Szittyakürt, 1966 (5. évfolyam, 2-12. szám)
1966-08-01 / 8. szám
1966 AUGUSZTUS HÓ SZITTYAKÜRT HARMADIK OLDAL Hazai bajfársak kérését teljesítette a HSzM Az alábbi azonos szövegű levelet és mellékletet küldte el a HSzM Eisenhower volt elnöknek és Nixon volt alelnöknek: Honorable Former President: Honorable Former Vice President: Rabmagyarországon sínylődő szabadságharcos bajtársaink eljuttattak hozzánk egy kérést. Arra kérnek bennünket, hogy a Magyar Szabadságharc tízéves fordulóján, angol nyelvre átültetve, küldjük el önnek a szovjet Góliáttal fegyveresen szembekerült rabmagyarság sóhaját, melyet 1956-ban a tizenkét napra felszabadult rabmagyar Rádió utolsó szabad perceiben sugárzott a világba és a Történelembe. Bajtársaink kérésének kötelességszerüen eleget teszünk. Idemellékeljük a szöveget. Embereknek és népeknek egyaránt tulajdonsága az élet utolsó szalmaszálához való ragaszkodás is. Láthatólag még az is kitartásra készteti rab-magyar népünket, ha meg nem hallgatott sóhaja nagy államférfiak privát politikai emlékei között szunnyadozza végig a rabsorsot. Megkülönböztetett tisztelettel: A HSzM nevében: Tóth Béla, Prof. P. Jobb Andor Egyoldalú idealista életszemlélet hirdeti csak, hogy különféle ideális izmusok vezérlik és fütik a történéseket világszerte. Mint például az emberi szabadság eszméje, kommunizmus és antikommunizmus, liberalizmus, kapitalizmus — meg ilyenfélék. A szemlélődő előtt egyszerre kitisztul a különben zavaros világkép, ha egyenesen arra helyezi a figyelem súlypontját, ami: van. Ami a döntő erejű. Ez pedig a legreálisabb izmus: az imperializmus. Vele szemben az idealizmus góliát-csizmában lép át nagy történelmi korszakokat, de egy-egy lépése között legkevésbbé ideális erők mérkőzésének hagy helyet, teret, és korszakváltó eszmék kiformálódására: időt. Mi hát a mai világhelyzet keresztmetszete az imperializmus szemszögéből? AZ ÉL-IMPERIALISTÁK A két legnagyobb atomhatalom él-imperialista. Ennyiben riválisak. De csak ennyiben. Világértékeken ugyanis lehet osztozni. A földtekén már ketté is osztoztak. Osztozkodásuk során kisebb gazdasági vagy stratégiai értékek is alig-alig maradtak, melyek fölé egyik vagy másik, ne tűzte volna ki a hódításnak vagy a “pártfogásnak” a zászlaját. A második világháború is színtiszta imperializmus lett, noha Európa részéről nem annak indult. Utána és azóta a két győztes oly sikeresen egyezkedik a világon, hogy fegyveres összecsapásról szó sem lehetett, pedig az egyik kommunista, a másik meg kapitalista, s még hozzá antikommunista hírben is áll. A kisebb diplomáciai összecsapásoknak is inkább csak súlytalan szóvita, vagy látványos sportmérkőzés volt a jellege. ... ÉS A HARMADIK Csak amióta Kína — az ő 800 milliós embertömegére és igen jelentős gazdasági meg technikai értékeire támaszkodva — szintén bejelentette imperialista törekvéseit, — csak azóta zavarja az USA és USSR megegyezéses imperializmusát egy harmadik. Ami napjainkban folyik, az egyelőre kényszerű kísérletezés a változott helyzetben. Az új, a harmadik imperializmus ereje, akcióképessége még ismeretlen, helyesebben: bizonytalan. De nyílt jelentkezésével a két régi abba a helyzetbe szorult, hogy aggódva kell nézzenek az eddigi kényelmes aratás folytatása elé.' Kézenfekvő lenne a két korábbi imperializmus végső összefogása a harmadik, az új ellen. Csakhogy a megegyezésben az egyik is, a másik is szeretné a saját fölényét biztosítani. Ezért nincs ma még Kína ellen döntés, sőt határozott elvi állásfoglalás sem. A melléklet a SZABAD MAGYAR RÁDIÓ utolsó közleménye volt, a közismert szöveg szerint: “Kérjük az Egyesült Nemzeteket, hogy küldjön azonnal segítséget Magyarországra! Kérjük, hogy szánjanak le ejtőernyős csapatok a Duna-medencében! Lehet, hogy ezek az utolsó szabad magyar szabadságharcos utolsó szavai! Világ népei! Hallgassatok meg és segítsetek! Ne tanáccsal, ne szavakkal, tettekkel, katonákkal és fegyverekkel! Ne feledjétek, hogy a brutális szovjet támadásnak nincs megállás! A legközelebbi áldozat ti lesztek! Segítsetek rajtunk! S.O.S.! S.O.S.! Európa népei! Évszázadokon át mi védtünk benneteket az ázsiai barbárok rohamai ellen! Most ti halljátok meg a félrevert magyar harangok veszélyt jelentő szavát! Segítsetek és mentsetek meg bennünket! S.O.S.! S.O.S.! Világ népei! Az igazság és szabadság nevében segítsetek! A hajó sülyed, kialszanak a fények, óráról-órára sötétebb lesz az ég Magyarország fölött! Halljátok meg kiáltásunkat! Meneteljetek előre és nyújtsátok testvéri kezeteket! Mentsetek meg: Segítség! Segítség! . . . S.O.S.! . . . Mentsetek meg! . . . Isten legyen veletek és velünk! . . .” AZ USA ÍGY SZERETNÉ: Legyen a félvilág kommunista, de a haszon és a hódítás fölött a kapitalista “szabad világ” vezérhatalma döntsön. Másszóval: maradjon meg a világnézeti és politikai ellentét (az ilyesmit mindig ki lehet használni a zavarosban), de annak billentyűivel az USA játszhasson csak. AZ USSR MEG ÍGY: Szóval és tettel döngöljük tovább a burzsuly-világot, csak azért az nehogy agyon-döngölődjön! Hiszen annyi jó szolgálatot tesz nekünk. Termel helyettünk, ha a mi termelésünk csődbe dugul. Hitelt nyújt, fizetési eszközként rablott jószágokat is elfogad,—sőt politikai engedményekkel is fizethetünk neki, amiket még csak be sem kell tartani. Fegyvert szállít ha kell, és átszállítja hozzánk az atomtitkokat is. (Micsoda ideális világnézeti “ellentét”! . . .) Éljen hát a kapitalista félvilág is! Nekünk csak arra kell vigyáznunk, nehogy a fejünkre nőjön. AKIK FELÜLEMELKEDTEK . . . És ehhez minden eszköz a kezünkben van. Elsősorban és végsősorban azok a személyek, akik minden lelkiismereti színváltozás nélkül nyugaton kapitalisták, keleten kommunisták. Mert a magukén kívül lenéznek minden más nemzeti mivoltot, és “felülemelkedtek” a gazdasági, világnézeti és politikai formaságokon. Azokon, hogy milyen nemzeti etikett szerint kell leakasztani a szegről a közpénztárak és a hatalom tróntermeinek a kulcsait. Hogy hogyan illik azokat beledugni a lyukba, megfordítani, — és mindkettőnek a tartalmát felhasználni' a saját javukra. Ebben rejlik különben a két megegyezéses imperializmus minden sikerének a titka. Ez rejti magában a magyar sorstragédiát is. S ezt a sikert valóban csak egy harmadik és független imperializmus veszélyezteti. TÁMOGATÁSBÓL TÁMADÁS Az USA addig támogatta a Nemzeti Kína törekvéseit, ameddig reménye lehetett, hogy ezt a nemzetközi gazdaság és nemzetközi politika terén szűz földet, bevezetve a “szabad” forgalomba, a dollárimperializmus erőivel hódíthatja meg. Az USSR addig támogatta Vörös Kína törekvéseit, ameddig megvolt a reménye, hogy a kommunista ideológia erőivel tarthatja hódoltságban. Mindkét reménynek, s mind a kétféle támogatásnak vége szakadt azzal, hogy Kína saját nemzeti erőivel indult el az imperializmus útján. Ellene még nem mernek egészen összefogni, melléje szegődni pedig a két korábbi imperializmus közül egyik sem tud még. A kísérleti időt mindkettő, sőt mind a három, azzal tölti ki, hogy a súlyos kérdés árnyékában apró-cseprő kérdésekkel foglalkoztatja egymást. (Kínai fal Berlin közepén, vietnami háború, stb.) A LEGFELSŐBB IMPERIALIZMUS A pillanatnyi tiszta helyzet az, hogy az USA és az USSR által realizált megegyezéses imperializmus az UNO intézményében feneklett meg egy kicsit. Ez az intézmény ugyanis, mely “az igazság és béke feltételeinek ellenőrzése” címén olyan külön imperializmusra törekszik, melyben a nemzetek saját erőtartalékai, kizárólagos eszközként a világkormány (Salamon trónusa) szerkezetét támasztják alá. Mert neki nincsenek nemzeti erőtartalékai, csupán másokból él. De a nemzeti erőtartalékok a nemzeti imperializmusok felé törnek, s nem akarnak egészen idegen királyoknak hódolni. A helyzet kulcsa abban lenne, hogy legalább a két nagy nemzeten belül mennyire dolgozták már meg a szellemi és anyagi erőtartalékokat a világkormány ott lebzselő küldöttei. Ha mindkét oldalon eléggé: akkor újból egyesített erőkkel letepernék rögvest Kína új nemzeti imperializmusát, mely pillanatnyilag vörös zászlót is lenget. NEHÉZSÉGEK Mivel azonban a háborús döntés nemcsak drága kockázattal jár, hanem feltétlen óriási veszteséggel is, — az UNO-csirízzel ragasztott amerikai-szovjet imperializmus még szívósan próbálkozik “békés” döntést elérni. De a közös próbálkozás azzal a veszéllyel jár, hogy máris Kína kezébe került a döntés: a világkormányos imperializmusnak kapitalista, vagy kommunista oldala felé nyujtson-e békejobbot?! Számára kétségtelenül az előbbi az előnyösebb. Kína fellépése óta ezért is vesztett nemzetközi súlyából a Szovjet — nem is keveset. A nyugati imperializmus azonban a nyersanyag-forrásait félti Kínától. A nemzetközi szabad-kapitalista gazdasági vérkeringésbe való kínai bekapcsolódás csak annak biztosításával történhetne meg, ha Kína csupán annyit kapna belőle, amennyit adnak neki, de annyit fizetne érte, amennyit követelnek tőle. Tehát drágán kapna, és olcsó munkabérrel fizetne. Úgy, mint kapitulációja óta: Japán. Nem siet hát a békejobbal, — inkább mutogatja még saját erejét. Hátha kedvezőbb feltételeket tud kisajtolni. (Folytatás a negyedik oldalon) Kísérleti időben vagyunk!- KÓRKÉP EURÓPÁBÓL -
