Szittyakürt, 1962 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1962-10-01 / 1. szám

EBREDJMAGYAR!

/íimAKÓUT

I. évfolyam 1. szám

A H.T.K. ÉS A H.Sz.M. HIVATALOS LAPJA •

1962 október hó

MAGYAR OKTÓBEREK

Érdemes-e kapaszkodni ia regi dicsőségbe? — Vetik fel a kérdést egyesek. Nem volna-e jobb azzal törődni, hogy miképpen tudjuk felszínen tartani a magyar nemzetet és hogy miképpen tudjuk azt beilleszteni a „haladó” életbe? Minek vessük fel a faji kérdést? Hogy ezzel a hitleri faji őrületet keltsünk életre? A mai világhelyzet demokratikus nemzetköziséget kíván, — mondják mások, — amely előbb utóbb a határok és faji elkülönülés felszámolásához vezet. Ezeknek az a válaszom, hogy csak annyit érünk a jövő szempontjából, mint nemzet és nép, amennyire meg tudjuk őrizni sajátos mogyarságunkat. A nagy téregységek konn,a:ionalizmusa meg fog valósulni. Ez nem azt jelenti] hogy adjuk fel magyarságunkat, hanem azt jelenti, hogy csak azokat a nemzeteket fogják megbecsülni, amelyek öntudatosan vallják nacionalizmusukat, amelyek büszkék faji adottságaikra s amelyek sajátos jellegüket megtartva termékenyítő erőként tudnak hatni a nemzetek konnacionalista közösségében Nem hirdetünk sovinizmust, mert meggyőződésünk, hogy más népek lebecsülésével nem emeljük saját magunkat. Éppen azért értékeljük mások népi és nemzeti építő erejét, mert értékesnek tartjuk önnön jó tulajdonságainkat is.

H,a Európa szempontjából nézzük helyzetünket, nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az öreg földrész a mi szélesebb hazánk. Egy évezred kötelékeit és akarva nem akarva átvett és kifejlesztett közös eszményeit nem dobhatjuk el anélkül, hogy soha be nem tölthető űr ne támadna szellemiségünkben. Mi európaiakká lettünk a szó legnemesebb értelmében. Európa sorsa így a mi .sorsunk is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy őseink vérségi és szellemi kötelékeit ne tartsuk tiszteletben és hogy ne keressük az utat rokon fajú néptestvéreink felé is.

Árván és sokszor elhagyatottan, mint egy nagy szigeten állott a vártán a magyar harcos évszázadokon keresztül. Köröskörül hömpölygött a népek árj.a, hogy ellepje és elsodorja nemzetünket. Trianonnak kellett jönnie, hogy az első nagy csorba essen egy évezreden át vérrel é.s vassal összekovácsolt országon, amely védte Európát még saját rokonaival szemben is. Nem értették meg ezt a nagyszivű, hős nemzetet újabban sem, amikor hangját és kardját az istentelenség új pogányái ellen felemelte. De ha el Is veszett az ország és ha bitorlók szívják vérét máma is, mégis büszkén valljuk, hogy a m.a.gya,r becsület továbbra is töretlen maradt. Budapest 1944-45-ös és 1956-os hősei nem hiába e.stek el. A világ, a nagyvilág megbecsülésének számtalan jelét kezdjük észlelni. Egyszerre észre kell vennünk, hogy egyedüliségünk megszűnt. Törökországtól Pakisztánon keresztül Japánig testvéri kezek nyúlnak felénk. Mindegy, hogy szittya vagy turáni alapon, de száz és száz milliók tekintenek bennünket testvérnek. Nem vagyunk többé egyedül Európában sem, mert 1956- ban Earópa bajtársi népei ragyogó bizonyítékát adtak annak, hogy velünk vannak, önkéntes harcosok légiói gyülekeztek' segítségünkre és csak a nekünk annyira érthetetlen (vagy talán nagyon is érthető) amerikai politika gátolta meg Európát abban, hogy az európai konnacionalista egység megszületését Magyarországon vérükkel pecsételjék meg az öreg kontinens bátor fiai.

Rockwell Montrealban

Valószínűleg a Social Credit Párt Real Caouette nevű elnökének sajtónyilatkozata ihlette meg az American Nazi Party vezérét: George L. Rockwellt, hogy a kan? iái Montrealiba látogasson. Mivel a szálloda halijában dob. harminc hivatásos kanadai újságíró ostromolta, sajnos nem válthattunk szót vele. Pedig szerettük volna — nemcsak meginterjúvolni, hanem — véleményünket is megmondani neki bizonyos személye körüli jelenségekről.

Az amerikai „NÁCI” vezér ugyanis kereken kijelentette az angol és francia lapok riportereinek, hogy montreali látogatásának az a célja, hogy Kanadában is megszervezze a „Náci Pártot”. — Az újságírók további kérdéseire pedig úgy nyilatkozott, hogy Montrealban kib. ezer „náci” él, de eddig nem akadt megfelelő vezetőjük. Ezt a problémát is rendezni akarja. Elsősorban a magyar és lengyel antibolsevista menekülteket veszi számításba, akikkel a kapcsolatot máris fölvette.

Micsoda isteni szerencse, hogy a magyar antibolsevista menekültek alatt nem a H.T.K. Montreali Csoportját értette. Hogy a magyarok » közül kikkel vette föl a kapcsolatot,

koltuk és burkoljuk ködös szavakba vagy fél mondáitokba.

Leszögezzük, hogy a magyar nép harca 1956-ban nemzeti és szocialista szabadságharc volt. Forradalom volt amig fegyverrel törte le a bolsevista zsarnokság hatalmát, de szabadságharccá érett midőn a nép akarata két rövid jelmondatban nyilvánult meg; s adta meg küzdelme céljának jellegét. Nemzeti volt, mert szabadságot, függetlenséget követelt mikor ezt kiáltotta: „Ruszkik Haza!” Szocialista volt midőn kijelentette, hogy „Gyárat, földbirtokot vissza nem adunk!”

OLVASÓINKHOZ

Jelen első számunkat minden rendelkezésünkre álló címre megküldjük, mint mutatványszámot.. További mutatványszámot, sajnos, nem áll módunkban küldeni. Aki tehát igényt tart a „Szittyakürt”-re, az legyen szíves pontos címével együtt egy évi előfizetést is a legközelebbi terjesztőnk címére elküldeni.

Kiadóhivatal.

Történeti — s írhatom történelmi — igazolásul idézek például, a sok eredeti nyomtatvány — ma már dokumentum — egyikéből:— „Követeljük:

1. A szovjet csapatok azonnali kivonását hazánk területéről.

2. A szovjet csapatok kivonása után új választási törvényt és szabad választások megtartását.

3. Nem akarjuk a tőkések és földbirtokosok uralmát.

4. Megígérjük, hogy az ország szent határait és a népet esetleges felsőbb utasítás ellenére is minden idegen támadással szemben megvédjük. Szembefordulunk minden • FOLYTATÁSA A 2. OLDALON

SZITTYÁK Ü R T j

Évezredekkel ezelőtt szólalhatott meg először. Marcona kato- ( nák nyilai záporoztak hangjára és a szittya vitézek harci kiáltása j egybevegyiilt száguldó paripáik dübörgésével. Amikor ennek az j újságnak SZITTYÁKÉRT nevet adunk, egyúttal jelképet is nyúj- j tunk magyar testvéreink felé. Talán soha nem volt szükség olyan? lelket és agyat rázó cselekvésekre, mint ma. Költőink és íróink ma! is sóhajtoznak: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban?”.)

„Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át.” — Halljuk mártír Szálasi Ferenc hangját. Bármennyire is akarja a materialista világnézet lekicsinyelni és elavultnak, nevetségesnek feltüntetni e szavakat, az igazság az, hogy a hősök és bátrak vériből születik meg az az erő, amely felrázza még a puhákat és az ellágyultakat is, hogy diadalra vigyék az igazság, a szabadság és — igenis — az emberi testvériség eszményeit, amelyek nélkül céltalan az élet s amelyek nélkül nincs jövője a világ népeinek.

Ez eszmék szolgálatában áll a SZITTYAKÜRT. Ne vitatkozzunk azon, hogy mennyire voltak szitytyák ő.seink. A lényeg az, hogy a szittya szó hallatára megpezsdül valami bennünk és büszke elszántság vesz erőt rajtunk. Felemel bennünket ez a szó a mindennapi élet letargiájából és tekintetünket a Hadak Htja felé vonzza, ahol Csaba királyfi seregei száguldanak szilaj paripáikon, hogy győzelemhez segítsenek bennünket.

Szólaljon hát meg a SZITTYAKÜRT.

Legyen ez az újság a hungarista seregek harcos hangja.

'Legyen ébresztő az alvók,, a kábultak és elfáradtak felé.

Legyen kiáltás a nagyvilágba a magyar nemzetet ért igazságtalanságok orvoslására.

Legyen figyelmeztetés ellenségeink felé, hogy a magyar virtusosság és a magyar harcakarat nem halt ki még belőlünk'.

Legyen szívet és lelket emelő irodalom, hogy szavai nyomán öntudatos magyarság fejlődjék ki azj emigrációban.

Legyen vészkiáltás, amely vég-! szükségben egy táborba kovácsolja | árva kis Hazánk hűséges fiait és: leányait.

S ha a nagy pillanat elkövetkezik) ez adjon jelt a döntő rohamra.

Végezetül kérjük a magyarok Istenét, hogy ha majd egyszer aj SZITTY AKÜRT-ben ,a „Tüzet szüntess!” csendül fel, ez egyúttal a szabad és boldog, független Magyar-j ország újjászületését is jelentse. j

Kitartás!

POLGÁR LAJOS I

nem tudjuk, de az a gyanúnk, nogy senkivel. Egyszerűen kifogyott >az időből, mert hatósági felszólításra már 29-én délelőtt 10.45-kor Boston felé vette útját. Mielőtt repülőgépre szállt, a lépcső tetejéről római karlendítéssel búcsút intett Montreálnak és a televíziós kameráknak...

Az egészben az az érdekes, hogy Rockwell még mindig horogkeresztet visel a szive fölött és kizárólagos eszményképének Hitler Adolfot tekinti. Csak éppen azt nem veszi tudomásul, hogy Hitler sohasem nevezte magát „náci”-nak és hatalomrajutása előtt sohasem ment a német haza határain kívülre NSDAP-ot szervezni. Különben is kijelentette, hogy az ő nemzeti-szocializmusa „NEM1 IMPORTESZME!” Hogyan jön akkor Mr. Rockwell ahhoz, hogy pártját Kanada területén szervezze, ha egyszer nem kanadai állampolgár? S mit akar a magyarokkal és lengyelekkel, ha egyszer nemzeti-szocialistának, vagy horri-i bile dictu „NACI”-nak nevezi önmagát? .. .

Milyen szomorú, milyen tragikus,: ha valakiben ,az imponáló, bátor kiállás mellől hiányzik a józan ész!

i. s.

TŰZ ÉS ESZME

Az októberi hónapok sokszor játszottak fontos szerepet a magyar történelemben, különösen az utóbbi száz évben.

1849 október 6-án 13 magyar tábornok halt mártírhalált, mert hittek abban, hogy csak szabad nemzetnek van értelme és jövője. E hős katonák mártiromságát úgy viselte a magyar "nemzet, mint nagyszerű példaadást, tudván, hogy a mártírok szelleme erősebb az elnyomók erejénél és előbb-utóbb legyőzi azokat.

Aztán jött a második október 1944Jben, amikor egy szűk klikk hátba akarta támadni a velünk együtt küzdő német bajtársakat hogy soha be nem heggeszthetc sebet ejtsen a magyar becsületen De mint mindég a nagy szükség esetén, támadt egy magyar vezér, aki a már csaknem elveszített háború minden következményét vállalva ismét magasra emelte az eldobott zászlót. Ez az ember Szálasi Ferenc volt 1944 október 15'-én. Bármennyire is próbálják lekicsinyíteni egyesek e nap jelentőségét, voltak akik csak kis epizódnak tüntették fel azt, de elég nagy volt ez a nap ahhoz, hogy egy neves angol történész Magyarországról szoló nagy háromkötetes művének “Október 15-e” címet adjon. Nincs szándékomban most itt erről többet írni csak annyit szeretnék megjegyezni hogy ha akkor azon a végzetes napon nincs egy magyar Szálasi Ferenc, ma már egész Európa 'bolsevista járom alatt nyögne. Az annyit ócsárolt hungarista erőfeszítés hét értékes hónapot adott a szabad világnak, amely idő alatt a nyugati seregek Európa szivébe ha tolhat, lak 1944-45 hősei: a magyar katonák és a polgári lakosság hősiesen helytíllottak még akkor is, amikor a ma Dlyan nagy szájjal antikommunizrrust hirdető népek bombázói éjjelrappali támadásokkal verték ki a ’egyvert a magyar hadsereg kezéből, ibból a kézből, amely a nyugatot is nindenét feláldozva védte. Elveszettük a háborút, legjobbjainkat haálra kínozták, bitófára, golyó elé íurcolták, de lent a lelkek mélyén i háború nem ért véget. Ez a háboú, mint lassan égő tűz, mint paázs a hamú alatt továbbra is ott :lt a magyar nemzet lelkében s nint valami csodálatos szent tűz zikráját hordta magában a tooiseista elnyomás megszégyenítő, csúos éveiben. Csak nyelt és nyelt a nagyar paraszt, a magyar munkás,

, magyar értelmiség és magyar ifúság. Befelé hullottak a magyar .nyák könnyei és duzzadtak a szenedés és megaláztatások árjai.

Azután valami kezdett mozogni a. asfüggöny mögött. Jött kelet-Ber-j in és jött Poznan. A szovjet kíme-|

letlenul közbelépett es hatalmas ereje előtt visszahúzódott mind a keletnémet, mind a lengyel felkelés. A magyar nép felfigyelt: Azok odaát tiltakoznak, ha sikertelenül is. Miért ne lehetne nekünk is felkelni egy kicsit, hiszen mi sem vagyunk alábbvalóbbak azoknál. Ilyen volt a hangulat 1956 őszén. Azok, akik megpróbálták csirájába fojtani az október 23-i forradalmat egy nagy és jelentős dologról feledkeztek meg. Ez pedig az volt, hogy a magyar ember se nem keletnémet, se nem lengyel. Talán soha nem tört volna ki igazán ez a világhírű októberi forrodalom, ha az ÁVO nem lő a tüntető tömegre és nem veti be a tankokat, hogy úgy mint kelet Berlinben és Poznanban történt, megfélemlítve szétszórja a tüntetőket. A magyar bátorságot és virtusosságot hívták ki próbára. Olyan választ kaptak, amely alapjaiban rázta meg az egész szovjet birodalmait. Valóságos pánik tört ki Moszkvában is és az egész bolsevista rendszer lángba borult volna, ha nagyon igyekvő tűzoltók meg nem jelentek volna — nyugatról.

Dicsőséges és lájhalmas októberek ezek. Dicsőséges, mert a magyar nemzet csodálatos erejét tükrözik vissza és fájdalmas, nrert annyi jó magyar vér hullott el 'bennük. Mégis semmi sem történt hiába. A hős tájornokok, a hős politikusok es a hős budapesti fiatalság a világtörténelem lapjaira írták be nevüket, ök meghaltak és életáldozatukkal bizonyították be a nagyvilág felé, hogy a Kárpátokövezte Duna-Tisza medencében él egy nemzet, amelyre mindég számítani lehet, ha az igazságért, az emberi szabadságért és a keresztény ideálokért 'kell szembe szállni a csalárdság, a zsarnokság és az istentelenség hordáival szemben.

De ezek az októberek figyelmeztetnek is bennünket. Figyelmeztetnek pedig arra, hogy csak addig él Magyarország, amíg fiai és leányai hajlandók érte minden áldozatot meghozni. A történelem vihara nem ismer kíméletet. A ml nemzetünket viharállóvá edzette a magyarok Istene. Sok szenvedésen és megpróbáltatáson esett keresztül a magyar s mindég talpra állt.

Ezért hiszünk abban, hogy a magyar nemzet Isten segítségével és saját kipusztíthatatlan erejével ki fogja vívni magának azt a helyet, amelyet megérdemel és amelyért annyit szenvedett a múltban és szenved a jelemben is.

Ez a mi hitvallásunk és ez a mi erőnk! Zászlóinkat kegyes emlékezettel meghajtjuk a magyar októberek előtt.

Lent a völgyet meg a hajnal derengő fátyla borítja. Csend van. De a pírkadó nap sugara, hegyes süve'gű, délceg harcos körvonalait rajzolja ki, a völgy felett őrködő szírttetőn. Alakja szoborra emlékeztet, csupán éles, fürkésző tekintete bizonyltja, hogy él. Szemében a pirkadat, a kelő nap tüze lobog, amint a szírt szélére lép. Bal kezében erős íjja, jobbjával hajlott türtjét emeli ajkához s amint a kürt búgó hangja betölti a völgyet, felélénkül a ,szunynyadó tábor. — KI ez a délceg kürtös-harcos? A Te ősöd, magyar Testvérem. — Beszéde, ruházata, fegyverei már a történelmi múlté; de a szemében, a lelkében lobogó tűz a jelené s a jövőé, — a magyar jövendőé.

Ez a tűz lobogott honalapító őseink, a nándorfehérvári védők, a végvári bajnokok, a kuruc vitézek, 1848-49 nemzetőrei, az I. világháború és 1919 hősei, a II. világháború honvédéi és 1956 szabadságharcosai szemében.

Ez a tűz hevítette Hunyadi, Rákóczi, Kossuth, Széchenyi, Apponyi, Prohászka, Szálasi lánglelkét. Ez a tűz izzik Mindszemty Hercegprímás élő mártírságában. S lángoljon az a tűz minden hű magyar szivében.

Ez a tűz hol parányi zsarátnokként ízzott hol égig érő lánggal lobogott — de élt több mint egy évezreden át — és élni fog az idők végtelenségéig. Élni fog, mert ez a tűz nem más, mint a magyar szabadság és hazaszeretet tüze. Ez a tűz éltet és pusztít. A nemzet kohójában acélossá edzi az értékes elemet s kiégeti, elhamvasztja az értéktelen salakot, szemetet. Ebbe a kohóba akaratától függetlenül mindenki belekerül aki magyarnak született — de akaratától függően kerül ki — acélként vagy salakként.

Magyar Testvérem. Amit hirdetünk nem utópia, hanem a XX. század öntudatos magyarságának természetesen kialakuló életrendje, mely a nemzet jövőjét biztosítja a szabad magyar élettérben. Amit akarunk, amiért küzdünk nem búr-