Szittyakürt, 1962 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1962-11-01 / 2. szám
4. oldal SZITTY AKÜRT 1962 november hó EUROPA ELÁRULÁS A SPELLMAN KARDINÁLIS FELJEGYZÉSEI ROOSEVELT VÉGZETES POLITIKÁJÁRÓL ÍDÍÓSZEGHY TIBOR: EGY UJ FEJEZET... Roosevelt: "...nem akarom, hogy éppen éhen haljanak..." Roosevelt: "Ausztria, Magyarország és Horvátország szovjet protektorátus alá kerülnek..." Roosevelt: "A kis népeknek nincsen joguk a nagyok között ülni..." Francis Spellman newyorki bíboros neve ma már a történelemé. Még akkor is az, ha még él, működik, és egyik legaktivabb egyénisége a Ecclesia Militansnak, a harcoló Egyháznak. Spellman a második világháború vége felé mindent megtett, hogy enyhítse a győztesek bosszúvágyát és a legyőzöttek szenvedését. Benne élt a háború őrült kavargásában, látta a győztesek mohóságát, és a maga részéről mindent elkövetett, hogy a politika és a lelkek egyensúlyának megőrzése végett felébressze bennük az embert, józan belátásra birja a világ sorsát intéző hatalmasokat. Hogy fáradozása nem sike-Irta: FIALA FERENC rült úgy, ahogyan szerette volna, az nem rajta, hanem az akkori amerikai elnökön, — Roosevelten és tanácsadóin múlott. A newyorki Doubleday & Co. Inc. kiadóvállaltnál nemrégiben jelent meg Pater Robert I. Gannon S.J. könyve, The Cardinal Spellman Story címmel. A könyv, bár jezsuita pap írta, világszerte nagy feltűnést keltett, mert olyan eredeti feljegyzéseket közöl, amikről eddig nem tudott a világ. A feljegyzéseket a szerző magától Spellman bíborostól kapta, s azokat a katolikus egyházfő a Roosevelt elnökkel történt beszélgetései után készítette. Ezek a feljegyzések bizonyítják, hogy Roosevelt elnök volt az, aki Európa nagy részét és — Magyarországot a Szovjet kezére juttatta. Az összeomlás utáni magyar politikai élet félemberei, Rákosi Mátyás fejbólintó jánosai, nagyferencei, tildyzoltánjai nem sokkal a háború után teret neveztek el Rooseveltről. Hogy ezek a politikusok mennyire nem voltak tisztában a roosevelti pollitika lényegével, azt Spellman bíboros feljegyzéséi tanúsítják. És bizonyítják: ha volt valaha politikai korszak Hazánk történetében, ahol a vezetést félművelt törtetők, ostobák és filléres karrieristák vették át — akkor ez a korszak 1945-ben kezdődött és a kommunista párt uralomrájutásáig, 1948-ig tartott. A kommunisták okosan és szívósan dolgoztak. De az úgynevezett kisgazdapárti vezetés alatt létrejött polgári koalíció politikai éretlenségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy kisgazdapárti képviselő javaslatára Európa és Magyarország sírásójáról, Rooseveltről, teret neveztek el a magyar fővárosban. A Pápa 1939-ben New York hercegérsekévé nevezte ki Spellmant és Mundelein kardinális halála után ő lett az amerikai elnök tanácsadója a katolikus kérdésekben. Ugyanazon év decemberében a kormány kinevezte a tengerészeti és szárazföldi csapatok főlelkészévé, ami az elkövetkezendő háború során nagy mértékben igénybe vette szervezetét és munkabírását. Nehéz munkája mellett mindig a legnagyobb figyelemmel kisérte mind a háború, mind a világpolitika fejlődését és az első csalódás akkor érte, amikor arról értesült, hogy a casablancai konferencián elfogadták a feltétel nélküli megadás elvét. Spellman tisztában volt ennek fontosságával és ezért Casablancából való visszatérése után felkereste Rooseveltet. Erről a beszélgetésről a következőket jegyezte fel a hercegérsek: “Az elnök elmondotta: nincsenek olyan szándékai, hogy a német népet kiirtsák és 80 millió embert megöljenek vagy rabszolgasorba taszítsanak. Benyomásaim szerint az elnök teljesen tisztában volt az USA-nak, mint győztes államnak a felelősségével és — mint mondota — az a célja, hogy biztosítsa a tartós világbékét.” Spellman akkor kezdett kételkedni az elnök szavaiban, amikor nyilvánosságra került az egész német népet rabszolgasorba taszító Morghentau-féle terv. 0 AUSZTRÁLIA — Az ellenzék egyik vezére aláírásokat gyűjttetett az utcákon „atommentes déli féltekét” jelszó alatt. Ha Ausztrália — úgymond — nem gyárt atom-fegyvert és nem állít föl atomfegyverrel felszerelt hadsereget, akkor egy esetleges háborúban az ellenség sem fog vele szemben atomfegyvert használni. — Mi egy hasonló zseniális ötletettel sietünk segítségére e nagylátókörű politikusnak: Ha Ausztráliában megszüntetnék az amúgyis sok pénzbe kerülő rendőrség intézményét, akkor a bűnözők is meg fogják kímélni a társadalmat s egyetlen bűntény sem fog előfordulni. Vajon hányszor kell e nagyjövőjű államférfinak még Európába elutaznia, hogy ezt is elhiggye nekünk? Európa mint szovjetorosz érdekterület 1943 szeptember 3-án Spellman ismét hosszabb tanácskozást folytatott Roosevelttel. Erről a megbeszélésről az alábbi jegyzeteket készítette a bíboros: “A világot ú.n. befolyási területekre akarják felosztani. Kína megkapja az egész Távol Keletet, az U.S.A. a Csendes óceán ura lesz, míg Európa és Afrika felett Anglia és Oroszország osztozkodik. Mivel azonban Anglia főpeg a gyarmatok felé mutat érdeklődést, így az Európa feletti befolyást Oroszországnak kell a jövőben átengednünk. A Népszövetség nem tudott komoly munkát végezni, mert annak ügyvitelébe a kis nemzetek is beleszólhattak. A jövő Népszövetsége csak négy államból — U.S.A., Kína, Anglia és Oroszország — fog állni. A kis államok csak tanácsadói feladatokat látnak el, anélkül, hogy beleszólhatnának a négy nagy döntéseibe. Semmi joguk, nincsen ott ülni, ahol a nagyok ülnek ... Sztálin minden bizonnyal megkapja Finnországot, a balti államokat. Besszarábiát és Lengyelország keleti területeit. Semmi értelme nincsen annak, hogy ne teljesítsük Sztálin kívánságát, mert rendelkezik annyi hatalommal, hogy kívánságát a mi beleegyezésünk nélkül is eléri. Tehát sokkal jobb, ha önként adjuk oda neki... Ennek következtében Kelet-Lengyelország lassan eloroszosodik. De még így is igen kétséges, hogy vajon megelégedik-e ezekkel a határokkal? Arra a megjegyzésemre, hogy Németországban, Ausztriában, meg a többi orosz érdekkörbe került európai államban az oroszok nyilván kommunista kormányokat alakítanak, Roosevelt csupán azt válaszolta: ‘Igen, ez valószínű ...’ És különben is valószínű — folytatta Roosevelt — hogy a kommunista rendszer erősen kiterjeszkedik a világon. De hát ez ellen semmit sem tehetünk ... Azon határozott kérdésemre, hogy Ausztria, Magyarország és Horvátország feltételezhetően orosz protektorátus alá kerülnek, Roosevelt határozott igen-nel felelt. De —- folytatta az elnök — figyelembe kell vennünk ezzel kapcsolatban az oroszok óriási gazdasági eredményeit és előretörését. Természetes, hogy az európai országoknak óriási átalakuláson kell átmenniök, hogy hozzáidomuljának az orosz viszonyokhoz, de ő maga (Roosevelt) reméli, hogy az európai légkör kedvezően hat majd az oroszokra és pár évtized alatt már nem lesznek olyan barbárok, mint manapság... Európa lakosságának abban a reményben kell elfogadnia az orosz uralmat, hogy tíz-húsz éven belül egészséges együttélés következik be közöttük. Roosevelt és Churchill között — írja tovább Spellman — megállapodás jött létre Németország felosztására vonatkozóan. Nem is két, hanem több államra akarják Németországot szétszabdalni. Nem lesz központi német kormány és a kis kormány ócskák főleg orosz befolyás alatt állnak majd. Németországgal nem kötnek békét, csupán közlik a négy nagy által kibocsátott békedekrétumot. Németországot 40 évre lefegyverezik. Se légi erő, se polgári repülés nem lesz és egyetlen németnek sincsen joga a repüléshez.. Roosevelt “politikai realizmusa” sok gondot okozott Spellman bíborosnak, aki ijedten nézte Sztálin növekvő befolyását a világpolitikában és világosan látta, hogy ha Rooseveltnak Európát illető elgondolásai megvalósulnak, akkor a második világháború egyedüli győztese a — Szovjetunió lesz. A Mergenthau terv 1944 szeptemberében tartották meg a második quebecki konferenciát, ahol nagyjából elfogadták a hírhedt Morgenthau-tervet, amely Németország lassú megsemmisítését célozta. A terv szerint a német ipart teljesen meg kellett volna semmisíteni és a német népet primitív pásztornéppé tenni. Mikor a bíboros értesült a Morgenthau tervről, azonnal érintkezésbe lépett Rjoosevelttel, aki Spellman feljegyzései szerint a következőket mondotta: “Nem akarom, hogy a németek éhen pusztuljanak, de véleményem szerint elég nekik annyi ennivalót hagyni, hogy a lélek és a test kapcsolatát fenntarthassák. Ezt pedig naponta háromszor megkaphatják majd a felállítandó amerikai tábori konyhákon, amit ott zabálni kapnak, éppen arra lesz elegendő, hogy emlékezzenek és ne felejtsék el a múltat. A német népnek sohasem szabad elfelejtenie, hogy a civilizáció elleni nagy összeesküvésben nem csak a hitleri rendszer, hanem az egész nemzet bűnös." Spellman bíborost nem nyugtatta meg Roosvelt fenti kijelentése és végső érvül megjegyezte, hogy a pápát nagyon aggasztja Roosevelt kommunista barát politikája. Az elnök válasza a következő volt: “Oroszországnak védelemre van szüksége. (!!) Tudnunk kell, hogy Oroszország az utóbbi időben két invázión esett át. Kárpótlásul odaadjuk neki Lengyelország egy részét, a lengyeleket meg Németország keleti felével kárpótoljuk.” Spellman újra ellentmondott az elnöknek, aki nevetve válaszolta: “Én tudok Sztálinnal beszélni. ő éppolyan reálpolitikus, mint én vagyok, ő is csak a békét és a nép jólétét akarja ...” Spellman válasza a következőképpen hangzott: “Nem, Sztálin egészen más, mint ahogyan ön látja. Mi nem bízhatunk benne, ő sohasem fog őszintén együtt dolgozni velünk.” Az utolsó illúziók Pár hónap múlva, amikor kiszivárogtak a jaltai egyezmény határozatai, a bíboros —- a feljegyzések szerint — utolsó illúzióit is elvesztette. Kiderült, hogy Roosevelt nemcsak a Sachalin szigetek déli részét, de az egész Karéliát is átengedte a Szovjetnek — Európáról nem is beszélve. Azóta majdnem két évtized j telt el és a történelem igazolta! — nem Rooseveltet — hanem! Spellman bíborost. Rooseveltnek | Sztálin iránti barátsága teúlyosj válságba sodorta a világbékét és! sokáig fog még tartani, amire a| világ kiheveri Roosevelt ostoba j és bűnös politikájának következményeit. Bennünket magyarokat külö-1 nősen közelről érdekel a roose- í velti politika magyar vonatkozó-! sa, hiszen a szerencsétlen és rossz | emlékű amerikai elnök volt az, j aki Hazánkat és Népünket ki- ■ szolgáltatta a Szovjetuniónak és | soha nem látott terrort és sze- j génységet borított szerencsétlen j Hazánkra. De Gaulle francia államelnök nyugatnémetországi körútja új fejezetet nyitott Európa történelmében. Egy csaknem ezer esztendős történelmi körforgás látszik befejeződni a százezres tömegek, az “utca népe” üdvrivalgásában, melynek visszhangja még most, hetek után is, a fülemben cseng. S ha saját szemmel nem láttam volna és saját fülemmel nem hallottam volna két európai szomszédnépnek ezt a lenyűgöző kézfogását, hitetlenül csóválnám a fejem eme villámcsapásként bekövetkezett tény előtt. Két nép Európa szívében ismét egymásra talált! Évszázados perpatvar és két világháborúnak kimondhatatlan véráldozata után. Európa ismét megtalálta természeti egyensúlyát s ezáltal olyan súlypontot kapott, mely minden bizonnyal rá fogja nyomni bélyegét a közeljövő világpolitikai arculatára is. Bonn, Köln, Düsseldorf, Duisburg, Hamburg és München német városok nevei, Párizs és Reims nevei után, további pilléreit fogják alkotni annak az európai közösségnek, melynek mielőbbi kiszélesítése és elmélyítése életkérdést jelent az európai kontinens minden egyes lakója számára. Ezek a városok úgy fognak majd szerepelni az eljövendő nemzedékek tudatában, mint a “nagy kezdet” a közös boldogulás útján. A kedves olvasó bizonyára csodálkozni fog, hogy egy újságíró, akinek elsődleges feladata, ha nem kötelessége, a hűvös tárgyilagosság, hogy emlékezhet meg egy ilyen államfők közötti találkozóról a népre, a széles tömegre is kivonatkoztató lelkesedéssel. Hiszen a történelem nem egyszer bizonyította be, hogy két államfő találkozása és a “publicity” számára megrendezett baráti kézfogása csupán egy átmeneti idő hivatalos politikai állásfoglalását tükrözte vissza, mely mögül azonban érezhetően hiányzott az “istenadta nép” beleegyező állásfoglalása. S a szkeptikus olvasó a de Gaulle-Adenauer találkozó esetében is jogosan élhetne ezzel a gyanúval, hiszen a papír türelmes és az irányított hivatalos sajtó, adott esetben, csodákat képes produkálni a véleménybefolyásolás terén. Akik azonban — mint magam is, — fül- és szemtanúi voltak ennek a találkozásnak, csodálkozva állapíthatták meg, .hogy itt valóban történelmi csoda született, hogy itt nem csak két államfő, hanem ezzel egyidejűleg két nép is kezet nyújtott egymásnak. Mint az a második világháborús német veterán„ aki francia földön rokkanttá váltan, könnyes szemmel és mankóját lóbálva integetett a francia államfő felé; vagy az az első világháborús vén katona, aki a marnei ütközetben szerzett kitüntetésével a mellén nyújtotta a kezét az egykori ellenfél képviselője felé. Mint a duisburgi munkások, akik olajos overalljukban ujjongva köszöntötték az új francia-német barátság jelképét, nem is sejtve, hogy ezzel a cselekedetükkel milyen kellemetlen helyzetbe hozzák majd a kommunista francia újság, a “Humanité” szerkesztőgárdáját, akik már napokkal előbb a német munkásság “igazi állásfoglalását” jövendölték olvasóiknak, s most eme állásfoglalás láttán és főleg hallatára kétségbeesetten kutatnak a kommunista dialektika szótárában megfelelő kibúvó után. És mindenek előtt a háború után felnövekedett új nemzedék volt a nagy bizonyságtétel a két nép újra meglelt barátságának igazolására. Az ifjúmunkások és diákok, az egyetemisták és az új német hadsereg fiatal katonái, akik eltökélten hisznek az egymás mellett és többé már nem egymás ellen való kapcsolat valóraválásában! S e sorok írója maga sem igyekszik elpalástolni meghatottságát eme jelenség láttán, s hálás a sorsnak, hogy ilyen döntőfontosságú történelmi napok tanúja lehetett tizennyolc esztendő meddő és reménytelennek tűnt interregnuma után. Mert ez a kezdet minden bizonnyal nem csak eme két nép történelmében jelentett új fejezetet, hanem új reményekre jogosító hitet is ébresztett bennünk, száműzöttekben is, a vasfüggöny mögött rabságban tartott véreink jövendő sorsát illetőleg. Mert a szabad Európának ez az új tavasza biztosan el fogja hozni a kikeletet Keleteurópa hómezőire is!... mm» 0 USA — Az amerikai néger-ellenes tüntetések során letartóztatták Walker tábornokot is és a jól 'bevált recept szerint — bolondnak nyilvánították a gonosztevők és szovjet kémek fölött vérzőszívű humanisták. Ugyanazok, akik Chesman és Sohlen nevű bűnözők védelmében emberségre hivatkoznak, egy pillanatig sem késnek Walker tábornokban az igazi emberi méltóságot meggyalázni. Vajon meddig lehet még az egyik bűnt egy másikkal tartani? ic FINNORSZÁG — .A, Helsinki! ben rendezett egy hetes kommunisí ta Világ Ifjúsági Találkozón 10,000 i fiatal vett részt 114 államból. Testvér nemzetünk, a finnek, az egész hét folyamán több ezres tömegekben zavarták meg az „ünneplőket”. A lovasrendőrségnek csak könnygáz és gumiból használatával sikerült az ismételten kitörő zavargásokat megakadályozni. • SPANYOLORSZÁG — Generalissimo Franco 25 éves kormányzása alatt nem régen jelölt ki első ízben utódot, Augustin Munoz Grandes, 66 éves, volt hadügyminiszter és vezérkari főnök személyében. Munoz Grandes generális kiváló, bátor és .szigorú katona és tapasztalt politikus. A múltban a falangistákat vezette egy ideig, Franco egyetlen legális pártját. A Kék Hadosztály parancsnoka volt a Il-ik világháborúiban, akik velünk harcoltak a szovjet fronton, ö vezette a tárgyalásokat a spanyolországi amerikai katonai támaszpontok létesítésére. Tisztelt .személyiség Washingtonban is. + USA — iAZ Egyesült Államokban rendezett nemzetközi ejtőernyős bajnokságokon résztvett a Jugoszláv csapat is. A versenyek után már útban voltak hazafelé, mikor Milan Knor, 23 éves csapatkapitány Orange város (Massachusetts állam) fűlött kiugratta csapatát a gépből és a szerencsés ugrás után politikai menedéket kértek és kaptak. Ügy látszik nagyon .sok Moszkvába gurul abból a 2,132,400,000 dollárból, amit az USA Titónak adott a háború óta, hogy még az élsportolóknak sem volt rozsás az élet. Mi már régen tudjuk, hogy: a „Láncos kutyából nem lesz szalonna!” • USA — iA rádióval irányított amerikai „Mariner II.) űrhajó: célja a Vénus környékének felderítése 15,000 km-en belül; fellőtték 1962 augusztus 27-én Cape Canaveral-ról (Florida); meg kell tennie 288 millió fcm-t 109 nap alatt; feladata, hogy felderítse és rádió útján közölje a Venus atmoszféráját, mágnesességét, felületi hőmérsékletét és hogy létezik-e bármilyen élet az égitestet burkoló állandó, sűrű felhő mögött. A Vénuszt elhagyva a Nap körül fog keringeni. A szovjet is kísérletezett de eredménytelenül, mert a hat fellövésből (2 a Mársra, 4 a Vénusra) öt teljesen sikertelen volt. Egy űrrakéta 119,000 km-.re közelítette meg a Vénuszt dp rádió hiba miatt semmi információt nem adott le. Természetesen erről mélyen hallgattak az oroszok. NYUGTÁVAL DICSÉRD A LAPOT FIZESS ELŐ A SZITTYAKÜRTRE
