Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-01 / 14. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Ü-LÜJ—üJ 1 __HIÚ---. .............. L . ...■■« El őfizetési árak: Egész évre 6 koror •'róna. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egy fillér. Nyilttér soronkint MEGJELENIK MINi#é.N ncüutN. Felelős szerkesztő : fAbiAn is tv An. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény vala int az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mórséhelt árakon közlünk. Kertészkedés és növényvédelem. A tavasz beköszöntővel felszínre tolulnak mindazok a kérdések, amelyek a természet megújhodásával kapcsolatban népünk közgazdasági életét legközvetlenebbül érintik. Magyarország kifejezetten föld- mivelő állam. Hiába beszélünk itt addig az ipar és a kereskedelem nagyarányú kifejlődéséről, mig a mezőgazdaság művelőinek érdekeit mindenben ki nem elégítjük. Meg kell azonban álla- pitaflfhk azt, hogy az ország földmi- velő és növénytermelő rétege legin- dolensebb minden olyan törekvés iránt, mellyel saját sorsát és ezzel az ország közgazdasága elöbbrevitelét előmozdíthatná. Mezőgazdasági termelésünket a szemes termények termesztése dominálja és talán nem minden alap nélkül állíthatjuk azt, hogy ez is csak azért, mert ennek a termelése a legkönnyebb és a legkevesebb hozzáértést és a legkevesebb vesződ.éget igényeli. fl „SZIHÉRMRflbOfl“ CfiRCItifl. A naphoz. Irta : Korvin Ottó. Két lány és mi férfiak, alig ismerősök és idegenek, a német lányok nyelvén törten beszélők. Napimádalra akartunk menni és egyszer elsők lenni a köszönésnél, amit uj világ jöttekor meghajtott fejjel tenni kell. Este álltunk össze : keletről, nyugatról és északról délre szakadt, pihenésre szorult sápadt és fáradt emberek. És találtuk azon az estén a délen élő nagy napsugaraktól hamuit két lányt, akik azt mondták : — Ti idegen emberek, veletek akarunk menni. És mi azt mondtuk : — Mi ma megnézzük az idegen éjét és megvárjuk az ismerős, de mégis mindig uj napfelkelést. Jöjjetek, de mi nagyon szomorúak vagyunk, mert itt nagyon szépek a hegyek és erdők. És én azt mondtam : — Minek jönnétek: Mi itt nem csókolunk, mert csókoktól van arcunk sápadtsága. Mi itt nem beszélünk, mert attól vagyunk elfáradva; Mi itt nem iszunk pezsgőt — hát minek jönnétek ? Ti szegények, árvák, szomorúak, akik mindig mulattok, daloltok és nevettek. A mezőgazdasági irodalom művelői évek óta köteteket Írnak össze földmivelő népünk részére, hogy az egyoldalú szemtermelés mellett ott, ahol erre alkalmas a talaj és a körülmények, fordítsanak figyelmet a konyhakertészkedés, valamint a virágkertészet művelésére is. Pedig hogy az ország területén a kertészkedés céljaira igen alkalmasak a viszonyok, mutatja azt a gyönyörűen kifejlődött bolgár — rendszerű kertészetek elszaporodása, melynek folytatásához most, mikor a bolgárkertészek száma a balkánbáboru következtében az ország területén megcsappant, a földművelési kormánynak jóformán kötéllel kell fogni a magyar származású kertészkedöket. Ugyanilyen siralmas a virágkertészkedés isMagyarországban, amelyre nézve iegjellemzőbb, hogy ha az ország szivében úgynevezett virág- kiállitást produkálnak, annak legszebb példányai nem is magyarországi területekről valók Óriási importunk van Olaszországból a virágkertészkedés terén, amit pedig egy kis jóakarattal teljesen ki lehetne szorítani. Városaink ablakainak felvirágo- zása, mint ahogv ez Budapesten néhány év óta divat, legtöbbször külföldi virágkertekből történik. Sok a panasz különösen abban a tekintetben, hogy azilyen kertészkedéshez Magyarországon a népnek nincsen érzéke. Ha valaki rászánja is magát konyhakertészeti, avagy virágtdepek létesítésére, nem győzi azt a barbár kezektől megoltalmazni. Persze a termeléssel vesződni senki sem szeret, hanem a kész dolgot orvul eltulajdonitai, ehhez már többen értenek, Milyen szép példa van erre Németország egyik-másik kisvárosában, ahol maga a város igy tavasszal valóságos virágerdöt képez és ne higyjük, hogy ott nincsenek barbár kezek, de ezek ellen elleszerröl is van gondoskodva, mert csaknem minden utcának megvan a maga ellenőrzőbizottsága, melynek tagjai mindmegannyi virágrendőr, a legszigoruabban teljesiti feladatát és ha valaki megpróbálná barbár kézzel a gyönyörű kultúrákat pusztítani, maga a polgárság adja az illetőt hatósági kézre. Á lányok komolyan kezdtek nézni és j fekete szemükben nagy és mély bánatok keltek. Azt hiszem, egy nagyon szomorú zene játszott bennük. Nem szóltak, csak mellénk szegődtek és várták, hogy mi lesz. Mi meg elindultunk : öten, négy nyelven gondolkodók. Kóborolni kezdtünk a hegyeknek feketén határolt éjszakáján és be-betér- tünk kis emberek gőzös korcsmáiba szólni vagy nézni és borral egymás hazáját emlitni. Ilyen hegyeken csak mégis volt beszéd. Igaz, hogy a mondatok betegek és hervadtak voltak, de mindenki beszélt pár rövid szót a hazájáról: az angol Londonról, melynek zaját vissza-visszavágyja, a másik az orosz havakról, hóról, a tiszta és fehérről, mely még minálunk is sápadtabb. A lányok a tiroli hegyek magasairól és a nagy völgyek templomairól, csak én voltam hallgató, mert nem tndtam, vagy nem akartam magyarságommal előhozakodni. Kértek, de kérésük hiába volt, az angol azt kérdezte, mert verseket irt, hogy milyenek és sirnak-e itt a versek, az orosz: hogy itt is vörös-e a vörös és hogy van-e minálunk fehér ? Ez festő volt. A lányok azt kérdezték, hogy jók-e a nők, de én egyiknek se feleltem, csak ráhajtottam sápadt arcomat a vörös bortól vérzeni látszó dőlt pohárra. Amikor megütötte az éjfélt az óra, akkor mi néma felállással köszöntöttük az uj napot és virradásvárásra útnak mentünk a sötét éjszakában fel a hegyre. Először a városnak ó-utcáit bolygattuk meg csodás csendjükben tiz lábunk egyenlő I . ‘f-l. J 1 1 lépésű zajával, még rendetlen vonalban mentünk és halk szavak is estek el ajkainkról lassan. Aztán régi kapu ive alatt, ahol az ut hegynek emelkedett, én előre mentem egyik lánnyal, akinek fekete szeme még az éjszakánál is feketébb volt és mégis látszott, talán gyászolón né zeit, pedig itten megszűntek az utmenti lámpáknak árnyékukkal játszó sorai.jEn előre mentem az egyikkel, a másik lányt közrefogta a másik két fiú, ők beszéltek is hallban az éjnek sötétjéről, a fák zúgásáról és megrezzentek az éji madár csapkodó repülésére, mi ketten : előlmenők, csak néztük az éj sötétségét, a fák zúgását és a suhanó denevéreket. Nagyon sötét volt, a hold is uj, keskeny és hajlott, csillag is alig. Az utat nem láttuk, csak gondoltuk és egyszer-egyszer megállás is volt, mert a sötétségben kétszeresek voltak az emelkedések és a megtett ut sokkal hosszabb. És egyszer sok percnyi csendes menés után, mikor hátulról az orosz egy nagyon halk dalba fogott és én arra gondoltam, hogy ilyen halálos halványon csak éjszakai dal reszkethet, mert ott a napnak vagy szívnek nincs melegsége, megfogtam a mellettem menő lány karját és lassan magamhoz húztam. A sötét eggyé olvasztotta szorosan egymáshoz tolt két testünket és lábaink katonás lépésekkel mentek. A szemünk tüzelt és ujjaink fonódtak. Az égre pár felhő jött nagysietve és hátul elakadt a dal, mert a lány szájon csókolta a dalolót. Gondoltam, hogy azért, mert nem néztem, de
