Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-20 / 21. szám

(4) SZINÉRVÁRAL JA szám 21-ÖT* ve ^ ^tífe&ius 20 9 hrsz. (kert a beltelekben) 870 hrsz, (ház 294 sz a. udvarral a beltelekben) Kerekes János (László fia) apai lakos tu­lajdonát képező jószágtestre 690 korona kikiáltási arban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1913 évi Junius hó 10 napjának d u 2 óráját helyéül pedig Apa községházát tűzi ki azzal hogy az ingatlanok a kikiáltási ár 2/3 áa alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók kivéve a Vghn 21 §-ában említetteket tartoznak az ingatla­nok behsarának 20 százalékát készpénzben vagy az 1881 évi LX t.-cz42 §-aban jelzett árfolyammal számított óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni vagy a bíróságnál történt e őleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszol­gáltatni. Az aki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a Vghn, 25 §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyananyi százalékáig kiegészíteni. \ evő'köteles a vételárat 3 egyenlő részletben, és pebig az elsőt az árverés jo­gerőre emelkedése napiától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tott 30 nap alatt, a harmad kát ugyan azon naptól számított 45 nap alat az ái veres nap­jától számított 5 százalékos karr átokkal együtt az 1881 évi dec. 6-án 39425 1MSZ. a. kelt rendedben előirt módon a szinér- váraljai kir. adóhivatal mint biroi letéípénz- tárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámitatni. Szinérváralja, 1913 évi február hó 21 Gaál s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hitéleül Sxupkay, tkvezető. 993/1913 tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai* kir. járásbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Szatmári Bankegyesület és Áru r. t. szatmári cég végrehajtatónak Filep Flóri apahegyi lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében a kére­lem kövekeztében az árverést 128 koron' tőkekövetelés, ennek 1912. évi október hó 5 napjától számított 6 százalék kamatai, 6 korona 20 fillér óvási, 1/3-ad százalék váltódik 29 korona 20 fillér perbeli, 20 korona 70 fillér végrehajtási és 23 korona 22 fillér végrehajtás foganatositási 2 korona 92 fillér hátralékos árverés foganatositási és 23 kor már megállapított költségek vala­mint a jelenlegi 24 korona 15 filer a csatlakoztatott Dr. Selagián László ügyvéd javára 111 20 fillér tőke és jár. a még fel­merülendő költégek kielégtése végett az 1881 évi LX. t.-c. 144. §-a alapján és a 147. §-a értelmében a szatmárnémetii kir. törvényszék, a szinérváraljai kir. járásbiróság területen Apahegy községben fekvő az apahegyi 161 sz. betétben A. I. 1—5 sor 1059, 1060, 1061, 1062, 1063 hrsz. (Erdő szántó, kert, a kiskökincse dűlőben/ végrehajtást szenvedő nevén álló 3/8-ad részre 45 korona — az apáhegyi 192 sz. betétben A. I. 1—10 sor 1055, 1056, 1057, 1058, 1064, 1065, 1066, 1067, 1068, 1069 hrsz. (kert, szántó, erdő, ház a kiskökincse dűlőben) végrehajtást szenvedő nevén ál ő ingatlanra 622 korona kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1913. évi junius hó 20. napjának d. e. 10 óráját, helyéül pedig Apahegy Aközség- házát kitűzi azzal, hogy az ingatlanok a kiiáltásl ár 2/3-án alul oldatni nem fognak. Árverezni szádókozók kivéve u Vhn. 21 §-árban, említetteket tartoznak az ingat­lanok becsárának 20 százalék- át készpénz­ben vagy az 1881. LX. t. c. 42 § ában jelzett árfolyammal számított óvadékképos értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni vagy a bíróságnál töi’tént előleges elhelye­zéséről kiálitott szabályszerű elismervényt átszelgáltatni­Az, a ki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet ígérni senki sem akar. köteles a Vhn. 25 §-ában foglalt jog­következmények terhe alatt nyomban a ki­kiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat 3 egyenlő részletben és gedíg az elsőt az árverés jog­erőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tott 30 nap aiatt, a harmadikat ugyanazon naptól számított 45 nap alatt az árverés nap­jától számított 5 százalékos kamatokkal együtt az 1881 évi dec. 6-án 39425 IMSZ. a. kelt rendeletben előirt módon a sziuér- váraljai kir adóhiratal mint bírói letétpónz- tárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Szinérváralja, 1913 évi február 22. Gaál István s. k. kir. járásbiró. Kiadmány hiteléül: Szupkay, tkvezető. 2134/1913. tkvsz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. jbiróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Teszler Jakab szinérváraljai lakos végrehajtatónak Bá,nk Demeter szinérváraljai lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében a kérelem követ­keztében az árverést 10 korona 60 fillér végrehajtási már megállapított valamint a jelenlegi 18 korona 30 fillér, 13 korona újabb árverési kérési és a még felmerülendő költségek kielégítése végett az 1881. évi LX. t.-c. 144. §-a alapján és 147. §. értel­mében a szatmári kir. tszék, a szinérváraljai kir. járásbiróság területén lévő a szinér­váraljai 246 sz. betétben I. 240, "241, 242 hrsz. ingatlanokból (szántó, kert, ház a bel­telekben) végrehajtást szenvedő nevén álló 1/4. részre 1128 korona a szinérváraljai 247 sz. betétben A. f 1 sorsz a. 70 sz. be­tétben A. lapján felvett közös erdőből járó 32/1791, részből végrehajtást szenvedő nevén álló 5/27 részre 4 korona ugyanezen betét­ben A. f 2. sorsz. a. a 71 sz. betétben A. lapján’vezetett közös ingatlanból járó32/1791 részből végr. szenvedő nevén álló 5/27. részre 4 korona kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul, 1913. évi május hó 28. napjának d. e. 9 óráját, helyéül pedig a szinérváraljai kir. járásbiróság árverelő helységét (földszin 19. sz. ajtó) kitűzi azzal, hogy az ingat­lanok a kikiáltási ár 2/3. alul eladatni nem fognak. Tekintettel arra mikép az elárverezendő ingatlanra 246 sz. betétre C. 10 alatt özv. Bánk Gáborné Katona Mária javára szol­galmijog ezt megelőzően zálogjogok vannak bekebelezve a kir. jbiróság 84303 koronában állapítja meg azt az összeget, amelyía szol­galmijogot megelőző jelzálogos követelések teljes kielégítése elegendő s kimondja, hogy amennyiben az ingatlanok oly árban adat­nak el a szolgalmijog fenntartásával, mely a szolgalmijogot megelőző tehertételek teljes fedezete szempontjától megállapított össze­get megüti, úgy az árverés a szolgalmijogot nem érinti ellenkező esetben az árverés hatálytalaná válik s az ingatlanok a kitűzött napon a szolgalmijog fentartása nélkül el- átvereztetnek. Árverezni szándékozók kivéve a Vghn. 21 §-ában említetteket tartoznak az ingat­lanok becsárának 20 százalékát készpénzben vagy az 1881 évi LX. t.-c. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni vagy a bíróságnál történt előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az, aki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a Vghn. 25 §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jog­erőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tott 30 nap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számított 45 nap alatt az árverés nap­jától számított 5 százalékos kamatokkal együtt az 1881 évi dec. 6-án 39425 IMSZ. a. kelt rendeletben előirt módon a szinér­váraljai kir adóhivatal mint biró letétpénz­tárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámitatni. Szinérváralja, 1913. március hó 25. Gaál s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Szupkay, telekkönyvvezetö. 640 1913. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Kaba Tihamér szinérváraljai lakos, végrehajtatónak Kovács Mihály (nős Vurtolomei Annával) apai lakos, gondnokolt, végrehajtást szenvedő elleni ügyében a kérelem következtében az árverést 111 korona 99 fillér ügyvédi dij tőke hátralék ennek és pedig 211 korona 99 fillér után 1912. október hó 25-től, 111 korona 99 fillér után 1912. október 25-től a kielégítéséig járó 5 százalék kamatai 5 1 korona 90 fillér perbeli és végrehajtási már megállapított, valamint a jetenlegi 26 kor. úgy a csatlakoztatott végrehajtató Mariska Péter mint Kovács György gondnoka javára 155 korona 55 fillér, a csatlakoztatott vég­rehajtató Kerekes György javára 155 kor. 55 fillér és jár. a még felmerülendő költ­ségek kielégítése végett az 1881 évi LX. t.-c. 144 §-a alapján és 147 §. értelmében a szatmárnémetii kir. törvényszék, szinér- váraljái kir. járásbiróság területén levő Apa községben fekvő az apai 123 sz. betétben A. I. 1799 (szántó a Nyerges dűlőben) 18 00 (rét a Nyerges dűlőben) hrsz. ingatlanokból a Kovács Mihály (nős Vurto­lomei Annával) illetőségére 300 korona ki­kikiáltási árban, ugyanezen b-tétben A. f 2295 hrsz. (szántó Rózsás dülüben) ingat­lanból Kovács Mihály (nős Vurtolo­mei Annával) illetőségére 79 kerona kiki­áltási árban, az apai 677 sz. betétben A. I. 136 hrsz. (ház, udvarral a beltelekben) 137 (kzrt, a beltelekben) 138 hrsz (szántó a belte- leknen) és 139hrsz. (szántó és árok a beltelek­ben) ingatlanokból Kovács Mihály (nős Vur­tolomei Annával) illetőségére 1107 korona kikiáltási árban elrendeli. A árverés megtartására határnapul, 1913. évi junius hó 10. napjának d. e. IO óráját, helyéül pedig Apa közsépházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiál­tási ár 2/3. alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók kivéve a Vghn. 21 §-ában említetteket tartoznak az ingat­lanok becsárának 20 százalékát készpénzben vagy az 1881 évi LX. t.-c. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapirsan a kiküldött kezéhez letenni Aagz a bíróságnál történt előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az, aki akikiáltás i árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar köteles a Vghn. 25 §-ában foglalt jogkövetkezménvek terhe alatt nyemban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat 3 egyenlő részletzen és pedig az elsőt az árverés jog­erőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tott 30 nap alatt, a harmadikat ugyanazon nsptól számított 45 nap alatt, az árverés napjától számított 5 százálékos kamatokkal együtt az 1881 évi dec. 6-án 39425 IMSZ. a. kelt rendeletéen előirt módon a szinér­váraljai kir. adóhivatal mint birói letétpénz- távnál lefizetni. A bánaipénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Szinérváralja, 1913. évi február 8. Gaál s. k, kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Szupkay, telekkönyvvezető Nyomatott: Vidor Jakab könyvnyomdájában Szinórváralján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom