Szittyakürt, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
1971. február hó «ITTVAKÖftT 7. oldal Uenry Kamen a „The Spanish Inqui*' sition” c. könyvében (francia fordítása: “Histoire de 1‘inquisition espagnole”, Editions Albin Michel, 22. rue Huyghems, Paris) olyan szempontokat mutat be az egész világ előtt rettenetesként festett spanyol inkvi zícióról amit érdemes ismertetni. Előre bocsájtjuk, hogy a mű szerzője angol protestáns, így nem lehet elfogultsággal vádolni. Az egész művet nem ismertetjük, mert az igen hosszúra nyúlna. Csak azokat a részeket emeljük ki, melyek új oldaláról mutatják be a kérdést. Már 1238-ban, pápai rendeletre, Aragóniában szerveztek inkvizíciót (inquirere = nyomozni, ez az intézmény az eretnekség kinyomozására rendelt hatóság volt), de ennek, pl. Castiliában semmi jogköre nem volt, és a XV. században gyakorlatilag már nem is működött. Űj helyzet állt elő a zsidók spanyolországi beszivárgásával, majd azzal, hogy azok érdekből,de csak színlegesen keresztelkedtek meg nagy tömegekben. A zavarossá vált helyzetet 1492-ben minden zsidó kitelepítésével próbálták megoldani. De ez igen nehezen ment, mert a zsidók teljesen beépítették magukat az államgépezet be, sőt lényegében már annak irányítását is magukhoz ragadták. Ez érthető visszahatást váltott ki a spanyolok részéről, amit még fokozott az is, hogy zsidók voltak mind az adóbehajtók, a bankárok, a kereskedők, az uzsorások, stb.,— ellenben soha nem foglalkozott egyikük sem fizikai munkával. Különösen a földművelést kerülték, ami akkor a lakosság óriási többségének volt a foglalkozása. így munkaviszony szempontjából sem illeszkedtek be a zsidók a társadalomba, az általuk űzött mesterségek pedig már eleve népszerűtlenek voltak. Idók folyamán tehát olyan szakadék alakult ki a keresztény őslakosság és a bevándorolt zsidóság között, mint történne ez ma Izraelben, ha keresztények szivárognának oda, és vennék át a hatalmat az odavaló zsidók fölött. Elrendelték hát a zsidók kiűzését. Ez azonban korántsem olyan embertelen módon történt, mint például a felvidéki magyarság kikergetése saját szülőföldjéről 1945-ben. A spanyolok több hónapi türelmi időt adtak, és a kiutasítottak ezalatt választhattak a kereszténység fölvétele, vagy a kitelepülés között. Az inkvizíció később épp erre hivatkozott, amikor a megkeresztelkedés kényszerű jellegét emlegették egyesek, s így annak érvényességét kétségbevonták, mondván: a zsidók “szabadon választhattak” a kitelepülés vagy a kereszténység között, így “szabad akaratból” lettek keresztények. Akik a kitelepülést választották, ingóságaikat (az arany és ezüst tárgyak kivételével) magukkal vihették, a türelmi idő alatt ingatlanaikat pedig eladhatták. Természetes, hogy a határidőre szabott kényszereladások jelentős veszteséget okoztak nekik, és ez az, amit a mai napig sem tudnak a spanyoloknak elfelejteni. Hogy az anyagi károsodást elkerüljék, sokan felvették színleg a kereszténységet, de titokban továbbra is a mózesi törvények szerint éltek, héber imákat mondtak. Ez érezhető módon kiváltotta a keresztények bizalmatlanságát, majd “eretnekséget” emlegettek, és ennek kivizsgálására 1482. február 11-én, pápai rendelettel újjászervezték az inkvizíciót. Hét dominikánus szerzetes vezetésével — köztük volt Torquemada Tamás is, aki rövidesen az intézmény vezetője lett — a “felvilágosult” humanisták neveit borzadállyal emlegették. Érdekes megemlíteni, hogy ő maga is áttért zsidók leszármazottja volt (converses). Nem kell ezen csodálkozni, mert az inkvizíció nem a zsidó fajt üldözte, — a vallást mégkevésbé, hiszen hatásköre csak keresztényekre terjedt ki — hanem csak azokat a keresztényeket, akik “eretnekségbe” estek. Az őszintén áttérő és keresztény módra élő zsidók sohasem kerültek inkvizíciós eljárás alá. Annyira vigyáztak, hogy hatáskörét túl ne lépje az inkvizíció, hogy előforduit, amikor egy asszonyt már a máglyához vittek, és arra hivatkozott, hogy nincsen megkeresztelve, azonnal visszavitték és kikerült az inkvizíció kezéből. Az inkvizíció módszerei egyébként meglepő hasonlatosságot mutatnak az AVŐ eljárásával. A “hatóság” épülete általában a városon kívül, nem-lakott területen volt. Ha mégis városi házban kellett elhelyezni, gondosan megvesszőzés, avagy vezeklő ruha viselésének a kötelezettsége bizonyos ideig. Minden mozzanatot jegyzőkönyvbe foglaltak, így ma is nyomon kísérhetjük az eljárásokat. A kínvallatás részleteit is. Itt gyakran olvasható, hogy a gyanúsított így kiáltozott: “Istenem irgalmazz! — mit ismerjek be?” Mire a vizsgálóbíró (aki sohasem mondta meg, mit akar kihozni!) így válaszolt: “Csak az igazat”. Különösen érdekes Salazar inkvizítor esete, akit az akkor divatbajött boszorkányügyek kivizsgálására küldtek ki Toledoba. Több hónapon át a feljelentők tömegét hallgatta ki jegyzőkönyvileg, összesen 1800 embert. Az 1610. év márciusában tette meg jelentését. Megállapította, hogy a terhelő tanúk össze-vissza beszélnek, zavaros fejű vagy szenilis embereknek a zagyva fecsegéséről van szó, és egyetlen bizonyított boszorkány-esetet innniiininiiniiiii^inHi^'iinri'iintnitiniiiiisincini'tiiiiiiniiiiiii'nniiiiiiiiiniiiiiiii'iiHiiiiiHiiiiiiiiiiiiii ügyeltek arra, hogy abban a házban ne legyen más lakó. A feljelentőt műidig titokban tartották, szembesítésre sohasem került sor. Ezt azzal indokolták, hogy az inkvizíció működésének kezdetén, a titokban zsidó hitükhöz ragaszkodók, megölték a feljelentőket. Sok esetben a letartóztatott — évekre teljesen eltűnt, senki sem tudott róla. Az is előfordult, hogy éveken át nem közölték a vádat a letar tózta tóttal. Meg kell azonban említeni azt is, hogy a fogdahelyiség, az ellátás lényegesen jobb volt, mint az ezidőben minden más európai országban működő egyházi és világi bíróságnál. Külön rendelet mondta ki, hogy a letartóztatás célja nem büntetés, csak őrzés. Előfordult például az is, hogy egy — más egyházi hatóság által letartóztatott pap — eretnekséggel vádolta önmagát, hogy ezen keresztül a jobb bánásmódot biztosító inkvizíció börtönébe kerüljön. Kínvallatást nem alkalmaztak nagyobb mértékben, mint az ez időkben működő más világi vagy egyházi bíróságok, sőt kisebb mértékben. A szabályzat külön kimondta, hogy a kínvallatásnál vigyázni kell arra, hogy a delikvens se testrészét, se életét ne veszítse. A kínvallatásnál a beismerésről nem vettek föl jegyzőkönyvet, hanem — ha vallott az illető — viszszavezették és másnap “kényszer nélkül” történt a jegyzőkönyvezés. Természetesen a vádlott jól tudta, hogy ha visszavonja a beismerését, újból viszik kínozni. A büntetési nemek igen változatosak voltak, feddés, börtön, — gályarabságot csak ritkán alkalmaztak és sohasem hat évnél hosszabb időre. A világi bíróságok viszont gyakran életfogytig gályára vitték az elitélteket. A büntetés kitöltése sok esetben kolostorban történt, sokszor olyan humánus módon, hogy az elitéltek napközben bármikor kijárhattak, barátokat látogathattak, csak estére kellett visszatérniök kényelmes lakhelyükre, amiért nem fizettek lakbért, mint az a granadai bíróság 1655-ös jelentéséből megállapítható. Életfogytig tartó börtönt sohasem szabtak ki.Máglyahalált viszont alkalmaztak,de csak többszörös visszaesés és meg nem bánás esetében. Ismert volt a nyilvános il!llllll!lllilllliil|:ill!llliílllllllllll!li!i!l!!llllllllilil!W:'i!llllffl sem talált. Ettől kezdve az inkvizíció boszorkány-ügyekkel nem is foglalkozott Ha ezt egybevetjük azzal, hogy ugyanebben az időben Németország katolikus és protestáns vidékein körülbelül félmillió embert égettek el boszorkányként, el kell ismerni a spanyol inkvizíció felvilágosult jellegét. Ahogy a kényszerből megkeresztelkedett zsidók utódai idők múltával beolvadtak, azon arányban csökkent az inkvizíció munkája. Ez egyidőre csak akkor lendült még fel, amikor Spanyolország megengedte az áttért zsidók bevándorlását Portugáliából, akik közül sokan titokban “judaizáltak”. Jellemző, hogy egy ilyen delikvens, kikerülve az inkvizíció kezéből, ahol váltig bizonygatta, hogy ő mindig keresztényként élt, sohasem “judaizált”, aztán Hollandiában telepedett le, ahol nyíltan újból zsidó lett, így is temették el, Spanyolországban maradt gyermekeinek azonban sémi bajuk nem történt, sőt egyik magas pozíciót töltött be, mert ők már nem “judaizáltak”. A spanyol inkvizíció részben a pápa, részben a király utasítására működött, de bizonyos fokig mindkét féltől független volt. Több esetben hatásköri összeütközés, tekintélyi féltékenység volt a pápaság meg a spanyol korona között. A pápák — akik több esetben enyhítés érdekében próbáltak közbelépni — tehetetlenek voltak az inkvizícióval szemben. Érdemes itt még kiemelni V. Sixtus 1585-ben kiadott bulláját, amelyik minden csillagjóslást, mágiát és ördögűzést betiltott, és ezzel nagyfokú felvilágosultságról tett bizonyságot. Ahogy a zsidók beolvadtak az inkvizíciónak mind kevesebb lett a munkája. Egyes esetekben még eljárt protestánsokkal, vagy színleg áttért mórokkal szemben, de 1820-ban végleg megszűntették, miután a pápa — elég későn ugyan — mindennemű kínvallatást betiltott. A szerző kiemeli, hogy az akkori világi és egyházi, más bíróságok sokkal embertelenebbül jártak el. Ha valaki a mai helyzettel akarna összehasonlítást tenni, vegye kézbe az 1911- ben kiadott Britt Encyclopediát. Eszerint Torquemada Tamás 18 évig tartó vezetése alatt a spanyol inkvizíció körülbelül 2—3000 embert végeztetett ki, és körülbelül 18.000 embert Ítélt szabadságvesztés büntetésre. A XX. században — Rákosi “humánus szocializmusában” — 1945-től 1956-ig 12.000 embert végeztek ki kizárólag politikai ügy miatt (a börtönben agyonvertek száma ebben nincs benne!), és 200.000 embert ítéltek el egyéb büntetésre, szintén politikai ügyben. Rá kosi idejében Magyarországnak 9 millió, Torquemada idejében Spanyolországnak 12 millió lakosa volt. Henry Kamen szerint a spanyol lakosság nagy része — bár több hivatalos tiltakozás történt egyes túlkapások ellen, így a Cortez részéről is — helyesnek tartotta az inkvizíció működését. A hamis feljelentéseket — ami nem sok esetben fordult elő — nem torolták meg kellő eréllyel, bár emiatt többeket gályarabságra Ítéltek. Ezzel szemben Magyarországon minden, 1956 után tett ünnepélyes fogadkozás ellenére, egyetlen egy embert sem vontak felelősségre hamis tanúzásért, még az ünnepélyesen rehabbilitált Rajk László kínzói közül sem. Abból a tényből, hogy az áttért zsidók és mohamedánok beolvadásával megszűnt az inkvizíció, arra kell következtetni, hogy a teljes beolvadás előtt minden bizonnyal valóban folytattak az áttért zsidók (conversorok) - legalábbis egy részük - titkos zsidó vallási hagyományokat, ami az akkori felfogás szerint eretnekséget jelentett, így az inkvizíciós perek túlnyomó része nem volt alaptalan és nem kitalált vádakból indult ki. Itt idézzük még Maurice Soulié: “Les precés célébres de TEspagne” (Payet, Paris, 106. Blvd., St.Germain, 1931.) munkájának 21. oldalát, ahol leírja, amikor a granadai főrabbi: Chancazra, a konstantinápolyi legfőbb rabbitól tanácsot kért, arra hivatkozván: üzleteinket kirabolják, fiainkat megölik, zsinagógáinkat megszentségtelenítik... Ussuf legfőbb rabbi válasza ez volt: “Hagyjátok megkeresztelni a testet, de őrizzétek meg a lelket Mózes törvényei szerint. Ha megbecstelenítették zsinagógáitokat, neveljetek keresztény papokat fiaitokból és így szentségtelenítsétek meg a keresztények oltárait. Ha fiaitokat megölik, neveljetek orvosokat fiaitokból, és így öljétek meg a keresztények fiait. Ha elrabolják vagyonotokat, építsétek be fiaitokat az államhoz, és így vegyetek elégtételt. A magas Isten, Adonaj legyen veletek. Ussur, a zsidók hercege.” Ehhez nem fűzünk kommentárt. . . Még az a kérdés merül fel, hogy az egész világon miért mégis a spanyol inkvizíciót emlegeti ‘mindenki’, mint a borzalom szervezetét, ellenben a nyugati világ hallani sem akar az ÁVŐ kínzókamráinak a részleteiről? Erre az a gyanúnk, hogy a zsidóság, a kiűzetés miatti bosszútól fűtve, lényegesen eltúlozta a spanyol inkvizíció kétségtelen túlkapásait, mint ahogy azt is közhiedelemé tették, hogy Spanyolország egykori világhatalma azért szűnt meg, mert kiűzték a zsidókat és zsidó nélkül nem tud egy nép sem megélni. A beállítás teljesen hamis, mert a zsidókat 1492-ben űzték ki, ami egybeesik Amerika felfedezésével, márpedig Spanyolország Amerika felfedezése, tehát a zsidók kiűzése után lett világhatalom, és az is maradt még hosszú ideig. Visszaesése sokkal később és egészen más okok miatt következett be. Mi egyaránt eütélünk minden embertelenséget, akár zsidó, akár keresztény ellen követik el azt, de elitéljük a tudatos történelemhamisítást is, aminek a célja alaptalan gyűlöletet szítani a keresztény népek és általában a kereszténység ellen. Dr. Gálfi Géza A SPANYOL INKVIZÍCIÓ tárgyilagos szemmel
