Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-10-01 / 10. szám
1969. október hó SZITTYAKÜRT 5. oldal Kereszt és Kard Mozgalom-TÁJÉKOZTATÓCsak önzetlen emberek önzetlen munkája viszi előre a magyar ügyet! Kiadja: A mozgalom központja XI. Évfolyam, 10. szám — 1969. október hó KKM programja 1969-1970 évre Elmondta Vasvári Zoltán, a mozgalom vezetője. Hölgyeim és Uraim! Magyar Testvéreim! Itt állok előttetek azzal a fanatikus hittel, amelyet őseimtől örököltem, hogy minden nehézséget leküzdve ebben a reménytelennek látszó világhelyzetben is megjelöljem Mozgalmunknak jövő útját. A konferencia meghívójában azt írtuk, hogy az idei konferenciánk az élet konferenciája lesz. Nézzük a való helyzetet, amely bennünket magyarokat érdekel. Az oroszok 24 éve tapossák ősi földünket. A Nyugatba vetett bizodalmunk, hogy népünknek szabadságát vissza segítik adni, teljesen megdőlt.... A Szovjetnek sikerült a cseheket kordában tartani, a szabad világ egyszerűen tudomásul vette, mint a többi jelentéktelen hírt. A hírek között újabban többször szerepel az orosz— kínai határvillongás; ez némi reményt kelt a csüggedőkben ... Azzal, hogy az ember a holdra lépett, ledőltek az évezredes bálványok, amelyeket az emberi fantázia épített föl. A tudomány mérföldköves haladása teljesen új utakra terelte nem csak a napi életünket, de teljes mozgásba hozta a megfeneklett politikai életünket is. A mozgalom már a nevében is mozgást jelent, így nekünk is követnünk kell az idők szavát, új utak keresésével és feltétlenül meg kell találnunk azt a varázsigét, amivel mozgásba tudjuk hozni a fásult emigrációt. Ha ez nem sikerül, akkor mi is intézménnyé kövesedett emigrációs szerv leszünk és idej étmúlta erőlködésekben teljesen elveszünk majd a népek óceánjában. Az egyén egyre több szerepet kap, mint az állam. Itt van a nagy kérdés, sikerül-e az egyéneket a modern közösség szolgálatába állítanunk, avagy nem?. Mindenki érzi és tudja, hogy változás következik. Még a városokat leromboló ifjak is változnak, csak még a helyes irányt nem találták meg. Ez a sok forrongás, mozgás, testi és lelki nyugtalanság az előjele annak, hogy 30 év múlva századforduló következik. Nézetem szerint magyar szempontból is rendkívül fontos, hogy mozgalmi közösségünknek ereje, bátorsága és messze jövőbe látása legyen, mert ez adja meg közösségi életünk értelmét és tartalmát... Gondoltatok-e arra Magyar Testvéreim, miért ne mi legyünk azok, akik merész és elszánt gondolatokkal rendelkezünk, hogy megszabjuk, illetve kialakítsuk, mint századforduló előtti generáció, a huszonegyedik századba beleszülető magyaroknak a sok forrongás és változás után a járható örök magyar utat. Ezekben a gondolatokban és kivitelezésében látom a Kereszt és Kard Mozgalom szolgálatát népünk, fajtánk, nemzetünk érdekében. Vegyük tüzetes vizsgálat alá a mai helyzetünket és a körülöttünk zajló eseményeket. Ha azt lelkiismeretesen megtettük, akkor feltétlenül rájövünk arra, hogy egy taposó malomban vagyunk, amely rendületlenül őrli az időt és a taposok idegeit, de egy lépést sem haladunk előbbre. Önkéntelenül felvetődik a kérdés a gondolkodók agyában, szabad-e elavult gondolatokon tovább rágódnunk, vagy teli akadállyal eltorlaszolt utat tisztogatni, amely minden időnket és erőnket felemészti, az eredmény ennek ellenére semmi, a nemzetünk ügye pedig egyre süllyed le. Változtatnunk kell ezen a meddő politikai harci taktikán; a legegyszerűbb paraszti észszel rendelkező rajvezető is tudta: ahol az ellenség egyszer fejbe ütötte, azon az úton nem vezette ismét harcba a raját. Csak az emigráció az, amely nem tanul és nem mer drasztikus lépést tenni. Egyszerű a felelet, hogy miért: 1. Könnyű a régi szlógánokat szajkózni. 2. Ehhez nem kell ész. 3. Veszélytelen és kényelmes állapot az emigrációban. 4. Ezzel a tehetetlenségi állapottal még a hazaáruló jelszót sem kapja, a nála még tehetetlenebbektől. Mikor jó kikiabálta magát az üres falaknak, akkor hazamegy és teljes nyugodt lélekkel azt hiszi, hogy ő most milyen hős és mennyi áldozatot hozott a szenvedőkért... Elég volt ebből az üres demagógiából, mert ez nagyobb ellensége népünknek, mert a tehetetlenség csak állandósítja a szenvedést. Itt állunk TRIANON 50 ÉVES ÉVFORDULÓJÁNÁL és ma is, 50 év után azokat az üres szólamokat szajkózzák, amelyekkel eddig sem, de a jövőben sem lehet eredményt elérni: Vesszen Trianon, stb. Kérdezem, mit tett a hivatalos magyar nemzeti kormány, amikor kezében volt a hatalom a két világháború között? — Semmit. Az emigráció is pontosan ezen a meddő úton halad. A hősi szobrok felavatásánál nagy hangon eldörögték, hogy „Nem, Nem Soha”. Ez arra volt jó, hogy a lelkes magyarok türelmetlenségét levezessék és eltereljék a figyelmet a Trianon valóságos megoldásától. A hivatalos kormány és a kellően nem tájékoztatott közvélemény a franciáktól és angolokiól remélt megoldást. Egyet akkor sem és ma sem akarnak tudomásul venni: hogy Trianon tudatos cselekvése volt az előbb említett két hatalomnak, hogy a Kárpát—Duna-medencében élő nemzeteket összeugrasszák, hogy örökös tűzfészek legyen ez a táj, a marakodásé. Ezért kellett nemzetünket megcsonkítani. A jelek utólag azt mutatják, hogy a két háború közötti vezetőségünk, nem tudjuk mi okból, félrevezettek bennünket az üres szavak hangoztatásával. Sajnos ezzel csak mélyítettük az ellentéteket a körülöttünk élő népekkel, vagyis akaratlanul is segítettük a megcsonkítok terveit. Ugyanakkor nem oldottuk meg a saját szociális problémáinkat, így nem volt vonzóereje az anyaországnak. A harcias kijelentéseket nem követte a tett, mert 25 év alatt egyetlen egy partizánt sem képeztünk ki arra, hogy az elszakított területeken kibontsák a szabadság zászlaját. Emigrációnk zöme ma is ezt a negatív szellemet fújja, papír-beadványokkal akarják megoldatni ezt a súlyos kérdést és azokkal, akiknek a megoldás egyáltalán nem érdekük ... Mi is ezt csináltuk eddig, a szánktól vettük el az utolsó garasainkat, hogy a beadványok költségeit fedezni tudjuk. Magyar Testvéreim, ebből a meddő játékból többet nem kérünk ... Alakítunk az 50 éves évfordulóra "TRIANONI BIZOTTSÁGOT”, de nem a megszokott céllal, hanem új feladatokat adunk a bizottságnak: 1. A bizottságnak elsősorban saját véreink felvilágosítása lesz a feladata. 2. Kapcsolatok teremtése a környező népekkel és felvilágosítani, hogy őket is csak eszköznek használják, hogy ne legyen béke közöttünk. 3. Az otthoni kommunista vezetőségre nyomást gyakorolni, hogy elsősorban mindig az élő nemzet célját nézzék, még a kommunista gyakorlatban is. 4. Késznek kell lennünk arra is, ha békés eszközökkel nem lehet megoldani a problémát. A fiatalságunk rendelkezésre kell álljon úgy szellemileg, mint fizikailag, egy világkrízis alkalmával (orosz—kínai) összeütközés. Erre a feladatra a lövészeket kell beállítanunk. Hölgyeim és Uraim! Vegyük fel már végre a kígyó arcot és ne melldüllesztve akarjuk megoldani politikai kérdéseinket. Vasfüggöny! Otthon és az emigráció viszonya. Hosszú, kemény 25 éven keresztül el volt zárva az emigráció az otthontól, a néha kikerült cenzu(folytatás a 6. oldal eleién) Joggal ünnepelhetnek A Kereszt és Kard Mozgalom konferenciájával egyidejűleg került megrendezésre Rummerfielben az Amerikai Magyar Lövész Egyesület évi lóversenye is. A lóversenyről különböző statisztikák készülnek. Kiértékelik a lőlapokat és az elért eredmények alapján rangsorolják a nemes vetélkedésben résztvevő lövészeket. Hiba volna az, ha az Amerikai Magyar Lövész Egyesület hivatását és emigrációs értékét csak egy lóverseny alapján mérnök. Nem mintha az egyesület fiataljainak lőeredményei nem volnának fontosak. A lőeredmény is fontos, de ugyanennyire a lövész erkölcsi állóképességének, emigrációs hivatástudatának és jellembeli tulajdonságainak gondos felmérése is. A konferencia egyik szünetében egy kipirult arcú kisfiúra lettem figyelmes. Édesapjával beszélgetett. A beszélgetésből nem értettem meg mindent, de a hallottakból sejtettem, hogy a kismagyarnak nem a legjobban sikerült a küzdés a lóversenyen. ....A hibaháromszögelésem mindig jó volt.... A próbalövések durva célzásra mutattak.... Most mit fognak szólni ott a nyugati végeken.... — érvelt édesapjának a kismagyar. Elhatároztam, hogy megnézem ennek a kipirult arcú kisfiúnak: ifj. Darabont Ferenc löv. apródnak lőlapját, aki valóban a „nyugati végekről” Californiából érkezett a lóversenyre. A lőtéren ropogás, még tart az Amerikai Magyar Lövész Egyesület lóversenye. Vasvári Zoltán, a lövészek parancsnoka megjegyzi: „A hazai kommunista rendszer nem szereti az emigrációban élő magyar fiatalság kezében a fegyvert látni. Ez év februárjában a rádión keresztül is azt üzenték, hogy fiúk, lányok jobban teszitek ha bélyeget gyűjtőtök és nem a fegyverrel játszotok. Úgy látszik, a vörös vezetőség fél az emigráció harcos magyar fiatalságától." A fegyverek „zenéjében” egy kis apród lövész szólal meg: „Parancsnokomnak jelentem, hogy mi fiúk és lányok azért játszunk a fegyverrel, hogy a bűnös lelkiismeretűeknek ne legyen egyetlen egy szabad pillanata sem”. A lóverseny befejeztével kézhez kapom ifj. Darabont Feri lőlapját. Remek találatok a „fejalakon.” Igaz, hogy van kevésbbé sikerült találat is. Veres Gábor és Balogh Árpád löv. apródok után ifj. Darabont Ferenc löv. apród a harmadik helyezést érte el a lóversenyen. Ezzel az eredménnyel aligha kell egy kismagyarnak szégyenkeznie, sőt dicséret és elismerés dukál az öregebb harcosok részéről is. Az Amerikai Magyar Lövész Egyesület hivatásának magaslatán ünnepelheti az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc évfordulóját. Ezek a fiúk és lányok méltán és joggal vallják, hogy ők a „Pesti srácok" nyomdokain járnak! Maior Tibor
