Szittyakürt, 1963 (2. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-01 / 9. szám
Ébredj magyar! «ITTVAKÖKT Vol. ll. évfolyam. — No. 9. szám. A H.T.K. és a H. Sz.M. HIVATALOS LAPJA 1963. Október hó. A HARMADIK MAGYAR OKTÓBER Irta: Fertőszeghy Antal 1956, október 23. A nyuga ti nagyvárosok nyomdáiban felbugtak a rotációs gépek. Szenzáció! Különkiadás! Forradalom Magy[arorrszágon! ÜVöltötték az öklömnyi betűk a vezércikkeken. MagyÍrország, a magyar nemzet örömmámorban uszott. Tizenkét év keserves szenvedése, megaláztatása titán végre úgy látszik sikerült lerázni a világhódítók, a pánszláv imperializmus által reá rakott bilincseket. Napokon keresztül álmodta fiatal, öreg egyaránt a szebb jövőt, a függetlenséget az emberi életet. Azután jött november 4-e, a gyalázatos árulás, a cserbenhagyás, ismét csalódnunk kellett. És a szabadságharco sok megindultak a szabad nyugat felé. Oh nem azért, hogy a könnyebben megkeresett pénzzel biztosítsa magának a rég nélkülözött kényelmet anyagi biztonságot. Nem! — A puszta élet, a szabadságnak azt a kis maradványát akarta menteni, amit a Nyugattól megkapni remélt. Idekint eleinte óriás együtt érzéssel fogadta a nyugati világ a kiérkezett menekülteket. Heteken, hónapokon keresztül a legnagyobb sajtóorgánumok cikkeztek a szovjet aljas beavatkozása, Kádárék rendezte vérfürdő ellen. Az ENSZ hivatalosan is megbélyegezte a szovjet becs télén tettét, Azután az idő ho mokóráján lassan ez is lepergett. Újabb szenzációk hozták lázba a nyugati világot s a budapesti gyermekhősökről lassan lassan mindenki megfeledkezett. A nagy menekülés után alakult sok százféle felszabadító és szabadságharcos csoportok megkezdett szép mun kája ma már csak a múlté. Hét esztendő telt el odahaza a forradalom vérbefolytói nem “pihentek.” Hosszú, szívós porhintés után sikerült a szabad világgal, de az emigrációval is elhitetniük, hogy odahaza minden megváltozott. S most, amikor az októberi forradalom hetedik évfordulójához közeledünk, magyar emigrációs lapok hir detéseket közölnek a hazatérés lehetőségeiről. Felhívásokkal fordulnak az 56-osok felé, hogy haza lehet menni. S sajnos sokan, nagyon sokan hisznek ezekben a mondvacsinált változásokban. Szomorú, nagyon szomorú hogy csupán egyetlen csoport, az 56-okból lett hungarista fiatalok az egyedüliek, akik a magyarság fülébe kiáltják: NEM! Nem alkuszunk a gyilkosokkal. Nem a könnyebb élet reménye kergetett bennünket Nyugatra, Mégcsak nem is puszta életünkért való rettegés. Azzal a szent elhatározással léptük át a magyar határt, hogy ide viszaj övünk, nem bűnbánó megtért tékozló fiúként. A Budapest utcáin kifolyt mártírok vére életünre lekötelezett bennünket. A harmadik Magyar Október hetedik évfordulóján, amikor a báránybőrbe bujt vérengző farkasok újabb áldozatok után nyúlnak, újra emlékeznünk kell október 23-ra. 56-os bajtárs. Magyar testvér! Haza lehet menni! — De mielőtt útleveledbe belepecsételteted a hazatérési en gedélyt, gondolj egy pillanatra vissza. Gondolj egy pillanatra arra: mi történt a rádió előtt. Gondolj egy pillanatra a — most “amnesztiát” ígérő kormány által kivégzett magyar szabadságharcosok ezreire. Vagy emlékezz a szovjet harckocsik lánctalpai alatt megdicsőült kis magyar hősökre. Ezekre emlékezz és határozz S akkor összetéped az útleveled, — és maradsz. Maradsz de nem nyugati nyárspolgárrá válva, hanem a jövő Magyarország harcosává. A fegyvereknek melyek a gyermekhősök kezeiben elnémultak, a mi kezünkben kell újra megszólalni. A zász lót, a kilukasztott háromszinü zászlót újra fel kell emelni. Azokra emlékezzünk, akik saját testükből emeltek barikádot, akik a vesztőhelyen bátran néztek szembe a halállal, amig mi idekinn biztonságban — viszonylagos szabadságot élveztünk. Ezeknek az emléke nem engedi, hogy a gyilkosoktól “amnesztiát” fogadjunk el. E zek az emlékek nem engedik, hogy fejet hajtsunk a gyilkos előtt s meaculpázva, hazatéréssel tegyünk tanúságot azok mellett, akik ellen hét év vei ezelőtt fegyvert fogtunk. A harmadik magyar október emléke harcra kötelez. Nem lehet és nem lesz megalkuvás azokkal, akik a magyarok ezreit ölték meg, küldték szovjet táborokba. Harcra egészen addig, mig egy szabad független hazában 1956 vértanúit az őket megülető erkölcsi magaslatra emelhetjük. örök hála és dicsőség a a vértanuknak, erőt és kitartást a harcosoknak. Budapest és a még meg nem szállt országrészek népe, ugyanolyan ködös, őszi vasárnapra ébredt, mint más kor. Talán a csönd volt nagyobb, amely a levegőben lógva, ráfeküdt a lelkekre. A lelkeken pedig már éppen elég teher feküdt. A II. Világháború utolsó évében voltunk; üszők, rom, vér, könny mindenfelé a front mögötti részeken is... Vártuk, mint mindig, hogy megszólal a légi veszélyt jelentő sziréna. De nem üvöltött. A rádióban azonban megváltozott a műsor. Ezt sem igen vették észre az emberek. Fásult volt mindenki, gondolkodni sem 1944, OKTOBER 15 A második magyar október Irta: Katonka Mária államfő fegyverletételi szándékát előzetesen nem jelentette be a magyar országgyü lésnek, a közvélemény sem tudott semmit. Ez a tény azt jelentette, hogy az ország kormányzója, saját elhatározásából, — az Országgyűlés megkérdezése és beleegyezése nélkül, megszegte a Nemzet védelmére tett esküjét.. A kormányzói bejelentés után megzaklatott hangyaboly volt Budapest népe órákig. A nép az utcán hömpölygőit, mindenki a másiktól akart valamit megtudni, de senki semmit nem tudott, a tömegek számitgatták, hogy az ellenség, milyen idő alatt Igen mert, mert kiút nem volt csak reménytelenségbe torkollott minden. A levegőben vibrált valami hangulat, feszültség. Vihar előtti csend. Aki gondolkodni próbált, érezte, valaminek történnie kell. Déli 12 óra tájban a rádióból felhangzott azután Horthy Miklós, a magyar államfő fegyverletételi felhivása. Erre senki sem volt felkészülve. Mindenki várt valami fordulatot, valami csodát, amely megmenti majd mindattól a várható borzalomtól, amelyről az elmenekült országrészek lakói beszéltek, de most egyszerre, a fegyver letételi felhívás után, mindenki úgy érezte, hogy mindennek a borzalomnak, amelyet részben átéltek, s amely elől menekülve, mint mindent felülmúló szörnyű végről beszéltek a Budapestre megérkezett menekültek, — minden ellenállás nélkül, kiszolgáltatták őket. .. elárulták őket. Horthy Miklós a magyar
