Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-03-01 / 3. szám
2. oldal SZITTYAKÜRT 1969. március hó Atomhasitás nélkül is széteshet az ember világa **ITTVAK0*T Megjelenik havonta—Published Monthly Publication mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOK TIBOR Kiadd — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím - Correspondence Offices: USA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. 0. Box 534 — Edgewater Branch, Cleveland, Ohio 44107 KANADA: Hungária Szabadságharcos Mozgalom P. O. Box 87, Longueuil, Que., Canada. Előfizetés: Egy évrs: $5.00 — Egyes szám ára 35 c. Printed by Classic Priniing Corporation 9029 Lorain Avenue, Cleveland, Ohio 44102 — USA Amióta Yaltában kettéosztották a világot, azóta méginkább részeire esett szét az “emberiség nagy családja”. Világos jele ez annak, hogy egyik fókusznak sincs hathatós vonzóereje. Még kevésbé annak a nyakatekert igen-is nem-is politikának, mely a háború két legnagyobb győztesét, merő ellentéteik ellenére, kézfogásra kényszerítette, s ezzel elárulta az egyvilág-uralom kiforszírozásának sunyi szándékát. Huszonnégy év bebizonyította azt, hogy nincs hathatós vonzóereje sem a két-fókuszos, sem az egy-fókuszos világtervnek. A nemzetek gazdasági törekvései természettől fogva öncélúak. Termelő kapacitásuk még csak itt-ott haladja meg a mindennapi létfenntartás szükségletét, — alig van tehát olyan tartalékuk, amit a jelen szerényebb követelményei alól kivonhatnának a jövő nagyobb hasznáért. Vagyis nem elég gazdagok a nemzetek, s úgy kényszerülnek élni, mint a szegény ember: örülnek, ha mára jut, — a holnappal még nem igen van nekik miből törődni. Nem vonzza őket sem két nagy, sem egyetlen mégnagyobb gazdasági egység, melynek "részvényeiből” később talán több juthatna nekik. A politika pedig bizalmat kíván, hogy vonzóereje lehessen és bizony nincs bizalom egyik kolompos iránt sem. Hamis fogalom és nem valóság az "emberiség nagy családja". Erőszakolni meg nem lehet, hogy a népek családdá fogjanak össze, ne öncélúskodjanak és ne marakodjanak, ha szükségét érzik. Ezt láthatta meg Nixon, amikor nyugateurópai körútra indult, s egyenkint tett látogatást a jelentősebb államok fővárosaiban. Első külpolitikai lépése biztató, mert nem esett bele az együttes nemzetközi megbeszélésekés csúcskonferenciák útvesztőjébe. Kína segítségével győzhetünk csak? Az amerikai Hudson Intézet munkatársainak egy csoportja Herman Kahn irányításával gyűjteményes kötetet adott ki ezzel a címmel: "Győzhetünk Vietnamban?" Az előszóban Kahn megírja, hogy a kötet azokon a kutatásokon alapszik, amelyeket az intézet az utóbbi két évben a kormányzati szerveknek a megbízásából folytatott. A Hudson Intézet független "gondolkodó konszernnek” tekinti magát, s arra hivatott, hogy legnagyobb részt a kormányzati szervek megbízásából önálló véleményeket és javaslatokat formulázzon meg és szállítson. Az Intézet — Marx Singer elnökei — "privát, nem haszonra dolgozó kutató szervezet", 1964-től 1968-ig bezárólag 6.11 millió dollár összegű bevételéből 4.69 millió — a katonai hivatalokból származott. A gyűjteményes kötet öt szerzője közül hárman — Kahn, Frank Armbruster és Raymond Gastil — a Johnson-kormányzat vietnami céljaival és politikájával nagyrészt egyetértenek. A kutatók közül ketten — William Praff és Edmund Stillman — állást foglal az ellen, hogy tovább folytassák a vietnami háborút. A kötet valamennyi szerzője elutasítja azt az érvet, hogy a jelenlegi hadműveletek fokozása megoldaná azokat a fő problémákat, amelyekkel az Egyesült Államok Vietnamban küszködik. Khan megállapítja, hogy a legtöbb amerikai — a kötet valamennyi szerzője is — ellene volna az olyan intézkedéseknek, hogy "felújítsák Észak- Vietnam bombázását a 20. szélességi foktól északra, elaknásítsák Észak-Vietnam kikötőit és bombázzák a Vörös folyó gátjait, vagy taktikai atomfegyvereket vessenek be és megszállják Észak-Vietnamot”. Proff ezt írja: "Ez a háború Amerikára nézve erkölcsi és politikai katasztrófa”. Khan a vietnami konfliktus kimenetelének tíz különböző forgatókönyvét vázolja fel: kezdve az Egyesült Államok és a saigoni kormány győzelmétől egészen a vereségig. Két forgatókönyvben Kahn azt indítványozza, hogy Dél-Vietnamból csináljanak amerikai protektorátust és a "győzelmi” változathoz elengedhetetlennek tartja egy "rendes dél-vietnami vezetés" beiktatását. Sajnálkozással elismeri, hogy ez "megvalósíthatatlan” és hogy a Thieu-Ky kabinet erre alkalmatlan. Khan sikraszáll azért hogy Dél-Vietnam sokáig maradjon az amerikai katonaság megszállása alatt. Ezt írja: "Még egy különösen kedvező szabályozás esetén is, két vagy három hadosztálynak legalább tíz évig Dél-Vietnamban kellene maradnia.” Gastil behatóan megvizsgálja, hogy vajon az Egyesült Államok mi módon tudná felhasználni a hegyi törzseket, a szektákat és etnikai csoportokat. Armbruster a "Gerillaháboru és Vietnam” című fejezetben az amerikaiak évszázados tapasztalatait idézi fel, attól kezdve, hogy Sheridan tábornok csapatai 1869-ben az amerikai indiánokat megsemmisítették. Edmund Stillman azt írja, hogy a dél-vietnami hadsereg nagyjában-egészében passzív és az amerikaiknak fegyveres erőiket szerteszét fekvő vidékeken kell kedvezőtlen területeken elhelyezni. “Nyíltan megvallva — írja Stillman — én abban reménykedem, hogy ha a saigoni kormányzat összeomlik, akkor majd ezt lehet mondani: az Egyesült Államok mindent megtett kötelezettségeinek teljesítéséért, ám ezt a feladatot nem lehet elvégezni, mégpedig azért nem, mert a méltatlan saigoni kormány az egész munkát az amerikaiakra hagyta." Az ismert Hudson Intézet legújabb gyűjteményes "művére" az utolsó fejezetben Stillman rakja fel a koronát: "Az a véleményem, hogy az amerikai népnek, miután befejeződik ez a sajnálatra méltó kaland, hosszan és alaposan el kell gondolkodnia ennek a kudarcnak az értelmén. De Herman Kahn, az intézet igazgatója sem maradt alul a "nemes” versengésben, mikor azt írja például, hogy “abban az esetben, ha Peking szigorúan lezárja a határokat a Szovjetunió vietnami segélyszállítmányai előtt, akkor az Egyesült Államok biztosítani tudná a győzelmet." Ez lenne a felelet és a feltétel a gyűjteményes kötetben feltett kérdésekre? A Hudson Intézet urai úgy tesznek, mintha semmit sem tudnának arról, hogy a fegyveres harc új eszközeinek megjelenése a hadászat területén nemcsak a hadászat elveit és szabályait változtatja meg, hanem az alapvető hadászati fogalmakat is. így gyökeresen megváltozik napjainkban a hadszíntér fogalma is. Az intézet "tudósai” úgy tesznek, mintha semmit sem hallottak volna arról, hogy a nagy hatótávolságú bombázó légierő fejlődése, de főleg az interkontinentális rakéták megjelenése alapjaiban megváltoztatta a hadszíntérről alkotott elképzeléseket. Korszerű viszonyok között a hadszíntér magába foglalhatja a harcoló ország vagy koalíció teljes területét, egész kontinenseket, valamint nagy kiterjedésű tengeri és légi térségeket is, sőt a kozmikus térséget is. Miért sérthetetlen a Hudson Intézet urainak Vietnam területe a 20. szélességi foktól északra, amikor a hadászat a fegyveres erők valamennyi haderőnemének tevékenységével összehangolt és nagy mélységben mért rakétacsapások hadászata. A csapások célja pedig az ellenség megsemmisítése az ország területének teljes mélységében. Ügy véljük, hogy egy tudományos intézet alapvető feladata a korszerű hadászat követelményeinek megfelelő fegyverzeti rendszerek távlati meghatározása és kiválasztása a győzelem érdekében. Ha pedig ezek a szakemberek "szakmai szűklátókörűségüknél" fogva erre nem képesek, akkor legalább ne demoralizálják egy ország hadseregének erkölcsi és katonai értékét. M. T. Népfelkelés az atom korszakában Hirtelen olyan látványt ébreszt, mintha Matuzsálem lépne föl egy modem revű-színpadon. Nem vetélkedés kedvéért a fiatalsággal, hanem hogy a viruló mellé állítva, fanyar humort ébresszen a ráncos bőr. Jugoszlávia készül népfelkeléssel a modern szovjethadsereg fenyegetése ellen. Az elnevezés így patinásabb, mintha mai nyelven: partizánháború szervezéséről szólnának. Azonkívül, hogy a Balkán földrajzi viszonyai tényleg alkalmasak partizánháborúra, van-e valami magja annak, hogy a szerbek ezzel akarják fo gadni a fegyveres szovjetet? Mit ér ma szétszórt emberek elszántsága a hadi gépszörnyetegek ellen? Egymással szemben semmit. De ha nem egyetemesen pusztító atombombáról van szó, akkor mégiscsak egyedül az egyes ember az, aki meg tud bújni a gépmadarak elől és átbújni a tankok meg az ágyúk láncolatának a résein. Esetleg mögéjük kanyarodni. A népfelkelésnek még mindig van annyi ereje, hogy át tudjon törni a gép hatalmán. A gépet és technikát ember teremtette meg, de technika és gép még nem teremtett embert. Az ember, éppen felsőbbsége révén, megtalálhatja a rést, melyen át a nyakára ugrik a szerszámjának, ha az őt fenyegeti pusztulással. Még a politikában is. ■ AZ “IDŐK JELE Az új elnök útjától függetlenül az utóbbi két és fél évtized számítgatásai, meg röpködő jósolgatások mostanában érik el azt a lendületet, ami a beteljesülésbe sodorhatja őket. Végzetes beteljesülésbe is, nemcsak kibontakozásba! Soha ennyi pontján a világnak nem folyt egyszerre annyi politikai tárgyalás, mint ma. Soha nem feszült ennyire egyszerre minden húr. Soha ennyi jelentős államférfi nem utazgatott és találkozott egymással, — s ami a legfeltűnőbb: a lokális problémák soha nem árulták el ennyire, hogy valójában centrális kérdések. Vagyis hogy szemmel láthatóan világválsággá gyűltek össze a válságok, melyeket eddig széttaszigáltak a perifériákra. Ha valaha is volt hasonló jelenség az emberiség életében, akkor azt méltán nevezték az "idők jelé”-nek. Ma ne volna az? ■ BOMLIK-E IGAZÁN A VÖRÖS TÖMB? Moszkvában kormányváltozásnak lehet elébe nézni. Koszigin a mai helyzetben a kelleténél gyengébb ember, ami azt is jelenti, hogy előre-hátra nagyobb távlatokban gondolkodik. De a Szovjetúnió léte és politikája nem bír el gyenge embert. Viszont az erőszak erőszakolásának sikerét ma nagyon kritikussá teszi a világhelyzet. Tápot kapott azoknak a sejtelme, akik Moszkva és Peking viaskodásában színjátszást éreztek csak. Mióta mindketten különösen vetélkednek az USA kegyeiért, jelek látszanak, hogy mégiscsak összeölelkezik a két vörös medve. Ennek előkészítő lépését Szovjetoroszország részéről a világsajtó úgy nevezi, hogy visszatérés a sztálinizmushoz. Kína részéről a "kultúr”forrongás lecsillatpításában látják. Az összefogás lecsillapítaná a vörös világ feszültségét, mert jóidőre új munkateret nyújt a politikai aktivitás alá. ■ TOVÁBB A MEGALKUVÁSOK ÚTVESZTŐJÉN? Ha ezen az úton fej lenek az események, hamarosan az orrunk elé ugorhat a "végső leszámolás" problémája a vörösnek és szabadnak nevezett félvilág között. De a kilátás így nem a szabad világnak kedvez, ő lenne kénytelen több engedményre. Üj híre jött némi kínai—szovjet határincidensnek. Peking szerint persze szovjet tankok támadtak és lépték át a határt, Moszkva szerint persze fordítva volt, s a Szovjet kényszerült visszaütésre. Jó hogy mindegy. A csetepaté volna fontos, ha igaz volna. Peking utcáin viszont közös zászló alatt meneteltek Mao híveivel a múlt nyári .ellenforradalmárok. A szovjetember neveltségénél fogva taktikázik, a kínai természeténél fogva, de mindkét taktika ráül a politikájukra is. így aztán, ahol vörösen süt a Nap, méginkább minden megtörténhet és méginkább mindennek az ellenkezője is. ■ ISKOLA IDŐ ALATT IS VAKÁCIÓZNAK A DIÁKOK Mind több egyetemen tüntetnek és rombolnak tanulás helyett. Múlik az idő és még mindig nem mutattak rá pozitív célra, csak morzsolják a fennálló rendetlenséget. A rendet is morzsolgatnák, ha volna. Fogy a bizalom az iránt, hogy az ifjúság méhe hordozza a megváltást. A hosszúra nyúló felelőtlen vakációzással maguk alatt vágják a fát. És mindenki alatt. Nem tud mást mutatni a világ, mint az agyonrontott és agyonöregedett képét.
