Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)

1969-01-01 / 1. szám

10. oldal

SZITTYAKÜRT

1969. január hó.

Dr. Fehér Mátyás Jenő:

Botránykő e a Nemzeti Egyház ?

Magyar fajtánk sajátsága, hogy a világfordító eszméket csak kullogva követi. A régihez ragaszkodik, veszett ügyek mellett is utolsóként kitart. Az új szellemi áramlatok előtt habozva megáll és a megszokott, régi, ósdieszmék utóvédjeként életét is odaadja, mikor más népek már "új időknek új dalaival’’ meneteknek. Néha jó ez így. De sokszor rossz. Mert vannak szellemi áramlatok, amelyek kérész-életűek, elolvadnak, mint a tegnapi hó... De van az időknek parancsszava is, amely néha nem a régi ritmusban hangzik. Ilyenkor különösen megriad a magyar lélek és a “régi eszmék árulásától” fél, sajátos nemzeti jellegénél fogva. Különösen nem szívesen hagyjuk sorsára régi szövetségeseinket, barátainkat, főként akkor, amikor azok bajba sodródtak, sőt létüket végveszély fenyegeti.

Ez a nemes, ősi érzés napjainkban súlyos lelkiismereti kérdések sora elé állítja azokat a keresztényeket, akik az Egyház ragyogó napjaiban talán csak annyira vitték a vallásosságot, hogy pappal találkozva megfogták kabátgomjukat, miközben mormolták “papot láttam, nem lesz szerencsém”. Ma, amikor az Egyház az önmaga épületét bontja és félős, hogy minden pillanatban összeomlik, ezek a "langyosak” egyszeriben hevesvérű hitvédőknek csapnak fel és túl akarnak tenni az Egyház újsütetű janicsárjain, akiknek Bea bíborostól kezdve nincs és nem volt más célja, mint Péter szikláját aládinamitozni. A janicsárok leszereltek. Bea nemrég meghalt, Nagy Töhötöm pedig, miután megírta "halhatatlan” könyvét "Jezsuiták és szabadkőmívesek” címen és akit Buenos Aires nyomortelepeinek felszámolásával megbízott a szabadkőmíves argentin kormány (amit meg is oldott, felgyujtattva a nyomortanyák zsúfolt telepeit) elköltözött oda, ahova az új janicsárok törekszenek, a vörös Moszkva védőszárnyai alá.

A janicsárok leszereltek, de nyomukba lép, őszinte és lelkiismeretében jószándékkal olyan magyarok sora, akik megbotránkoznak még csak a szó láttára is: nemzeti egyház.

De nézzünk szembe ezzel a nem fariezusi, hanem őszinte, gyermekded botránnyal, mert nem akarnám, hogy a krisztusi átok kísérjen és csak egyet is megbotránkoztassak a kisdedek közül...

Aki a magyar történelem Egyházra vonatkozó részét is ismeri, tudnia kell, hogy ilyen önálló, független, vagy mondjuk ki kereken "nemzeti egyházira való törekvések bizony szép számmal voltak történelmünk dicső és nem dicső napjaiban. Már Szent Lászlónak a szemére hányta VII. Gergely nunciusa, hogy a "másik pápához húz”, hiszen történt olyan csoda az Egyházban, nem is egyszer, hogy egyidőben egyszerre két tiarás pápája is volt. Szent László válasza az volt, hogy a magyar király elég erős arra, hogy egyszerre két pápának is engedelmeskedjen, vagy ... egyiknek sem.

Zsigmond király alatt már annyira ment az "egyházszakadás” a római kúria és a magyar nemzet között, hogy a hivatalos pápai bullákat nem volt szabad felolvasni és aki elfogadott valami utasítást Rómától, annak ugyancsak meggyűlt a baja. Hogy nem lett végső fokon "nemzeti egyház” a magyar, csak Zsigmond nagy ambíciója vetette félre, hogy így a német—római császárságot megszerezhesse magának. Persze ezért Húsz Jánost is máglyára kellett küldenie. Legnagyobb

nemzeti érzésű királyunk Mátyás is közel volt a “nemzeti egyház" megalakításához. Igaza is volt, mert a korabeli pápák Frigyes osztrák császárt értékesebbnek tartották saját földi nagyhatalmuk megalakításának biztosítékaként és meg merték tenni azt a hallatlan szemérmetlenséget a szuverén magyar királlyal szemben, hogy Esztergom érsekévé egy osztrák püspököt neveztek ki. Hogy nem követtük annak idején VII. Henrik példáját és szakadtunk el Rómától, azt csak Beatrix bátyja, a nápolyi király közbenjárása hárította el.

De maguk a nagyon katolikusnak és “apostoli királyoknak” nevezett Habsburgok idejében is volt ilyen "veszély”, hogy nemzeti egyház alakul, amelyből nekünk magyaroknak azonban nem lett volna valami nagy hasznunk. Az első ilyen veszedelmes év 1632 volt, amikor a nagy magyar Pázmány Péter, a bécsi és spanyolországi Habsburgok pápai követe tárgyalt Barberini vatikáni államtitkárral, hogy a francia-svéd érdekekkel szemben mozgósítsa a pápát. Richelieu erősebb volt, mint Pázmány és a Vatikán, bár bíborossá nevezte ki Pázmányt, elutasította igényeivel és kifejezetten Habsburg-ellenes határozatokat hozott. Pázmány, akit akkor már az Egyház janicsárjai, a jezsuiták kitaszítottak rendjükből, minden szónoki tehetségét elővette, hogy a császárt rávegye a római Egyháztól való elszakadásra. Itt azon múlott, hogy Ferdinánd nemcsak gyáva, hanem babonás is volt.

Késői utóda, II. József már előbbre vitte a szakadás ügyét. Ő már nyíltan "cezaropapizmust” hirdetett. Ő akart az osztrák—magyar birodalomnak pápája és császára lenni egy személyben. Már el is törölte a latint. A szerzetesek főnökeinek el kellett hagyniok Rómát, vagy bezárták a kolostorokat. Maga a pápa, VII. Pius, személyesen ment Bécsbe, kérlelni a makacs császárt, tervei megváltoztatására, de két nappal azután, hogy elhagyta Bécset, a hír utolérte, hogy az egyházi nyelvű szertartásos könyveket bevonják és nemzeti nyelven kell tartani az istentiszteleteket. Hogy mekkora jelentősége lett volna ennek a "nemzeti egyháznak”, azt nehéz még csak sejteni is.

De egy habozó és hirtelenébredt lelkiismeretű honfitárs talán azt mondhatná ez eddig felsoroltakra, hogy ezek a mozgolódások "felülről” jött irányítások voltak. Igaza van. (Bár az is igaz, hogy pl. Szent István is "felülről” irányította az ősöket Róma felé.) Igazat adva a habozásnak, azt is mondhatjuk, hogy nemcsak a politikai hatalmak szándéka volt egykormáskor egy "nemzeti egyház” megalakítása. Voltak ilyen "lázadások” Róma ellen papi vonalon is. Elég csak a Martinovics-féle összeesküvést említenünk, amelynek a főhőse egy izzó lelkű, magyar ferences barát volt, aki még akkor is megmutatta papi hatalmát a Rómát képviselő cselédekkel szemben, amikor a Vérmezőre vitték a vesztőhelyre és egy kis tabáni szűk utcában egy egész pékműhelyt "consecralt”, azaz átváltoztatta Krisztus testévé az itt lévő kenyereket, amelyeket a papság egy kerek hétig égetgetett el nagy tisztelettel. Vágyelég a mostani híres II. vatikáni zsinat elődjére, az I. zsinatra utalni, amelyen a pápai csalhatatlanságot dogmává avatták, de a magyar prímás, Simor József és az egész magyar püspöki kar leszavazták a tételt s bár a pápa ünnepélyesen kihirdette, Magyarországon kerek 25 évig dacolva, nem olvasták fel a szószékekről.

Az is igaz, hogy talán ezeket a történelmi előzményeket szórvány esetnek tarthatja valamelyik aggályoskodó magyar testvérünk. Megnyugtatjuk, hogy nem voltak szórvány esetek. A 48-as szabadságharc magyar papságáról nagyon keveset írtak.. Szándékosan eltitkolták és ma is kevesen tudják, hogy a Kossuth-féle Habsburgokat a királyságtól megfosztó nyilatkozat miatt a bécsi pápai nuncius is felszólalt és figyelmeztette a magyar püspöki kart, hogy "veszedelmes játékba kezd”, ha megengedi a kiáltvány felolvasását a templomokban. És a magyar püspöki kar — kivéve a pécsi Scitovszky, a váradi Haynaldot és a Csanádi Bartakovicsot — nem vett tudomást a nuncius fenyegetéséről. Az alsópapság nemcsak felolvasta a nyilatkozatot, hanem égő magyar szívvel kommentálta is. A világosi tragédia utáni megtorlás aztán az ő soraikból is szedte az áldozatokat. Tizenhat magyar papot akasztottak fel, köztük két ferences barátot. Neveiket itt nehéz felsorolni, de annyit meg kell írnunk, hogy pl. Gasparics Kilitet 1853 augusztusában akasztották fel és Kufstein várában még 1866-ban is ott nyomorgott Bagó Csanádi püspökhelyettes, gróf Kreith József fiatal káplán és többen a pécsi egyházmegyéből, akiknek az áruló gazdáját, Scitovszkyt, esztergomi prímássá nevezte ki a pápa, míg Haynald bíbor kalapot kapott.

Ezek a papok a királyság eszméjével együtt adták fel a Rómához tartozást, mert látták, hogy enélkül csak félmegoldást hozna a sors. Domonkosrendiek vitairataiból tudjuk pl., hogy “minden marad, de Róma helyett Esztergom, a latin helyett a magyar ... "

Es ma mi történik. Ma Esztergom helyett Moszkva diktál. A latint pedig a zsinat törölte el. Szétteptek az egyseget, és most az önálló darabok üj eletet akarnak kezdeni. Mert ma mar a vita nem arról foiyik — legloljebo csak magyarok között van igy! —, hogy akarunk-e "nemzeti egynazat” vagy sem. A darabokra hunott Egyház egyes geogratiaiiag közeli fogaimat alkotó reszelnek valamilyen nevet kell adni. Es már ez magaval hozza, hogy a "francia egyház" püspökei ilyen és olyan határozatot hoztak. Vagy a "holland egyház” új katekizmust adott ki, amelyben a iülgyonas már nem szerepei, vagy a "cincinatti egyházban” ezután Krisztust csak néger formában szabad ábrázolni, stb. Ezek a "részleg egyházak" tehát sajátságos színezetet kapnak.

A vita tehát csak azon foiyhat, hogyan adhatunk sajátosan magyar jelleget annak a részlegnek, amely reánk borítja a régi Egyház maradék foszlány-köpenyét, hogy még egyelőre keresztényeknek nevezzen bennünket a világ, amely már régóta nem érdemli meg ezt a nevet.

A kiöregedett Egyház lemondott vezető szerepéről. Értenünk kell a szó jelentőségét, hogy lemondott. Saját maga intézte igy, hivatalos formában, zsinattal. Ez ellen pedig senki halandó nem tiltakozhat. Mégcsak egy "jobban informált pápához sem fellebezhet”, mint annak idején Luther akarta.

péről, mert kiöregedett, mint minden intézmény kiöregszik. Csak az a sajnálatos, hogy a fáradt pápák a legnagyobb ősi ellenségnek, a bolsevizmusnak adták át a vezetést. Sőt megkönnyítik neki a vezetést, hiszen a legfiatalabb papi gárda már olyan nevelést kap, amilyet Lenin sem tudott adni az embrionális állapotú bolsevizmus vezetőinek. A Buenos Airesben székelő görög-keleti érsektől, Msgr. Meletiustól tudom, hogy Kievben, az ottani nagyszemináriumban évente 1500 fiatal "levitának" adnak nemcsak papi oklevelet, hanem majdnem ennyinek egyszerre útlevelet is a "papokban és hivatásokban szegény” országok felé. így aztán a múlt karácsony előtt elfogott brazil gerillapartizánok között már három "kievi misszionárius” is szerepel.

De ezek vannak itt az USÁ-ban is. A Saint Patrick katedrális előtt nemrégiben két fiatal "jezsuita” misézett az utcán, zuhogó esőben, esernyők alatt "concelebrálva” a szertartást a hippiknek, akik eltépik a vietnami frontra szóló behívókat. Ezek szerepelnek a californiai “földalatti egyház” szervezkedéseiben, ezek, akik ma inkább csak a "sex”-et hirdetik, nem a régi erkölcsöt.

Talán nem ez volt a szándék. De ez az eredmény. Mert azzal a híres zsinati jelszóval "Világ egyházai egyesüljetek”, a moszkoviták nagyon harmonikusnak találták az ő jelszavukat, csak a "proletárjaikat” kellett az “egyházak” helyébe illeszteni. Ez is új módszer. Moszkva élelmesebb, mint Róma. És gátlástalanabb is. A Mefisztók ügyesebbek, mint a békeszózatot hozzá Gábriel arkangyal seregei. így érthető a Szovjetunió legfőbb rangosainak látogatása Rómában. Szívesen mennek, mert fáradt pápát látnak. És aprót, aki nehezen állhatna a legyalázott XII. Pius árnyékába. De hát ilyenen nem szabad megbotránkoznia a hívő szívvel rajongó katolikusoknak .De nekünk, akik féltjük magyarságunkat a polip ölelésétől, nemcsak botránkozásra ad ez jogot, hanem kötelességtudatunkra is ébresztőleg hat. Annál is inkább, mert VI. Pál Moszkvába készül, vagy legalábbis Varsóba. Ö már elismerte a "szocialista” kormányokat... Sőt kegyet kér tőlük. S a mi Rabunk pedig még prosztatáját sem hagyja megoperáltatni, mert nem fogadja a vazallus kormány küldötteit, nem ismeri el törvényesen uralkodó kormánynak sem Kádárt, sem a felette álló hajcsárokat.

A "nemzeti egyház” lassan formát ölt. Létezését nem vitatja senki, csak az okoz gondot, hogy magyarságunk, ősi erkölcseink tisztasága, népi jellegünk, kultúránk és ázsiai lélek-örökségünk helyet kap-e benne vagy sem. Vagy bele kell-e egyszerűen törődnünk, hogy pl. Clevelandban egyes templomokban fekete testű Jézusok előtt, afrikai ritmusra rángatózzunk, unokáinkat "késsel kereszteljék” idegen fajok idegen neveire és még fejfáinkon is eltöprengjen majd a késői kor, hogy milyen nép fiai is lehettünk — hacsak nem uborkás üvegekben őrzik majd mai szívünk krematóriumban elhamvasztott rostjait. Mert a "keresztény” világ — bár nincs joga ezt viselni! — ilyen irányban halad.

Botránkozás nem megoldás! Soksok szorongó érzéssel kell a történéseket nemcsak figyelni, hanem megelőzni. És ezt addig, amíg nem késő..

Az Egyház lemondott vezetőszere-A Kereszt és Kard Mozgalommal kapcsolatos cikkeket, szervezési kérdéseket és anyagi támogatásokat kérjük az alábbi címre küldeni.

KERESZT ÉS KARD MOZGALOM c/o Zoltán Vasvári

256 Dayton Ave., Clifton, New Jersey 07011