Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-05-01 / 5. szám
MÁSODIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1967 MÁJUS HÓ Nemzetközösségi összefogás zászlóbontása (Folytatás az első oldalról) — Hazafias amerikai szervezetek tisztelt Képviselői! — Tisztelt egyházi Vezetők! — Tisztelt amerikai és magyar Hazafiak! — Ritka kiváltság számomra, hogy ma itt együttesen üdvözölhetem önöket a Hungária Szabadságharcos Mozgalom nevében. — Száz évvel ezelőtt, egy világszerte jólismert hazafi, a magyar Kossuth Lajos itt járt Amerikában, és egyik híres beszédében, melyet ennek a köztársaságnak a polgáraihoz intézett, azt mondta, hogy: “A világ egyik fele nem lehet szabad és a másik rabszolga.” * * — Holnapután huszonkét esztendeje lesz, hogy 1945 április 4-én az ezeréves Magyarország utolsó rögére is szovjet rabszolga-hajcsárok léptek. Ugyanazokban a napokban az egész világ egyik felét is rabszolgává tették — a szabadság nevében. Tisztánlátás helyett illúziók! — Sokan abban az illúzióban voltak, hogy a világ fele élhet szabadon, amíg a másik fele rabsorsban görnyed. A világ szabad felén ma is vannak még, akik ilyen illúzióban élnek. De azt már mindenki érzi, hogy ezt a szabadság földjét is fenyegeti valami. Mi, akiknek hazája huszonkét év előtt szabad országból lett rab-ország, szeretnénk az illúziókban élőket igen keményen figyelmeztetni arra, hogy a rabság közeleg, s ez az ami fenyeget! — Ma már talán nem is annyira a vasfüggöny tiporja a szabadságot, s talán nem is az a láthatatlan vasfüggöny, melyre Jean Beaty hívta fel oly megrázó bizonyítékokkal a figyelmet. Ezek a függönyök kemény küzdőtereken eltávolíthatók. Az igazi veszélyt az a függöny jelenti, mely a küzdőterek kialakítását akadályozza, és melyet az emberek húznak magukra azzal, hogy elzárkóznak a problémáktól és azoktól a szervezetektől, amelyek szembenéznek a problémákkal. Az egyéni és nemzeti célok azonossága — Sokan semmiben sem akarnak résztvenni. Végezze el a közösségi munkát másvalaki, áldozzanak mások — mondják. De kik? Azok, akik elvesztek a csatatereken, mert mindnyájunkért küzdöttek? ők már feláldozták az életet, az egyet, amivel rendelkeztek! Bizonyos, hogy újra áldoznák, ha módjukban lenne, mert látták és akarták a közös szebb jövőt. Az a jövő azonban már itt van a nyakunkban, és nem lett jobb. Sőt még nagyobbak a problémái. — Ezért van óriási jelentősége annak, hogy erősödnek Amerikában az ébredő szervezetek! — Sokan azzal érvelnek, hogy ma minden máskép van. Ma rettenetes fegyverekkel — hidrogénbombákkal — állunk szemben. Hazafiak! Legyen szabad idézni egy másik magyar szónokot is, aki az 1956-os magyar szabadságharc tizedik évfordulóján mondotta: “Ezt a mai világot nem annyira az atombomba fenyegeti, mint inkább a gyávaság!” — Ezért van óriási jelentősége annak, hogy íme, vannak itt is bátor emberek. Amerika igazi hangja — Ennek a Köztársaságnak az igazi hangját sokáig nem lehetett hallani. Talán a polgárháború óta nem. A ma oly sokat hirdetett “Amerika Hangján” nem az amerikai nép szól, hanem az amerikai ruhába bújt semita erő. — De van már ÜJ HANGJA ennek a mai Amerikának! összefogtak népi szervezetei, s képviselői, helyi tagjai íme, most eljöttek közibénk is. Bízunk abban, hogy hangjuk napról-napra többekhez jut el, és bátorságot önt gyávákba, megalkuvókba, közömbösekbe. Ez az új hang, mely itt is megszólal most, méltó felújulása az egykor oly példás Köztársaság hangjának. Arra törekszik, hogy megadassák az egész világnak az a szabadság, amire ez a nemzet alapozta valamikor az ő államát. — Rabmagyarország huszonkettedik évfordulóján emlékezzünk 1945 április 4-ére, és az újjáébredő Amerikára! Jöjjön el a múlt és jövő SZABAD MAGYARORSZÁGA, és éljen a régi szabadságának megújítására induló SZABAD AMERIKA! Május a (Folytatás az első oldalról) nemzetet elvágta a múltjától. Nemcsak a szovjet szuronyok és a csatlós-basák miatt fuldokük, hanem azért, mert az ezeréves múlt levágott gyökérzetéből alig képes már életnedvet szívni. Fölemészti tartalékait, s a vörös nedvből nem életet, csak pillanatnyi létet tud pótolni, mint tövéről metszett kankalin a virágvázában. Április 4-én az a szándék nyert érvényesülést, hogy a szovjet érdekkörbe lökött magyar népből gyökértelen embertömeget csináljanak. “Proletáruralom” által átformált műembereket, egy világuralmi rögeszme lélektelen szolgálatára. A szabadságharcos legyen büszke, de necsak hőstettére, hanem főleg arra, hogy hőstettével Moszkváig ért és fejbekólintotta a szuronyosok vezérkarát, akik a kólintás után taktikát lettek kénytelenek változtatni. Am, vigyázat! Nem céljaikat változtatták meg, hanem alkalmazott eszközeiket. A forradalom romjainak eltakarítása óta itt-ott egy kicsit meg van engedve, hogy múltjába nyúljon a magyar, és gyökereinek egy-egy szálát visszakötözze önmagához, azokból némi életnedvet szívhasson. A nemzetnek ezt a szerény, de gyógyuló lehetőségét vívták ki a szabadság 56-os harcosai! A hőstett lázában anélkül tették, hogy világosan látták volna s tudatosan szolgálták volna, hiszen előre nem is lehetett látni ezt. Ki tehát a szabadságharcos ma? Meghatározói közé sorakozik, sőt a hőstett csúcsára emelkedik benne tettének ez a roppant vívmánya, amit 56-ban még próféciával sem lehetett volna kielemezni. 56 előtt tizenegy és fél esztendeig csak az átgyökértelenítés terheit és fájdalmait nyögte. Kábítva volt, s nem lévén más pohara, a vörös “szocialista paradicsom” bájitalát szürcsölgetve nem is tudta, nem ért rá észrevenni, hogy nemzedékét nemzeti gyökereiről operálták le. Hősi glóriával a feje körül, de ennek a tudatnak a hiányával fején belül, csupán sebzetlen magyar szívével vetődött emigrációba. Nem érthette meg, hogy miért más ő, mint a korábbi emigránsok. S ma is csak úgy értheti, ha a magyar gyökérre tekint, amit kivágtak alóla, szeme előtt szemétbe vetettek, s csak a szíve vonzódását érzi iránta. Közülük sokan úgy látták, hogy a külföldi talaj nem magyar ember alá való, s a magyar szív vonzásának engedve, hazamentek. -Mások a számkivetés sivár állapotában *a GONDOLKODÁS ŰTJAN kerestek írt szívük fájdalmára. S ha írt nem is, annál sokkal többet találtak: SZELLEMI MEGOLDÁST! Bekapcsolódást a történelmi magyar mivolt gondolatkörébe. Megtalálták a negyvenötösöket, akik annakidején magukkal hozták és máig is ápolják a gyökeres magyar gondolatvilágot, mely nélkül nincs magyar jövő és a magyar jelen is kiszárad. De mi lesz azokkal, akik csak 56 villanásából támadt fényhez ragaszkodnak? Akik ma is csak ablaknyitást, sebkötözést, bilincstörést akarnak, s a nemzetük testére hurkolt kötelet akarják szétvágni? Akik a tíz év előtt hirtelen támadt szabadságharcos programon nem nyúlnak túl a magyar múlt esszenciája felé, mely újabb magyar történelmi korszaknak vethetné meg az alapját, s nem csak bizonytalan pillanatnyi felszabadulásnak? Ma már dögkeselyű károgásánál is égetőbb kérdés kiabál felénk: MI LESZ AZUTÁN? A magyar életútat ennek a nemzedéknek legalább el kell kezdenie kikövezni! Otthon belekezdtek! De végezni csak annyira bírják, amennyire láncaik engedik. Az emigrációnak az a nagy előnye, hogy megkötés és félrevezetés nélkül juthat annak az ismeretanyagnak birtokába, melyre az elnyomott magyarság harcosainak múlhatatlanul szükségük van. Leszűrheti a tanulságokat, a tudás emléktárába teheti mindazt, ami az idő múlásával s a fejlődéssel együtt időszerű értékét vesztette, és odakötözheti magát a magyar gyökér minden szálához, mely a szabad, korszerű, nemzeti jövőhöz szolgáltat életnedvet. Csakhogy meg lehet-e ezt tenni olyan szemlélettel, melybe évtizednél is tovább súiykolták otthon, hogy a magyar történelem a szovjet megszállással kezdődött? S amely a szabad földön csak annyival épült tovább, hogy hozzátette ehhez 56 októberét meg Nagy Imrét? Vagy hozzákívánja a nemzetközi nagytőkét? Olyan felületes szemlélettel, mely a magyar sorsot egyszintre helyezi az egyéni sorssal, s az egyéni kényelem szempontja szerint dönt a nemzetközösségi elhelyezkedés kérdésében, vagy a nemzeti élet formája fölött? Esetleg nem is érint nemzeti létkérdést, mert politikai ismeretvilága nem terjed tovább párts hatalmi tusakodásokon, ahogyan azt otthon látta, mert mást sem láthatott. S ahogyan hasonlónak adja jelét az emigrációban is, amikor minden kérdés fölé azt helyezi, hogy személy szerint kik képviseljék itt a szabadságharcot, de ennek a kérdésnek alája elfelejt nemzetpolitikai kérdéseket sorakoztatni . . . Nem lehet ilyen hiányos szemlélettel segédkezni sem a válságos nemzeti lét építésének küzdelmében, sem pedig a várományos új országépítés munkájában! Már pedig a magyar emigráció súlypontja máris átfordult a szabadságharcos nemzedékre, s vele a felelősség is! Magukra maradnak és nagyon hátramaradnak azok, akik a szabad életlehetőséget nem szabad iskolának tekintik, és nem vértezik föl magukat alapos magyarságismeret fegyvereivel! Az őszi október temeti az élet pezsgését, májusban sarjad igazán a természet. Az Októberi Hősöknek Májusi Hősökké kell teljesedniök. Mindenre elszánt harcosként föl kell tömiök, az utolsó töltényig ki kell fosztaniok a magyarságismeretek fegyverraktárát! Nem lehet enélkül új csatába vágni, pedig az idők méhében új szabadságharca sarjad a magyarnak, de csak új hősei vághatnak neki új életútat! (—s — n) ★ “BUDAPESTEK RUNDSCHAU” címmel új németnyelvű hetilap jelent meg Pesten. Lássuk benne a nyugat felé való orientálódás jelét? ★ HOGYAN LEHET ilyen képtelen badarságot nyilvánosan szélnekereszteni, hogy a mai kettős: Nyugat- és Keletnémetország “történelmileg alakult ki”? Tudniillik így szólta el magát egy nemrégen tartott választási beszédében — Kádár, a főember. Hát a vasfüggöny mögött semmit sem tudnak a yaltai és potsdami “nemzetközi vásárokról”, vagy “fekete piacokról”? William Murphy (NAAWP) az amerikai mozgalmak határozatát ismerteti a Hungária Szabadságharcos Mozgalom április 4-i tiltakozó nagygyűlésén. A képen balról-jobbra: William Murphy (NAAWP) Molnár Lajos (HSzM) és Lee A. Dodson a “Liberty Lobby” washingtoni képviselője.
