Szittyakürt, 1970 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1970-03-01 / 3. szám
A Kápátoktul le az Al-Dunáig Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar. (PETŐFI) IX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1970. MÁRCIUS HÓ — ÁRA 35 CENT — $ZITTVAKÖKT A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA Hiszünk a Feltámadásban! ÉLJEN! 122 évvel ezelőtt sütött legszebben a márciusi Nap Magyarországon. Aligha harmincegy teljes napon át, de úgy, mintha kozmikus erőt sugárzott volna egy ezeréves ország vérző, szenvedő vagy lábadozó népébe. Ügy tudjuk, hogy 14-én egész nap szitáló eső áztatta a kőbányai vásárra sereglettek gúnyáját, és 15-én reggel is esőcseppek peregtek alá a Pilvax ablaktábláin, amikor Petőfi fésülte át a Talpramagyarját nyomdai szedésre. Mégis ragyogó napfény tapadt ennek a napnak az emlékéhez, — nem az öreg égitest jóvoltából, — hanem... ... még ma is monduk ilyesfélét: “Üdvözlégy — márciusi szabadság!” De nem támaszt ez a szó valami ide-oda imbolygó kételyt az 1970. év emberében? Próbáljunk 1848-ra pillantani:SZABADSÁG! — Akkor már fél évszázada harsogott e szó Európán át, s mégis mily délcegen, férfiasán szállt a magyar ajkakról is. Milyen átütően, milyen egyértelműen fúródott a magyar szívekbe! Azóta — elcsépelődött. Kérdezz meg bárkit: mit ért alatta? Kapsz ezer választ, de egyik sem mond semmit. Ma mindenki másképp akar "szabad" lenni. Elcsépelődött a szó, és szétfor gácsoló dot t a jelentése is, az értelme is. Mintha még a szabadságvágy is kialudt volna a lelkekben, mert elvesztette a fókuszát, mely körül loboghat. • 122 év óta azonban a piros-fehérzöld zászló kis foszlánya tűnik fel a magyarok ruháján. Karszalag, kokárda, — vagy milliméternyire zsugorodva — még ma is egy csöppnyi nemzetiszínű szalag. Ez nem a "szabadság” szimbóluma, ez a nacionalizmusnak kitűzés nélkül is zsongó jelképe! Nem az volt-e 48-ban is? Minthabizony! Rabok voltunk, de magyarok ... Ma is rabok vagyunk ÉS magyarok. Nem én—te—ő, hanem mindnyájan. És nem a rabság, hanem a magyarság köteléke szorít jobban. Erősebben, égetőbben, szédítőbben, — pezsdítően, szinte szent áhítatot keltve. Rabságból lehet szabadulni, de magyarságunktól nem. Március 15-én — rabként vagy szabadon — ez a mi magyarságunk az ünnepelt. Adottságunkat köszöntjük benne, és azt érezzük szívvel— ésszel—szerelemmel — végzetesen. Negyvennyolcas apáink is azt érezték! • Mennyi vád éri újabban a nacionalizmust! Azt mondják róla, hogy ósdi, tettetett, ellenségeskedést szít, kárhozatra való. Elítélik, mintha ki lehetne irtani. Mállasztják. Üldözik. De csak egy-egy embert lehet elfogni, csak egy-egy hitvallóját lehet büntetni miatta, — őt magát nem! Megfoghatatlan, mint a lélek. Nem érnek fel magasába a martalócok. A vérben él. A népben és a nemzetben. A tájon. ' Alföldön, a Felvidéken, Erdély Délen s a Dunántúlon. Fordítsuk viasza a vádat: békét teremt ott, ahol ellenségeskedés feszegeti az együvétartozást! Fölemeli a sárban fetrengőket. Közelebb áll hozzánk, mint az emberi öntudat. Érezzük, ha nem is értjük, és értenie kell annak is, aki nem érzi. Van! Megfogható mint eszme, és megfoghatatlan mint valóság. Aluszékony, de hirtelen ébred, ha pezsdül a vér. ... Még visszaüt, ha ütik. De már tud ölelni, ha nem bántják. A hántást kell kiirtani a világból. Nem maradna vád akkor a nemzeti érzés ellen! Nem a nacionalizmus bűnös hát! Nézd 1848 március 15-ét: mennyire tisztán, nemesen, glóriásan ragyogott akkor, még felhőkön át is. Ma is az segít átvészelni a rabságot. Éljen hát!... és éltessen — hántás nélkül — minden nemzeteket! Erkölcsi hanyatlás Németországban Gerhard Jahn nyugatnémet igazságügyminiszter egy rádióinterjú keretében mondotta, hogy a Bundestag törvényhozóinak módosítaniok kell a pornográfia elleni törvényt. John szerint a honatyáknak figyelembe kell venniök azt a tényt, hogy "a mai időkben a széles tömegek nagyobb toleranciát tanúsítanak a pornográf kiadványok iránt", és ennek megfelelően ideje lenne törölni a törvénykönyvből a 184.-ik paragrafust. A bonni igazságügyminiszter nemcsak a pornográf kiadványok elleni intézkedéseket tartalmazó törvénycikkely eltörlését javasolja, hanem indítványozza, hogy a Bundestag vegye teljes reform alá az erkölcsre vonatkozó összes német jogszabályokat. (UPI) Lapunk februári számában “A MI ÉLETTERÜNK” címszó alatt — a névre szoló címzést mellőzve — a Hungária Szabadságharcos Mozgalom hitvallását rögzítettük dr. Eckhardt Tibor “újévi üzenetének” történelemszemléletével szemben. Most azt tanácsolják nekünk, hogy hallgassuk meg a politikus és diplomata bölcs intelmeit. Hallgassunk a szentistváni Magyarországról. Ne beszéljünk a szentistváni állameszméről, mert a “nyugati felszabadítás” után a magyarságnak nem lehet tulajdon nemzetiségén túlérő hivatása?... Hát műemlék a magyar élettér történelmi valósága? Azt mondják nekünk, hogy korszerűtlen a mozgalmunk politikai programja. Impériumra vágyás az és ezzel a nemzeti emigrációs politikával csak a dunavölgyi népek antibolsevista összefogását lékeljük meg. A Hungária Szabadságharcos Mozgalom, amilyen híven lépett emigrációs működésében az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc örökségébe, épp olyan híven lépett nyomdokaiba annak az óriásnak, aki Szent István volt. Mozgalmunk meggyőződése, hogy a Szent Király nem egy évezredre, de évezredekre jelölte ki a magyar politikai ideál útját. Ahogy a szentistváni gondolat soha nem volt impériumra vágyás, épp úgy nem impériumra vágyás szabadságharcos mozgalmunknak a programja sem. Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc eszmei magaslatai a kereszténység, a nacionalizmus és a magyar szocializmus megvédésében teljesültek ki. A Kárpát-medence népei között ebben a szellemben egyensúlyt teremteni a szentistváni állameszme nélkül képtelenség, ha a magyar élettért nem kommunista vagy kapitalista “önrendelkezési” elvekkel kívánjuk biztosítani. Ebből az élettérből pedig 1956 október 23-al a kommunista meg a kapitalista életérzés is kiszorult. .. Számtalanszor emeltük fel tiltakozó szavunkat a kettős járomba kényszerűit magyarság sorsáért. Meg kell mondanunk, hogy a csehszlovákok, a jugoszlávok, a románok és az ukránok politikusaival való antibolsevista öszszefogás életképességében nem hiszünk. Nem hiszünk addig, míg ezek a jogos törekvéseiket az antibolsevista küzdelemben, összekeverik a szentistváni Magyarország elleni hódító törekvéseikkel és igényeikkel. A legnagyobb bizalmatlansággal tekint a HSzM az ilyen antibolsevista frontra. A román nemzeti emigráció a mai napig nem publikálta például, hogy az 1944 szeptember 12.-én Moszkvában létrejött fegyverszüneti egyezmény, amelyet az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Anglia kormánya nevében Malinovszkij, az áruló Románia nevében pedig a “Demokratikus Nemzeti Front” képviselői írtak alá, üyen szövegrészt is tartalmaz: “A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, s egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól föltételezetten Erdély — vagy annak legnagyobb része — adassék vissza Romániának.” A fegyverszüneti egyezmény Erdélyre vonatkozó pontját a szovjet hadsereg hivatalos magyar nyelvű lapja az “IGAZ SZŐ” 1944 szeptember 19.-i számában így kommentálta: “A román fegyverszüneti egyezmény biztosítja Románia függetlenségét, hatálytalanítja a bécsi döntést, de ugyanakkor nyitva hagyja Erdély egy részének kérdését, hiszen tudják, hogy Magyarországon a reakción kívül van egy nép...” Ez a fegyverszüneti egyezmény volt Erdély magyarságának utolsó reménysége. A román “nemzeti demokratikus front” pártjai, élén a Maniu Parasztpártjával, támadást indított az erdélyi magyarság ellen. A Maniu-gárdák Brassóba, majd Marosvásárhelyre meneteltek, és “rendcsinálás” címén az erdélyi magyarok között olyan vérfürdőt rendeztek: “amelyet lidérces álomba merült fantázia sem képes túlszárnyalni. Baltával fejezték le például a magyar parasztokat, asszonyokat és csecsemőket” — írja Csatári Dániel a most megjelent FORGÓ SZÉLBEN című könyvében. (AKADÉMIA KIADÓ, BUDAPEST 1969) Az erdélyi Magyar Népi Szövetség a hosszúfalusi és a brassói népgyülésen tiltakozott a román vérengzések ellen. Ennek hatására a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1944 november 14.-én úgy döntött, hogy a román közigazgatás ideiglenesen vonuljon ki Erdélyből. Visinszkij megállapította, hogy: “Erdélyben önhatalmúlag, a szovjet kormánnyal való megegyezés nélkül megjelentek az úgynevezett Iuliu Maniu önkéntes alakulatok, amelyek ott raboltak és terrorizálták a magyar nemzetiségűeket, és aljas fejvadászatot rendeztek a magyar nemzetiségűek ellen.” A román Demokratikus Nemzeti Front további sorsa pontossan az lett, mint a nagyferenci nemzetirtó koalíció sorsa. Az emigrációba kényszerült román parasztpárti pedig ma, antibolsevista köntösben, a magyarokkal menetel egy sorban. (??) MAJOR TIBOR
