Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-11 / 46. szám

(3) SZINÉRVÁRALJA 1913 November u háza előtt a gyalogjárón létesített vizléfolyó > (áteresz) hefődetlen, azokat azonnal födjék be, mert különben az elöljáróság költsé­gükön azokat befödött és ellenük kihágás! feljelentést tesz. Számtalan panasz érkezett, , hogy ezen befődetlen viziefolyókban sokan majdnem lábakat törték. (Bizony szerencse, hogy a mostani világítás melett nyaktörés nem történt. Szerk.) A naptáregyesités- Miklóssy István hajdudorogi gir. kath. püspök most ter­jeszti fel a papához az uj egyházmegyének a naptáregyesitésre vonatkozó jegyzőköny­veit s a pápai hozzájárulás után az egyház­megyében a. Gergely-naptárt fogják használni. Úgy hírlik, hogy nemcsak a munkácsi és eperjesi egyházmegye, hanem a ruthének és a gör, keleti magyarok is óhajtják az elavult Julián naptár helyett a Gergely-félét. Különben az illetékes egyházi és politikai körök november első felébe® tanácskozást fognak tartani a naptáregyesitős megvaló­sítása ügyében. A seríéshizíaSás feltételei. A hizlalásnál azt kívánjuk a sertésektől hogy lehetőleg rövid idő alatt nagymennyiségű takar­mányt fogyasszanak és aaiélőb zsirrá, hússá és szalonnává alakítsák át. E célbál elsősorban is nyugalomra van szükségük az ggyes etetési időszakok között, azért a különben as&yira előnyös szabad mozgást ,a szabad levegőn, teljesen be keik.szüntetni a hizlalás tartama alatt. A sertések etetés «tán bizonyos tunyaságba esnek, mely a hizlalást előnyösen befolyá- = solja. Ha a hizlalás elején burgonyát'adunk azt abrakkal keverve adjak Ovakodiunk a : hizó sertéseknek nagyobb mennyiségű sót nyújtani, .mert a disznó nem sek sót kíván s többnyire elég foglaltatik takarmányában. (Első feltétel mindenesetre, hogy legyen sertés, amit a mostani nehéz viszonyok között a szegény ember előtt csak fogalom. : Szerk.) Tövisek és virágok. A borbély előtt mindannyian egyemőkrvagyunk. Aki előbb jön, azé az elsőbbség. Azt hiszed, hogy egy herceg ül előtted felkötött bajuszszal leveszik a leplet róla és megismered — a kocsisodat. A pineér olyan ember, aki frakkot vizel és még sem látszik másnak, mint pincéinek. Viszont vannak emberek, akik-mi- .helyt frakkot hoznak — piac, .ek látsza­nak. .Tehát: egyik esetben sem ruha teszi .az emberi.' •46 szám Aijg kt. szültem el a mentéshez szük­séges legsürgősebb teendőkké!, úgy rémlett, mintha a távolban valami fény csillant volna meg a fák között. .Most már g lovak dobo­gását is hallottam. Majd a .kocsikerekek zörgését és ostorpaííogását. — János — kiáltottam teljes erőmből. Meghallotta. És a lovak közé suhintott Nehány perc múlva mellettem volt. — János — szóltam az izgalomtól remegő hangon — itt „az ösvény mellett egy sebesült ember fekszik. Ezt a kocsiba kell emelnünk. . , Majd haeavisszük a kastélyba hozzád.. . . A sebesültet ketten föltettük a kocsiba. Húsz pere múlva a kastélyban voltunk. Egy öreg szolga került elénk és szo­morú hangon jelentette : — Az öreg méltóságos az imént lehelte ki a lelkét. . . Megnéztem a halottat. Egy negyed­órával ez előtt talán még segíthettem volna rajta. Egy negyedóra 1 Ugyanaz az idő amit a „másikánál töltöttem. Elszorult a szivem, kétség mardosta a lelkemet, vájjon helyesen cselekedtem-e ? Föláldoztam az öreg báró életét, mialatt egy semmirekellőét megmentem. Mert a fickó megmenekült. Két hét múlva talpra állott. Hogy ho! van most ? Itt — nálam. Az inasom. Tizenöt év óta hűségesen szolgál. Szór galmas, becsületes, ragaszkodó. Ő a jobb kezem : a Péter, Az altruista összes prédikációi ezt jelentik: Cigarettát nem adok önnek bará­tom, de ha majd lesz cigarettája, csak jöjjön hozzám tüzért, mert az én cigarettám mindig ég. Két évtizedes kitűnő hírnév fűződik a Z ltán féle Csukamájolajhoz amelyet emulsió. sohase pótol. Hangzatos dicséretek ne té­vesszenek meg senkit és ha Csukamájolajat kell adni a gyermeknek, csak a Zoltán félére gondoljunk. Üvegje 2 korona Zoltán B. gyógyszertárában Budapesten és a gyógyszertárakban. Főmunkatársak: Dr. Katona Sándor és Dr. Kaba Tihamér 6066| 1913 tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Dr. Princ Aladár, szatmárnémetii lakos, ügyvéd által képviselt Braun és László szatmári cég végrehajtatónak — Kerekes György a Mik­lósé (nős Budizsa Flóriával) apai lakos, végrehajtást szenvedő elleni ügyében a kérelem következtében az árverést 70 korona tőke, ennek 1913 évi január hó 22 napjától járó 5 százalék kamatai, 23 korona 40 fillér perbeli, 14 kor. 60 fill, végrehajtási már megállapított, valamint a jelenlegi 28 kor. és a még telmerülendő költségek kielégítése végett az 1881 évi LX. t-c. 144 § alapján és a 147 § értelmében a szatmárnémetii . kir. tszék és a szinérváraljai kir, jbiróság területén levő Apa községben fekvő és az apai 124 sz. betétben A 1 1104, 1105, 1106 1807, 1808, 2043, hrsz. (szántó, rét a Már- tonmező, szántó és rét a Nyerges, szántó a Soroksár dűlőkben ingatlanokból végrehaj­tást szenvedő illetőségére 613, kor., az apai 677 sz. betétben A I. 13, 137, 138, és 139, hrsz (ház, udvarral kert szántó és árok a Teltetekben) ingatlanokból végrehajtást szen­vedő illetőségére 194 kor., az apai 65 sz. betétben A I. 272, 273, 274|1, 275|1, 277 hrsz. (ház, udvarral és szántó a beltelekben) ingatlanokból végrehajtást szenvedő illetősé­gére 1682 kor. kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1913 évi november hó 28 napjának d e lOj óráját, helyéül pedig Apa községházát tűz ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiáltási ár 2|3-án alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók kivéve a Vghn. 21 §-ában említetteket tartoznak az ingat­lanok becsárnak 10 százalékát készpénzben vagy az 1881 évi LX. t.-c. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpa­pírban a .kiküldött kezéhez letenni vagy a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről ki­állított szabályszerű elismervényt átszolgál­ta tni. Az, aki a kiállási árnál magasabb Ígé­retet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a Vghn, 25 §-ában foglalt jogkövet­kezmények terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyananyi százlékáig kiegé • sziteni. Vevő köteles a vételárat 3 egyenlő részletben, és pedig az esőt az árverés jog erőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tott 30 nap alatt, a narmadikat ugyanazon naptól számított 45 nap alatt az árverés nap­jától számított 5 százalékos kamatokkal együtt az 1881 évi dec. 6-án 39415 IMSZ a. kelt rendeletben előirt módon a szinér­váraljai kir, adóhivatal mint birói letét pénz­tárnál lefizetni A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámítani. Szinérváralja, 1913. évi augusztus 7. n Gaál s. k, kir. járásbiró A kiadmány hiteléül Éberth, tkvezető. 6511)1913 tkszám. Árverési hirdeményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy i , Dr. Somlyó Lajos ügyvéd által képviselt i Lenkey Kálmán avasfelsőfalui lakos végre- ! hajtatónak Kátai Horváth Péter zentai | lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében . a kérelem következtében az árverést 60 K. tőkekövetelés és ennek 1911 julius hó 25 napjától járó 5 százalék kamatai, 113 K 80 f. perbeli, 13 K 60 f. végrehajtási már meg­állapított, valamint a jelenlegi 29 K 4ft f. és a még felmerülendő költségek kielégítése végett az 1881 évi LX. t. c. 144 §-a alapján I és 147 §. értelmében a szatmárnémeti kir törvényszék, szinérváraljai kir. járásbíróság területén levő Vámfalu községben fekvő a vámfalul 667 sz. betétben A. I. 1 sor. 815 hrsz. ingatlanra (szántó a Beltelekben) 43 K. a vámfalui 669 sz, betétben A. I. 1 sor. 816 hrsz. ingatlanra (szántó a beltelekben) 41 K. kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1913 évi november hó 20-ik napjának d. e. 10 óráját, helyéül pedig Vámfalu községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiál­tási ár 2|3-adán alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók kivéve a Vghn. 21 §-ában említetteket tartoznak az ingat­lanok becsárának 20 százalékát készpénzben vagy az 1881 évi LX. t.-c. 42 §-ában jelzett árfolyommal számított óvadéképes értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni vagy a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről, ki­állított szabályszerű elismervényt átszolgál- : tatni. Az, aki a kiáltási árnál magasabb ígéretet j tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles ; a Vghn, 25 §-ában foglalt jogkövetkezmények t terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka ! szerint megállapított bánatpénzt az általa i ígért ar ugyananyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat 3 egyenlő I részletben, és pedik az esőt az árverés jog j erőre emelkedése napjától számított 15 nap j alatt, a másodikat ugyanazon naptól számi- j tott 30 nap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számított 45 nap alatt az árverés nap- ! jától számított 5 százalékos kamatokkal j együtt az 1881 évi dec. 6-án 394 5 IMSZ | a. kelt rendeletben előirt módon a szinérvá- í raljai kir, adóhivatal mint birói letét pénz­tárnál lefizetni. A Bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámitatni. Szinérváralja, 1913. évi augosztos 31 n Gaál s, k. kir járásbiró A kiadmány hiteléül Éberth. tkvzető. Pályázati hirdetmény. A „Szinérváraljai Társaskör“ közhírré teszi, hogy 1914 január 1-től k ezdve a köri szolgai állás üresedésbe jön, mely állásra a pályázni akarok kérvényüket hoz­zám legkésőbb 1913 december 15-ig nyújtsák be. A feltételek nálam megtud­hatók. Szinérváralja, 1913 nov. 1. Dr. PAPOLCZY BÉLA háznagy. 6965/1913 tkv. szám. / Árverési hirdefn n yi kivonat. A szinérváraljai kir. jáiásbiroság, mint telekkönyvi hatóság közhiné teszi, hogy a Dr. Dobossy Endre ügyvéd által képviselt ÁranyosmegyesL t. k, pénztár r. t. végre­hajtatónak N. Kató József és neje Tóth Erzsébet józset házai lakes végrehajtást5 szenvedő elleni ügyében a keretem követ­keztében az árverést 13600 kor. tőkekövetelés és ennek 1912 évi julius ho 5-ik najpától járó 6 százalék kf ir atai. 18 ketona 66~fillér óvási (fjlnrii unt i k váncdij, 1522 kc.rcra 69 ültet perbe i es vegreajhlás

Next

/
Oldalképek
Tartalom