Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-05-01 / 5. szám
1970. május hó SZITTYAKÜRT 3. oldal A Magyar Szabadságharcosok (sNemzetőr:) Világszövetség Európai Elnökségének levele a Trianoni Kongresszushoz! Kedves Bajtársak! A "Magyar Szabadságharcos (:Nemzetőr:) Világszövetség” európai szervezetei nevében meleg bajtársi üdvözletünket küldjük a clevelandi trianoni tiltakozó Kongresszus részére. Mi 1956-ban nemcsak a Csonkaország, hanem az egész magyarság szabadságáért küzdöttünk. A túlerő ideiglenesen eltaposott, de 56 erkölcsi ereje ma is töretlen. Ezt a — Nyugat által ma is elismert — erkölcsi erőt kell nekünk idekint felhasználnunk arra, hogy Nyugatot a trianoni "rend” igazságtalan és káros mivoltáról meggyőzzük, hogy új rendezés esetén ezt Nyugat maga bontsa szét. Ez az a terület, ahol ma eredményesen tudjuk 56 értékeit felhasználni, és ehhez a munkához kérjük a Ti fáradozásotokra a jó Isten áldását. Bajtársi üdvözlettel Dr. Gálfi Géza európai elnök Agymosottak A Délmagyarország Felszabadító Tanács közgyűlésének határozata a trianoni békekötés aláírásának 50. évfordulója alkalmából. Húnyd be a szemedet egy percre Magyar Testvér, hogy megszabadulj ennek a feldúlt jelennek a vibráló látásától! Lelj egy kis nyugalmat a lelkedben és megdöbbensz, hogy a külvilágban mennyire ferdére, grotekszre tekeredett a cselekvő élet. Hogy mennyire felelőtlen, buta, hazárd, véres, tékozló tülekedés folyik politikában, üzletezésben, technikában, — a tudományos és erkölcsi közéletben. Kétségbeejtő látvány tárul eléd! És még ennél is megdöbbentőbb, hogy a mi rabnépünk külföldi szószólói közül a leginkább hangoskodók agyát is szennyvízzel öblítette ki valami szuggesztív hatású ördögi erő. Kongatják a hazafiasságnak, a nemzet szolgálatának a harangját, de ennek a hangoskodásnak a tartalmában szemernyi sincs a magyarság ezeréves történelmi érzésvüágából, és intellektussá finomult hivatástudatból. Szellemi koldusok nyújtogatják kéregető kezüket a hatalomnak hol egyik, hol másik nyertese felé, s ezt a műveletet mondják politikának, — pedig csak megalkuvás az egész. Elrongyolódott magyarok kártyáznak itt szent magyar örökséggel, melyből eleink előbb építettek Hazát la népüknek, mint házakat a családjaiknak, előbb szerveztek államot, mint mások ósdi grófságokat és hercegi tartományokat. Elérkeztünk államalapító István királyunk születésének millenniumához, széttördeltetésünk félévszázadához, rabságba taszíttatásunk negyedszázados évfordulójához, — és hivatás helyett koncokért poliükzálnak az elrongyolódott lelkek. Micsoda perverz folytatása ez eleink-őseink tisztánlátásának és nagyszerű életküzdelmének! Az ezeresztendős évfordulónk értékelése és harsonázása a vüág tornyára emelhetné Hungáriát, s ez olyan fegyver lehetne mai nemzedékünk kezében, melynek ereje szétzúzhatná Trianont, kitörölhetné ezt a gyásznapot és gyászkorszakot a jövő történelmi alakulásából. És mi folyik ehelyett? Halkan durúzsolnak róla jobbérzésű magyarok, a rongymagyarrá süányúltak pedig azt tanácsolják és annak a vezérszólamát trombitálják, hogy hallgassunk Trianonról, ne ingereljük magunk ellen a politikai csatatér pillanatnyi győzteseit, és sunyin sompolyogjuk körül, akik Trianont Szupertrianonná tették, Yaltával meg Párizzsal tetézték, mert így kívánja az érdekük. Ilyen politikai szennycsatornában kotorászunk, pedig ott nem éled történelmi hivatástudat! Ott csak agymosásban lehet részünk, mint ahogy szégyenletesen agymosottak a Trianonról való hallgatással hangoskodók. Nem szabadságharcosok azok, akik a szabad magyarság és magyar szabadság gondolatából kifelejtik a történelmi tartalmat! Csak konjunktúralovagok mérnek le felszínes, pillanatnyi helyzetformálódásból “reális” politikai irányvonalat. Az ilyen “irányvonal” irreális, és ezért van tele lemondással, megalkuvással, az ezeréves magyar örökség kiárúsításával. Hazafiasság ez? Nemzetszolgálat ez? Nem! — hanem rongymagyarkodás és gyászmagyarkodás. Ez a buta, se a múltba, se a jövőbe nem látó politikai szemlélet ócsárolhatja csak a jelennek a múlt és jövő értékelésével kialakítható állásfoglalását. Csak ez jelenthet ki olyat, hogy a két világháború közötti politikai szólamoknak ma már nincs tartalmuk, súlyuk, jelentőségük, mert — igenis! — az egész ezeréves múltunknak jelentősége van, és annak tartalma az egyetlen, ami irányt mutat a jövőbe, és amire ráépíthető a fejlődés. Ez az önmagát bölcsnek tartó buta szemlélet észre sem veszi, hogy pont azoknak a kívánsága szerint cselekszik, akik a szétmarcangolt Hungária maradékát is szeretnék megsemmisíteni. De ha nem így volna, ha nem az agymosott, tisztátlanul látás állítaná fel ezt az irányvonalat, akkor pedig élni kell a gyanúval, hogy szándékosság van a dolog mögött, és összejátszanak magyarok az ellenséggel, a velünk és létünkkel mit sem törődőkkel. Ezt a gyanút méginkább megerősíti az a tény, hogy Trianon “elhallgatási kampánya” épp a félévszázados fordulón indult meg külföldön is. Szóval, most telepedett rá az emigrációra is az a nem kétes gócpontból indult törekvés, mely a “felszabadulás” huszonöt esztendeje óta otthon ássa sírba Hungária reintegrációjának minden gondolatát és emlékeztetőjét. Hát ebbe a lepratelepbe akarják egyesek épp idekinn 1945 és 1956 emigrációját beolvasztani? El bírják viselni ezt a rettenetes vádat az álnok magyarkodók? Merik továbbra is ilyen irányvonalon lengetni a szabadságharcos zászlót? Folytatják a perfid konclesést, és álszent hazafiaskodás pódiumáról próbálják továbbra is hitelét rontani minden emigráns mozgalomnak, mely magyar történelmi tudat tartalmából szab magának kevésbé hangzatos, de okos és becsületes irányvonalat — júdáspénz és konc nélkül? Gyilkos testvérharcot kellene már meghírdetnünk a politikai konclesőkkel szemben, ha nem bíznánk abban, hogy a magyar lélek mélyén szunnyadó történelmi érzésvilág még egyszer történelmi magyar öntudattá nyílhat a kálvária útján! Délmagyarország Felszabadító Tanácsa 1970. április 12-én Clevelanban megtartott közgyűlése a trianoni békeparancs aláírásának 50. évfordulója alkalmából az alábbi határozatot hozta: 1. Délmagyarország Felszabadító Tanácsa a trianoni békeparancs aláírásának 50. évfordulóján a Jugoszláviába kényszerített több, mint félmilliónyi magyarság s a magyarsággal mindig szolidáris testvémépek nevében ünnepélyesen megállapítja, hogy a trianoni, illetve e békeparancs rendelkezéseit megerősítő párizsi békeszerződéssel teremtett helyzet nem jogérvényes, mert a. ) A nyugati győztes hatalmak 1919-ben a magyar—jugoszláv határt a Jugoszláviához csatolt területek népe megkérdezése nélkül s túlnyomó többségének kifejezett akarata ellenére csatolták Jugoszláviához; b. ) A győztes hatalmak Magyarország kormányát 1919 végén csak akkor hívták meg a békekonferenciára, amikor a Magyarországgal megkötendő béke feltételeit már egyoldalúan eldöntötték. c. ) A párizsi békekonferencia a magyar békedelegáció által előterjesztett dokumentációs anyagot nem volt hajlandó áttanulmányozni s a nagyhatalmak ultimátumban követelték a békeszerződés azonnali aláírását. d. ) Szerbia a belgrádi fegyverszünet rendelkezésének megszegésével az 1918 novemberében megszállt délmagyarországi területeken azonnal elmozdította helyéről a magyar közigazgatási hatóságokat s szerb katonai közigazgatást vezetett be. Annak ellenére, hogy a szerbség a megszállt területek lakosságának még egy negyedét sem tette ki, az 1918 november 24-ére Újvidékre összehívott Nagy Szerb Nemzeti Kongresszussal kimondatta e területek Szerbiához való feltétel nélküli csatlakozását. Sándor régensherceg ez újvidéki s a hasonló körülmények közt ugyanazon a napon hozott zágrábi határozatra utalva 1918 december 1-én proklamálta a Szerb—Horvát—Szlovén Királyság megalakulását. Szerbia e gyors intézkedésével nemcsak a békekonferencia döntésének kívánt elébevágni, nemcsak Wilson elnök meghirdette népi önrendelkezési jogot kívánta kijátszani, de ugyanakkor a délszláv egység jelszavával a maga nagyszerb hatalmi törekvéseit kívánta érvényre juttatni a horvátság és szlovénség elképzeléseivel szemben. e. ) A királyi Jugoszlávia a szerbség hegemóniáját s az ország egységét csakis a nyílt diktatúra bevezetésével tudta biztosítani. így érthető, hogy Jugoszlávia elnyomott népei 1941-ben éltek az alkalommal, hogy megszabaduljanak a gyűlölt szerb uralomtól. Jugoszlávia felbomlása tette lehetővé, hogy 1941 áprilisában Délmagyarország területe a német katonai közigazgatás alá rendelt Bánát kivételével visszakerülhetett Magyarországhoz. f. ) Jugoszlávia 1941-ben felszabadult népei 1944—45-ben Tito és Sztálin közt, 1944 szeptemberében Moszkvában létrejött megállapodás értelmében a szovjet hadsereg szolgáltatta ki Tito kommunista partizánjainak, akik több százezer horvát, macedón, szlovén, albán, magyar és német lemészárlásával kényszerítették a maguk terroruralmát a Jugoszláviába visszakényszerített népekre. g. ) A nagyszerb hatalmi törekvések azonban a jugoszláv kommunista párt keretében is érvényesülést találtak s a kommunista terroruralmat a maga népi területeinek kiterjesztésére, így a délmagyarországi területek szerb kolonizációjára s a nem szerb területek gazdasági kizsákmányolására használta fel. h. ) Belgrád népelnyomó és kizsákmányoló politikája lényegében akkor sem változott meg, amikor a nagyszerb és moszkovita erőkre támaszkodó Rankovicsnak nem sikerült Tito megbuktatása s ha Tito kormányzata a fokozódó elégedetlenség átmeneti lecsillapítása érdekében bizonyos formai engedményeket is tett az egyes köztársasági kormányzatok jogkörének kibővítésével, de a központiasan megszervezett kommunista párt kizárólagos ellenőrzésének fenntartásával. i. ) így érthető, hogy Jugoszlávia elnyomott népei ma is csak az alkalomra várnak, hogy megszabaduljanak Belgrád kettős elnyomása alól. 2. Éppen ezért Délmagyarország Felszabadító Tanácsa ,1970-ben, a trianoni békeparancs aláírásának 50. évfordulóján sem követelhet mást, mint tette ezt már megalakulásakor, 1954-ben kiadott proklamációjában: a. ) Teljes nemzeti szabadságot Jugoszlávia valamennyi, ma elnyomott népének. b. ) E népek jogát, hogy Jugoszláviából kiválva a maguk önálló államában élhessenek, vagy ar maguk anyaországával egyesülhessenek. c. ) Jugoszlávia ez újabb szétesése során a Trianoni békeparanccsal Magyarországtól önkényesen elcsatolta délmagyarországi területeknek viszsza kell térniük Magyarországhoz, ahová e területek földrajzilag, gazdaságilag s kultúrális síkon tartoznak, amely államnak e területek egy évezreden át integráns részét képezték s ahová e területeknek a magyarság 1918-as relativ többsége jogán is tartozniok kell. 3. Délmagyarország Felszabadító Tanácsa éppen ezért a délkeleteurópai térség valamennyi népe békés fejlődése, végleges megbékélése érdekében arra kéri a nyugati hatalmakat, hogy Tito népelnyomó kormányzata támogatásának teljes beszüntetésével egyidejűleg Jugoszlávia elnyomott népeinek szabadságtörekvését támogassák.