Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-10-01 / 10. szám
NYOLCADIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1966 OKTÓBER HÓ NEMZETI KOMMUNIZMUS? SÖTÉT SZÍNPADON Hónapok teltek el azóta, hogy Rhodézia az Angliától való függetlenség útjára lépett. Az azóta eltelt idő megmutatta, hogy a faji egyenlőség megszállottjainak minden mesterkedése ellenére, az elszántság végül is meghozza gyümölcsét, mégha az elszánt csoport olyan kicsiny is, mint Rhodézia fehér lakossága. Amióta Rhodézia megtagadta a “felsőbb” parancsot, és nem volt hajlandó átadni a hatalmat a londoni lágyult agyúak által rájukszabadított őserdei csőcseléknek, az angol politika egyszerűen gazdasági blokád alá helyezte ezt a fekete-fehér országot. Különös iróniája a sorsnak, hogy az egyes megszorítások inkább Angliában éreztették kellemetlen hatásukat. Az amúgy is gazdasági válságban szenvedő Angliának nem mindegy, hogy az olcsó rhodéziai mezőgadasági termények pótlására sokkal magasabb áron kell európai árút vásárolnia. A finom rhodéziai dohányt, trópusi gyümölcsöket viszont jó áron lehet eladni nemcsak Angliának, hanem bárkinek. Rhodéziában egyedüli kényelmetlenséget csak az olajhiány okozott, de az is csak az első hetekben. Azóta megegyezés jött létre Rhodézia és a Délafrikai Unió között, mely szerint a továbbiakban a Délafrikai Unió szállítja a szükséges mennyiségű olajtermékeket. Természetesen ez pofonütés volt az angol kormányzat szemében. Prüszköltek is tőle. Olyan hangok hallatszottak, hogy az Uniót is blokád alá veszi Anglia. Csakhogy az Unió kormánya sem volt rest, és halkan megsúgta, hogy Londonból Zürichbe helyezi át az aranytőzsdét. London rögvest elhallgatott, és maradt minden a régiben. Éppen csak angol cirkálók őrzik továbbra is a környező vizeket, nehogy olajszállító tankhajók köthessenek ki valahol a közelben. Rhodézia azonban vígan kapja az olajat — a Délafrikai Uniótól. A környező önálló fekete államok (?! )lándzsát rázva, ősember módjára üvöltöznek. Némelyek Rhodézia lerohanásával fenyegetőznek, mások kilépéssel az angol államközösségből, sőt egyik-másik még az E.N.Sz. betűkkel rövidített Sóhivatal igénybevételét is kilátásba helyezték. ★ * Mi már most a valóságos helyzet? Fegyveres támadáson kívül Anglia mindent megpróbált. Semmi sem sikerült. A világhatalmi pozíciójáról végképp lecsúszott ország képtelen lenne katonai akcióra Afrika déli részén, ahol egy kicsi, de mindenre elszánt és jól felszerelt fehér haderő áll. Az Adeni Protektorátusban is csaknem teljesen tarthatatlan a helyzete, pedig ott csak mezítlábas arab terroristák ellen játsza a modern haderővel rendelkező hatalom szerepét. A környező “zaccos” államokra figyelve, a helyzet még siralmasabb az angolok szempontjából, tehát biztatóbb Rhodéziára nézve. Kongóban évek óta polgárháború áll. A kormányok egymást váltják, főleg: akasztják, — olykor személyesen is. Az ország északi részét vörös zászlós bandák tartják rémületben. Nigériában, melyet az önálló afrikai államok mintaképének tartottak, a két vezető törzs egymást öli. Hol egyik, hol a másik van kormányon. (Választások — afrikai módra . . .) Kenya elnöke orgyilkosoktól retteg, és angol katonákkal őrizteti magát. (Érdekes, hogy nem is olyan régen még ő volt mau-mau orgyilkos, és a börtönben ugyanazok az angol katonák őrizték, mint foglyot.) Ghánában nemrégen rúgták ki az “elnököt”, amíg külföldön járt hivatalos látogatásokat végezve. Azóta egy másik fekete ország társelnöki állását kapta meg. Ez az “állam” azóta is két elnökkel rendelkezik, de többek között nincs még egy talyigára szerelhető áramfejlesztő telepe sem. Villamos áramot csak innen-onnan kap néha — kölcsön. Togó egyike a legeslegújabb “álllamoknak”. Lakosságának pillanatnyilag az a főfoglalkozása, hogy harci dobokat ütöget. Elég hangosan. És erre, a sötét elszántságon kívül, meg is van minden alapja. Hivatalos és komoly leltári jelentés szerint ugyanis a togói hadseregnek már van egy — azaz egyetlenegy — aknavetője . . . Netovább! De hát a lavina csúszik, hömpölyög, ömlik — ha egyszer megindult! (_ N. Á. -) német fegyverek az erejét, elsősoros ereje abban a különbségben volt és van ma is, amit a bolseviki dögvésszel szemben gyűjtött és nyújtani képes. És ez az erőtöbblete a fegyveres bukás ellenére is megmaradt. A nagy történelmi válság lezajlása után érvényesülni is fog! A kommunizálás vad iramában baloldali magyar politikusok olyan célkitűzéseket hangoztattak, olyan harcot vívtak, olyan parlamenti vitákat rendeztek, olyan pártpolitikai programokat állítottak össze, hogy az ember nem akart hinni a saját fülének. A Horthyrezsim nyilaskeresztes ellenzékének fölhevült idejére emlékeztettek. Jellemző, hogy a nemzeti érdekek és követelések jóformán azonosak maradtak ellenkezőre fordult politikai háttér előtt is. Ez a tény bizonyító értékű. Bizonyítja a jobboldal és baloldal közös vonásait is, meg azt is, hogy a különböző eszközöket és ösvényeket idők múltán el kell feledni, mert eltemeti őket az idő, mely az örök és közös cél felé mindenkor korszerű eszközöket igényel, és megkívánja új ösvényeknek új utakká való kövezését is. A “kommunista” Veress Péter paraszt-író föld- és parasztpolitikája például, ahogyan azt 1945 nyarán kinyomtatta, oly szorosan hasonlít a hungarizmus föld- és paraszt-politikájához, hogyha a kinyomtatási dátum nem lenne tíz évvel későbbi, vitássá lehetne tenni: melyiket fogalmazták meg előbb, s melyik nőtt ki a másikból. Kommunizálásról egy szó sincs benne, de társadalomérdekü szabad föld- és parasztpolitikáról annál több. És ez nem egyedülálló bizonyság. • Nagy nemzetmentő és országépítő gondolatok sokkal mélyebbről fakadnak a tehetséges emberi lélekben, mint a föltartott fényforrás, melynek hatása aztán színekre törik, árnyékot is képez, és jobb vagy baloldalon próbálja kövezni a nemzeti jövő útját. Nagy célok viszont magasabban járnak, s inkább csak megvalósításuk eszközeiben mutatnak eltérést, néha merő szétágazást. Nemzetmegtartó és országépítő céljainkat többfelől néztük és rajongtuk. Egyesek úgy hitték, hogy elszigetelt belügyként lehet azokat megvalósítani. Világháború közvetlen csapása alatt jöttek csak rá, hogy hiedelmük naiv ábránd. Mások anglomániákusakká lettek, mielőtt a yaltai nagy “érdekterület”-osztogatás fejbe nem kólintotta őket. Ismét mások a marxi szocializmus által preparált nemzetközi hátteret keresték, de számukra is megmutatkozott, hogy az judaista világhódítás, melybe sikerült befogni a pánszlávizmus versenyparipáit és igavonó lovait. A magyar jobboldal nagyrészt lovagi vértet öltött a tüzesedő harchoz, s úgy képzelte, hogy ősi múlt, nemesi magatartás, meg egy kevés diplomáciai játék majd jövőt teremt a durva érdekek és vasöklök küzdelmében is. A szélsőjobboldaliak pedig a szocializ-Hozzánk intézett kérésre közöljük az alábbiakat: KIVONAT A Magyar Nemzetvédelmi Világszövetség tagjai lehetnek mindazok, akik a Nemzetvédelmi Kereszt viselésére jogosultak, a Vitézi Rend tagjai, továbbá mindazok, akik a Nemzetvédelem érdekében harcoltak és mindazon, a 18-ik életévet betöltött mindkét nembeli egyén, akiknek ha nincsen is magyar hangzású nevük (lásd: Petrovics Petőfi Sándor, Aulich Lajos, Damjanics János, Knesics Károly, Lahner György, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Gróf Leiningen Westerburg Károly), de keresztény származásúak, magyarnak vallják magukat és hajlandók szellemiekkel harcolni a magyar szabadság és függetlenségért mindaddig, amíg a Rabnemzetek fel nem szabadultak! A Magyar Nemzet nem óhajtja a kívülről jövő fegyverrel való felszabadítást, mert a fegyverrel való felszabadító jogot formálna magának arra, hogy olyan kormányt ültessen a magyarok nyakára, amely kormány a felszabadító malmára hajtaná a vizet, az pedig a magyarság részére se függetlenség, se szabadság nem lenne, amiből a magyarság nem kér! A magyarság első és legfőbb teendője az kell legyen, hogy végre vessen véget a vallási villongásoknak és legyen végre elsősorban magyar, fogjon kezet felebarátaival és vállat vállnak vetve csatlakozzon musnak legkorszerűbb formáján keresztül keresték a magyar jövő útjává kövezhető ösvényt: a német szervezőerőből már európaméretü mozgalommá lett nemzetiszocalizmuson keresztül. Ki magyar akadt azonban, aki a magyar élet külügyi támasztékait a Moszkva felé vezető bozótoson át kereste volna? A nemzeti sorsalakítás történelmi iróniája azonban éppen errefelé nyitott kaput, de micsoda megtépázott alkalomra csupán! És micsoda sírverembe ugratót! Idegeneken és egypár konjunktura-csibészen kívül csak élő-halott magyarok kapálózhatnak benne az élniakarók szalmaszála után. • A magyar kérdés otthon bomladozik, csak a feladat terhel idekinn is. És a kérdést otthon bomlasztókat: ma nemzeti kommunistáknak hívják. Nem is csak a moszkovitákal szemben, hanem tartalomszerüen is. A moszkovita rezsimmel szemben független magyar, tehát nemzeti küzdelmet vívnak — fegyvertelenül is. Kommunista címszó alatt pedig magyaros társadalmi rendért, tehát szocializmusért folyik a küzdelem. Nemzetérdekü politikai rendért, és társadalomérdekü gazdasági rendért. Csak az ilyen lassú, fegyvertelen küzdelmet nem lehet megszálló csapatokkal és harckocsikkal elfojtani. Még a széliében felismert kulcspoziciós zsidó terrorral sem. őrlő szú ez. Nincs más fegyvere, mint a kitartás. Nem tud, de józanul nem is akar látható eredményekkel kérkedni. Az utolsóban bízik: a magyar vér rejtelmében, mely jóval ezerév előtt nemzetté virágzott, s mely ezerév után is szilárd államot tudott fenntartani az európai Kárpátmedencében. A nemzeti kommunizmus szörny-gondolat, mellyel barátkozni még akkor is képtelenség, ha reális lehetőségének akadna kompetens magyar szekértolója. A “nemzeti kommunizmus” mundér ma otthon. Talán az élet-halál harcnak nem magyar testre szabott uniformisa. Utcán, szabadon nem ajánlatos másban járni, még ebben is csak vigyázva. Legfeljebb sarló-kalapács és a vörös csillag van rátüzve, de egy fricskával ezek már a földön taposhatok. S aki 1956 október 23-ára gondol, kételkedhet-e abban, hogy a magyar egy perc alatt lerúgja magáról a mundért is? Értsük meg ezt a rabnépünk számára ma kötelező egyenruhaviselést! Nem kell hozzá leszerelési parancs, csak még egy alkalom, s megszabadítja magát belőle. Jobb, okosabb, igazabb alkalom, mint a tíz évet öregedett októberi napokban volt. S akkor talán már nem kell majd kerülgetni a kását sem. Jobb- és baloldali értelmiségünk egyaránt nevén nevezheti a nagy magyar cél és vágy tiszta nemzetiszocialista tartalmát. Az elnevezésen meg addig is lehet folytatni a kákán csomót-keresést! a Rabnemzetekhez és a Kommunista-ellenes Szervezetekhez, hogy mindezek sok-sok milliót kitevő szavazatával kényszerítse a szabad államok kormányait arra, hogy a Rabnemzetek felszabadítása iránti ügyet tartsák állandóan napirenden és naponta addig szorgalmazzák, amíg a Rabnemzetek fel nem szabadultak, az Isten-adta népet pedig hagyják abban a hitben és vallásban élni, amiben felnevelkedett! A Szövetség további célja és programja, a majd megtartandó gyűléseken lesz elhatározva, és az újságok hasábjain közölve. Az, aki tagja akar lenni a Magyar Nemzetvédelmi Világszövetségnek, tehát harcolni akar szellemiekkel a Szülőhaza felszabadítása érdekében, az kérjen belépési nyilatkozatot, és aki óhajt egy gomblyukban hordható kicsinyített Nemzetvédelmi Kereszt birtokába jutni, az küldjön $1.50-et a következő címre: “M. N. V.”, c/o Görgényi Géza, 1148 No. Seward St., Hollywood, Calif., 90038, USA.” A NEMZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ★ DE GAULLE MOSZKVAI TÁRGYALÁSAIRÓL továbbra is kevés titok szivárog ki. Az európai sajtó azonban megállapítja, hogy a francia államfőnek oroszországi útján mégis csak sikerült valami: reálpolitika formájában vetni be az amerikai és az orosz megszállástól mentes Európa gondolatát.
