Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)
1914-03-03 / 9. szám
Szinérváralja, 1914. március 3 — 9. szám Tizenegyedik évfolyam TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. ■Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 5o fillér. MEG J E LENIK MIN D EN K ED DEN. Felelős szerkesztő : fAbiAn ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja" szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A párbaj. Két fiatalember, akik egymásnak soha életükben nem vétettek semmit, szembeálltak egymással egy hideg, szürke teremben, kezükben fegyver, amely a nagy önuralom dacára is meg-megremegett és tiz perccel azután, hogy az első ko í mando elhangzott, kettejük közül az egyik holtan hevert a barna padlón. Mi ez ? Talán ez a becsület, talán ez a tisztesség, valóban igy 'kell elintéznie a mai kor modern 'emberének a családi perpatvarokat. Nem hisszük, hogy ez a párbaj meg ne rendítené az emberek lelkét, gondolkodását, nem hisszük, hogy a katonai bürokban meg ne állnának egy pillanatra a tollak. De azután újra ráfekszik a barbárság a „kulturált“ emberekre ás megint elfelejtve minden emberi érzést, ismét lehajtják 'fejüket a párbaj barbár intézményének igájába. Nem vagyunk hívei a túlzó modernségnek, de ilyen esetek alkalmával mi magunk is kezdjük hinni, hogy azoknak van igazuk, akik a mai magyar kulturéletet csak felületes és üres máznak) tartják, amely mögött semmi tartalom nincs. Ez az üres, felületes kultúra, amely egész életünkön keresztülvonul, okozza azt, hogy minden évben fel-felráz bennünket egy-egy ilyen esemény, amely csúffá tesz minden nagyhangon hirdetett kultúrát, műveltséget és kimutatja ennek a mai kornak minden barbárságát. Ez a múlt héten lefolyt halálos párbaj még az eddigieknél is züllöt- tebbnek, durvábbnak bizonyítja, mutatja a mai kort. Családi veszekedéseket párbajjal, fegyverrel elintézni, ennél különösebb, meglepőbb dclgoi még irói fantázia sem találhatott volna ki. De az a négyszögletes katonai észjárás, amelyről azt hittük h >gy produkálni nem tud semmit, az mégis tudott ilvét produkálni. Mert ezt a mostani botrányos ügyet csak a katonfték tálalták elénk. A civilfél tiltakozott, védekezett, de a katonai reglama képviselői, a két, segéd, ragaszkodtak. A ragaszkodás eredményét megkapták úgy, ahogy nem várták, nem várhatták Azt legalább nem képzelhetjük el, hogy abban a tudatban állították egymással ^szembe a két embert, hogy a civilt teszik győztessé. De akár igy, akár úgy gondolták el ezt a párbajt, ami történt, végre talán eszméletre téríti a párbaj kényszerű, vagy önkéntes híveit. Annyit beszélünk a kultúráról, hogy egyszer már talán illenék cselekedni is valamit ennek érdekében. De a Hajdu-Baboehay párbaj mellett álljon itt egy sokkal szürkébb, de gyakori példa. Egy ur nyugodtan sétál a korzón. Szemben jön vele egy másik ur, aki talán ideges és ügyetlen és éppen ezért véletlenül belelökődzött a nyugadtan sétöló urba. Tegyük fel, hogy szóváltás keletkezik s az ideges ur ahelyett, hogy bocsánatot kérne ügyetlenségéért a nem rég még nyugodt ürtól, még szájaskodik. Tegyük fel, hogy az ügyetlen és vétkes ur tetejébe még' pofon is vágja a volt normálisán nyugodt urat. Következik az ismeretes kálváriajárás, amelyet külö írben lovagias ügynek neveznek, A „5ZIHÉRUARAL3A“ CARCADA Mi van a dobozban ? Paál József tanár épp az íróasztalánál üldögélt, hossJ^iszáru pipával a szájában és javítgatta tanítványainak keserves latinságu írásbeli dolgozatait, amikor az ajtón nagy szuszogással egv kövér hölgy lépett be, kínálásra se várva leroskadt az első székre, és a muffjával legyezgette magát. Szakgatottan kiáltozott: „Bocsásson meg, tanár ur... a szivem... az asztmám... három emelet... és az igazgatóság... mi földszinten lakunk.“ „Mivel szolgálhatok, nagysád ?“ kérdezte a tanár ur hidegen. „Én vagyok annak a Kajos Pistának a szerencsétlen anyja, aki a tanár ur osztályába jár. Azt hallom, hogy meg fog bukni. Uram, ettől meghasad a szivem; hiszen annyi más bajunk is van otthon. A férjem fogorvos, dolga is van elég, de a rheumája ! fájdalommal keresi kenyerét. És én az én asthmámmal, amikor lélegzeni se tudok...“ „Hát hiszen, ez mind nagyon szép, de...“ „Mit szép ? Azt mondja, hogy ez mind szép ?“ kiáltott fel az asszony. „Tanár ur, ez borzasztó! Hogyha hallaná, hogy nyögünk mi egész éjjel az ágyunkban, akkor bizony nem mondaná, hogy szép.“ A tanár ur kissé elfordult és igy szólt: „De nagysád, én csak azt akartam mondani, hogy mind nagyon jó, de...“ *Jó ? De, az Istenért, tanár ur, hogy ez jó, hisz ez borzasztó csapás, oly szenvedés, mely kétségbe ejt. Hogy lehetne ez jó? Paál kezdett türelmetlen lenni. „Mivel szolgálhatok? Nem érek rá!“ Az asszony nem zavartatta magát, i csak beszélt tovább : „Az uram erélyes, tehetséges embir. Ha majd egyszer fogsorra lesz szüksége tanár urnák, csak forduljon hozzá. Aztán | meg az uram találta fel azt a hires fogport, ami oly sok jövedelmet hajt. És mégis... j az uram fogorvos, a Gerber ur hozzá képest csak borbély és a Gerber Miska nem bukik meg, a mi Pistánk meg igen. Hol itt az igazság ?“ A tanár urat kezdte a dolog mulattatni. „Nagysád, bár a férje feltalálta is a fogport, de a fiukról be kell vallani, hogy j igen lusta diák, a Gerber Miska pedig egyike a legjobb tanulóknak. Nem hiszem, hogy a Fiukat át lehessen ereszteni. Úgy tudom, hogy csak a tomázáshoz ért.“ „Igen, a tornázás“, mondta az asz- szony, örülve, hogy mégis hall valami dicséretet a fiáról. „És elfelejtette tanár ur, hogy mihez ért még a fiam : a földrajzhoz, — olyan jöl ismeri Gömör, Csömör... Paál telkacagott. „Nevet, tanar ur, ez jó jel. Tudtam mindjárt, hogy nem lesz olyan kegyetlen es nem fogja megbuktatni a Fiamat.“ „Nem igen biztathatom“, — felelt Paál, de tanácsot adhatok. Adják be a fiukat az ipariskolába, a gimnáziumban alig fog feljebb jutni. Erre aztán Kajosné őnagysága fölugrott és gömbölyű tsstét a tőle telhető legméltóságosabb állásba illesztve, felkiáltott : „És ezt nekem meri mondani. Az én uram fogorvos, tanult ember. Tanár ur, maga igen tudós ember lehet, ha még annyi latrn szót tud is — de nincsen szive !“ És ezzel. a térmetes asszonyság ott hagyta a tanár urat a fáképnél. — — — Tanév végén megtörtént az a hihetetlen dolog, hogy Kajos Pista nem bukott meg. Kegyelemből átcsúszott. Másnap egy hölgy jelentette be magát Paál tanár urnái, s bár kissé szuszogva, de azért ragyogva belépett Kajosné őnágy- sága.
