Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-08 / 15. szám
Szinérváralja, 1913. Tizedik évfolyam TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN K ED DEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN IS^vAN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valan int az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetésehet mérsékelt érahon hözlünh. __ Kö rorvosok sztrájkja. Néhány esztendővel ezelőtt gyűlésre jöttek össze a körorvosok. Pontokba foglalták Össze sérelmeiket és a jeremiádot felterjesztették az illetékes tényezők elé. Az illetékes tényezők a panaszokat elolvasták — esetleg el sem olvasták — és azt válaszolták : Szép, szép, jó, jó, igaz, igaz, de pénzünk nincs s igy a körorvos helyzetének változtatása a jövő titka. Ezt is csak úgy hallgatagon válaszolták;azál- tal,hogy'nemválaszoltaksemmit. A körorvosok vártak, egy, két, három, négy évig s a jövő titkának jelzett helyzetük megváltoztatása, megmaradt a maga titkos fátyla mögött. Gyűlésre ültek hát össze Magyar- ország körorvosai Budapesten, hogy ezt a titokzatos fótyolt felemeljék az oly régen vátva várt menyasszony orcájáról és elhatározták, hogy vagy teljesítik záros határidőn belül követeléseiket : tisztességesebb fizetést és nyugdíjalap szervezést, — vagy leteszik a műszereket és nem gyógyítanak. A nagyközönségre nézve első pillanatra megdöbbentő ez a kijelentés Ide akartunk s konkludálni elemzésünk egyenesen rámutat a megoldásra. A'körorvos, aki annyi szegény beteget gyógyít ingyen, vagy néhány hatos «élvezetéért», a jómóduakkal akar kárpótlást szerezni. Az állam sem tehet egyebet. A körorvos dotációját vagy törzsfizetésben emeli fel — igy szeretnék az orvosok — és akkor adó alakjában fogja viselni a terhét az az osztály, amely tud még terhet viselni. Vagy pedig az egyes felektől járó honorárium kérdését, rendezné az állam olyképen, a hogy tehetősebbektől a körorvos többet kapjon Ez a megoldás azonban igazságtalan volna, mert akkor az ország szegényebb vidéken lakó körorvos kevesebbet keresne, mint jól szituált környéken lakó, holott a munka tekintetében bizonyára jobban van megterhelve az előbbi, mert tudvalevő, hogy a szegény osztály jobban ki van szolgáltatva a betegségnek. A sztrájk kényszerítő hatása alatt nem tehet egyebet az állam, minthogy teljesiti a körorvosok kívánságát, annak a sulyos felelöségnekja tudatában, hogy mi történik, ha a vidék orvos nélkül Ilyenkor válik nyilvánvalóvá, hogy az állami szerv mennyire a mi dolgunk, a mi közünk, a mi ügyünk, jólehet, húzódozunk minden bürökratikus intézménytől és a köztudat azt tartja, hogy ami állami az rossz. Ebben a pillanatban azonban hirtelen megváltozik a széles filozófáló kedv és ijedten eszmélünk: sztrájkkal fenyegetőznek a doktorok, hiszen ez a mi bőrünkre megy! Szinte úgy érezzük, mintha doktorok igy beszélnének az állammal: ha nem adsz tisztességesebb kondíciót, azzal kínzóm meg polgáraidat, hogy nem fogom őket gyógyítani. Tisztában vannak ennek a súlyával a körorvosok is és úgy oldották meg a fogós kérdést, hogy elhatározták, miszerint első segélyt a sztrájk alatt is fognak nyújtani, valamint a szegényeket tovább is gyógyítani fogják. Ebben az esetben azonban furcsa sztrájkkal állnánk szemben. Az orvosok sztrájkja mindössze’abban állna, hogy a gazdagok fizessék meg külön azt, ha igénybe veszik a körorvost. Ami pedig alig*- nevezhető sztrájknak, inkább egy egyszerű kereset-kínálati gazdasági aktusnak. A „SZINÉRUflRAWfl“ CfiRCflUA. Kínai mesék. A hős férjek. Szu-csou város némberei arról nevezetesek, hogy férjeiket mindenféle módon kínozzák. Mikor azok munkától fáradtan hazatérnek, ahelyett, hogy felviditásukra törekednének, seidják, csufnevetekkel illetik, ütik-verik őket. A férjek pedig tompa megadással tűrik a megaláztatást, mert hiszen nem ők az urak a háznál. Egyszer azonban mégis felocsúdtak aléltságukból. A dolog úgy történt, hogy tiz közülök összegyülekezett a foh-jé templomában tanácskozni. Tömjént hintettek Budhának és egyikök aztán következőkép szólalt fel: — Bajtársak, rajtunk áll, hogy megállapodjunk, miként lehetne sorsunkon javi- tani. Én azt inditványozom: Alakítsunk egy kört! Felszólitlak benneteket, hogy a mai napot üljük meg vig lakomával I Ha majd aztán jóllaktunk evéssel-ivással, közösen hazaindulunk és véget vetünk az ádáz családi tiránizmusnak. Ezt az indítványt egyhangúlag elfogadták és kiki sietett a szükséges eleséget, ételt, italt beszerezni. Aztán leültek és falatoztak. Széles jó kedvében ki gondolt volna akkor a bosszú istennőire? A tiz férjnek a'tiz felesége azonközben megtudta, hogy lázadás tört ki a férjtáborban. Hamar haditanácsot tartottak. Sikerült kipu- hatolniok, hogy az ellenség hol táborozik és észrevétlenül behatoltak a szentelt csarnokba. Nosza volt aztán zűrzavar a rajtakapott cimborák közötti Futott mindenki, amerre futni tudott. Néhány pillanat alatt tiz vitéz közül csak egy maradt meg az asztalnál. És rajta töltötte ki mind a tiz furia egész bosszúját. Szidta korhelynek, tivornyának, szentségtörőnek, kannibálnak, az állatvilágból is szendve cifrábbnál cifrább szavakat. Ugylátszott, hogy legalább ez az egy legény a gáton, hogyha igazán szembe kell nézni a veszéllyel Nyugodtan, hidegvérrel maradt a helyén, mintha fel se venné. Társai a távolból nem győztek eleget bámulni. Milyen hős l Milyen kitartó 1 Utóvégre is a tiz némber is belefáradt a sok dikcióba és odábbállt. A kilenc férj pedig előjöhetett a rejtekhelyéből. Tisztábanfvoltak magukkal, hogy társukat páratlan áldozat készségéért meg kell jutalmazni. Elhatározták, hogy őt válasszák meg a kör elnökének. Lelkes óvációkbau részesítették, mindenki kezet fogott vele. Ámde az ne« viszonozta a kézszoritást, mozdulatlanul maradt most is, — mert hát szegény halva volt. Ijedségében megütötte a guta. Az orvos. A szegény ember tüzelőfát vitt haza magának, mert tél derekán járt az idő és igen hideg volt odakinnt. Amint az utcán végigment, a vállán lévő emelőrúd két végére aggatott két kosár ide-oda kimbálódzott. Egy utca sarkához érve, rudjával véletlenül meglökött egy arra menő orvost, aki azért nagyon megharagudott és kezét ökölbe szoritá, hogy megöklözze a szegény ördögöt. Amaz térdre borult előtte és bocsánatot kért tőle : — Nem vagyok méltó rá, hogy a kezeddel érints: tessék megrugni lábaddal, ha kedved tartja I Köröskörül nagy embercsődület támadt. Mindenki látni akarta a furcsa bolondot, aki önként engedi rugatni magát. A szegély ember mosolygott és igy szólt: — Magaviseletem, ugy-e, különösnek látszik előttetek! ? De tudnivaló, hogy ez az ember, akit én rudammal vétetlenül meglöktem, orvos. Már most, ha lábával rám tapos, akkor legalább nem kell meghalnom, ha ellenben kezével talál hozzámnyulni, akkor tudom, lejárt életem órája.
