Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

1968. JANUÁR HÓ SZITTYAKÜRT HETEDIK OLDAL HŐSÖK STAFÉTÁJA AMI IGAZ, AZ ÜGY IGAZ! — Németországi tudósítónktól — Nagy port kevert fel Nyugat-Német­­országban a többmilliós képhamisítá­si botrány, mely újból magyar nevek alatt folyt, s a rendőrségi közlemé­nyekből értesülve a lakosság körében is magyar-botrányként emlegetik. Német újságírók azonban elárulták magyar kollégáiknak és barátaiknak, hogy az egész ügyben egyetlen ma­gyar van érdekelve, a fiatal Eszter­­házy gróf, akit beugrattak és szokás szerint eljátszatják vele a balek-gój szerepét, persze a suskus központjá­ba állítva. Az egész sötét társaság kü­lönben egytől-egyig “dán", — ahogy újabban biboldóékat nevezik a nyu­gatnémetek. S ezt a hivatalos vádiratok között elfekvő lista bizonyítja, melyen még magyarosított név is csak egypár akad a két "magyar bárón” kívül. Akik persze a többiekkel együtt me­­gintcsak katolikusok vagy protestán­sok — lennének, ha kikeresztelked­tek volna, de még azt sem tették. Ma is az ősi hitet gyakorolják: a pénz­isten imádást, a hamisítást és csa­lást, jelen esetben is magyarok bő­­rrére. A német sajtóemberek most is hoz­záfűzték beavatott információjukhoz, hogy ők a botránynak "erről az olda­láról" nem írhatnak. Próbálják meg a magyarok ismertetni az igazságot úgy, ahogy’ az igaz. (Sz. E.) EGY CÉL KÉT CÍM ALATT! Egy ügyes "nemzetközi" újságíró csokrot kötött a fecsegésekből, me­lyek az USA hadügyminisztere esetle­ges távozásának a hírére fröccsentek szét illetékes és nem-illetékes szájak­ból. Ilyen áttekinthető kötegben mind­járt az tűnik föl, hogy a csokor nem is csokor, — inkább giz-gaz boglya, amit forgószél hordott össze, s ami­ből a legkiáltóbb ellentétek meredez­­nek. Maga a hadügyminiszter kijelenti, hogy teljes harmóniában van az el­nökkel, mégis januárban esetleg le­mond a posztjáról. Kis furcsaság. Lehet, hogy a Világbank elnöke lesz. Ez már nagyon furcsa. Hadügy­­miniszteri képességek és praxis — bankelnöki székben? Mert arra gon­dolni is kár, hogy csupán nyugdíjas politikus további fizetésének bizto­sítása az egész — bankfolyószámlán. Azonos feladatok szolgálata kell le­gyen az különböző címek alatt. * * * VÖRÖS OLDALRÓL úgy tekintik McNamarát, mint aki elindíttatta és folytatja a vietnami háborút. Más nemzetközi lapok viszont épp az el­lenkezőjét hangoztatják. Azt, hogy ő akadályozza meg a háború kiterjesz­tését és felforrósítását. Ö volna az akadálya a csetepaté erélyes befeje­zésének is. Felidézik a vietnami harc kezdetét. Akkor kellett volna elözönleni mind­járt azokat a szomszédos területeket, amelyek azóta az ellenség utánpótlá­sát biztosítják. Ezt annakidején vala­ki megakadályozta. Nem McNamara volt? Aztán a félkezés háború! Ha már ágyúk dörögnek kommunisták és nem-kommunisták között, miért nem dörgetik úgy, hogy eldöntse egyben a hidegháború kérdését is? Azt, hogy a Szovjet törekszik-e világuralomra, vagy az USA?! EZEN A PONTON MÁR feltűnő ösz­­szefüggés van a hadügyi tárca és a bankelnökség között. Valamikor a háborút a csődbejutott diplomácia folytatásának mondták. Az "úri” dip­lomácia szerepét azonban már átvet­te a kalmárok és spekulánsok pénze. Ha nem megy pénzzel, majd megy háborúval. S ha háborúval sem megy, majd viszi tovább a szerepet még több pénz. A pénznek nincs szaga, a bombák viszont igen büdösen füstölögnek. De nemcsak vagy-vagy-ot lehet játszani. A kettő együtt is megy, meg válta­kozva is. A FEHÉR HÁZ szellős táján lézen­­gők annak drukkolnak, hogy az új hadügyminiszter erősebb katonai ak­ciókat hoz majd magával. A legkisebb Kennedy szerint McNamara nem ön­ként távozik, és utódjától a háború kiterjesztését lehet várni. De jelent-e egyáltalán távozást a világbankelnök­ség? Fecsegnek olyasmit is, hogy a had­ügyminiszter atombombák bevetésé­hez ragaszkodott, ezért kellett meg­ingatni a pozícióját. Utódját, bár még ismeretlen, máris szuggerálják, ne­hogy elmélyítse a csatározást. De szuggerálják az ellenkezőjét is. Szöges ellentétben áll ezzel a másik­féle pletyka: hogy radikális katonák túrják ki a polgári hadügyminisztert. íme a giz-gaz vázlata, amiből a leg­élesebb ellentétek ágaskodnak. * * * Az egésznek azonban a tükörképe a legérdekesebb. Tükör előtt áll a világ minta-demo­kráciája, s benne jottányit sem mu­tatkozik kisebb diktatúra, mint a hitleri vagy sztálini volt. A sok plety­­kázás több titkot árul el a kelleténél: Egy emberen múlik minden? Rajta fordul ide vagy oda a kocka? S még­­csak nem is ő van az élen! Leléphet, elléphet — de át is lép­het olyan diktátort székbe, ahol a fegyverek szerepét a dollárok töltik be. Ezek egyelőre nem bűzlenek füs­tölögve, viszont a pénzszekrények ma municióraktárak. Sőt municiógyárak. A hadianyag-gyártás profitja há­rom usque húszszorosa a polgári ter­melés nyereségének! Hadügyminiszter vagy bankelnök? — egyremegy. S az is, hogy személy szerint ki tölti be ezeket a posztokat. A minta-demokrácia személytelen dik­tatúrának mutakozik feltűnően. Értékét az dönti el, hogy népeket szolgál-e, vagy klikkeket! (~id~) A diák: diák volt régen is Már jó hatszáz év előtt is nagy fe­neket kerített hozzá, ha pénzre volt szüksége, és szüleihez fordult. 1363 január 28-áról keltezett diák­levelet találtak Kallósemlyénben egy poros levéltárban. Domokos nevű di­ák írta a szüleihez Visegrádról, ahol bizonyára lapos zsebbel diákosko­­dott. Arról ír, hogy "haladásának szolgálatára” meg kellene vennie valami nagyon fontos könyvet, meg más szükséges dolgokat is. Nagyobb nyomaték kedvéért ezt tette hozzá: “Nem hiába írta a költő, hogy szitá­val meri a vizet az, aki könyv híján akar tanulni!" Az ember ráismer a saját diák-le­veleire. Meg ráeszmél diák-önmagá­ra. Meghitt ünnepélyt rendeztek a Cle­­velandban élő volt magyar tüzérek védszentjük napján, Borbála-napon. Mészöly Elemér, szkv. vezérőrnagy üzenete a tüzér baj társakhoz a hon­talanság 23. esztendejében emléke­zetbe idézte, hogy máig sem gyúlt reménysugár a magyar horizonton. Rámutatott a katona-sorsra. Külsőleg talán úgy látszik, hogy a katona gondolkodás nélkül, mintegy csak odavetődik kidőlt baj társa he­lyébe. Nem így van. Nincs ember, akibe csak egyirányú gondolat villanna be­le, amikor merészet lép. Katona sincs ilyen. A kötelesség hangja mel­lett, bármilyen röviden, de ingatag kérdésre eszmél: van-e értelme an­nak, hogy odadobja az életét? Megrázó és ezért a legfelemelőbb is a katonaiélekben az, hogy még ha tudja is a harc eredménytelen voltát, nem hátrál meg, hanem előre lép, az elesett helyébe. Ha kilövik Népek és emberek sorsába szakadt földomlás temette hontalanságba először a művészetét, most meg az ő földjétől hatezer kilométeres ide­genben borult hant magára a Mű vészre. És szívetszaggató gyász egy művész-férje. Gere Lola meghalt. Laurisin Lajos dr. immár özve­gyen emlékezik vissza két nagysze­rűnél is igazabb művészéletre, a bimbózás Ígéretére, a virágzás pom­AZ ÖREG HARCOS Meghalt az öreg harcos: Fáy Zoltán. Nyolcvanhét éves korában borult rá a szemfedő, de nála nem a kornak van jelentősége, hanem a szemfedőnek. Mert az ember az a furcsa lény, aki általában akkor lát túl önmagán, az alapjában vé­ve apró semmiségen, ha végleg behúny­­ja homloka alatt a látás szervét. Ahhoz nem fér kétség, hogy Fáy Zoltán min­denekelőtt a fajtájáért harcolt, de nem látta mindig, hogy kik ELLEN. A szem­fedő alól most már bizonyára látja en­nek a megszorongatott drága magyar népnek minden érdemes szolgálóját, meg azt, hogy kik az ellenségei és sírásói. Csak most már nem vív tovább ... Egész életében a harc volt az eleme, s nem annak a diagnosztikája. Kardot forgatott szüntelen, s ugyanannak a kardnak a lapjával simogatott, élével vágott. Hol számottevőeket, hol azokat, akik föl sem érnek a nemzeti küzdelem szintjéig. De sokszor fordult kezében a penge, s ilyenkor oly szépen talált, mint kevesen mások. Nem a módszert mintáz­ta meg, hanem a magyar tüzet. El is égett benne. Ritka magyar harcos volt: az ameri­kai magyar élethez hozzánőtt az alakja. Nélküle talán üres is lesz az — jóidőre. kezéből a puskát, fölveszi halott baj­­társáét. Nem is hadicélért küzd, ha­nem hogy népe életében tegyen egy lépést előre. Stafétát fut — hősen! Ez a hősi staféta öleli át az egész magyar történelmet, a véresen is dicső évezredünket. Ha erre tekin­tünk vissza, lángbetűkkel írva jelenik meg előttünk a jövő magyar ezredév! Csak a száraz jelenbe-nézés mutatja megtorpanásnak azt a kis időt, amíg a váltás történik; a magyar hősök staféta-rohama azonban nem állt meg. Minden idők méhéből születnek hősök, de csak nagy távlatok szemlé­letében látszik igazán, hogy ők írják a történelmet! Holnap is, végesteien mindvégig. Mészöly Elemér üzenete mély ha­tást váltott ki a tüzérek Borbála­estjén. Reménysugárt gyújtott a magyar horizonton! (M.T.) pájára és a termés ritka gazdagsá­gára Az őszi lombhullás néha még szomorúbb a halálnál . . . A halott egyvalakié vagy család­jáé, — művészlelkeink lombhullását azonban nemzet könnyei kísérik. Gere Lola a magyarságé volt, Lau­risin Lajos is az. Magyar búcsúhang száll feléjük, és idegenben is: ma­gyar részvét szava. De hiszen akkor ők nem is lettek hontalanokká! • Egy fiatal Csalogány egyszercsak úgy kezd dalolni Szeged színpadán, hogy az ország szívéig hatol a hang­ja. Nem erejével, hanem finomsá­gával, teljességet Ígérő művészi ki­fejezésével. A pesti opera színpa­dára kerül. Verdit, Puccinit, Bizet-t éppoly találóan énekli, mint Tho­­mast, Straussot vagy Respighit, és majd’ félszáz opera női címszerepét. Bécs hívja, Berlin, Hamburg is meg­hallja, előbb hírét, aztán a hangját, s a Scala-ban ő énekli meg először a "Láng’’-ot. Megénekelte, így írta akkoron a kritika. A hangverseny­dobogókon Európa legnagyobb ze­nekarait leghíresebb karmesterei vezénylik, amikor Gere Lola szop­ránja cseng. öt közben egy tenor ragadja meg és magával. Ritka hűséggel együtt éneklik to­vább a házasság daljátékát is. Két szólista egymást kiséri végig az éle­ten. S most New Yorkban utolsó útjára kisérte a Szopránt a Tenor. Művészi lombhullás . . . Magyar Lombhullatás . . . . . .Szomorúbb a temetésnél. f—sk—) Művészi lombhullás — magyar lombhullatás

Next

/
Oldalképek
Tartalom