Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
HATODIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 DECEMBER HÓ hazai hírek ★ A BÁNYÁSZOK MUNKABÉRE A LEGMAGASABB OTTHON. — Átlagosan havi 2500 forint. Ezen belül a munkásoké 2700, a műszakiaké pedig 3200 forint. A bányászat különböző ágazatai 155,000 embert foglalkoztatnak. Múlt évben a magyar szénkitermelés több volt 31 millió tonnánál. De ebből csak 4 millió a magas kalóriaértékű feketeszén. Az átlagos kalória/kg. érték 3,180 és 3 millió tonna szénszükségletet külföldről kellett pótolni. A kőolajkitermelés elérte az 1.8 millió tonnát, de 2.2 millió tonnát még importált is az ország. Ezzel szemben feldolgozás után kb. félmillió tonna olajterméket sikerült exportálni. A földgáz kitermelése örvendetesen növekszik. Egy év alatt 784 millió köbméterről jóval egymilliárd fölé emelkedett. Vasérctermelésünk viszont évi 800,000 tonna körül van, úgy hogy a magyar kohászatnak nagyobbrészt behozatallal kell dolgoznia. ★ NEM EMELIK TOVÁBB AZ ÁRAKAT! — Legalábbis ezt propagandázzák otthon “illetékes” szervek. ★ NEM TETSZIK OTTHON A “KÖZTULAJDON”. — így is ki lehet fejezni azt a statisztikai adatot, mely szerint az összbűntettek 60 százalékát teszi ki a “társadalmi tulajdon ellen elkövetett büntettek” száma. Ezek szerint — némi túlzással — 100 büntetőítélet helyett csak 40-et kellene hozni, ha nem volna otthon “köztuljadonrendszer”, vagyis kommunizmus. És minden 100 bűnözőnek bélyegzett szegény magyar helyett csak 40-nek a homlokára kellene sütni ezt a szégyenbélyeget. Sőt még annyiéra sem, mert szintén a kommunizmusból folyó “államellenes” és a “társadalmi rend” ellen elkövetett büntettek állnak az első helyen a statisztikában. Az adatok olyan sokat mondanak, hogy annak jelentését valóban csak szovjet-zsidó szájkosárral lehet elbagatelizálni. Tisztességes és szabad politikai rendszerben mélyreható változást parancsolnának, mert papírkosárba söpörnék a bolsevizált “magyar” alkotmányt. ★ TELJESÉRTÉKÜ ZENE A MADÁRDAL, amit közönségesen csak bájos, de egyszerű füttynek hallunk. S ezt egy magyar tudományos kutató bizonyította be az oxfordi madártani kongresszuson. Énekesmadarak dalainak lassított hangfelvetelével erről egyszerűen is meg lehet bizonyosodni. A dalosmadarak másodpercenkint 100-600 hangot szólaltatnak meg. A hangok fejlett formájú melódiákat adnak: a szó szoros értelmében zenét jelentenek. Nincs az a zenei szakember, aki képes volna felismerni, hogy az erős lassítással lejátszott hangszalagról emberi eredetű zenét hall-e, vagy madármuzsikát. A madarak dalaiban tehát a zene szerkezeti elemei, motívumai, formái rejtőznek a viszonylag gyorsabb (normális) rezgésszámok alatt. A magyar kutató illusztrált előadásának igen frappáns sikere volt Londonban. ★ AMERIKAI NÍVÓN ÁLL A MAGYAR SEBÉSZET. — így nyilatkozott dr. Kovács István clevelandi orvos, aki hathetes tanulmányúton volt Magyarországon. Kiemelte, hogy milyen intenzív kutatómunka folyik a budapesti klinikákon, s az operációkat a legmodernebb műtőkben, kitünően képzett sebészek végzik. Az Amerikába származott magyarországi születésű orvos résztvett a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett nemzetközi ortopéd-sebész konferencián is. ★ SZKÍTA TEMETŐ TISZA VASVÁRON. - Magyar régészek most tárták föl Tiszavasvár közelében a negyedik szkíta-kori temetőt. ★ FIAT, RENAULT ÉS ZASZTAVA (jugoszláv) AUTÓKKAL gyarapítják a hazai személygépkocsiállományt. ★ ★ ESZE TAMÁS KURUC BRIGADÉROSNAK születése 300. évfordulóján szobrot állítottak Tarpán. A Szovjethez csatolt Beregszászon pedig utcát neveztek el róla. (Hízelgés a magyarok felé? — vagy rossz értelmezése Esze Tamás történelmi szerepének?) Vitéz Serényi István a HSzM kanadai szervezetével együtt elhelyezi koszorúját Montrealban a Hősök szobrán a magyar szabadságharc áldozatainak emlékére. vitéz SERÉHYI ISTVÁH nem frakkot öltött, és nem díszvacsorázott, hanem ismét országos távgyaloglást végzett országutakon, az USA és Kanada városain keresztül, zubbonyán a magyar címerrel és “REMEMBER HUNGARY!” felírással. A gerinces magyar szabadságharcosok kiáltványa volt, hogy ne engedjük a pesti utcák hőseinek emlékét frakkba öltöztetni és díszvacsorák pohárköszöntőinek színvonalára süllyeszteni népünk áldozatát. Vitéz Serényi István megfelelt rá. Teljesítménye egyedülálló. 31 város újságírói interjúvolták angol és francia lapok hasábjain fényképei sorakoztak, és televíziók sugározták frappáns válaszait a föladott kérdésekre. Sokan és többször megkérdezték tőle: mit is akartak a magyarok 1956-ban, és mit értek el világhíres forradalmukkal? A kommunista rabságból akartak szabadulni, — volt a válasz és Serényi ki merte mondani: SZOCIALIZMUST AKARTAK MAGYAR MÓDRA! A nagy küzdelmet a szovjet haderő vérbefojtotta. A magyar kezdeményezésnek nemcsak szenvedés lett a következménye. Ez vetette meg alapját annak a rendszernek, mely 10 év alatt az “enyhülés politikájáig” juthatott. A magyarság azonban nem adja fel forradalmi harcát tíz év után sem, mert az “enyhülés” alig több külsőségeknél és megtévesztő látszatnál. Egy ezeréves nemzetnek pedig joggal lehet igénye szabadságra és függetlenségre. Azért küzdünk tovább, hogy 56-os forradalmunkat és szabadságharcunkat mi fejezhessük be, akik kezdtük, és azzal az eredménnyel, amiért elkezdtük és amiért áldozatunkat hoztuk. Számadás és vallomás kényszere alatt Számadás és vallomás kényszere alatt A Szabadságharc napjain rendre megszólaltak a magyar írók. Szavaik félreérthetetlenek voltak — mellette. November 4-e után torkukra forradt szóval kellett igen-t vagy nem-et mondaniok. 1956. december 22-én aztán nyilatkozatot adtak ki, “Gond és hitvallás” címmel. A nyilatkozatot Tamási Áron fogalmazta. így: “Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket. De a zivatarok borújában is két fény mindig hü maradt hozzánk. Egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon; a másik pedig virrasztó költőink fáklyafénye, mely a magyarság számára ma is tanítás. Számunkra több is annál, mert kötelező örökség. Hűséggel szeretnők ezt az örökséget hordozni. Nehéz. De megtennünk mégis az egyetlen út, mert nincs feloldás. Itt állunk hát a számadás és a vallomás erkölcsi kényszere alatt. Itt állunk az októberi szabadságharc véres halmán, melyet egy nép reménye ostromol. Ha egy évtizedre visszatekintünk erről a halomról, szenvedőnek és várakozónak látjuk a népet. Szenvedett, mert korának eszméit, melyeket tíz év előtt reménnyel üdvözölt, idegen formában és zsarnoki módon akarták életévé tenni. A hosszú kényszer alatt kiújultak természetén a történelmi sebek, s nemzeti függetlenségét veszendőnek látta. Szenvedő és igaztalan sorsában gyógyulásra áhítozva vágyakozott s nemzetté válni sóvárgott. Ebben a vágyban és sóvárgásban van a forrás, mely október 23-án feltört mélyéből. Mint ennek a forrásnak neves tanúi, keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. Dicső költőink élő szelleme és az emberi igazság segít nekünk abban, hogy jóslatot tegyünk: eljön az idő, amikor a megtévedt hatalom bűnbánatot mond, mint ahogy az általa megdöntött hatalomnak is meg kellett bánnia ama tiprást, amelyben Petőfi elveszett. A közös cél gondjában kezünket nyújtjuk a munkásoknak, köszöntésünket lélekből küldjük a parasztságnak és szívből az ifjúságnak. Győzzük meg együtt a politika vezetőit, hogy a politika nem lehet öncél, hanem csak a nép üdvére eszköz; s késztessük őket arra, hogy a magyarság egységes óhaja szerint használják ezt az eszközt. Vagyis a függetlenség kivívására egyfelől, belső életünkben pedig arra, hogy a munkások és parasztok törzsére, a szellem és az értelmiség segítségével, felépüljön az egészséges magyar társadalom, az önkormányzat demokratikus módján. Csak így jöhet létre az erős és gazdag állam, melynek a barátsága más államokkal igaz és tartós, s amely nemcsak száműzi az emberi kizsákmányolást, hanem maga sem nehezedik nyomasztó terhével a népre. A nyugalmas és dolgos társadalom, a nép jólétén őrködő állam fölött emígy biztos záloga lesz a jövőnek a nemzet. Mindezekben magyar gondjainkat röviden elmondottuk és véleményünkről hitvallást teszünk. írói munkánk igéi lesznek szavaink, gondunk örökös az időben, véleményünk pedig a közírás betűibe és irodalmi művekbe költözik. Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Erkölcs legyen a munkánk talpköve, müveinkben pedig találjon értelmet és formát a nép alkotó ereje, az emberség és eszméivel a kor. Egyedül így leszünk méltók a nagy elődökhöz, s egyedül így válhatunk későbbi nemzedékek érdemes őreivé.”
