Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)

1969-01-01 / 1. szám

1969. január hó. SZITTYAKÜRT 7. oldal :us méltán képviselte )s magyarságot péknél, a kérdésre elegendő választ adnak, pl. az 1956-i vagy most az észa­ki szomszédainknál zajló események. Utóbbi esetben még az a remény is erősbödik, hogy a korábban a nagy szláv testvér iránt a kisebbségeknél táplált szerelemből a kívánatos kiáb­rándulás bekövetkezik. A kiábrándu­lás első következménye a szóbanforgó népeket rávezeti arra, hogy megvizs­gálják: hol vesztettek utat? Második lépésük nyilvánvalóan európaiságuk Dr. FAZAKAS FERENC az irodal­mi esten elmondott szavai kívánkoz­nak soraink élére: “Egy ilyen művé­szi estet kell végig hallgatni, hogy rá­döbbenjünk arra, milyen kegyelmes is volt az Úristen, mikor magyarnak teremtett. Azt hiszem mindnyájan ér­­zitek, élni csak azért érdemes, hogy ilyen estének részesei lehessünk. Ró­lam általában azt tartják, hogy jó szervező és kritikus vagyok. Elmond­hatom, hogy sok irodalmi esten részt­­vettem és soknak magam is rendezője voltam, de én még ilyen, a lélek mé­lyéről jövő és a lelket teljesen meg­rázó estet nem éltem át.” Az irodalmi estre a Kongresszus ülésterme zsúfolásig megtelt. Magyar­ruhás leányok és fiúk köszöntötték Tűz Tamást, szabadságharcos pap-köl­tőnket, aki több ezer kilométeres tá­volságról is eljött, — hogy közöttünk lehessen. A megnyitó szavakat Dr. Ba­­ránszky Tibor, író és politikus mon­dotta: ‘‘Valahogyan talán jó, mond­hatnám olyan szellemi üdítő ital, hogy az egész nap komoly problémái után, most egy kicsikét a költészet szárnyaira kelünk. Nem hiszem, hogy adhatnánk méltóbb befejezést ezen napnak, mint egy kis költői est, ahol hallani fogjuk Ady Endrét, Bajza Jó­zsefet, Alföldi Gézát és hallani fog­juk azokat is, akik most itt vannak közöttünk, akik a mai kor szavát tol­mácsolják, és mégis magukat adják. Babits egyik híres mondása, hogy ‘én vagyok az alfa és az ómega’. Ez min­dig így is igaz, mi mint az Isten kép­mása büszkeség és gőg nélkül is min­dig magunkból indulunk ki és ma­gunkba térünk vissza. A költő a mű­vészetnek egyik legcsodálatosabb tol­­mácsolója természetes, hogy a saját egyéniségének a tükrén és varázsá­ban adja a dolgokat. Nem véletlen, hogy a költői estnek a címe: Föl­szállott a páva... Az a szellem, amely az igazi, csodálatosan mélytüzű, szí­nes magyar ‘páva’-szellem hosszú el­nyomatás után 1956-ban szállt fel új­ra és szüntelenül él az emigráció köl­tőinek lantján. Most egy kicsit hány­juk be a szemünket és érezzük azt, hogy az Úristen minket adott remény­sugárnak egy egész nemzet számára, mi vagyunk benn a páva csillogó tol­láiban, minket enged az Isten föl­szállni, hogy az egész világon sok sze­gény legényt megvigasztalhassunk." Az igazi hazaszeretettől áthatott megnyitó szavak után Ady E. Fölszál­lott a páva c. versét M. Katonka Má­ria írónő tolmácsolásában hallhattuk, Andreánszky Károly furulya-kísérete mellett. Az irodalmi est fénypontja Tűz Ta­más, szabadságharcos pap-költő volt. Dr. Baránszky Tibor műsorvezető mondotta: "őt nem kell külön bemu­tatni, ő teljesen a miénk", és ez így is igaz, a közönség úgy ünnepelte, mint akit csak éppen hosszú ideje nem látott. Az alábbiakban részleteket köz­tudatosítása lesz, ami megfelel egy­szersmind a nagyobb integrációk felé tájékozódás korszerű követelményé­nek. (Az elmondottak a szomszédné­pek emigrációira is fokozott felelőssé­get rónak, hiszen a rabországokban élő hozzátartozóik cselekvési szabad­sága igen korlátozott.) Ilyen előzményekre figyelemmel kí­séreljük meg mi is vázolni feladatain­kat: Nem vitás, hogy nekünk is első­sorban európai kapcsolatainkat kell lünk "A magyar írók itt és otthon" c. értekezéséből. ... “Sokan még mindig Szabolcská­­nál képzelik el a magyar irodalmat, vagy Pósa Lajosnál. Ezen konzervatív műbírálók megrémülve látják, hogy a magyar fiatalok, akik kijöttek köl­tők ezek már belekapcsolódtak a mo­dern költészet áramába. Emlékszem egyik magyar folyóiratban valakit mélységesen aggasztott az, hogy egyes egyének a nihil szakadéka fölött tán­torogva, kezükben a tollal írnak és ijesztő, hogy ezeket a Nyugat-majmo­­ló avant-garde-istákat egyes műbírá­lók még el is fogadják, sőt dicsérik. Hát ez egy elég szép mondat, bár nem tudnak írni? De mindenesetre kifeje­zi azt, hogy ők nem kapcsolódtak be­le a modern irodalom áramába. Nézzünk csak vissza több évtizedet pl. Adyra, aki akkor forradalmár volt és akit kevesen értettek a maga Fe­kete zongorájával. Ady ma már klassz­­kus. Vele együtt Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Juhász Gyula óriási méretekben kifejlesztették, a magyar költészet nyelvét. Ma már nem tud­nánk az ő munkásságuk nélkül írni. Ennek a kifejlesztésnek mai koronája a mai költészetben Vörös Sándor, Juhász Ferenc vagy Pilinszky János. Szomorúan olvastam néhai, sze­gény Marschalkó Lajosnak a cleve­landi magyar találkozóhoz írt levelét: “Utánunk nem jön senki, az úgyne­vezett szabadságharcos ifjúság, leg­alábbis eddig, nem termelt ki sen­kit, aki átvegye a fáklyát." Mindez le­het, hogy tény, de én jobban bízom a jövőben és azt hiszem, hogy az if­júság közül is akad majd valaki, aki átveszi a mi fáklyánkat." Németh László mondása: szüntelenül és hathatósan ápolnunk. További feladatunk előtérbe helyezni közös múltunkból azokat a szereplő­ket és eseményeket, amelyek bizonyít­ják a jövőbeni együttműködés lehe­tőségét a közös haza minden lakója érdekében. Nem vitás, hogy szomorúsággal tölt el minket, hogy eddig inkább egyol­dalú maradt a közeledés minden kí­sérlete, mégis bizalommal kell eze­ket folytatnunk, el nem feledve, hogy a magyar részről nyújtott kézfogás a múltban sokszor talált viszonzásra. — A közel negyedszázados gyötrelmek és csalódások után mégis alig hihető merésznek a remény, hogy a Kárpát­medence népei rádöbbennek egymás­­rautalságukra. Az utolsó száz eszten­dőben idegen hatalmak, sötét erők “A minőség forradalmát kell nekünk az irodalomban is megvalósítani. A tartalom és a forma harmóniáját.” Otthon az elnyomás alatt is felnő­nek a nagy írók, mint Pilinszky Já­nos, vagy Vörös Sándor, akiket persze a rendszer nem nagyon támogat. Itt kinn pedig a szabadság, a tágasság a nagy lehetőségek, ezek az irodalom fejlesztői. Persze kétféle szemszögből nézi mindenki a magyar irodalmat, otthoni és kinti szemszög alatt. Az otthoniak bennünket kalando­roknak és sokszor hazaárulóknak ne­veznek. Viszont itt is találkozunk olyanokkal, akik elintézik egy kézle­gyintéssel az otthoni irodalmat, mond­ván, hogy az kommunistáké. Hát ez nem is ilyen egyszerű. Egyszer egy Illyés-estet tartottunk Calgaryban és bizony voltak olyanok, akik az írót egyszerűen lekommunistázták. Hát én nem merném ezt tenni. De a modus vivendi-t nekik is el kell fogadni.” — otthon. • “Az emigráció 3000 év óta a népek kultúrájának sava. Emlékezzünk csak a görög tragédiákra. Mi is emigrán­sok voltunk, az Ural mögül jöttünk, mígnem a Kárpát-medencében lete­lepedtünk. És a Kárpátok védtek bennünket egyrészt, másrészt viszont korlátoztak is. Nézzük csak azokat a nemzeteket, melyek tengerekkel bír­nak; az angolok, hollandok, portugá­lok, spanyolok, micsoda tágas világ áll rendelkezésükre. Magyarokban is megvolt ez a vágy: ‘Tengerre ma­gyar!’ ” • “Most még néhány szót a magyar irodalomról. Kis nép vagyunk és kis zsoldjában működő ügynökök még a történelem meghamisításától sem visszariadva, azon mesterkednek, ami elválaszt... Az eredmény a megalázó szovjet-orosz hódoltság. — Itt az ide­je, hogy velünk együtt azt keressék, ami összekapcsol, hogy így ismét ré­szesei lehessünk mindnyájan Európa művelődési, gazdasági értékrendszeré­nek, visszatérhessünk oda, ahová min­dig tartoztunk s ahová megint tartoz­ni akarunk. Tudjuk, hogy ehhez nem a "min­dent vissza!” — hanem a dorogi Far­kas László dr.-tól megfogalmazott “mindent össze!” jelszó értelmében kell cselekednünk, (d. Farkas L: dr.: Egyesült Európa és a Kárpátmeden­ce. Montreál, 1960. ÉF. 434 sz. Sajtó­­tájékoztatója.) nép lírája nem lehet tiszta líra. Ne­künk mindig küzdenünk kellett or­szágunkért, népünkért, kultúránkért és hagyományainkért. Ezért ennél fogva, mely úgyszólván teljesen is­meretlen más nagy népek irodalmá­ban, a költő szerepe patalogikusan túl­értékelt. A költők a nemzet szószólói, propaganda miniszterei, váteszek. Ba­bits írja a Jónás könyvében: “Jónás rühelli a profétaságoot.’ Hát ezt bizo­nyára magáról írta, mert ő éppen nem volt politikus hajlam. Nyugaton a jó próza felszívja a verset, nálunk fordítva; versek által élünk és halunk. Megszentelt beteg­ségünk, költői elrákosodásunk. Otthon ma — szomorúan tapasztal­hatjuk, osztály jellege van az iroda­lomnak. Legfontosabb az osztályharc, mindent átértékelnek, kisajátítanak, hamisítanak. A vers egy szociálista feladat, használati cikk, pártos költé­szet. Szocialista realizmus a legköte­­lezőbb irányzat. Mi az emigrációs irodalom feladata? Eszem ágában sincs most itt meg­szabni az irányokat, mert az írók ezt nem szívesen fogadnák el. De azt le kell szögeznünk, hogy a határokon kívül is lehet nemzeti életet élni. És mi nem adjuk fel azokat az eszméket, amelyekért a hazátlanságot választot­tuk. Tehát a magyar írók itt sem hú­zódhatnak elefántcsonttoronyba. írás­sal kell harcolni a bolsevizmus ellen és a magyar népért. Majd ha, ne ad­ja Isten, de minden előfordulhat, ha nem is lenne már élő magyar e vilá­gon, csak amerikai és nyugati könyv­tárak polcain tornyosodó és poroso­dó magyar könyvek, ezekre majd ér­vényes lesz Reményik szörnyű jósla­ta: ‘Ezek a kihűlt virágok magyarok voltak.' Ne adja Isten, hogy így le­gyen.” • Tűz Tamás előadása után dr. Fazakas Ferenc egy ismeretlen magyar költő "Bocsáss meg nékem” c. versét sza­valta, nemcsak művészi érzékkel, de olyan őszinte magyarság szeretettől áthatva, hogy a hallgatóság szeméből könnyet fakasztott. Bajza József "Fohászkodás” c. ver­sét Szántó János szabadságharcos sza­valta mély átérzéssel. Tűz Tamás szabadságharcos költő saját verseiből adott elő. Andreánszky Károly furulyaszólója következett. Ismét a költőké volt a szó: Alföldi Géza "Gádoros az csak Gádoros” c. versét Szigeti Endre szavalta a tőle megszokott előadói érzékkel. Dr. Baránszky Tibort, akit az ülés­szak folyamán megismertünk, mint nagyszerű előadót, az irodalmi est ke­retében, pedig mint műsorvezetőt, most megismerhettük, mint az egyik legnagyobb szabadságharcos költőt. A zárószavakat Dr. Fazakas Ferenc mondotta. “FÖLSZÄLLOTT a páva ... (Magyar írók az emigrációban és otthon) Tűz Tamás pap költő előadás közben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom