Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-04 / 45. szám

45 szám (3) SZINÉR VÁRALJA 1913 November 4 elismert szakemberek rendezik sajtó alá azt Nem száraz életrajzi adatok [elsorolására szorítkozik e könyv, hanem színes, a sze­mélyeket és közgazdasági tevékenységüket hűen jellemzőjbiográfiábat közöl, amelyekből úgy a szociológus, mint a pénzügyi szakem­ber értékes anyagot meríthet. A nyilvános számadásra kötelezett vállatok hitelképesse- genek megítélése szempontjából meg éppen­séggel korszakalkotó segédeszközt látunk ebben a munkában, mert eleven és pozitív adatokkal ki tfogja egészíteni,a mérlegben közölt holt számok alapján alkotott hitelvé­leményt Örömmel üdvözöljük ezt a könyvet, amelynek közkedveltségét már most rr eg merjük jósolni. Szakemberek és gazdasági irók, pénzügyi és kereskedelmi vezérférfiak közreműködésével készül a munka s így el­várjuk, hogy nívós es értékes könyvet kapunk benne. A mű három kötetben tog megjelenni, mégpedig: I. Nagyvárosok, II. Kisvárosok és III. Budapest szerint felosztva, A teljes mű ára 70 korona, de kötetenkint is kapható. Az I. kötet 30 korona, a II. és III. kötet pe­dig külön-külön 20—20 K ábn kerül. Becsapott gazdálkodó, Süveg Pál kis- majtényi nőtlen gazdálkodó fertőző betegségbe esett. Bement Nagykárolyba, hogy hajat va- valamelyik orvossal közölje. Az utczán talál­kozott egyik ismerősével, akt orvos helyett egy csoiadoktor hírében álló cigányasszonyt, Fátyol Ferencnét ajánlotta neki, aki vállalko­zott is.betegségének kigyógyitására. Fátyolné különféle orvosságokat adott a betegnek, nem feledkezvén el a gyógyításért magas dijakat szedni. A baj azonban nem akart múlni. Végre is a csudadoktor utolsó kísérlettel biztat­ta áldozatát. Titokban közölte vele, hogy Kassán van egy ismerőse, akitől be fogja szerezni az orvoságot, amely azonban rend­kívül drága, 30 K 90 fillérbe kerül és csak utánvéttel kaphatja meg. A szegény Süveg, hogy bajától szabadulhasson, kész volt erre az áldozatra is és a ravasz cigányasszony át is ad ta a gyógyszert azzal az utasítással, hogy abból naponta 3-szor vegyen be egy-egy kanál­lal és baja pár nap múlva teljesen el fog múlni. Süveg hazament és kezdte az orvoságot szedni. A szer nem használt, de Süveg reá jött arra, hogy alaposan b. csap ak, mert az orvosság ize nagyon hasonlít a szilvalekvár­hoz. Legyőzte szégyenét és végre valahára orvoshoz fordult, aki azután felvilágosította hogy csamk karinai közé került, mert a csu — Ha te nem lettél volna az enyém igen. Hög eloltotta a lámpát és teljessötét ségben álltak egymás mellett. — Marianne ! A leány hozzássimult és egy üt mentek ki a szobából. Mikor másnap reggel a türelmetlen Palsgaard Marianne válaszért jött, feltűnően hosszú ideig kellett várakoznia. Mikor a lány végre megjelent, felindultnak és a sírástól fáradtnak látszott. Egy csokor kan­kalin volt az övébe tűzve, lassan szétfosztotta őket, mialatt Palsgaard beszélt. A reggelinél, miután Marianne apja a jegyeseket felköszöntötte, azt mondta Palsgaard : — Találkoztam az utón Höggel, úgy vágtatott, mint egy őrült, valami baja lehe­tett. Azt hiszem, féltékeny volt valakire, vagy részeg. Gondold el, megállított és tudod, miért. Elbeszélte nekem, hogy Velencében egyszer egy vázát akart meg­venni, amely oly drága volt, hogy minden értéktárgyát pénzzé tette, hogy megvehesse. Nem nyugodott sem éjjel, sem nappal, mindaddig, mig nem volt elég pénze a vázára. És mikor végre az övé volt és kezeiben tartotta, földhöz vágta, úgy, hogy darabokra tört. Azt mondtam, hogy ez bolondság, de ő azt felelte: Soha nem volt nagyobb örömem, mint mikor azt a vázát összetörtem. Hiszen az enyém volt egészen, a cserepek nem érdekelnek. Tiltod. Marianne, kínos dolog lehetett neked, három hónapot veie tölteni. Mikor elváltunk, sok szerencsét kívánt. Valamint sejtheted, te elárultad magad, édesem. Marianne nem felelt, felemelte poharát és Öve Palsgaardnak intve, kiitta. daszer nem egyébb, mint közönséges becuk­rozott szilvalekvár. Süveg Fátyolné ellen megtette a rendőrségnél a feljelentést, amely a csudadoktorné-ellen vizsgálatot kuruzslás és csalás miatt megindította. A Zoltán-féie csukamájolaj minőség, hatás és iz tekintetében felühmihatatlan. Nem tartalmaz se gummií se glyceriat, mint az emulsiók és ezért ezekkel ne tévesszük össze. Ha tejszerüt kínálnak ne fogadja el, mert a Zoltán-féle csukamájolaj aranysárga. Kapható Zoltán B' gyógyszertárában Buda­pest, Szabadság-tér. Főmunkatársak: Dr. Katona Sándor és Dr. Kaba Tihamér Németül Vevő köteles a vételárat 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jog­erőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számí­tott 3Ű-«ap alatt, a harmad kát ugyanazon aptól számított 45 nap alat az árverés nap-, jatól számított 5 százalékos kamatokká együtt az 1881 évi dec. 6-án 39425 1MSZ a. kelt rende.etben előirt módon a szinér- váraljai kir. adóhivatal mint bírói ietétpénz- tárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog- beszámitalni. S'.inérváralja, 1913 éviaugusztus hó 25 Gaál s. k. kir. járasbiró. A kiadmány hiteléül: Éberíh, tkvezető. beszélni megtanít s a németnyelvben teljes jártasságot nyújt Katona György - né, szül. Láng Amália. Szinérváralján j ! vasut-utcán, az (Erős György-íéle j házban) lehet közelebbi értesülés1- szerezni. Gyermekek és lányok télen napi 2, nyáron napi 4 órán is oktattatnak. j Vasár-és ünnepnap nem képez kivételt, j í I I 6019/1913 tkszám Árverési hirdetményi kivonat A szinérvaraljai kir. járásbíróság, mint 1 telekkönyvi hatoság körhírré teszi, hogy i Dr. Széke.y Dezső ügyvéd áltál képviselt j Neumann Testvérek cég. végrehajtatnak i j özv; Bogdán Jánosáé sz. Tatar Floara bujanhazai lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében a kerelem következtében az árverést 108 K. 84 fill, tőkekövetelés, ennek j 1912. évi augusztus hó 8 napjától járó 5 í százalék kamatai, 28 korona 80 tiller perbeli, j 14 korona 80 über végrehajtás kérési és j 21 kor. 60 fület- végrehajtás foganatositási ! ! már megállapított, valamint a jelenlegi 31 | korona 15 fill, es a még leimerülendő í I költségek kielégítése végett, az 1881 évi i LX. t. c. 144 §-a alapjan és 147 § érteimé- j j ben a szatmáruemetii kir. törvényszék, szi- 1 nérvaraljai kir. járásbíróság területén levő j bujánházi községben fekvő, a bujánházai ; 53 sz. tjkvben A. I. 82 80' 803 888 1621 hrsz. ingatlanokra (ház, udvarral és kertel, szántó, az ortried, szántó a Tubagrozoja szántó a Nedeja dűlőben) 19C4 kor. a bu­jánházai 3>2 sz. tjvben A. f 1 sor 1173 hrsz. ingatlanra (szántó a lekencsoia mr- guricza dűlőben) 408 kor. a bujanhazai 343 sz. tjvben A. f 1 sor 489 hrsz. egész ing tlanra (kaszáló a Kouo dűlőben) 304 korona a bujánházai 308 sz. tjkvben A. f 1 sor. 485 hrsz. ingatlanra (rét a resztócs°n. 304 kor, a bujánha/ai 380 sz. tjkvben A I) 1-2 sor 1049, 110J hrsz. ingatlanokra (rét a Stanole, szántó a Lekencsora maguricza dűlőben) végrehajtás szenvedő illetőségére 289 kor. kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartásara határnapul 1913 évi november hó 18-ik napjának d. e. 10 óráját, helyéül pedig bujánhaza köz­ségházat tűzi ki az/.al. hogy az ingatlanok a kikiáltási ar 2/3-án alul eladatni nem fognak. Árverezni szándékozók kivéve a Vghn. 21 §ában említetteket tartoznak az ingatla­nok becsáranak 10 százalékát készpénzben vagy az 1881 évi LX t.-cz42 § aban jelzett árfolyammal számított óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni vagy a bíróságnál történt e őleges elhelyezeserö! kiállított szabályszerű elismervényt atszol- gáltatni. “ Az aki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet esz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles, • a Vghn, 25 §-ában toglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa i Igen ar ugyanannyi százalékáig kiegészíteni j 6965/1913 tkv. szám. ' i Árverési hirde menyi kivonat. A szinérváraljai kir. jáiásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Dr. Dobossy Endre ügyvéd_ által képviselt Arannyosmegyesi t. k. pénztár r. t. végre- hajtaténak N. Kató József és neje Tóth Erzsébet józsefházai lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében a kerelem követ­keztében az árverést 13600 kor. tőkekövetelés és ennek 1912 évi július hó 5-ik napjától járó 6 százalék kamatai, 18 korona 60 fillér óvási, egyharmad szazaték váltódíj, 1522 korona 69 fillér perbeli és végrehajtási, valamint 69 korona 30 fillér árverés kérési, úgy a csatlakoztatott Szatmári kereskedelmi és iparbank részvénytársaság végrehajtató javára 40000 korona, töke s jár. a csatla­koztatott Böhm József javára 500 korona tőke s jár. a csatlakoztatott Herskovits Nándor javára 58 kor. 40 fill, tőke és jár. a csatlakoztatott Sárközujiaki takarék és hitelegylet r. t. javára 712 korona tőke és jár. a csatlakoztatott Kühne mezőgazdasági gépgyár r. t. javára 460 kor, tőke és jár és a csatlakozta;o.t Neumann Sámuelné végrehajtató javára 229 kor 22 fill tőke és jár és a még felmerülendő költségek kielegitése végett az 1881 évi LX- t.-c. 144 §-a alapián és i47 §. értelmében a szatmár- németii kir. törvényszék, suner var aljai kir. járasbiróságterüíetér levő Józsefhaza község­ben tekve, a józsefhazai 404 sz. betétben A. I. 2399/2, 2401/1--, 2403/1, hrsz. (kert, szántó, a heg} dűlőben) ingatlanokra 72 kor, u. e. betétben A II 2399/3, 2400 2401/1-c. 2401/2-a, 2403/2, hrsz. (1896 V t-c. alapján 2t 00 koroi a szőlőfetujitás kölcsönnel <erhelt kert, ház, szántó,k és szőlő a Hegy dűlőben ingatlanokra 642 kor a józselhíizai 406 sz. betétben A. I. 2398, 2399/1 és 24C1 /1 -a hrsz. ingatlanokra (erdő kert, szántó, a Hegy dűlőben) 40 kor. — u, e. . betetben A II. 2399/4. 2401/1-a, 2401/2-b, 2403/3 hrsz. ingatlanokra (1900 korona szőlőteiu jitási kölcsönnel terhelt kert, szántó, szőlő, a Hegy dűlőben) 490 korona kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1913 évi december hó 9 napjának d. u. 2 óráját helyéül pedig Jozsefháza községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok az utó- ajaniati áron és pedig 404 sz, betétben A. I. alatti jószágtest 55 koronán, az A 1. aiatii jószagtest 473 koronán. — a 406 sz. be'étben A 1. alatti jószágtest 33 koronán — az A il. alatu tószágtest 374 koronán alul eadatni nem fognak. Az uíoajánlattevő ajánlatihoz akkor is kötve van ha az árverésnél meg nem jelent vagy ha az árverés megszüntetietvén újabb ái verés rendeltetik el és abban az esetben, ha az utoajánlati ö-szegnéljnagyobb Ígéret nem tétetett az ingatlan az utoaján- Iauevő által megvettnek fog kljelentetni. Az ulóajánlati árverési vevő az ig-tt vételárou felül az újai b átverés kp’tsegeii vise'n. köteles. Árverezni szándékozók kivéve aVhn, 21 §-áh m, említetteket tartoznak az ingatla­non kikiáltási arnak 10 százalékát kész­pénzben vagy az 1881. évi LX, t.-c. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom