Színház, 1918 (1-10. szám)
1918-10-13 / 2. szám
4 Színház 2. szám. A színész és a társadalom. A „régi jó időkben“, amikor Magyarországot az uj nemzeti életbe fanatikusan hivő lelkű magyarok vezették át: minden hivatalos képzetttség nélkül, szinte a földből tűntek föl az első magyar színészek. Politikai, társadalmi viharok edzették, a nemzeti lelkesedés szent tüze hevitette lelkűket. Akkor a feltámadó alkotmányos élet harcos katonái, a nép kulturális vezetői voltak, — az elnyomatás idején pedig sirva-vigadva erősítették, biztatták, szebb jövő reménységét csillogtatták a nemzet szeme előtt . . . A legújabb korban a modern magyar irodalom és művészet a színházon keresztül szólalt meg, — ma pedig nincs olyan társadalmi, politikai, művészi téma, amely agitációs eszköznek ne használná fel a színpadot... A történelem folyamán ily szorosan beleilleszkedett a színész minden kulturális és politikai mozgalomba és természetes, hogy a költőknek, politikusoknak, művészeknek csak úgy lehettek megfelelő szószólói ha a kellő tanulsággal, műveltséggel és a társadalmi érintkezéshez szükséges egyéb feltételekkel rendelkeztek. A vidéki színészek hivatása ugyanaz. mint a fővárosiaké. Ma ugyan előtérbe vonult a színház üzleti jellege, de ez az igazgató dolga. Ő is egybe kapcsolhatja, — sőt kell is, hogy ezt tegye, — a kulturális célt az üzleti szempontokkal. Megélnie neki is kell. A színészek azonban a színpadot csak hivatásnak tekinthetik. Nem tudom, a mai szinészgene- ráció miért oly idegen egymástól. A meghasonlás sokkal gyakoribb náluk, mint bármely más pályán : a szerepek, a siker miatt. Úgy látom azonban innen kívülről a közönség szemével, hogy a közönség minden színészt (értve ezalatt színésznőt is) külön-külön megér*, méltányol, szeret, akiről látja, hogy lelkesedéssel,- tudással, törekvéssel szolgálja a kultúrát és csakis ezt, — azt a színészt, aki a könnyű darabokban is stílusos, finom tud maradni. Így illeszkedik be a színész a társadalmi keretekbe, igy lesz igazán kulturtényezővé, igy fog bekövetkezni az egyedüli helyes állapot, hogy a színész a privát életben is mint embert befogadja és megbecsüli az a társadalmi kör, amelynek felkeresésére műveltségénél fogva fel van jogosítva. (Kavics.) Nem jön zavarba! Egy zsidó a hatámn át Oroszországba akart jutni és megkért egy parasztot a ki szénát szállított, hogy dugja el őt a szénába. A paraszt azt mondta, hogy az nem megy olyan könnyen, mert a határon hosszú vasnyárssal, székében hosszában keresztül szurkálják a szénát ; de elviszi őt, ha a zabos zsákba bújik, a mit hátul a szekérre fog felkötni. A mint a paraszt a határhoz ér, a szénát minden oldalról keresztül szurkálják. Végül a határrendőr egy kis vas pálczikával körül nézi a szekeret és meglátja a lógó zsákot, megkérdi a parasztot, hogy mi van benne. A paraszt zavarba jön és félelmében azt mondja: „Üvegcserép." Erre a határrendőr beleszur a zsákba és a zsidó elkiáltja magát; „Kiing, gling!“
