Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-23 / 52. szám
Jézus Rómában. Legenda. A pápa maga pontifikalt a San Pie- tróban karácsony napján. Alabárdos szolgasereg járt előtte, fényes bokrétos svájci csapat kisérte hordszékét. A fejére tette a tiárát s úgy koronásán áldotta meg a bam- binot, ki a jászolban fekvő Jézust jelképezte. A hogy elvégezte a szertartást s végigcsö- koltatta papucsát a kiválasztottaktól, ragyogó menetével újra visszatért, a nehéz arany pásztorbotot egy biboros vitte előtte. A sixtini kápolna bejárója előtt egy sápadt arcú, sebes lábú alak állott eléje. Egyszerű gyolcsing fedi termetét s vértelen arcán az átszellemült kifejezés, mely azok orcáját üli meg, kik bele tudnak látni a lélek minden redőjébe s kik számon tudják tartani még az elsiratlan könyeket is. Az alabárdosok elhaladtak mellette, anélkül, hogy észrevették volna, csak az arany pásztorbotot vivő biboros vette észre, amint útját állotta. — távozz előlem ! — szólt a biboros. De az alak áll némán, mozdulatlanul őszentsége hordszéke hordozói kénytelenek voltak megállani. —• Ki vagy te s hogy merészelsz idetolakodni ? — szólt rá újra a biboros. — Nem tudod, kinek a háza ez ? — Te mondád — szólalt meg az alak. — Ez a Jézus háza. — A rókáknak barlangjaik vannak, az égi madaraknak fészkeik, de az ember fiának nincsen'fejét hová lehajíatni. Így kesergett egykor az, kinek a nevével hival- kodol. Miként lehetne ez az ő háza, kinek j nem volt hová fejét lehajtani ? — K.i vagy te, hogy igy mersz itt \ beszélni — szólalt meg a pápa, hordszék- böl kihajolva. — Nem ismersz ? — kérdé az alak. Nem láttalak soha. Ha alamizsna kell, j alamizsnásom . . . — Én vagyok ama Jézus, kinek hely- j tartójául mondod magad. A széket hordozó szolgák babonás ámulattal meredtek rá egy pillanatig, azután 1 szétrebbentek a loggia folyosója felé. A i hordszék ott maradt, őszentsége kilépett. — Jézus, a názárethi ? — Te mondád. S ki vagy te ? — A helytartód, uram ama Péternek, I Simeon fiának az utódja, a világ királya. —• Tövisekkel koronázkodol ? — Nem, itt a koronám a fejemen. Itt ez a pásztorból, a jogarom, mit a szolgám tart. Az én lábaimat az ut porától egykor Bethániában egy sanyargatott asszony köny- nyei mosták és te szolgáidat is bíborban járatod, — Mondom, hogy a föld királya vagyok. — Ki tett meg királlyá ? Te. Te mondád, hogy boldog vagy Simeon Bar Jóna, a te neved legyen Péter, szikla és ezen a sziklán tpitern én fel az anyaszentegy házamat. Te mondád, hogy legeltesd juhaimat, legeltesd báránykáimat. Ennek a jelvénye ez a pá=ziorbot. És én most legeltetem őket, — az egész világot. — Én halász voltam, miképen beszélhettem volna a bárányaim legeltetésérői ? En egyebet mondottam a Zebedens kit fiának: Tudjátok, hogy csak a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem úgy lészen köztetek, hanem aki köztetek nagy akar lenni, legyen a ti. szolgátok és aki köztetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok. E szavadról ismerek reád uram. Hisz ép azért nevezettem én magamat a szolgák szolgájának. De ugyanúgy cselekszel-é ? — Igen, Uram. Te a fény és arany, mit itt látsz, nem az enyém, az mind a tied és az istené, lőnek jobbfeién ülsz. — De erre jártomban hallottam özvegyek sirását, kik fiókáikat siratták, láttam megkínzott nyomorékokat, kiket a te parancsodra gyötröttek meg, lattana sirókat, kiknek könnyeit nem te szántottad, hanem patakoztattad. Láttam máglyákat, ahol Melléklet: a ,,SZ|NÉRVÁRALJA “ 52 számához. 1 embereket égettek, láttam kinzó kamarákat láttam annyi gyötrelmet, hogy újra igy könyörögtem az én atyámhoz Oh, bár ezt a poharat távoztattad volna el tőlem ! — Az mind megtörtént, a te neved nagyobb dicsőségére. — Mikép lehet az én nevem dicsőségére ez, ki azt hirdettem, hogy a törvényben a legfőbb az irgalmasság? — De azok irgalmat nem érdemelnek, mert eretnekek, kételkednek a te szavaidban és ami fő, tagadjak az anyaszentegy- haz tanítását. — Taníthat a szentegyház olyat is, amit én nem tanítottam ? Voltakép esakis olyat. — Simon bar Jónál sziklának mondtad uram, feleié a pápa, A szikla pedig azt jelenti, hogy erős fundamentuma a reá emelt épületnek- Ez a reá emelt épület az egyház. Már most az anyaszemegyház ennek folytán magában rejti a sziklaszilárdság pusztulátumát és a mi do'gánk, hogy e posziulátumokat kifejtsük. Egyike az is, hogy az eretnekeknek pusziulniok kell. — De hisz ez meghamisítása az éu... Uram, az egyház nem hamisíthat, mert az csalhatatlan es ezt a csaiha- tatlanságot én képviselem. E csaihatatlan- ságból íolyólag, ami az egyháznak jo, azt helyesnek és igaznak minősítem és e minősítés folytán megigazul az is, ami különben hamisság volna. — De nem az én nevemben ! — Tévedsz Uram! A felnőtt ember több joggal viseli nemzője névét, mint a gyermek, pedig a gyermek kapja a nevet es a felnőtt ember nem hasonlít a gyermekhez. Az egyház iő'ed lett, oh Uram, te adtad neki neved, ám 1900 év óta felnőtt az egyház és legkevésbé se,n hasonlit már gyermekkorához. Ennyi az egész ... És most mehetnénk tán ebédhez, oh Uram, ahol én foglak szolgálni. Hírnököket me- nesztek az egész föld kerekére, hogy hirül adjam • . . — Hogy hirül add, hogy megtagadom hamis tanításaitokat . .. — Oh Uram, aki az egyházzal ellenkezésbe kerül az — Eretnek ugy-e bár ? — Te mondád, Uram, harsogott a pápa érces hangján. Szinte várni sem lehetett volna ilyen erőt ez aggtól. De a hangra az aiak egyszerre eltűnt. Látomás volt-e, vagy árnyék, vagy eleven, de eltűnt ... — Ugylátszik, csak álmodtunk, szólalt meg a pápa. Igen, érzékeink csalóka játéka voit, a tömjénfüst kábított el ... de mondd szent atyám, ha igazán ö lett volna, mit tettünk volna ? — Elitéltük volna, az egyház összes hatalmát érvényesítjük ellene; bárki támadja az egyházat, anathema sit. Megvédjük, még ő ellene is. Sz. By-né ur hölgynek. Ja)! mjárt nem tagadtok meg engem Es miért nem gyűlölitek lelkem ? Mért nem kívántok rám Mindent, csak nem áldást . . . Csak nem boldogságot, Isten szép világát! f . . Hogy tanyám ne lenne Csak a rengetegbe1 Viharverte bokor . . . Hogy rám nap ne sütne, Mint a setét éjjel, Éltem lenne komor. Oh! áldás reátok Az ég gyönyöréből, Hogy ti megszánátok\ NÓTA. Napsugaras, tavasrarcu lányka Nótát dalol. — Angyali Lelkem gyönyörű virága Elaltatok Dalol, dalol ... és csillagvirágos Ej borid rám S elalszom lassan, mint napsugár a Felhő karján. JELJÖTT MÁR AZ .. . Feljött már az esthajnali Fénysugaras csillag, Eljött az est, édes Szentem Karjaimba hivlak. Megölellek, megcsókollak S elaltatlak szépen . , . Álmodni fogsz, mint egy angyal Fenn a kéklö égen. AJ AND OKOM. Mit adjak néked Karácsony estére, Lelkem imádott, Szeretett szentsége . , . ? Mit állítsak fel ^ Karácsonyfa helyett Ajándékul, szép Kedvesem, neked . . . ? Mit adjak neked, Elhagyott anyám, Szived‘ mivel még Felvidítanám, . . . ? A gyermekének Mind letűnve már . . . Meg se‘ csókolhatsz Lomha éjszakán . . . Mit adjak néked Vén, öreg apán}, Lelked tavaszát, Hogy újítanám . . . ? Deres fejedre Ráborult a tél . . . Aj undokomra Még fölengednél ... 9 Hallgat . . . mit adok . . . Onéletemef. ' Rajta ég, lángol Forró szeretet, Elég-e, hogyha Lelkemet adom . . . ? S karácsonyra ez Lesz ajándékom ! ? Balogh István. Főmunkatársak: Dr. Katona Sándor és Kaba Tihamér.
