvasról” — megajándékozott bennünket egy olyan remek költeménnyel, amelynek “nyersanyagát” változtatás nélkül vette át a lebecsült krónikáinkból. Nyilván úgy érezte, hogy a népies költőnek ezt senki sem róhatja fel. Legyen szabad felidéznem ezt a részt szószerint: Száll a madár ágrul-ágra, SzáU az ének szájrul-szájra. Fű kizöldül 6 sírhanton, Bajnok ébred hősi lanton. Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enóhnek, Hunor és Magyar, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia. .. Már a nap is lemenőben, Tüzet rakott a felhőben. Ők a szarvast egyre űzik, Alkonyaikor ím, eltűnik. Értek vala éjszakára Kur vizének a partjára.... Monda Hunor: Itt leszálljunk, Megitassunk, meg is háljunk— Szellő támad hűs hajnalra, Bíborodik az ég alja, Hát a szarvas nagy merészen, Ott szökdécsel túl a vízen... Kur folyót ők átalúszták, Még vadabbak ott a puszták... Vadont s a Dont ők felverik, A Meóti kis tengerig...... A Meotiszben megtelepedett két testvér és a daliák aztán meg-megún ják az otthonülést, és nemegyszer kiszállnak vadra. “Új kalandra, szebb csatára ereszkednek a pusztára”.. • .. .“Puszta földön, sík fényárén, zene haUik sötét éjjen.” — A zene hangját követők itt találnak rá arra a tündértanyára, ahol Belár király tizenkét és Dúl király két lánya “tündérséget” tanulnak. Az őket meglepő férfiak elől az igazi tündérek elrepülnek, de a földi leányok férfikézbe, nyeregbe kerülnek. — “Vágtat a ló és a pusztán, nagy üres éj hallgat aztán... Dúl leányi, a legszebbek, Hunor s Magyar női lettek.. .. Büszke lányok ott idővel, megbékéltek aszszonyfővel.........Haza többé nem készültek........Hunor ága hun fajt nemzett, Magyaré a magyar nemzet. .. Szittya földet elözönlők, Dúl királynak dús örökjét...” Vagyis: Arany János Hunort és Magyart a Kur folyó déli partjáról hozza át az északira. Nézzük csak meg a térképen, hol van ez a hely? A mai Szovjetunióban, közelebbről Örményországban, a Kaukázus déli lejtőjén, ahonnan azután a mesebeli szarvas nyomában (Padányi “Dentumagyaria” című könyvének fejtegetése szerint a kegyetlenül terjeszkedő arab uralom elől) egyre északabbra szorulnak, majd a Kaukázus nyugati lejtőin és tengermelléki járható részein át felhúzódnak a Kubán vidékére, sőt azon túl is (hiszen lovas nép voltak) az alsó Don mellékére, a majdani Dontövi Magyarországba'. Eszerint Arany elfogadta azt is, amit a magyar követ a konstantinápolyi udvarban mondott: “Mi büszke szabirok vagyunk!” Mert hiszen a Kaukázus déli, kurmenti alföldjén, Szubbartu-ban (Urartu ma is ugyanott van, mint a térképeken elég nagy betűkkel kiírva látható) szabirok laktak, persze,más lovas népekkel vegyesen. Arany János a “Buda halálá”-t 1860-tól kezdve írta. 1865-től 1877-ig ő volt a Magyar Tudományos Akadémia titkára. Az Akadémia főkönyvtárosa, Hunfalvy Pál, Baltitengermelléki és finnországi útja után, teljességgel a finnugor nyelvrokonságunk mellett foglalt állást. Ezekszerint tehát őshazánk nem lehetett a Kaukázus alatt, hanem az Irtisz - Tavda Bjelaja közt valahol az 55. fok hidegében kellett lennie... Hunfalvy 1862-től kezdve, az Akadémia megbízásából, a finnugor irányt képviselő Nyelvtudományi Közleményeket szerkeszti, tizenkét teljes esztendőn át, amely idő alatt a Vámbéry és társai képviselte török-tatár-magyar nyelvrokonság irányát sikerül neki és Bundeznek leszorítani az érdeklődés színteréről. Arany János pedig, nyelvünk utolérhetetlen művésze és tudósa, senkivel nem szállt vitába, hanem — akadémiai bokros teendői mellett — csendesen rótta tovább gyöngybetűivel a “Rege a csodaszarvasról” szóló “naiv” meséjét egészen úgy, ahogyan azt a “tudománytalan” krónikáinkból olvashatta. Különös, magába zárkózott ember volt Arany János. Száz esztendő is elmúlt azóta, hogy megírta regéjét szép Enéhnek két fiáról és a csodaszarvasról, amelyik délről és nem északról vezette a hősöket Maotiszba. A régészek ásója napfényre hozta Maótiszban a magyar lovas csontjait. De hogy az a lovas katona délről vagy északról került-é oda, ahol néma sírjában szinte másfélezer évet nyugodott, afelől még sok földet kell megvallatnunk, sok ásót kell megforgatnunk, és egyeztetnünk kell rengeteg nyelvészeti adatot az 55. szélességi foktői, le a Kaukázus alatti 40. fokig. Budapesten, 1971. február 2-án. (M. A. M.) FIGYELEM BAJTÁRSAK! ■ESETT'""'- -A III. Magyar Szabadságharcos Szellemi Kongresszust előkészítő bizottság értekezését 1971. április 17-én és 18-án Syracuse-ban (N.Y.), a YMCA tanácstermében (Montgomery-street) tartjuk. A bajtársak megjelenését április 17-én déli 12 órára kérjük a YMCA épületébe. — Helyi megbízottunk: Babnigg István. Telefonszáma: (315) 476-6866. 4 A szerkesztő A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIII. évf. 3. szám — 1971. március hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 256'. Dayton Ave., Clifton, N.J. 07011 * LOTHRINGER JÓZSEF az AMLE központi segédtisztje XXIII. JÁNOS PAPA a második Vatikáni Zsinaton ezeket mondta: “A szemináriumainkban alig van ékesszólás tan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az új papok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit. Tele a fejük spekulatív dogmával és az ószövetség idejét múlt és megcáfolt antropo-morfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a krisztusi univerzalitást! Vagyis ha az ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia, antropológia és geológia, nemkülönben más, mint a megtalált sumír első Biblia (Ur, 1954, dr. N. Kraemer: Parallel Biblia, 1956) mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki sem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek a szumír, akkád, káld, babiloni népnek megmásított történelme. Szóval kötve vagyunk valami ózsdi judaizmussal, és nékünk nem elég Krisztus, az Isten Fia! . .. Érdekes: ezt nem hozták a világ-lapok! .. . A HAGYOMÁNYOK VÉDELMÉBEN: (Hazai lapkivágás) Miről vallanak a kiskunsági kopjafák? A kopjafa kun örökség. Erről vall magyar népi nevének és formáinak rokonsága belső Ázsia török síremlékeivel. A fejfa pogány eredetű, — felső részén kerekre fűrészelt deszka. Aki jól megnézi, meglátja benne a bálványt. Hajdan csak kevesek kiváltsága volt a betű ismerete. Ezekből a rég letűnt korokból maradt hagyományként, hogy a halott nevét nem írják fel a fejfákra. Arra viszont a fejfa díszítéséből, olykor formájából könnyű következtetni, hogy katolikus vallású volt az elköltözött, ha az úgynevezett dominum keresztfáját viseli a fejfa. Ha protestáns: csillagét, tulipánét, kopjáét, kehelyét. Szabadszálláson még az ötvenes évek végén is állítottak fejfát. A Duna melléki református községek temetőiben — Szeremlén, Érsekcsanádon, Foktőn, Úszódon, Dunavecsén, Szigetszentmiklóson és másutt — hagyományos kopjafák őrzik a halottak emlékét. Palócföldön, az Erdély széli falvakban az a szokás, hogy a házastársak fejfáit szorosan egymás mellé tűzik, mintha a halálban is együvé tartozást akarnának ezzel kifejezni. Szintén a palócoknál csak a leányhalottakat illeti meg a csillagos tulipános díszítésű kopjafa. Némely faluban valóságos jelbeszéddel szólnak a temetőt járóhoz a kopjafák; formájuk mutatja, hogy gyermek, asszony vagy férfi pihen-e alattuk. A néprajz tudói, a kopjafát látván, azt is megállapíthatják, hogy helybeli-e a halott, vagy bevándorolt. A bevádorolt ugyanis kivétel nélkül nő, mivel a leány földet nem örökölhetett, ezért anyagi okok nem kényszeríteték arra, hogy saját falujában menjen férjhez. Kár lenne elhalni engedni a temetők fafaragásának művészetét, és végleg átengedni a sikereket a művészietlen, jellegtelen sírköveknek. (BZ)
