Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
4. oldal «ITTVAKOftT 1971. március hó Két amerikai hónap után... BESZÉLGETÉS ILLYÉS KINGÁVAL s 3 3 Amerikai képeket szór elém. Niagara-vízesés; Guggenheim-múzeum; beláthatatlan tengeri messzeségbe vonuló híd; űrhajó indító tornyok. Ám mindezt már láthattam máskor is. Ami most váratlan újdonságával fogva tart és elámít, az ő maga egy Amerikában készült fényképén. Székely ruhában üldögél egy hintán, egyik lábát maga alá húzva, olyan, mint Tamási Áron földre szállott énekes madara. De ebből nemcsak a leány, hanem az egész színjáték és a táj, az ember, a viselet és a megzendülésre készülő kiejtés, és mindaz, amit még hozzá szoktunk ábrándozni. Meglepődöm tehát ezen, mert láttam már Illyés Kingát mint színésznőt görög dráma szereplőjeként és párizsi limonádéban, új cseh darabban, orosz klasszikusban, s hallottam szavalni óindiai himnuszt, középkori francia balladát és ifjonc helyi költők verseit. És színészi intelligenciája mindig beleköltözött-beleöltözött a megszólaltatott világ arculatába. De ez az arca teljesen új a számomra. Tudtommal azért ment Amerikába, hogy Saint-Exupéry: Kis Herceg-ét adja elő.. . . és hogy lehet, hogy akkor üyen fényképpel jön haza? — Tudja... — és akkor az ő szája körül jelenik meg most az a családiasán kesernyés mosoly, az a szomorkásán büszke derültség, ami bennem bujkált —. . .tudja, ha már e két hónap tapasztalatával mehetnék külföldre, másképpen készülnék. . . A Kis Herceget összesen kétszer adtam elő odakint, másodszor csak azzal a feltétellel, hogy előtte és utána Dukász Anna dalokat fog énekelni. Tudja, az ottani közönségünk igényeiben és igénytelenségében is számunkra megfontolandó volt. Ők egy marosvásárhelyi művésznőre vártak bennem, és úgy gondolták, egy modern francia szerzőt hozzájuk elvinni nem pont az én feladatom. . . Tőlem Tamásit, Móriczot és ilyen színvonalon hazaiakat vártak volna, az irodalmilag igényesebbek. . . A kevésbé igényesek? Azok'meg néhány nótát, esetleg talán egy kis otthoni kürtőskalácsot is és csőrögét... Arról nem szólva, hogy ők modern kísérleteket, színházi extravaganciát vagy szájtépést láthatnak bőven. Ha valaki hazulról jött, attól nemcsak általában az otthonit, hanem a hagyományosan, a harmonikusan szépet, az édes emlékeket idézőt szeretnék kapni........ — És hogyan felelt meg e várakozásoknak, amelyekre lám, nem számított eléggé? — Főleg szavaltam. Sok otthoni verset is. És elővettem azt a három gvímesi csángó dalt, amit tudok, és sajnálhattam, hogy nem tízszer ennyit tudok; és hogy énekelni, színésznő létemre, módszeresen nem tanítottak. . . — Előadásmódban és előadáskörülményekben mi jelentett szokatlant? — Először is a hangszóró! Ott közönség előtt csak hangszóróból lehet megszólalni. Egészen kis imaházakban is a pap mikrofonba beszél. A közönség másképp már nem figyel az előadó hangjára. A hangszóró meg az árnyalatokat elfakítja, ugy-e? — Egyeseket! Másokat viszont felerősít. Egyszer egészen belezavarodtam, amint egy Szilágyi Domokos-verset szavaltam, és meghökkentő erővel hallottam vissza a saját hangomat... Az is egy fontos körülmény, hogy az ottani közönség figyelmének a felvevőképességét főleg a televízió alakítja, általában rövid és hars műsorszámokkal........ — És nem lehet bármikor előadásokat tartani. Munkanapon úgyszólván kizárt dolog, az emberek fáradtak, és leginkább messziről kell befutniok. Csakis szombat estére, esetleg vasárnap délutánra számíthat a művelődési esemény. A szombat estéje viszont mindenkinek, úgy általában hat hétre, két hónapra előre be van táblázva. Ezért bizony voltak nekünk szervezési fennakadásaink, s nem egy előadásunk sajnos el is maradt. — A körülmények? Általában kisebb otthonokban léptünk fel, műkedvelők apró színpadán, . . . egy ízben például estélyi ruhában, de szalmatetős kunyhót ábrázoló megviselt díszlet előtt. Ezeknek a klubházféléknek különben sokfelé nem is az előadóterem, hanem a konyhafelszerelés a lelke. Egy helyen a lelkész azzal büszkélkedett, hogy az ő klubjukban a konyhán százhuszonöt csirkét lehet sütni egyszerre. .. — És a fogadtatás? — Különböző. Volt, ahol a helyi sajtó komoran figyelmeztette a közönséget, nehogy eljöjjön, mert mi — úgymond — kommunista mételyt terjesztünk. A közönség általában vagy közönyös volt, és olyankor általában el sem jött, vagy nagyon-nagyon lelkes és kedves. Szóval, akik már eljöttek, azok nagyon rokonszenveztek velünk. — És különleges élményei? — Volt sok. Megpróbálom majd én leírni őket. De egy idekívánkozó anekdotát még elmondok. Egy bútorgyáros panaszkodott nekünk, hogy mindene megvolna, lakosztályok, villák, gépkocsik, de sehol nem tudja beszerezni azt az idealizmust, ami mibennünk van, és ez fáj neki nagyon. . . Úgyszólván lerítt róla a zavar, hogy nincs olyan folyószámla, melyre be lehetne fizetni egy kis erkölcsi idealizmus házhoz szállítása végett... Nos, Illyés Kinga most, tengerentúli tapasztalatokkal megrakodva, itthon van. Indul körútra a Kis Herceggel, azokba a városokba, melyekben tavaly elmaradtak a vendégjátékai. (Szőcs István riportja az UTUNK 1971 január 15-i számából.) 3 3 ■■■■■■A A VILÁGSAJTÓ HANGJA • Szato japán miniszterelnök az ENSz jubileumi közgyűlésén kihangsúlyozta, hogy a Szovjetúnióval folytatott tárgyalások az “északi területekről”, melyek ősi japán területek, nem haladnak előre. Az ENSz-tudósítók előtt pedig kijelentette, hogy az északi területek visszaszerzését az ora bujkálásra. Leginkább Svédország felé veszik hát útjukat. Itt marxistaliberális pártfogásba veszik a “dezertőröket”. • Az Egyesült Államok jelenleg egymillió katonát tart külföldön, — állapítja meg az U. S. News & World Report c. folyóirat. szág “legfontosabb diplomáciai kérdésének” tekinti. Az “északi területek”, Szahalin déli része a hozzá tartozó szigetekkel, valamint a Kurili-szigetek, az 1945-ös jaltai konferencia döntése értelmében kerültek a Szovjetunióhoz. A japán területi követelés a szovjet sajtó szerint csak a nacionalizmus és a revansizmus légkörét teremtette meg, ami “beárnyékolja” a szovjet—japán kapcsolatokat, és meghiúsítja a békeszerződés aláírását. “Japán és a Szovjetunió között nincs és nem is lesz tárgyalás az északi területek kérdésében” — szegezte le a vörös sajtó, a Japán miniszterelnök kijelentésével kapcsolatban. • Nakaszone, a Japán Védelmi Hivatal igazgatója, a washingtoni nemzeti újságíró klubban így nyilatkozott: “Azt akarjuk, hogy a japán katonai hatalom kis-cicából macskává nőjön”. A japán önvédelmi erő Ázsia legütőképesebb hadserege jelenleg is. A nemrég nyilvánosságra hozott Fehér Könyv szerint 260,000 fő á létszáma, felszerelése pedig ultramodern, 500 hadihajóval és 1900 harci repülőgéppel rendelkezik. A negyedik ötéves terv keretében, 1972—76 között, 5800 milliárd yen-t, azaz 16 milliárd dollárt fordítanak fegyverkezésre a japánok. A legtekintélyesebb tokiói napilap, a Jomiuri közli, hogy tervbe vették a “védelmi” nukleáris rakéta kifejlesztését, és a japán nagyvárosok körül már telepítik az amerikai Nike— Hercules-nek, a föld—levegő rakétának a japán változatát, a Nike—J-t. A rakétákat, a lap szerint, hagyományos robbanó anyaggal látják el, de a töltet bármikor kicserélhető. A nyugatnémet—szovjet szerződésről a Jomiuri megjegyzi,, hogy a japán kormányt nyugtalanítja, hogy ez az egyezmény negatív módon befolyásolja azokat a japán törekvéseket, melyek az oroszok által elfoglalt “északi területek” visszaszerzésére irányulnak. • Kolosszális méreteket öltenek a szökések az amerikai hadseregből. A Daily Mirror közlése szerint óránként átlag öt katona szökik meg. Eleinte Nyugatnémetországba igyekeztek a katonaszökevények. Később megtudták, hogy ott az amerikai hatóságoktól minden elfogott szökevényért száz dollárt kap a rendőrség, tehát nem elég biztonságos búvóhely ez az ország. Aztán Angliába próbáltak eljutni. De ott is jutalomdíj van tűzve a fejükre: a Scotland Yard huszonöt dollárt kap utánuk, így a ködös Albion sem valami kedvező vidék Az amerika támaszpontok kiterjedt hálózata a világ számos országát érinti. A Pentagon Délkelet-Ázsiában 401,000 katonát állomásoztat. Az amerikai újság szerint “egy szenátusi vizsgálat során kiderült, hogy egy egész sor országban oly régóta vannak amerikai atombomba raktárak, hogy jónéhány magasrangú amerikai személyiség már nem is tudja azoknak a pontos hollétét.” • A Tribuna Ludu lengyel lap “Európa érdekében” című cikkében, többek között a következőket írja a parafáit lengyel—nyugatnémet szerződésről: A lengyel társadalomnak rendkívüli oka van a mély megelégedettségre és elégtétel érzésére. Teljesült a követelésünk: Lengyelország és a Szövetségi Köztársaság politikai kapcsolatai rendezésének alapja és államközi szerződésünk első pontja csak az Odera—Neisse-határ végleges jellegének nyugatnémet részről történő elismerése lehet. Amikor jogos megelégedéssel fogadjuk azt a tényt, hogy teljesültek az alapvető lengyel követelések, nem felejtjük el és nem áll szándékunkban csökkenteni a Brandt—Scheel kormány jóakaratát és hozzájárulását a megállapodás eléréséhez. Ellenkezően: ezt a tényt nagy elismeréssel értékeljük, — húzza alá a lengyel lap. • A Rudé Právo, a csehszlovák kommunista párt központi lapja, a varsói szerződésről szóló kommentárjában megállapítja, hogy a jelenlegi nyugatnémet kormányt “a nemzeti érdekek kiárúsításával” vádolják, holott Nyugatnémetország lakosságának mintegy 80 százaléka helyesli a megállapodást. Lengyelország nyugati határa ugyanúgy, mint a nyugatnémet—csehszlovák határ, sérthetetlen. Ez nem Bonn érdeme, és Bonn-nak nincs is ereje ahhoz, — közli a cseh lap — hogy ezen a helyzeten változtasson. “A humanizmus orvén az utóbbi időben Nyugat-Németországban kampányt indítottak a családok egyesítéséért, sőt újabban valamiféle lengyelországi német kisebbségről beszélnek. Ezzel összefüggésben nem árt emlékeztetni 1938 nyarára. Nagyon jól tudjuk, hogy mi rejlett az ilyen jelszavak mögött, és nem titok, hogy jelenleg Nyugat-Németországban ugyanezek az emberek szónokolnak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a szudétanémet revansisták, élükön Beeherrel, a bajor klerikális párt képviselőjével, hadjáratot folytatnak a a müncheni szerződés visszamenő hatályú érvényesítése ellen.” — írja a Rudé Právo.
