Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-02 / 27. szám

Szinérváralja, 1912. Julius 2. — 27szám. Kilencedik évfolyam

■f ét-:RVARAI

TÁRSADALMI, QAZDASAül ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szúm ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENTIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő :

fAbiAn is tv An.

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény vala uint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők.

= Hirdetésehet mérséhelt árahon hözltinh. =

Ut az általános jóllét felé.

Befejeződött a jövendő Magyarország, az ifjú nemzedék egy élet szaka: véget ért a tanév. Amit az iskola tudományt vetett, a haza fogja learatni — bőséges lesz-e a termés avagy szűk, ki tudná ait biztosan? Csak sejteni, az előjelekből csak következtetni lehet, lesz-e eredmény, lesz-e siker?

Egy tényt mindenekelőtt le kívánunk szegezni, — s ez az, hogy tanítási módszerünk, a sok helyes javítás dacára, mégsem alkalmas arra, hogy a gyakorlati életre kellőképen előkészítse az ifjúságot. Az elemi és középiskolák tanrendje nem vet elég figyelmet az életre, melybe a tanulónak előbb-utóbb be kell lépnie. Még mindig bűvkörében tartja a tanrendet az elmélet, amely sokszor útmutatója, de sokszor ellensége a gyakorlatnak, — annak a gyakorlatnak, a melyre hazánk az általános boldogulás, a jóllét elérése szempontjából annyira rászorul.

A legkönnyebb volna ezért a pedagógusainkat vádolni. Ám ez csak bizonyos mértékig volna helyes, — mert bár megkövetelhetnék tőlük, hogy ifjúságunkat ne az elmélet szürkeségébe* hanem a frissen lüktető gyakorlati életbe

vezessék be, mégis a mulasztásokat nagyrészt annak a tendenciának, annak a közhangulatnak kel! betudnunk, a- mely annyira károsar befolyásolja a gazdasági fejlődést — boldogulhatásunk e mellőzhetetlen előfeltételét.

A tudományos, lateiner pályákra való törtetés némileg csökkent ugyan, de távolról sem megkivántató mértékben. Boldog-boldogtalan, hivatott-hivatatlan a diplomát tartja vágyái netovábbjának. A szülők ezt a többször beteges, mint e- gészséges törekvést helyeslik, istápolják, sőt nem ritkán épp ők azok, kik gyermeküket hajlama és képességei ellenére a cifra nyomorúság pályájára kergetik.

így produkálja aztán a sok tudományoltás ások férges gyümölcsöt: tengernyi a prókátor, az orvos, de kevés a klieníelája, rengeteg számú hivatal noknak nem jut hivatal .r-vagy ha jut is, rosszul fizetik. Viszont az ipar nem tarthat lépést a nyugoteurópai államok ipari haladásával, ami aztán kihat a föld- mivelésre is, a mezei munkást az évnek csak egy szakában foglalkoztathatjuk, s amikor a mezei munka szünetel, az ipar nem tud neki keresetet nyújtani, — kénytelen kivándorolni, megfosztván hazáját legproduktivabb munkaerejétől.

Nem-e volna már ideje, hogy íelocsodjunk és agyakorlati életre több figyelmet fordítsunk? A környezet, a szomszédság elég példával szolgál erre. Elmúlt az a patriarchális korszak, amikor csendesen pipálgatva gondtalanul lehetett várni, hogy a föld fogja táplálni az embereket, amikor egy-egy zsíros port a prókátor gazdag öregségül fiára hagyhatott — meg fog az abból tisztességgel elélhetni élete végéig. Elmúlt ez az idő, — aki nem ragadja meg üstökénél a munkát, az könyörtelenül elmerül az árban, — akár ember, akár nemzet.

Produktiv munka kell ennek a hazának, ez az alapja minden további fejlődésnek. Ezt kell felismerniök nemcsak a mértékadó köröknek, hanem maguknak a szülőknek is, ha azt kívánják, hogy gyermekeik sorsa jóra forduljon. Akinek van hozzávaló tehetsége, ám válassza a tudományos pályát, de ezt a tehetséget előbh gondosan mérlegelje a szülő: nem-e volna az kereskedelmi,ipari vagy más gyakorlati pályán még jobban értékesíthető úgy az illető ifjú, valamint az öszesség javara is?

A jóllét utjai az erősen fejlődött ipar, kereskedelem és földmivelés — a tudomány csak egyengetheti ezt az utat.

Pályaválasztásnál nem szabad tehát a kornak ez intő szavait figyelmen kívül hagyni.

fl^sziNÉRUfmaA“ dRcm

Legenda.

Irta: Dánielué Lengyel Laura

...A legszebb, a legtisztább, legártatlanabb leányt pedig Mariának hívták. Mária szép volt és szelid. Néha-néha valami édes-bus szomorúság lógta ei a lelkét. Gondolkozott nézte a folytan va.tozó felhőket. Ismerte minden alakjukat, látta, mint suhannak, mint tűnnek el ott, ott, arra, messze ... ahol az angyalok Iáknak.

Az angyalok ? Mária kibontotta hosszú szőke haját és mig lassan fesüigette az aranyszálakat, gondolkozóit, hogy milyenek is lehetnek azok a csoda szépségű és joságu teremtések. Ott állt a viz pariján és ha belenéz a természetes tükörbe, megtalálja a töpren- kedésere a feleletet, de Mana lelkében ne .i volt helye a hivságos földi gondolatoknak. Csak gondolkozott, csak töprengett tovább a fehérszámyu angyalokról, ha o is repülni tudna, ha nem tápadna testéhez sehol soha a föld sara, a föld pora.

Valami ösztönszeiü gyűlöletet érzett a föld ellen. A lélekben, testben egyaránt fehér úszta leányok undorodasaval, kétsegbeesésével nezte, hogy a piszkos sár néh a kon msének szélét is érinti. Nem, nem akart róla tudn semmit és napjában százszor is feisóhajtott.

— Jól tudom, hogy bűnös hivalgás tőlem olyasmit vágyni, 'ami engem szerény gyarló leányt nem illet meg. De szivemben olthaiat- lan vágy ég a tisztaság a fehérség után és bocsáss meg nekem Atyám, ha feher szárnyak után vágyakozom, amelyek végkép megszabadítanának a föld porától, csúnya fekete sártól.

így növekedett Mária, szépségében jóságában, lellu nemességében egyre gyarapodván. Édes apja gyönyörködve, szivbeli örömmel nézte karcsú liliomtermetét, szőke haját, feliér szelid orcáját; néha, néha valamit* suttogott az anya fülébe, ki azonban mmdig korholta ilyenkor.

Szép, mert az Isten annak teremtette. De őriz .en meg bennünket az Ur attól, hogy hivságos gondolatok lopódzanak szivébe és lelkének apoiása helyett a gyarló, veszendő testre fordítsa figyelmét.

Így beszélt az anya, ki nemcsak jó, de bölcs asszonyszemély is vala. Mindameliett belátta, hogy Mária immár elérte azt az időt, a melyben a legszmérmesebb hajadon szive is Jnyugtalan lesz,

— Az Úristen rendelése — mondta — hogy az asszonynak ura, az embernek asszonya legyen

Aztán beszélgetett a szomszéddal, kinek istenfélő és jámbor fia volt. Az öregek beszéllek előbb a dologról, aztan megengedlek a fiataloknak, hogy beszéljenek ők egymással. Az ilju, szép volt és keilemetes beszédű. Mária fehér arcán az ifjú tekintetétől tűz rózsák gyultak, s mikor az elum:. kuörőzokogással vezette

magát édes anyja keblére.

— Anyám, édes jó anyám, én érzem hogy most meg fogok halni.

Az anya csöndesen mosolygott, jól tudva, mit jelent az, ha a fiatal leányok a halált e niegenk. Azonban fennhangon mégis meg- korho ta a leányát:

Mindenki addig él, ameddig az Ur vég- hetetlen irgalmának tetszik Ő adta életünket és el is fogja venni, ha jónak látja. Nekünk nem szabad óhajtani a halált, sem zúgolódni ellene, hanem jámboran és becsületesen élnünk addig, ameddig az ő irgalmának tetszik.

Mária megcsókolta anyját és kiment rendes helyére a folyó partjára. Leült a viz mellé és kibontotta fionm selyemszőke haját. Először történt életében, hogy nem gondolt a fehérszár- nyu angyalokra és finom kis lábát nem sértette a por, meg a sár, nem, sőt kacagott rajta, és csodálkozott nagyon, hogyan udott annyira irtózni ettől a földtől ? Két karját gyönyörű feje alá téve bámult maga elé, de nem a felrhö két nézte, hanem az ifjúra gondolt, aki szép volt és kellemes beszédű, kinek szavai tüzró • zsákat gyújtottak fehér arcára.

Egyszer csak felemelkedett és belenézett a vízbe. Egy csodálatosan szép szőke leány nézett reá vissza. Megdöbbent. Ő lenne az? Nem, ezt az arcot nem ismerte. Ezt az édes, vágyakozó mosolygást, ezt a különösen tüzes fényt a szemekben: az ő vonásai, de nam az ő arca. Egy idegen, szőke szerelmes leány nézett reá vissza a folyó sima tükréből és szín-