Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-17 / 38. szám

38 szám. (2) 1912 szeptember 17 akkor alapos gyógymód hiányában nem fogunk zöld ágra vergődni. A baj okozója megint csak-fájdalom, ki kell mondanunk — egyik fajjellegünk, az pedig a magyar embernek a könnyel­műséghez való nagy hajlandósága. Ehhez járul még az is, hogy nincs meg a gaz­dasági inteligencia ami földdel foglalkozó köreinkben, hogy lépést tarthatnának a nyugoti népek agrikulturális haladásával. Az a szabadság, amely valamikor a bir­tokos osztályt jellemezte, ma már szaba- dosságá vedlett át. Jogaiért kész volt vérét ontani bármely percben a magyar háborúban és féltékeny szeretettel őrizte békében azt az ingatlant, amit hősiessé­gének köszönhetett. Az utódok kevésbé veszik azt a dolgot komolyan, ök, akki minden megerőltetés nélkül cseppentek a birtokba, ők a kik csak a függetlenséget, de nem annak a megszerzése módját érezték a szabadság kihasználásában. Pedig milyen nagy hasznot hajtana egy ilyen okszerű és takarékos gazdálkodási rend, mint amilyen a gazdasági vívmá­nyok kihasználásával a nyugoton folyik. Lenne tőkénk, a mivel a magyar ipart nagy stilü alapokra fektethetnók, az ame­rikai versennyel nagyon künnyea felve- hetnők a harcot, minthogy termelő ké­pességünket fokozhatnék és egész nem­zeti életünkben egészséges vérkeringés jöhetne létre. Azonkívül baj az is, hogy a kisbirtokosok nincsenek felszerelve kellő gazdasági tudással. A tudomány hatalom és aki tudományban erősebb, az legyőzi könnyű szerrel a tudásban gyengébbet. A mai nemzedéket szükséges úgy nevel­ni, hogy kellő garanciát kapjunk a jövőben arra nézve, hogy megállja a verseny más nemzet műveltségével szemben. Is­métlő iskolák, téli tanfolyamok, kávló szak. fogom mondani, hogyan jöiiern rá erre Az asszony kezébe vett a kesztyűjét és idegesen csapkodni kezdte a karosszék támláját. — Maga gyunyolódik velem. — A világért sem. Figyeljen rám. Négy óra tájban jöttem ház?., elképzelheti, mily lelkiállapotban. Később felhoztak az esti lapo­kat. Látta, a tudósítások nem kíméltek. Ahány ellenséget tiz esztendí óta összegyűjtöttem, az most mind kivette részét a nyilvános kivégzés örömeiből. Igazuk van. Mire végig olvastam őket, a szobában teljes sötétség volt és én nem gyújtottam fel a villanyt. Gondolkoztam. Azután végig simítottam a homlokomat ás felkeltem. És akkor éreztem, hogy itt valami nincs rendben. Bizonyos pó­zokat tartok be, amelyeket hasonló esetekben a színpadon láttam. A szerzői utasítás számomra igy hangzanék : „ A szoba mindig sötétebb lesz- Még egyszer végigolvassa a lapokat, egy pil- lantra lehajtja a fejét. Most .végig simít a homlokáni arcán kemóny, elhatározott kifejezés ül. Emelt fővel lép az ablakhoz és a nézőnek érezni kell, hogy fel fogja venni a harcot. A függöny lassan le.„ Ért engem ? — Azt hiszem, igen. — Ezek a pózok bosszantottak és elha- ároz'.am, hogy kiküszöbölöm őket. Ébben a üllánatban érkezett meg ön. Bevallom ez a páratlan meglepetés egeszen kihozott a sod­romból. Olyasvalamit képzeltem, hogy a csoda megtör,ém. Százszor könyörögtem önnsk ezért és ön százszor neveteteti:i és most mégis eljött. SZjJÉR V A R A L JA ___________ Üz leti rabszolgák. A munkásemberek sok tekintetben jobb helyzetben vannak, mint azok a kikent-kifent bajuszu, kifogástalan ele- gánciáju urak, kik a pult mögött állva, vagy az üzletben lótva-futva nap hosz- szat kiszolgálják a szeszélyes vevő közönséget. Jobb a dolguk, mert hábo­rítatlanul végezhetik dolgukat és rende­sen csak egy úr parancsol nekik, mig a kereskedősegédnek napközben alig van egy percig nyugta és száz, sót ezer, előtte nagyrészt ismeretlen — em­ber kívánságai szerint kell igazodni. De jobb a helyzete a munkásnak azért is, mert a munkások mái szerve­zettsége mellett könnyebben javíthat sorsán is. Egészen más a kereskedő­segéd helyzete. A kereskedelem organizmusából a tőke uralma kiváltotta azokat, akik az üzleti élet sivárságában, a jövő remé­nye nélkül tengődnek; egy uj szervet alkotott, mely a szervezkedésben keresi erejét és erkölcsi tartalmát. A szervező zseni valami összefog­laló, egyúttal különválasztó é* az osz­tály tömegét kifejező, reprezentáló el­nevezést keresett: igy született a keres­kedelmi alkalmazott. Ez ma egy külön tábor: a keres­kedelem proletáriusa. Még forrong, még most tanul, nem nőtt meg ereje, nem tűntek el félszegsékei, de jövőjét biz­tosítják azok a vágyak, azok a jogok, amelyeket a megélhetés és a művelő­dés igényei, a szervezkedés czéljául előírtak. De ma igazi proletárok ők. Jelenők nincs, mert felemészti őkét a napi — Eljöttem, hogy a maga oldala mellet legyek és maga igy bánik velem — szólt közbe panaszosan az asszony. — Téved. — felelt határozottan a másik* — Téved ön nem az én kedvemért jött. Ha az én kedvemért jön, karjaimba esett volna és magához szorított volna És ezzel nagy jót tett volna velem. Erői azonban nem akart tudni. Amikor közeledni akartam, visszautasított. Mert önnek csak egy színpadi jelenet járt a fejében, amelyben a drámai hősnő megjelenik a bukott férfi lakásán és néhány vigasztaló szót intéz hozzá. Ez a szerep any- nyira tetszett magának, hogy érte a jó hírnevét is kockáztatta. Bekezdés: Hogy van szegény barátom, végül egy anyai ezók és megfelelő kézmozdulat a magasba : küzdj és bizva-bizzál. így képzelte el. nemde ? Jolán majdnem sirt a dühtől. — Hát csakugyan ilyen léhának képzel ? A fiatalember megrázta a fejét. Ez nem léhaság. Sőt rendes körülmények között sok szint adnak az életünknek. De ma kivételesen olyan napom van, hogy nem tudom hasznom venni. Sem magamnál, sem másoknál. És ezért ne haragudjék nagyságos asszonyom, de A renegát című színmű ezen felvonásában önnek nincs több jsLnése. Egy pillanatig még gondolkozott az asz- szony, aztán hirtelen sarkon fordult és kifelé indult. Az ajtónál visszanézett. Tusnády nem mozdult a helyéről, szeme ott pihent a kiteri- tetett hírlapokon, amalyek az ő bukásáról számoltak be. 12—14 órás munka. Jövőjük sincs' mert ha kifáradtak, elöregedtek: kidob­ják őket az üzletből, melynek testüket, lelkűket odaadták. A felébredt kereskedelmi alkalma­zottak követelései között van az esti záróra rendezése, amit már félig-med- dig nyélbe is ütöttek, a munkáidő csök­kentése, a felmondási idő rendezése, mert a kereskedelmi törvény mai in­tézkedése mellett akkor dobja, ki a fő­nők alkalmazottját, amikor akarja. A vasárnapi munkaszünetet évekig ártó küzdelem után már elérték, küz­denek azonban a jövőért is: kereske­delmi alkalmazottak nyugdij-biztositás- ért. aggkor, illetve rokkantság esetére s ez a legfontossabb, de legnehezeb­ben megoldható követelésök, mert az állam intézkedésén kívül hatalmas ala­pot kell hozzá teremteni. De majd jobban összefogóznak s kitódulnak a boltok homályos zugából a napfényre a szürke, eddig csak ügyes, fürge udvariasságai hajlongó alakok és követelni fogják minden emberi jogukat. S ha majd egyszer megakad az üzlet szövevényes gépezete, ha a bu­sás napi haszon elmaradásán megütőd- ve visszahőkölnek az üzletek rabszol­gatartói, akkor kezdődik majd csak az ő igazi ébredésük. HÍREK. Áthelyezés A vallás és közoktatásügyi minisztori Demjőn Endre, oki. középiskolai tanárt a szatmári áll. polgári iskolához a természetrajz, földrajz tanszakra áthelyezte. A ref- templom javítására történt újabb befizetések nyugtázása, ujfalusi Ujfalussy Mik- 1Ó3 ci. él kir. kamarái 150 K. (2-ik adomány.) Szilrásy György 20 K. Szilváiy Lajes 15 K. Dr. Ember Elemér, Kató Béla, Lányi Jánoi, Dr. Lányi Sándor, Lázár Endre, ifj. Makray József, Makray Károly, ifj, Mándy Zoltán, id. Meleg Lajos, Mésaáros István (Aranyosmedgyoe) 10—10 K. Kalmár Sándor 6 K. Ary Imre, Czom- pa József (Apahegy), Hirich Sámuel, Markovits ignácz, ifj. Morecz Károly, Pintye József, özv. Strenger lmréné, Váradi Lajos 5—5 K. Czom- pa Bertalan, Ciutorás Jiksef, Kalmár Károly, özv. Lukács Mihályné, Morecz István, Tófh Zsigmondné 4—4 K, Inczo Sándor (2-ik ado­mány) id. Kosa György 3—3 K. Bak József, Bak Miklós, Braun Sándor, Czompa Gusztáv, Derecskéi Károly, Nagy Éerencz,-Nagy Lajos iparossegéd, özv. Nagy Mártonné, özv. Vasi Pálné, Váradi Sándor 2—2 K. Czompa János, Kricsun László, Szabó Józgefné 1—1 K. Du- ezon János 20 fillér. Összesen 384 K. 20 fillér A múlt alkalommal kimutatott összeggel együtt 902 K. 20 f. Az itt elsorolt jóssivű adakozók­nak kegyes adományukért hálás köszönetét nyilvánítja az Egyháztanács. Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága folyó hó 13 án tartotta rendes havi ülését. Nem lesz ellenőrié« szemle. A honvédel­mi n i iiszter rendeleté szerint a folyó évben a cs. és kir. közös hadsereg nem tényleges állományú legénysége és a honvéd tartalékos legénység ellenőrzési szemléi elmaradnak. Da a tartalékos tisztek és hasonállásuak, valamint a tartalékos hadapródok bemutatkozása meg esz, még pedig november bó 4-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom