Szittyakürt, 1962 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1962-10-01 / 1. szám

6. oldal

SZITTYA KÜRT

1962 október hó

A kanadai H.T.K. féléves beszámolója

Mint ismeretes, ezév januárjában — technikai okok miatt — megszűnt a H.T.K. , korábbi hivatalos lapja: az „ÖSSZETARTÁS”, amit Montrealban szerkesztettünk és az Atlanti Óceán másik oldalán: Londoniban nyomattunk. A többhónapos sajtó-szünet alatt Olvasótáborunk méltán gondolhatta, hogy a H.T.K. tavaly még élénken működő csoportjai elfáradtak a meddőnek bizonyult nemzetmentő harcban és egyszerűen megszűntek létezni. Ezt a tévhitet sajnos igen eredményesen táplálta a túloldal is, éspedig azzal, hogy agyonhallgatott bennünket. Szégyen, de így van: — sem Kiár Zoltán „AZ EMBER” c. prokommunista hetilapjától, se a nyílt kommunista lapoktól nem kaptunk támadást egy álló éven át.

A H.T.K. Kanadai Szervezetét elparentáló tévhittel szemben az az igazság, hogy itt az indiánok és eszkimók földjén is hűek maradtunk az ősi, árpádsávos zászlóra tett fogadalmunkhoz, s noha elnevezésünkben nem „Mozgalom”, hanem „Közösség” szerepel, — soha nem szűntünk meg „mozgolódni”.. .

Üj év napján zártkörű tea-est keretében üdvözöltük az 1962-es esztendőt — amely estnek műsorában Végvári Tibor, Fertőszeghy Antal, Szűcs Károly, .Pataki Ferenc és Szabados Gusztáv Testvérek adták tudásuk legjavát.

Jelentősebb esemény volt ennél Mozgalmunk életében a február 10-én és 11-én a délontariói Welland városban megtartott kétnapos találkozó, amelynek megrendezéséért Molnár Mihály wellandi csoportvezető Testvérünket illeti az érdem elsősorban. Welland városa — a híres Niagara-vízesés szomszédságában — körülbelül félúton fekszik Montreal és Cleveland között, közvetlenül az USA és Kanada határánál. Február 10-én délelőtt ide futott be Montrealból a HTK központi munkatörzsének öt tagja, valamint Clevelandból a Hungária Szabadságharcos Mozgalom amerikai vezetősége. Kölcsönös ismerkedés és szervezési problémák leitárgyalása után este nyolc órakor ült le egymással szemben Mozgalmunk wellandi helyiségének hosszú asztalához a HTK kanadai és a HSzM amerikai munkatörzse, hogy írásban és élőszóban egyaránt leszögezzék az együttműködés lehetőségét és feltételeit. A tárgyalás az éjfél utáni órákban — száz százalékos eredménnyel ért véget, s ettől a naptój kezdve a Hungária Szabadságharcos Mozgalom a legteljesebb egyetértésben, minden zökkenő nélkül dolgozik együtt a HTK-val, a magyar igazság diadalrajuttatásáért és Nemzetünk jóhasznára.

Másnap, február 11-én zártkörű értekezlet keretében folytatjuk a találkozó műsorát, amelyen megjelentek a HTK wellandi, torontói, hamiltoni és portcolbornei csoportjainak kiküldöttei is. Az értekezletet Végvári Tibor Testvér (HTK) nyitotta meg, majd Major Tibor Testvér (HSzM) tartotta meg beszámolóját a HSzM eddigi működéséről. A következő szónok a már külföldön született Szűcs Károly Testvér, mint a HTK kanadai külügyi vezetője, külpolitikai beszámolót .tartott. Utána Tóth Béla Testvér (HSzM) ismertette az együttműködés szükségességét. A felejthetetlen összejövetel Fertőszeghy Antal Testvér (HTK) záróbeszédével ért véget.

A wellandi találkozó jelentősége abban nyilvánult meg elsősorban, hogy két magyar nemzeti mozgalom egységokmányt írt alá. Az aláírók között huszonötéves múltú és egészen új hungaristák, öregek és fiatalok' 45-ös és 56-os emigránsok, valamint másodgenerációsok egyaránt szerepelnek. — Érdekessége a találkozónak pedig az a sajnálatos körülmény, hogy az egységokmány aláírását megelőzően csaknem féléven át folyt a tárgyalás levélben a HTK és a MSzM között, s ezalatt a félév alatt mindkét mozgalomról annyi rosszat mondtak, írtak és terjesztettek „jóakaróink” (voltunk „kommunisták”, „ÁVó-sok”, „a Hungarizmus árulói”, stb.), hogy akarva-nemakarva, kiváncsiak lettünk egymásra, ami találkozót és fúziót eredményezett.

Márciusban — Szálasi Ferenc mártyrhalálának évfordulóján — gyászmisét mondattunk Montrealban, amit központi helyiségünkben gyászünnepély követett, amelynek ünnepi szónoka, Mozgalmunk egyik legidősebb veteránja: id. Markó Ferenc volt.

Áprilisban a központi munkatörzs három tagja kétnapos látogatást tett Quebec tartomány északi részében, Kenogami és Jonquiére városokban. Az ott élő nemzeti érzésű magyarok részéről felejthetetlen vendéglátásban részesültek.

Május 6-án az olasz szélsőjobboldal: a Movimento Sociale Italiano montreali kultúrházában nyilvános emiekünl.iepéiyt rendeztünk a Hungarista Mozgalom fennállásának 25 éves jubileuma alkalmával. A kitünően összeállított műsor első részében Végvári Tibor, ölvedy Gyula és Fertőszeghy Antal Testvérek 'tolmácsolták a HTK álláspontját és mondanivalóit: a második részben pedig a „Magyarország lángokban” c. dokumentációs filmet mutattuk be. ünnepélyünkön más jobboldali mozgalmak képviselői is megjelentek. A terem homlokzatát a pirosfehér-zöld nemzeti és az ősi árpádsávos zászló mellett a kanadai, valamint az olasz zászló borította. Árpádsávos zászlónk közepén zöld nyilaskereszt dominált, körülötte pedig a következő jelmondat volt olvasható: „VOLTUNK, VAGYUNK, LESZÜNK!”.. . Az ünnepély a magyar Himnusszal és a Giovenedzávai kezdődött, s az Ébredj Magyar kezdetű Hungarista Indulóval ért véget. A díszőrséget ezalk,alommal az 58.SZ. Bethlen Gábor cserkész csapat szolgáltatta.

Május utolsó vasárnapján testületileg részt vettünk a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége által rendezett hagyományos Hősök-napi ünnepélyen, ahol zászlóink és árpádsávos szalaggal ékesített koszorúnk emelte az ünnepély fényét. Az Ismeretlen Magyar Katona emlékművét hungarista részről Végvári Tibor montreali csoportvezető ko■szorúzta meg a következő szavakkal: „A Hungarista Testvéri Közösség nevében mindazon hősök emlékére, akik Nemzetünk szolgálatában meghalni tudtak, de elfáradni scha. Emlékezünk mindazokról, akik a távoli orosz hómezők alatt, s Indokina mocsarainak mélyén álmodják örök álmukat egy szebb és boldogabb Magyarországról. Emlékezünk az édesanyákról, feleségekről, gyermekekről, akik a legdrágábbat: fiút, férjet, apát áldozták fel, hogy örök Nemzetünk tovább élhessen. Ma újra megfogadjuk, hogy méltók leszünk hozzájuk; sem éjjel, sem nappal nem nyugszunk, amíg föl nem építjük a dolgozó Nemzet új hazáját: a krisztusi szocializmus eszményein nyugvó, független és szabad Nagy-Magyarországot! Kitartás! Éljen a Nemzet!”...

Június 30-án este a Montrealtól 43 mérföldnyi távolságban fekvő Lake Evansi erdőben Eszmetáborunk védőszentjének tiszteletére megrendeztük a hagyományos Szent j László Tábortüzet. A lélekemelő, aj magyar öntudat ápolását, valamint j a nemzeti érzés fejlesztését szolgálói ünnepség kürtszóval, majd a ma-' gyár Himnusz eléneklésével kezdődött, mialatt a tisztás szélére állított két áribóerúdon felvonták a HTK piros-fehér-zöld, valamint az árpádsávos hungarista zászlóját. Ezután előlépett a Mozgalom jelenvolt két legidősebb veteránja: Újlaki Miklós és Szerdahelyi Károly és meggvujtották a tisztás közepére rakott máglyát. Végvári Tibor szabadságharcos, a HTK helyi csoportvezetője megnyitó beszédében üdvözölte a megjelenteket, majd Mauréry Tibor Testvérünk a tanárember szakszerűségével előadást tartott Szent László király életéről és érdemeiről. A prózát lyra követte: Fertőszeghy Antal Testvér Arany .János: „Szent László” című versbe öntött legendáját szavalta el, majd az 58.SZ. Bethlen Gábor cserkészcsapat ódákat énekelt. Ezután felolvasásra kerültek ,a világ minden tájáról érkező üzenetek: Ausztráliából Polgár Lajos Vezető Testvérünk, Argentínáiból dr. Palló Imre,, volt országgyűlési képviselő, a Turáni Történelmi Társaság főszéktartója, Colombiából Rácz Ervin, a HTK Külügyi Szolgálatának Vezetője, Ausztriából Mester János üzent a Tábortűz résztvezőinek. Valamenynyi megszívlelendő üzenet jelentősen emelte estiünk nívóját. Az üzenetek felolvasása után a cserkészcsapat három tagja elmondotta a Szent László-napi tábortűzi imát. Végvári Tibor záróbeszéde után Legátth Tibor, a helyi szabadságharcos Szövetség vezetője kért szót, s beszédében a 45-ös és 56-os emigráció közös célkitűzéseit és egymásra- Folytatása a harmadik hasábon

Megjelenik időnként és néha, mellékletként, egyet s mást mellékelve OLLÓZZA: BALLÁCS ZOLTÁN

szentségtelenítése is, amikor töretlen jogutódnak nevezi a szovjetet:

„Az a hatalom, ami töretlen jogutód jE ként ül annak a helyében, amelyről az utóbbi hat-hét évben magukvallottan is olyan súlyos és minősíthetetlen dolgokat derítettek ki, hogy abba minden jogutódnak bele kellett volna pusztulnia. Hat esztendeje világraszóló robajjal omlott össze... de áll megint.” (Csak az hiányzik a mondat végéről, hogy: hál’ istennek. Természetesen kisbetűvel !)

S talán önvallomás? Imigyen a:

„A tegnap után, ami hosszú évekig tartott és ami ma is nagyon jelen még sokaknak. Nem kémeknek, árulóknak, csak — magukat áruló, másról valló, író magyaroknak.” — Hát, igen ... Magukat és minket is eláruló, író, állítólagos magyarok. (A iRákosi-rendszer jelen még ma is!)

Majd ismét visszakanyarodik a múlthoz, a „szennyes”-hez és nyugtázza a jelent.

„Egészségesen” (alcím alatt olvashatjuk) .Kiállítjuk tehát (ex katedra. Szerk.) a nyugtázó elismervényt: a hatalom fejgörcsei kevésbbé hevesek.

S kikiáltjuk a jó hírt megfigyelő helyünkről: emiatt enyhült (?) a feszültség és — remélve, hogy nem lesz, de százados tapasztalatok ösztönétől nem szabadulva, bajseltelmek között — ki-ki arra törekszik, hogy rendet teremtsen egy építeni, rombolni őrültként viselkedő hatalom roncsai és hátrahagyott szenynye között.”

És így tovább. De tegyük még hozzá, amit súlyos gondatlanságból elsikkasztott valaki a cikkből; „Éljen a Párt! Éljen az öt éves terv! Éljen a

ko.lhozosítás!”

A szomorú dolog csak az, hogy nem minden eredmény nélkül. Fő leg az 56-os menekültek között ismételgetik dialektikus monológjukat. és igyekszenek megteremteni a parancs-szerinti, megfelelő légkört.

Köteteket lehetne összeböngészni és ollózni a magyar nyelven megjelenő pártvonalas sajtó hasábjai!, napvilágot látott vörös áfium iro da,Imi mázzal bevont termékeiből. Csak az undor tart távol bennünket attól, hogy megtegyük. De mégis be kell mutatnunk egy-két példát a „gyengóbbek” kedvéért. (Gyengébbek alatt azokat a jóhiszemű tájékozatlanokat értjük, akik még ma is lehetővé teszik előfizetésükkel s hirdetésükkel a vörös mételyt a Iái szat tárgyilagosság ostyájába csomagolva osztogatni!)

A magát Vincent Savariusnak nevező cikkíró az átkeresztelt Dél Kereszt jé-ben írja: (milyen nagy kár, hogy átkeresztelték, mert a régi cégér sokkal találóbb volt, hisz a „Dél’' szó ott a megszédült magyar emigránst jelentette.)

„ ... ezt, kommunista táboron belül, több központ kialakulásának (Moszkva, Belgrád, Peking, nyugaton Róma és Párizs) ...”, vagyis el akarja hitetni olvasóival, hogy a moszkvai álom már meg is valósult, mert Róma és Párizs is a kommunista blokkhoz tartozik. Vájjon az érdekeltek mit szólnának ehhez, ha tudomást szereznének róla?

A lap vezércikkező főnöke pedig már kísértetiesen kezd hasonlítani a Balzac „Pajzán historiák”-ban megénekelt álszende leányzóra, aki az abbé mögött ülvén a nyeregben, három faluval tovább vitette magát, hogy Kádár, akarom mondani az

★ Folytatás a második hasábról

utaltságát hangoztatta. Az ünnepély a Hungarista Induló eléneklésével, lefúvassál és közös szalonnasütéssel ért véget, amihez a kissé hűvös hegyi levegő kitűnő étvágyat szolgáltatott. — Igen sajnáljuk, hogy a Hungária Szabadságharcos Mozgalom clevelandi központjának delegációja — az út hosszúsága miatt — csak másnap délben érkezett meg Montrealba, s igy a Tábortűznél nem lehettek jelen.

A fönti, kronológikus .sorrendben ismertetett eseményeken kívül rendszeres havi összejöveteleket, valamint kéthetenkint ismétlődő ide-| olósiai tahiolyamot tartunk a város különböző pontjain. Ez utóbbinál nemcsak a hungarista ideológia ismertetése a cél, hanem egyúttal retorikai próba elé is állítjuk Testvéreinket.

Ma már nem vitás, hogy a hungarista szervezkedés keretében tulajdonképpen nemzetszervezés folyik, mert a HTK-nak nem az a célja, hogy más magvar mozgalmak tagjait elhalássza, hanem az, hogy a közönyt megtörje és a kallódóknak indult emigráns magyarságot szervezetbe tömörítse, s ígv a Nemzet ügyének önzetlen szolgálatáb állítsa. Tudjuk, hogy a (Hungarizmusnak és a HTK-nak szép számmal vannak ellenségei, fájdalom még a nemzeti érzésű keresztén; magyarok között is. A kritikát min dig elviseljük, de az vesse ránk a: első követ, aki Nemzetünk fennma radásáért többet tesz az emigráció ban, mint mi hungaristák!

HORVÁTH SÁNDOR

Menyes

magyar téma

• A Venezuelai magyarok CARIBI ÜJSÁG c. hetilapját mindig örömmei olvastuk. A lap .szerkesztő-kiadója: Rozanieh István d'icséretreméltó következetességgel küldözgette címünkre lapját ama néma nyolc hónap alatt is, amikor a HTK sajtója kénytelen volt szünetelni. A lap június 7-i száma — mint a Nemzeti Emigráció minden tisztességes lapja — felvetette a beolvadás és a magyarság mellett való kitartás tárnáját. Tagadhatatlan, hogy kissé megdöbbentően hatnak Magyar Rafael nevű cikkíró következő szavai:

„Mi magyarok amúgy is nagy hívei vagyunk a beolvadásnak. Büszkén utalunk idegenből származott hőseit ikre, nagyjainkra és mindenki csodálattal és elismeréssel emlékszik vissza az ,ÍIj földesúr'-ra. Mikor azonban a mi máshová való beolvadásunkról van szó, akkor valahogyan az értékelés megváltozik: a beolvadás árulás lesz és a különálló maradás erény

A téma igen kényes magyar téma, Északon és Délen, Keleten és Nyugaton egyaránt. A mi véleményünk szerint teljesen igaz Magyar Rafael azon megállapítása, hogy ha a mi. azaz a MAGYAROK beolvadásáról van szó, akkor a beolvadás árulás lesz és a különálló maradás erény.. . Ennek pedig az az oka. hogy Európa és a kereszténység védelmében semelyik nemzet -«em hozott annyi áldozatot az eljúult ezer év alatt, mint a magyar... És nem is szenvedett annyit, mint a magyar... Az 1956-os októberi szabadságharc ismét bebizonyította, hogy nincs a világnak még egy olyan népe, mint a magyar.. . Az a tény azonban, hogy a történelem vihara által legjobban tépdesett magyar Nemzetet a legutóbb törvénvesített magzatelhajtással halálra Ítélték, az emigráció hivatása megkétszereződött.. . Ezt így látjuk mi hungaristák.

AZONOS VÁGÁNYON^ avagy „ERREFELE—ARRAFELÉ”

Amikor a Horváth-Vámos „Látóhatár”-duo visszatért mea culpázva a vörös medve keblére, tudtuk, hogy ez csupán egy színpadi jelenete a nagy komédiának. A két szereplő hátrahagyott számos, ugyanazt a komédiát játszó politikai ripacsot, kisebb és nagyobb szerepek alakítóit, akik tovább teljesítik feladatukat a vörös „álló csillagok” útmutatása szerint. Mert ez feladat teljesítés arrafelé. Csupán errefelé színjátszás.

Ezek a kétarcú komédiások nem mitológiai alakok. Itt élnek közöttünk. Szórják, vetik a konkolyt szóban, mint a legjobb értesültségre „igényt tartó”-k csoportja, és írásban, mint a fejlett sajtótehnika tollnokái. Ha talán nem is „deviza-forintok” kedvéért, de valami távolabbi magán cél reményében munkálják s készítik elő a

HiQynnfpiii naoviir” aratását

abbé észre vegy,e a teljes odaadás jeleit. Az a megértő fölény, amivel az olvasót a lap csalhatatlanságáról, tántoríthatatlan irányvonaláról meggyőzni törekszik, igazán a kitűnő zsurnalisztára vall. De beszéljen maga a Főnök:

„... Mire való egy ilyen újság, mint a miénk? Többek között arra, hogy toronynak használják a körülötte lévők. Az olvasók, akiket többé-kevéshbé megnyugtat: van egy kilátó, ahonnan egyebet sem tesznek, csak figyelik a látóhatárt (?), és ha éppen erőt nem vesz rajtuk a gyengeség, meg is konditják a harangot.

Mi változatlanul ama látóhatár felé fordulunk, melyben a nagyvilág és egy kicsiny világ: Magyarország mesgyéi érintkeznek. Valóságosan is: határokkal, hatalommal, erővel. Legvalóságosabban is: egymást kereső, tusakodó-ölelkező lelkekkel és eszmékkel, melyeknek tudvalevőleg (?) a végtelenség a határuk, nem más.”

Mintha valahol, valami hasonlót olvastam volna ... Csak „ott” nem tornyot, hanem „bástyát” írtak. És mintha hallottam volna valami határról is. Valamikor a pesti tüntetők lengyel-magyar határt követeltek, amit a jó lengyelek Vácnál képzeltek el, itt pedig szovjet-magyar határ ül a betűk mögött, amit a bolsik az Atlanti óceánnál terveznek. Majd így fűződik ovább az ártatlan mese:

„Az idei magyar nyár aratásából gyűjtött tudósítások eleget mondanak azoknak, akik ha nem is naponta, de havonta egy-két alkalommal még felvetett fejjel figyelni képesek: kifelé befelé — a.r r a f e 1 é.” Elhisszük, hogy nem ildomos dolog idézet-töredékeket közölni, de ebben a rovatban már csak térszűke miatt sem hozhatjuk le a „csomagolás”-t, meg kell elégednünk a lényegnek szánt mondatok idézésével.

A szabadságról, mármint a kádári szabadságról, csak épp hogy nem hozsannázik:

...Távolról sem. Kivéve a nagyon

fontosát: hogy majdnem ugyanezt már Magyországon is büntetlenül meg lehet írni, ki lehet mondani.”

Ügy látszik, a lap szerkesztője komoly gondot fordít arra, hogy mindig azt közölje, amit otthon is nyugodtan közölni lehetne. Ezt elég gyakran megismétli vezér- I cikkben vagy más helyen. Ebből j az is következik, hogy ami otthon ma megjelenik, annak itt is I meg kell jelenni.

Az alábbi sorok már az otthoni mai állapotok állandósulása jegyében íródtak:

„Csak egy kérdés...” (Alcím.) ..Kivéve egy kérdést. A rég ismert, a minden jó változást megkeserítőt: mi a biztosíték arra, hogy minden így fog folytatódni-” (Mi reméljük, hogy nem így fog folytatódni!) „A válasz változatlanul a régi; a szá- I mos örömteli jelenség ösztönös életjel a magyar nép igazi, clmnélküli (Elvtárs? Szerk.) képviselőinek szájából, írásaiból.” (Hmm! Az örömteli jelenségek sorába tartozik évi sok százezer születendő magyar i gyermek meggyilkolása is?)

Amit pedig a kommunista „Köz[ gazdaság” egykori munkatársa ír: I nemcsak a Kádár-rezsim elismerése, de szent szabadságharcunk meg-