Színház, 1918 (1-10. szám)
1918-12-28 / 10. szám
Színház 3. hassanak fönt a kedélyes estén. Az estély napján tömve olt a Vörös Ökör szálló. Ott volt a Mici. apja is. Én akkor a teans színhelyét otthagytam és a Miciék laksáához indultam. Az ablakban könyökölt Mici telve szomorúsággal és bánattal. Rövid lelkiismereti furdalás után Mici lejött én pedig a Vonat utcán sétálva Heimet szavazatiam neki. Tíz órakor Micit hazakisértem és én is hazafelé indultam. A seanszra nem is mentem el, habár a meghívón nem volt a nevem de gondoltam, miután én a távollevők közt díszelegtem, hogy tudni fogják, honnan fuj a szél. Tizenegy órakor a közönség morogva ment haza, mintán semmi mutatványt nem láttak. Én azt szántam meglepetésül, hogy nem lesz programm. Miután én az én programmomat kitünően elintéztem. Másnap az utcán senki nem viszonozta a köszönésem és sejtettem, hogy a közönség tudja, hogy ki rendezte a kedélyes estét. Sajnos Mici n«m nézett rám, mert a papája megtiltotta, hogy velem beszéljen. Így lett nem csak az örök szerelemnek, hanem a bűvész mutatványoknak is vége. :■ ’•jkihh mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm itmrnm mm mtt Temporamutantur. A „Hoffmann meséi“ nyomán. I. Lina. Angyalnak mondálak egykor, Lány-korodban. — De ma már, (Midón nő vagy) azt csodálom : Hogy lehettem oly szamár ?! II. Nina. ♦ Egykor, bármi bohót szóltál: Bölcseséggel volt az telve. S most — bár csupa bölcset beszélsz : Nincs annak egy csöpp értelme. III. Piroska. (Hajdan tőlem csókot kért, S nékem csókot osztott. — S ma már egy kis gyermekért Kell fizetnem — kosztot.) Dr. Herman Lipót. Nem jubileum — csak harminc év emléke! Ki jubilálhat ma ? December 8-án volt harminc esztendeje, hogy akkor még dús gesztenyefürtü ifjú — először vezényelte”1 egy nagyobb zenekari hangversenyt a régi Kolozsvári Nemzeti Színházban. Siker persze nagy, mint az egy medikus-dilettáns vezénylete glatt vagy 60 friss, fiatal egyetemi hallgatókból álló társaságnál egészen természetes I Hány gyönörü leányarcocska égett lázban, édes kacsokat veresre tapsolva. Azóta a leánykákból részben nagymamák, a fiatal temperamentumos medikusból és társaiból szürkefejű öreg, komoly bácsik lettek ! Kívülem ma már senki sem gondol a gyönyörű, forró estére ! Egy évvel később a muzsikus-medikus egy esős júniusi reggelen Békés nagyközség pallóin (járda még akkor nem volt) bandukolt be az állomástól a nagy vendéglőbe, ahol Bogyó Alajos igazgató „kitünően szervezett“ operette, drámai és népszínmű társulata (körülbelül 16—20 tagú) tartotta előadásait- — egy szál zongora mellett. Még akkor csak olyan szünidei időtöltésne kvettem ezt a kis színházi kiruccanást, ősszel vissza akar- akartam térni az egyetemre tanulmányaimat folytatni. De Bogyó uram megmondta: '„Dejszen ecsémuram, ha maga egy kiló sót megevett és egy cipőtalpat elszakított a színészetnél, nem lesz maga többet medikus !“ Úgy lön ! Három hónap múlva, szerződésem lejártával ott hagytam Bogyó uram társaságát — köztük a vidám Nyárai Tónit is és elszegődtem Halmai miskolci társulatához. Majd hat évi vidéki hányódás után az akkor megnyílott Megyar Színházhoz szerződtettek a fővárosba. A színházban az első tapsot én kaptam az ezen alkalomra szerzett ünnepi nyitányommal. Kilenc évig működtem ott. Ez idő alatt a. Rákossy-féle, majd az orsz. szinészegyesületi iskolának voltam énektanára, sok ma elismert nagy énekes és énekesnő első szárnybontogatásának uanuja és segítője. A „Vig özvegy“ nagy sikere Ittán a szerzők Leon Viktor és Lehár Ferenc Berlinbe szerződtettek, hogy uj müvüket a „Hercegkisasszonyt“ az akkor megnyílt uj operette-szin- házban, a német operette színpad legragyogóbb nevű művészeinek társaságában, adjam elő Mikor a Színháznál nem voltam elfoglalva, Németország legelőkelőbb városaiban vendégszerepeltem, mint dirigens, igy Hannoverben, Cölnben, Strassburg- ban, Casselben stb. Majd egy nagy oroszországi,
