Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-01-01 / 1. szám
A KARPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (PETŐFI) «ITTVAKÖHT VOL. vili. évf. — no. 1. sz. A Hungária Szabadságharcos Mozgalom lapja 1969. JANUÁR HÓ NAPSÜTÉSES VAGY ZIVATAROS LESZ AZ ÜJESZTENDŐ ? RENDSZERESÍTJÜK A MÓDJÁT ANNAK, HOGY A SZABADSÁGHARCOSOK LEGALÁBB EGYSZER EGY ÉVBEN TALÁLKOZZANAK! Ezévben Philadelphiában lesz a Szabadságharcos Kongresszus október közepén. A háznagyi tisztet a szabadságharc aszódi csoportvezetője: Szántó János vállalta, aki máris tágas és impozáns helyet biztosított a Kongresszusnak. “A VILÁG MAGYARSÁGÁNAK KÖZÖS DOLGAIRÓL”... A nemzetközi politika a teljes csőd képét mutatja a gyakorlatban. A történelem hagyományos vérzivataraival szemben Vietnam alapvető eltérésről tanúskodik. Félreeső földrajzi helye miatt mellék-csatatérnek látszik, pedig világproblémát ölel fel, s amióta háborúja tart, a világesemények élén jár. A perverz alakulás világosan utal rá, hogy alapelvek zűrzavara vezeti félre a világpolitikát. Szemet szúró, ahogyan most megkísérlik likvidálni. De se a kísérletből, sem annak kritikájából nem lehet azt érezni, hogy a zavaros alapelvek tisztázása volna az indító erő. Kényszerhelyzetből adódik és csupa megalkuvás veszi körül. Tehát a jelenlegi formájában: reménytelen. Vietnamban hárman háborúskodnak: két hatalom, és a két táborra szakított népesség. A két hatalom háborúja voltaképpen bársonyszékben folyik, mert az a téma, ami vita tárgyát képezi közöt/ tük; odavaló. Onnan is gyújtották a tüzet, onnan gondoskodnak a költségeiről. És onmn gondoskodtak arról, hogy "enföeranyag” is legyen hoz' zá, mely a ravaszra ráteszi az ujját, elsüti a fegyvert és áldozza életét, békességét. Ez a harmadik tényező egymással szemben viaskodik, noha egyetlen, összetartozó, sőt azonos: az ország népe. Egyáltalán nem érzi sajátjának azt a célt, amiért egymással szemben vad harcba küldték. Mert neki egy célja van: a megélhetése. A harcért a két hatalmat terheli a felelősség, de a véradót a népesség fizeti. Ördögi paradoxon ez. Az országot nem a nép osztotta ketté. Nem tehet róla, hogy északi felében egyszercsak megjelent a vörös zászló. A két hatalom egyezkedése húzta föl oda, mert a nagyhatalmak, miközben saját külön érdekeiket védik, mindig hajlandók megyezeni apró dolgokban, ami még csak szurkál, mint a tüske. Ezt a megegyezést — Vietnam küilhatalmi kettéosztását — a közvéleményt irányító nagysajtó úgy kente el, hogy Észak-Vietnam népességére ráfogta: "kommunisták". A déliekre így magától ráragadt az, hogy nem-kommunisták, ami hallgatólagosan azt jelenti, mintha "kapitalisták” volnának. Egyik népi táborra sem illik az elnevezése. Amíg Moszkva és Peking között a népi ellentét nem pattant ki politikai ellentétté, addig mind a ketten a kommunizmus szent nevében hódítottak. Dél-Vietnamban az USA-garancia és az USA-fegyeverek támaszpontot védtek: a szabad világ tőkés termelési rendszerének egyik legfontosabb ellátó csatornáját. A kétféle "elv” találkozási vonala tüzesedett ki vietnami háborúvá. De az elvek tisztázását centiméterrel sem vitték előbbre. Enélkül kezdik hát oltani a tüzet a ráirányított vizfecskendők. Megtévesztő látszat csupán, hogy ezeket a tűzoltó fecskendőket valami elvi kompromisszumoknak a forrása táplálná. Ellenkezőleg: nacionalizmusok, nemzeti célok érvényesítése irányította oda! Peking csikarta ki a vietnami háború lecsendesítését azzal, hogy ajánlatot tett Washingtonnak. Azt az ajánlatot, hogy keleti nyersanyagforrásai felé szabad utat enged a Nyugatnak, ha Amerika nem avatkozik be a Szovjetunió oldalán a vitába Kína ellen. Van súlya ennek az ajánlatnak, mert Kína népi ereje a haditechnikára támaszkodó ellenségeskedés idejében is számottevő, földrajzilag pedig a legközelebb fekszik a tűzfészekhez. A Szovjetunió arra kényszerült, hogy megerősítse a korábbi hasonló ajánlatát, hogy Kína oldalán se avatkozzék be az USA, ha kínai—szovjet konfliktus ütne ki. Amerika nyeregbe került, de csak a nemzetközi politika gyakorlati küzdőtéren. Ha a kettős ajánlat következtében sikerül megegyezni, az egyezmény csak haladékot nyújt arra, hogy gyökerében ismerje meg a világ a saját problémáit és politikusai folytathassák, amit elkezdtek, de rosszul csinálnak. Különös jelentősége annak van, hogy a kínai államvezetés a hatalmas kínai tömegek nemzeti életét nem rendeli alá az állam gazdasági törekvéseinek. Vagyis Kína nemzeti célját nem az szabja meg, hogy nyersanyagából és emberi tömegének a munkájából származó termelésével fusson a világversenyben. így nem is rabszolgája a tőkének, sem annak a pénzrendszernek, melyet a nemzetközi tőkések fabrikáltak meg. Van-e remény rá, hogy az izmusok járszalagján dúló erők rendeződhetnek az eddigi fejlemények, meg a gyakorlati politika csődjének hatására? Van. Kialakulhatnak egymással szembenéző frontok, melyek saját földrészüket védik, azokat próbálják építeni, s ott igyekeznek rendet teremteni, tekintet nélkül az örökösen zsákutcába akadó politikai és gazdasági elvekre. Ha Ázsia és Amerika a maguk népességének sajátosságai miatt kerülnek egymással ellentétbe, a leszámolás során újra-születhet Európa. Ez az a földrész, amelynek egész történelme háborúk sorozata ugyan, s mégis ő pacifikálta, ő tartotta mindig egyensúlyban a többi négy kontinens életerőit. Amíg csak le nem teperre a nemzetközi pénztőke. Tesz-e a világ lépést errefelé a most induló esztendőben? Ettől függ, hogy az igazabb napsütés előtt milyen zivataros időket kell még átélnünk. A Magyarok Világszövetségének főtitkára ezévben is tett újévi nyilatkozatot Budapesten. Azért érdemes megemlékezni róla, mert ez a nyilatkozat sokkal többet lépett előre, ama ideális cél felé mint az eddigiek. Szinte a végső lépéseket tette meg, s ha a ruha teszi az embert, amit magára ölt, akkor már nem is látszik semmi baj. Eltűnt az a tény, hogy Hazánk rabország, népünk gyarmati sorsnál is szorongatóbb kényszerzubbonyban él, és azok, akik kinnrekedtek vagy kimenekültek ebből a kényszerzubbonyból, nem is emigránsok, csupán külföldön megtelepült hazátlan magyarok. Szóval: mintha az ideális cél útjában nem is tornyosulnának történelmünknek tragikus és véresen valóságos akadályai. A Magyarok Világszövetsége szeretne szoros együttműködést kialakítani a külföldi magyar értelmi rétegekkel, elsősorban írókkal, közgazdászokkal és történészekkel. A továbbiakban ezt mondja a főtitkár újévi nyilatkozata: “Elérkezett az ideje annak is, hogy egy nagyobb méretű ünnepélyes találkozót rendezzünk a világ magyarságának a képviselőivel, s közben vitassuk meg mindazokat a kérdéseket, amelyek a ma magyarságát a szülőföldön és külföldön egyaránt foglalkoztatják.” ... Mesés ábránd — vagy kenetteljes ügyetlenség ez? — melyből kilátszik a lóláb?... ... Mert végső fokon még azon az alapon is gördülne a dolog, hogy temessük el a múltat, feledjük, ami megtörtént, hiszen lassan már az idő is eltemeti a felelőseket, s a külföldi magyarság tömbjét is átgyúrta a nemzedékváltás. Jó, de mit kezdjünk a JELEN-nel? Mi simíthatná el a jelen akadályait, amikor ma éppúgy nincsenek rendben a dolgok, mint jó két évtizede már? A vasfüggönnyel mereven elkülönített politika nem is politika, hanem szörnyeteg, mely rátelepedett az emberre, rá a csecsemőre és az aggra, rá a magzatra és a holtakra. Vandál "politikai” szabályok írják elő, hogy milyen feltételekkel látogathatom meg az apám sírját, mit mesélhetek a fiamnak és unokáimnak. Tilos megvallani a szeretetemet és megbecsülé semet testvéreim és barátaim iránt, akiknek színigaz, becsületes magatartását akasztófával próbálták meg sárbatiporni a pribékek. Az ember, a "szabad” ember centiméterekre nyúlhat csak, mert azon túl mindenfelé szeges drót tüskéi vérzik ki a kezét, a száját s még a gondolatát is. És ez nem múlt, hanem JELEN! A bökő, a fáió, a vérző jelen Melyik pontja az a világnaicfaz eletnek, amelyen találkozót lehetne rendezni, még hozzá ünnepélyesen? A hétköznapok ma is véreznek, és az ünnep is szomorú vasárnap a magyarnak otthon és a nagyvilágban. Ne árbándozással kergessük a rideg valóságot, hanem győzzük le a vasfüggöny politikai szörnyetegét! Az otthoniak és a kintiek közös erejével. Ez lenne igaz és ünnepi találkozás, és ez a világ magyarságának közös dolga. _________________ (r-d) “Hetediziglen” Meghosszabbították a sötét középkort Az UNO közgyűlésen jókora szavazattöbbséggel úgy döntöttek, hogy a második világháború után kitalált "háborús bűnök” nem évülhetnek el. Szóval továbbra is üldözendők maradnak, vagyis még mindig "nemzetközi törvényszék” előtt felelősek azok, akik semmiféle tételes törvény által nem tiltott cselekményt követtek el, de utólag rájuk fogták, hogy "bűnöztek". Eddig csak egyes államok törvényhozását presszionálták "láthatatlan hatalmak", hogy hozzanak ilyenértelmű törvényt. Ügy látszik, ez már nem elég. A világkormány törvényhozó testületének szélesebb és biztonságosabb a “felségterülete”. Ezzel a törvénnyel újabb negyedszázadra visszataszították az embert a “sötét középkorba”, amelynek áhitatos, de becsületes fényét épp azok kiáltották ki sötétségnek, akik korunk fejlettségével hencegnek. Most még meg is hosszabbítják ezt a sötétséget . . . ... Meddig? Hetediziglen? Az ükunokák ükunokáin is végre akarják hajtani a marasztaló ítéletet? Itt már nem is csak az ószövetségi vak bosszú bűzlik, hanem a Talmud.
