Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
1968. július hó SZITTYAKÜRT 3. oldal A hangsúly azon van, hogy az 'EMBER lázadt föl. És hangsúly van a múltidőn, hogy a lázadás már megtörtént, abban már benne vagyunk. Rousseau óta egész sereg mélyenszántó gondolkodó figyelmeztetett arra, hogy a természetes életnek az erői szét fogják szakítani a kantárokat, melyekbe maga az ember hurkolódik bele, és nem csak az elnyomottak, a szegény tömegek, a proletárok. Ortega Y Gasset spanyolul, Németh László magyarul könyvet írtak erről. Mindkettő kereken mondta meg, hogy lázadás készül a civilizáció ellen. És most már benne vagyunk! Nem ilyen vagy olyan ok miatt, nem emezért a célért vagy amazért, hanem mert a nyers, de természetes életerő: széttépi a rabság láncait. Általános lázadás van, melynek közvetlen rúgói között hiába keresni logikát, okszerűséget vagy határozott célratörést. A rúgok nem tegnap keletkeztek. A civilizációs fejlődés izzította őket századok óta, és most váltak égetőkké, mert már nagyon elfajult a civilizációnk. Azért lázad az ember, mert hurokba került. Abból akar szabadulni, de még csak a kötelékeit tudja tépdesni, mert nem lát megfelelő életformát, melybe beleszabadíthatná magát. Mélyére kell néznünk ennek a lázadásnak! Láthatólag megérett már, csak még nem irányul határozott célba. Ezt a lázadást már nem csillapítani, nem elfojtani kell, mert ezt a lázadást már nem lehet csillapítani, és elfojtani csak együtt lehet az Ember megfojtásával. Ezt a lázadást meg kell ragadni és tele kell tömni gondolatokkal, hogy ki tudja magát fejezni. Logikusan, gazdaságosan, erkölcsösen, biztonságosan. Különben csak rombol és pusztít mérhetetlenül, végzetesen. ♦ MILYEN GONDOLATOK FÉSÜLHETIK RENDBE az emberi lénynek ezt az általános lázadását, hogy pozitív célra törjön, amiért érdemes küzdeni? Semmi esetre sem a mai állapotok végnélküli elemzése, vagy olyan boncolgatás, ami inkább ködösít, mint világít. A KUTATÓ GONDOLKODÁS sem ér sokat, ha csak a felületeken fürkészkedik, s nem szánt olyan mélyre, ahol a gyökerek tanyáznak. Ma már hiába csillog itt-ott éleslátás, és részletekre vonatkozó konstruktív törekvések sem segítenek. • • AZ, HOGY A KOMMUNISTA FÉLVILÁG lazítja a másik félvTLÁGOT, olyan igazság, melyet nem elég egymagában meglátni. Az úgynevezett szabad világ is lázit ja a vörös rabvilágot. A felületes meglátás súlyt helyez itt két ellentétes világnézetre és gazdasági rendszerre, melyek vetélkednek egymással, és mindkettő jellegzetesen körvonalazott céllal tör előre. A mai lázadás mélyén azonban nincs ilyen határozottan körvonalazott cél. A meglátás tehát nem elégséges kórleírás. Mindkettő a saját eszközeivel dolgozik, de amiatt erőlködik, mert a civilizált élet formáinak zöme értelmetlenné vált, és elviselhetetlen nyűggé. A kommunista-kapitalista vetélkedésnek a mai lázadás tüzében tehát már nincs alapvető jelentősége. A lázongás problémáján sem fegyveres győzelem, sem megegyezés nem segítene. • A DIÁKFIATALSÁG MA VALÓBAN közéleti szerepre tört föl. A lázadásnak komoly hangadója. Kócos haja és mezítlábas viselkedése csak tünet, mellyel kifejezni véli, amit szellemileg még nem tud kifejezni, mert egyetemi nívón is csak tanuló. De legélesebben épp az ilyen torzonborz kilengései mutatják, hogy a mai lázadás az egész civilizáció ellen irányul, és nem ebbe vagy abba a formába szorult világnézetek ellen. Nem is az ellen, hogy só vagy cukor kristályokban jegecesedett-e ki eddig az élet. A ruha civilizáció, — a rongyokba vagy meztelenre-vetkőzés: undor az eddig divatos ruházat ellen. És tehetetlen tüntetés amellett, hogy nincs az új korra szabott újfajta ruha, melyet magára ölthetne a civilizált társközösségekben élő ember. Ezen a szinten tehát az ifjúságprobléma is negatívumra mutat csupán. Nincs gyökeres jelentősége. Nem támpont, melyen a javítás szándéka megvethetné a lábát. • CIVILIZÁCIÓNKNAK SARKALATOS KARAKTERE LETT, hogy benne az életnek minden színű, ízű és szagú intézményét és mozzanatát a pénz modern rendszere szabja meg. Tökéletesen helytálló a mindenhatópénz, vagy a “pénz-isten" megjelölés. De csak rá kell pillantani ennek a pénzrendszernek a megszervezőire, máris látni lehet, hogy az egész rendszer, uszályaival együtt a zsidó világhódításnak ügyesen kamufiáit eszköze. A pénz már nyilvánvalóan öncélú lett, mert nem csupán csere-eszköz, pedig csak annak volna szabad lennie. Ma azonban már nemcsak arra szolgál, hogy érte dolgozzon az ember, és rajta megvegye, amire szüksége van. A ma pénzén nagyrészt azt veszünk, amire nincs szükségünk, mert amire szükségünk volna, arra nem telik elegendő. A kitágult életperspektíva eléréséhez mégkevésbé elég ami van.A pénz sáfárjai így játszanak az emberiséggel, s a játék nyereségével leigázták az Embert. A mai lázadás gyökerei azonban még ennél is mélyebben tanyáznak. Még ennek a zsidó világhódításnak is csak felületes, tehát múló része van a bajokban. Ha végetérne, akkor sem lenne rend, és nyitva maradna az út a lázadás folytatásához. De amíg tart a zsidó szervezkedés a népek leigázására, addig is hiábavalóan pazarolja rá az erőket, mert csak múló sikereket érhet el. ♦ AZ EMBER LÁZAD MA, ÉS EBBEN A CIVILIZÁCIÓBAN ELFAJZOTT LÉTEZÉS ELLEN LÁZAD! Rousseau jelszava: "vissza a Természethez”, talán túl későn, talán túl korán hangzott el, de mindenesetre használhatatlan, mert a gondolat világában még nem merült föl szilárdabb életcél, mint a kultúrfejlődés. Tökéletesen közömbös, hogy ez a kultúrfejlődés koronkint milyen szinten van; de annál szigorúbb követelmény, hogy a kultúra anyagi formája: a civilizáció mindenkor a kultúrát kövesse, azzal harmonizáljon, s el ne ferdüljön más irányba. Előre ne szökjék tőle, nyakára telepedve meg ne lovagolja. Mert nincs nagyobb katasztrófa, mint civilizáció kultúra nélkül, vagy pláne a kultúra ellenére! A történelem minden kínja-keserve tündérálom azokhoz az állapotokhoz képest, melyeket a civilizáció nekilendült rohamától ihletve, az utópisták fantáziája rajzolt meg egy szuper-civilizációban áporodó életformáról. Ahol nincs könny, — de a mosoly is eltűnt az ember arcáról... Mert csak a halottak nem sírnak és nem nevetnek. S nem errefelé tart-e jelenkorunk? A halál eddig természetes volt, és csak az egyénnek volt joga hozzá. Ma a még lélegző egész emberiségre leselkedik, s a lesállása: EZ a civilizáció, ez a MAI civilizáció. A szellemi kultúrát megnyergelt anyagi civilizáció katasztrófájában élünk. Kultúránkat magasnak mondjuk és joggal. De azt nem mondhatjuk rá, hogy mély, mert a LÉT és a LÉLEK mélységébe alig látunk még vele, pedig ott biztosan több a titok, mint a magas világűrben. ♦ A közvélemény egyszerűen elkönyveli az ismeretei közé a statisztikusok jelentéseit: a modern élet nagyvárosokba tömöríti az embereket. Mi a “logikus” követelménye ennek? Hagyni elpusztulni a falvakat, a vidéket, ahol legalább még az elemi életszükségleteinek ura az ember, — s mégnagyobbá építeni a városokat, még tovább szervezni a zsúfolt tömegéletet. Odaszervezni, hogy egészen dróton rángatható bábokká váljanak az emberek, mert éjjel-nappal a pénz akasztófa-kötele fojtogatja őket. Még tudósok is elfogadják a programot: kollektivizálni! Ki szól ellene, hogy kollektivizálni lehet sokmindent, anyagot, gyáripart, termelést, üzletet, közlekedést... temetést, — mind elbírja azt. Csak kettő van, ami nem bírja el: az élő ember, s nyomában az emberi jövő. Kollektive halott embertömegből nem fakad ki már a személyiség továbbteremtő géniusza. ♦ Ma két eshetőség előtt szorongunk. Vagy az emberiség temetője fölött virágzik ki egy egészen új kultúrát követő új civilizáció, — vagy pedig az Ember most robbanó lázadása telítődik meg Gondolatokkal, melyek megigazítják a mai civilizáció arcán mutatkozó szörnyű vonásokat. Ezt a mefisztói grimaszt. Keményen, gyökeresen! Kérlelhetetlenül kiirtva minden termékét, melyből csak a materializmus szellemtelensége vigyorog, és kérlelhetetlenül érvényre juttatva a Gondolatnak minden igazát, ami régóta ellentmondásokban fuldoklik. Olyan mély logikai ellentmondásokban, melyekre rátelepült a civilizáció minden súlyos intézménye, és ezért lett belőlük lázadást keltő katasztrófa. ♦ Ha ez a lázadás már holnap ki tudná fejezni önmagát, akkor a mai becstelen pénzrendszer helyébe tisztességes gazdasági rendszer után kiáltozna. Az anyag kollektivizálásáért az ember kollektivizálása nélkül. A magántulajdon elvének eredően logikus tisztázásáért. Az alkotó ember föL szabadításáért, hogy a lélek s a szellem ne fulladjon bele az anyagi lét indokolt megszervezésébe. A kultúra pártolásáért rombolna az elfojtott és csődbevivő civilizáció ápolása helyett. Nem emberi jogokat akarna, hanem emberi életet. És teli tüdőből kiáltana azért, hogy az egykézbe kaparintott világuralom helyett jöjjön el a nemzetközösségek becsületesen szervezett anyagi életrendszere. Ha ez a most kirobbant lázadás nem a nagy temető, hanem a lét virágosmezői felé fordítja útját, akkor — örökértékű hagyományainkat őrizgetve — csatlakozunk a lázadókhoz! Mert beteg civilizatív intézményeket, megromlott és rontó szokásokat védeni épp annyira oktondi dolog, mint amilyen becstelenség. Dr. Szhikár László TITÓ ÖREGNEK ÉRZI MAGÁT A jugoszláv államfő rádióbeszédben szólt az egyetemistákhoz, és ebben kijelentette, hogyha ő már képtelen volna megoldani a problémákat, vele együtt minden öreg kommunistának át kell adnia a helyét azoknak, akik képesek rá. (A szónak azonban csak akkor van hitele, ha tett követi!) ATOM EGYEZNI ÉNY- és ami utána következik . . . Az USA, a Szovjetunió és Anglia aláírták az új nemzetközi atomegyezményt, mely már majd’ egy éve megszövegezve várakozik. Júniusban az UNO is tudomásul vette az érvénybelépését. A sokáig húzódó vitát ezzel kettévágták. Soronkövetkezik az, hogy rákényszeritsék mindazokra a jelentősebb államokra, melyekre érdemes rákényszeríteni és lehetséges is. Eleve lehetetlen Kína és Franciaország csatlakozása. A legújabb USA—Szovjet paktum már ennek a jegyében született, s ezzel az egyik világfront erősebbé vált a másiknál. Vele viszont előtérbe szökött az a lehetőség, hogy a kínai—amerikai viszony, illetve ellentét aktívabb forrásba kezd. Az USA pillanatnyi szempontjából ez kétségtelenül előnyösebb, de csak a kisebb veszély vállalását jelenti. Más fronton viszont bonyolódik majd a helyzet. Nyugat-Németország hamarosan oda juthat, hogy neki is alá kell írnia, ami azzal egyenlő, hogy kiszolgáltatja minden gyarapodó gyűjteményét, amivel a német szellem próbálja kivívni az önállóságát. Európai vonatkozásban pedig olyan éket jelent Németország és Franciaország között, amit csak mélyebbre lehet kalapálni, de kihúzni nem. Márpedig Európának, hogy újra Európa lehessen, mindenképpen a német—francia jóviszony az alapja. A világ legfontosabb ügyét: Európa ügyét tehát megint a szakadék fenekére sodorta a fele-fele világ két idegen hatalma. Pedig a legősibb történelmi faktor nélkül továbbra is csak ideiglenes megoldásokat és félmegoldásokat szülhet a nemzetközi politika, — a jobbik esetben. FÖLLÁZADT AZ EMBER!
