Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-04 / 6. szám
Szí n érváralj a, 1913 Tizedik évfolyam Február 4. — 6 szám TÁRSADALMI, C1A ZDASÁG1 ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évr* 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes sz'm ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 4.) fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : fAbiAn is tv An. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény vala int az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ sztrkesz- tőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Népegészségügy és az orvosok. Mindinkább erősödik az a felfogás, hogy a nép érdekében kifejtett szociális tevékenykedésnek nj ösvényeket is kell nyitni s nem szabad megelégedni azoknak a feladatoknak a megoldásával, amelyeket szociológusaink a nép gazdasági szervezése érdekében maguk elé tűznek. A népegészségügy ápolása egyike a legjáratlanabb ösvényeknek e téren, s most, amidőn a köztudatban és a közfelfogásban ennek a feladatnak helyes megoldása tolul mindinkább előtérbe, mely jeladatot immár nemcsak az ipari munkásság érdekeinek istápolói, de a mezőgazdaság művelőinek társadalmi szervezetei is méltányolnak, szükséges, hogy a nép- egészségügy leghivatottabb művelői, az orvosok is sorompóba hivassanak. Tisztelet a kivételnek, de amig Magyarország orvosainak legtöbbje a leghívebben teljesiti nehéz feladatát akkor, amidőn betegéhez hívják, addig azonban, különösen a vidéken kevés teljesiti közülök azt a hivatást, melyre a népegészségügy érdekében, társadalmi akciók kedvezményezése körül volna legszebb feladatuk. Röviden meg is világítjuk ezt az állításunkat. A hivatalos, — kör, és járás-orvosok, valamint a magánorvosaink is általában úgy elbánnák foglalva, hogy a legrittkábbja áll mint tényleges vezetőerő valamely magánegyesületi, vagy kórházegyesületi akció élén. Megelégszenek azzal, hogy elfoglaltságuk közepette, legfeljebb ilyen intézmények fizetett közegei legyenek, a legritkább ’esetben indul ki azonban ilyen intézmények létesítése makuktól az orvosoktól. Városi, vagy vármegyei, vagy magánkórházak élére állott orvosaink is megelégszenek azzal, hogy magát a kórházat iparkodnak .pözegészség- ügyileg kifogástalanná tenni* a legritkább esetben állnak azonban olyan társadalmi mozgalom "élére, amely hivatva volna az általuk kezelt kórház mellé tekintélyes számból álló, úgynevezett kórházegyesületet szervezni, amilyenekkel azután egyszerre kétféle czélt is érnének el. Az egyik az volna, hogy magának a kórháznak szerveznének a társadalom filléreiből támogatást annak fejlesztéséhez és nem szorulnának rá a megye, község, — az állam, avagy egyesek nehezen kieszközölhető kegyadományaikra, másrészt népszerűsítenék a kórházi ápolás hasznosságát és előnyeit, melyre, — valljuk csak be — különösen a vidéken ugyancsak nagy szükség van. Ezt tudja mindenki, mert hiszen a nép körében valami megfoghatatlan általános ellenszenv uralkodik mindenál féle kórház irányában, s azok mögött önkéntelenül is a temetői sírkeresztjeit keresik. Magánegyesületi betegsegélyző és temetkezési egyesületekkel be kell népesíteni még a falvakat is és ennnek a jelszónak megvalósítása érdekében szükséges, hogy maguk az orvosok is élére álljanakja felbukkanó mozgalmaknak. A nép körében meg van az ilyen egyesületek iránt a fogékonyság, csak fejleszteni kell azt és éppen a magyar orvosoknak jutna feladatául az ily irányú mozgalmakat helyes A „SZIBÉRUARALŰA“ CICADA Belesóhajtom a neved... Belesóhajtom a neved’ Ködös éjszakába ... Hozzád küldöm a lelkemet Lányos kis szobádba. Meglopom a gondolatod’. Elhozom a vágyad’ . .. Megsimitom, lággyá teszem Fehórpárnás ágyad’. Almaidban ottan legyek, Amig te rózsa vagy — Megcsókolom, megrabolom Virágrózsás ajkad. Boldog vagy... Nem csábit a város Cigányzenés éjjé ... Nem vágyok mámorra, Festett arcra, kéjre. Két ablakos szobám Csendes magányába Nem kapnak vad fiuk Zajos nótázásba. ... Ijesztő csendes itt Körülöttem minden. — Boldog vagy gyermekem — Suttogja az Isten. Balogh István. Zsófia levele. Irta: Dánielné Lengyel Laura. Köszönöm, kedves barátnőm, hogy gondot re én Jft.zciöm finom és nobilis hangú üdvözletét és ha akarja impressiómat, hát Íme: Ott álltam az emelvényen az elnök mellett Hallgattam bemutató szavait. Igyekeztem figyelmesen hallgatni, ám nem igen tudtam követni gondolatmenetét. De úgy tetszik nekem, az elnök igen erősen és feleslegesen sokat hangoztatta női mivoltomat. Minek az? Igaz, hogy én vagyok az első asszony, akit a francia akadémia hallhatatlanai közé választ. De végre is, mi köze ehhez az én nővoltomnak ? Ha voltak asszonyok, akik megérdemelték előttem is ezt a tisztességet, úgy igazságtal nság történt velük, mert meg nem kapták. Az elnök, helyesebben teszi, ha tőlük kér bocsánatot minthogy engem dicsőit. Ha pedig én szo!gátam reá erre a kitüntetésre és díszre, akkor mi köze ennek az én asszony voltomhoz ? Sokkal jobban szereltem volna, ha tudományos lérdemreimről beszél, semhogy azt hangsúlyozza, mekkora diszt és dicsőséget hoztam az asszonyi névre. Do gozószobámban,’laboratóriumomban soha-soha nem gondoltam arra; hogy nő vagyok-e jvagyj férfi. Dolgoztam, kerestem, ku attam, mert ez volt a vágyam és szenvedélyem. Szomjuhoziain az igazságo', épen úgy mint az iszákos a pálinkát, vagy a játékos a kártyát. Mig dolgoztam, kerestem, kutattam, egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy diszt- és diceősóget hozok-e az asszonyi névre. Még a magam nevére sem gondoltam. Csak egy vágy égetett, kínozott, gyötört: szembenézni, az ismeretlen a rejtelmes igazsággal I... íme, megtörtént. Az elnök bevégezte beszédét és most jövök én. Elmondom székfoglalómat, azaz r^ciálok doldokat, amiket már mindenki tud. Mert ugyebár azzal nem alázhattam meg sem sajátmagat, sem a tudós társaságot, hogy subjectiv vallomásokkal álljak elő Hogy és mint jutottam el odáig, mig céomat elértem, mindegy. A fő az, hogy meg van — amit kerestem. És mire meg- ta ham, már nem is az enyém, hanem mindenkié, az egész világé.— Szinte szégyenkezve fejeztem be előadásomat. Minden int lligens újság olvasó ember elmondhatta vona az én székfoglalómat. Immár én sem tudok ^többet, mint ők. A célnál vagyunk. Mdgórkeztünk. Szürke impressiók ugye ? S hozzá még ma volt a 40-ik születésnapom. Ezt is unoka húgomtól, Maritól tudom, aki remegve, el- fogódótt hargon gratulált és hivott meg esküvőjtére;Hogy igy, meg úgy... nem is reméli... az én nagyon elfoglaltságom . . . mondtam neki, hogy megleltem amit kerestem és Most már igazan semmi dolgom sincs, menjünk esküvőre A kisleány di»zes, nagy esküvőt akart és én igen helyeseltem. Mikor pedig ott 1
