Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-25 / 26. szám

26 szám (3) 1912 junius 52 SZ1NÉRVÁRALJA Tessék beszállani Mikor összegyűltek a hívők a szegedrókusi templomba imádkozni, be­ment as ájtatos hívők közé egy vasúti oliiszt is. Letérdepelt a hitorsosai mellé s nem sokára elaludt. Mikor a hívők legjobban el voltak mélyedve az imádkozásban, a vasutas -elkezdett kiabálni: - Horgos, Ramarazsöidő, Palics, Szabadka felé tessék beszallani. Vonat balra, a ’harmadik vágányon áll. — A hívők azt hitték, hogy a vasutas őrült, később azonban látták, hogy ittas állapotban van. Lefogták és kivezették. A fris tojás. Kezdődik a nyaralás és a nyaralással a zöldbe özönlő nagyvárosiak sok baklövése. Egy lipótvárosi család körében is jól mulatnak egy ilyen „schnitzer-'en, melyet az egyik alföldi faluból Írtak az ott üdülők. Ezek, egy mama, két kurtaszoknyás leányka és egy .pápaszemes német Fräuleim. A múlt héten sétaközben egy utszéli parasztkorcsmábca térten uzsonázni.]Mindcssze tej és vaj volt kapható, mert hát a szerény helyen nem készültek el ilyen előkelő vendégek ellátására. Az uriasszony és leányai beértek a frugális uzsonnával, de a német nevelőnő fintorgatta aZ orrát. Nem bízott a tej és a vaj tisztaságában. — Ha legalább friss tojás volna . ., mondta kedvetlenül. — Sajnos nem szolgálhatok, mondta a korzsmárosné. — Hat nincseaek tyúkjai? — Vannak kerem alásan, de a tojás készletünket egy kereskedő elvitte és azóta nem tojtak a tyúkok. — Menjen ki hozzájuk, — rendelkezett a gouveruante és kényszerítse őket a tojásra. Az illemtudó magyar asszony nem tett megjagyzést, de a konyhában annál han­gosabban méltatlankodott: — Így van az, mondta, amikor az eféle német perszónak holni Gartenlaubék olvasásval tömik tele agyveleljüket. Bezzeg ha a „ Háztar­tás-,, t=.olvasnak> nem esnék meg velük az ilyen blama. írok is Budapestre, a „Háztartás“ ki- adóhivatalának (Eötvös-utca 36.) hogy küldje­nek egy mutatvánszámot. Talán fog rajta a lecke. Felvétel tanító képzőbe. A szatmárnémeti ref, tanitónőképző intézet, mely iuternátussal kapcsolatos, már most elfogad jelentkezőket 1912—13. isk. évre. Értesítőt, vagy bárminemű felvilágosítást szívesen nyújt az igazgatóság. Varázsfuvoía. Ezen pompás uj hangszeren bárki egy óra alatt megtanulhat játszani. A „Varázsfuvola, moly 20 trombitahanggal és 4 bőgővel van ellátva, dalokkal és iskolával csekély 4 koronábajjkerül. A „Varázs fuvola rendkivül könnyen fújható, szinte magától szólal meg és ezért fiatalnak ős örégnek, sőt gyermekeknek is kedvelt hangszere. A „Va­rázsfuvola kizárólag Wagner a „Hangszer Ki­rályinál kapható. (Budapest, József-körut 15. (Árjegyzék ingyen.) A váltó utólagos telepítése. — évek óta foglalkoztatja a váltótörvény 93 §-ának azon rendelkezése, a mely szerint „a váltóadós azon kifogással, hogy a váltón akkor, midőn arra az elfogadás, vagy más nyilatkozat vezettetett, valamely lényeges kellék kiányzott, harmadik jóhiszemű váltóbirtokos ellen egyáltalában nem, mások ellen pedig csak annyiban élhet, a meny­nyiben bebizo-nyitani képes, hogy az utólagos kitöltés a létrejött megállapodás ellenére történt. A váltótörvény ezen rendelkezése igen sok perre és ebből kifolyólag ugyan sok kelle­metlenségre adott okot. A fővárosi visszle- számitoló intézetek rendszerint azt kívánták a forgató pénzintézetektől, hogy a váltókat hozzájuk telepítsék, ami azt jelentette, hogy a telep megjelölése nélkül átvett, leszámítolt váltót utólag egy hiányzó lényeges kellékkel tegyék szövegében teljessé. Akadt elfogadó, aki az ilykőpen utólagosan végzett váltótelepi- tésből pert csinált és akadt nem egy bíróság, amely a váltótörvény 93. §-ára hivatkozva, a le­számítoló pénintőzetet pervesztesnek mondotta ki azért, mert a váltónak egyik lényeges kellékét megállapodás nélkül utólag töltötte ki. Azabizouytalauság és a váltóügyleteknek kellemetlen követkozmónyei, a melyek a hivat­kozott törvényes rendelkezésen gyökereztek, arra indították a múlt év őszén ülésező ma­gyar jogászegyesületet, hogy a váltó utólagos telepítésének a kérdését tárgyalásának kereté­be vonja. A legfelsőbb biróság most tényleg védel­mezője lett a közhitei kivánalnainak. A kir. Kúria IV. polgári tanácsa Beck Hugó' dr. ta­nácsiéinak einöklése mellett ugyanis a múlt héten tartott ülésében a következő elvi jelentő­ségű határozatét hozta: Minthogy a Kúria újabban arról győződött meg, hogy a forgalom felfogása szerint a vál­tó rendes tartalmához tartozik, hogy a fizetés helyé, mint ilyen a váltón világosan ki legyen tüntetve és minthogy a váltó birtokos a váltó­nak a forgalomban szokásos rendes tartalmát kitölteni jogosult, ha ez a tartalom a váltókö­telezett által kinem töltetett, a váltóbirtokos a fizetési hely (telep és telepes) utólagos kitöl­tésére, ellenkező megállapodás hiányában jo­gosítottnak tekintendő. A törvényszék és a tábla, valamint a Kúria ítélete igy hangzik: Az oly váltónál, amelyen nincs kitöltve, hogy az hol fizetendő és a „fizetendő“ szó nincs kitörölve, hallgatagul bennfoglaltatik a váltóbeli kiállító azon beleegyezése, hogy a váltóbirtokos a kereskedelmi forgalomban szokásos módon a fizetési helyet kitölthésse ; az igy kapott váltót a kereskedelmi forgalom­ban szokásos módon saját maga lakhelyére elperes jogosítva volt telepíteni. A nagybányai országos képkiállitás. A nagybányai országos képkiállitásra tömegesen érkeznek a bejelentések, úgy hogy a kiállítás nem csak változatos, de nagyszabású is lesz. A művészek nagy része egész gyűjteményt küld a válogatott müveiből. A rendező bizott­ság ez ideig tizennyolez termet állított be a kiállítás czéljára, de a bejelentésekből ítélve, ez kevés lesz. Ennél fogva tisztelettel kérjük a kiállításra meghívott müvésztársainkat, akik részvételüket még nem jelentették be, hogy müveik jegyzékét minél előbb közöljék velünk, hogy idejében gondoskodhassunk elegendő ki­állítási helyiségről s azokat jól elhelyezhessük. A művészek érdekében tartjuk ezt fontosnak nehogy a bejelentés elmulasztása miatt, müvei­ket egymásra rakni lennénk kénytelenek, jóllehet a rendezésnél legfőbb törekvésünk, hogy az összes kiállítók megelégedését kiérde­meljük. Nagybányán nincsennek meg a kész berendezett kiállítási helyiségek, igy azokról idejében kell gondosdnunk megfelelő átalakítá­sok által. Ezen körülményre óhajtjuk szives figyelmüket felhívni. A kiállítás müvé3z-bizott sága. A kucséberek alkonya. A meleg, a máramaros éjszakák színes romantikájához tar­toznak a kucséberek. Ezek a jól felpakolt emberek, akik olyan ellenálhatatlaaul tudják kínálni az édességeiket, a csecsebécsóiket, a melyekre a legtöbbször nincsen szükségünk s mégis — veszünk. Ezek azonban nem csak csemegével és ajándókholmiva! látnak el ben­nünket, da szórakoztatnak is, Előveszik az ő kockás és számtalan mindé; jeleivelteit zacs­kójukat ósmai —egy hatos ide, egy hatos oda, sokszor sok hatos oda — huzzunk belőlük és végleg letörnük, mert majd nem mindig nem nyertünk. És a pénzünket csodálatos képen nem sajnáljuk, mért élveztük az egyszerű játék csábitó esélyeit. A kereskedelmi miniszter most változtat ezen a helyzeten, 14g00—9 2. számú rendeletével kimondotta, hogy a kucséberlutri — szerencsejáték. Az éjszaka vándorai alapo­san kihúzták ezt a nagyszámot, amely azt je­lenti, fuccs lutri és ezzel fuccs szép kueséber- világ. Mert ők volaképen ebből éltek és nem abbéi a giardinettótból; amit a vállukon meg roskadva cipelnek a füstös kávéházból, füstös kávóházba. uralt üiílctében. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor 648 szám. 1912 végrh. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-cz, 102 §-a értelmében ezennel hözhirré tesz, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1912 évi 9947 számú végzése következtében Dr. Barna Samu nagybányai ügyvéd által képviselt Első papír ipar r. t. javára 300 korona s jár erejéig 1912 évi május hó 13 napján foga- nasitott kielégítési végrehajás utján le ill. felülfoglalt és 680 koronára becsült következő ingóságok u m. di*ztárgyak, bútorok nyilvános árverésen eladsínak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. já­rásbíróság 1912 V 36/4 Számú végzése folytán 300 kor. tőkekövetelés ennek 1912 évi április hó 6 napjától járó 6 százalék kamatai egyharmad százalék váltódij és eddig összesen 64 korona 50 fillérben biróilag már megálla­pított, költségek erejéig, adós lakásán Szinőrvár- alja községben az esetleges tizetések betudásával leendő megtartására határidőül 1912 évi ju= liiis hó 5-ik napjának d. e. 8 órájára kitüzetik ég ahhoz a venni szándékozók ezen­nel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok áz 188 i évi LX. t.-.c. 107 es 108. íj-ai értelmében kész pénzfizetés mel lett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becs" áron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások le- és felülfoglaltatták és azokra kielégi tési jogot nyertek volna ezen árverés az 1881 évi LX. t.-c 12 § élmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján 1912 évi junius hó 15-ik napján. Páblé Antal kir. bir. végrehajtó. 289 szám. 1912 végrh. Árverési hirdetmény. Aulirott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX t.-c 102 §a érteimében ezennel közhírré teszi, hogy a szi­nérváraljai kir. járásbíróságnak, 1912 évi V. 141jl3 száma végzése következtében Dr. Székely József szinérváraljai ügyvéd javára 84 korona 10 fillér s jár erejéig 1911 évi szeptem »er hó 7 napján foganatosított biztosí­tási kielégítési végrehajtás utján le il). felülfoglalt és 70o koronára becsült következő ingóságok, u. m. : istálló, kocsiszín és feiülépitmény nyilvános árverésen cladatuak Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbíróság 19Ű9 V 141/4 számú végzése folytán fenti tőkekövete­lés ennek 1908 évi október hó 31 napjától járó 5 sá- zalék kamatai egyharmad százalék váltódij és eddiS összesen 53 korona biróilag már megállapított költségek erejéig, adós lakásán Bikszád községben az esetleges fízeté se c betudásával leendómegtartására batáridőül 1912 évi Julius hó 5-ik napjának d. u- 4 órájára letŰzetik és ahhoz a venni szándékozó^ ezennel oly me jegyzéssel hivatnak meg hogy az érin­tett ingóságok az 1881 évi LX; t.-c 107 és 108 §-a értelmében kés .pénz.izotés mellett, a legtöbbet igé­idnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni“ Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és fetiilü'foglalták és azokra kielégítési jogot nyertek voma ezen árverés az 1881 évi LX, t.-c. 102 §-a értei ménen ezek javára is elrendeltetik Kelt Szinérváralján, 1912 évi junius hó 6-án. Páblé /\ n t a I kir bir végrebsjtó. Mégis csak IegJot>- bak és legolcsóbbak el Máriavölgyi természe­tes s a van y ii v í « e k. Kapható: Neumann Testvérek Markovils Ltá«ár, Virágh Sándor és Pólyák Sándor, ÓRÁK.ÉKSZEREK Gramofonok = eemezePc RE5UETFIZETE5REISÍ 10 évi jótállás mellett És Mapvaroiszágon legolcsóbban Kaphatók TÓTH JÓZSEF CHRONOMETER ÉSMÜÓRÁS OYflRI NflöYRAKTfiRfiBflN SZCG60, Dugonics tér 11. Stáwfalan elismetólevel. Órajaviíások 5 évi jótállás mellett, u KÉPES RR3SGYZÉK INGYEN ÉS BÉPMEMTVE

Next

/
Oldalképek
Tartalom